Olyan tiszta vagy már, olyan könnyű,
az égi szellő úgy átjárja tested,
izzó lepkeszárnyaid lebegteted,
csillagok árva fia, nyugtalan
utak vándora, egyre beljebb jutsz,
el ne tévedj, fohászkodik érted
a liliom, a kerti zsázsa,
lábnyomod nem látom, csak
az illatok képzete villan, talán
csak hiányod nyitogatja kapuim,
jöjj, megnyílok neked: láss meg,
szeress meg!
Nem talállak, bejárom érted
a völgyet, az erdőszegélyt,
kereslek forrásban, nyári fényben,
szivárványos napfölkeltében,
egy kicsit a végtelenre dőlve,
ajtód előtt roskadozva, vágyom
mosolyodra, iringókra zakódra
tűzve, súlyos kezed oltalmára,
ha fogan méhem, virágom: láss meg,
ölelj meg!
Örökös szomjam oltsad,
gyöngyözzön bennem örömöd,
rügyezzen mélyemben sóvárgásod
magja, zöldelljen bontakozva.
Omlik a pára, mosdok tekintetedben
hópuhára, szárnycsapásod szívverésem,
születünk együtt lucsokban, fényben –
fájdalom-szaggatta csendben,
összetört álmaink telében is: fakadjunk
virágra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése