Ha az ember barátságot köt
egy csillaggal,
csaknem úgy, mint a Kis Herceg
megszelídíti a Rókát,
minden este várja,
mintha randevúról lenne szó,
hogy megjelenjen az égen.
De hát épp ez az –
randevúról van szó,
az ember kiül kisszékére
az ajtó elé, s várja a csillagát.
S a csillag sosem késik,
legfeljebb fellegek bodraiból
küzdi láthatóvá magát,
de ha ez nem sikerül,
az ember akkor is tudja, hogy ott van.
És vár. És ez fontos tudás.
Annyiszor várunk hiába
erre is, arra is, meg mindenre,
hogy visszaadja a hitünket
a randevúra pontosan megérkező csillag,
hogy van bizonyosság.
És nem is kell beszélgetnünk.
Csak tudni egymást, hogy itt vagyunk.
Még itt vagyunk.
S az ember, mint a vágyódó szerelmes,
behunyja szemét, és bogarába rejti
csillagát.
S a csillag mit tesz?
Csak pillog, pillog,
mint aki tudja a földi magányosságot,
s részt kíván az emberi
egyedülségből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése