Most mélyről húz a gondolat.
az Ég, az Ég olyan magas.
ma felnéztem, csak egy pillanat
volt, szikrázott minden csillag.
nem volt folt, az ég hidegen világolt -
becsuktam a zsalut. a szoba
tárgyak körébe vont míg szívemben
még az ég izzott. pár perc, s a csönd
hazavonzott. magamban zúgó
meteoritok, csönd-űr, jég-űr húzott
valami mélység felé, a tárgyak ünnepeltek,
valami fény belülről kifelé áradt és átütötte
a sötét falat, melyen nem hatol át a gondolat.
az ég olyan magas… bennem távoli mélység
színén a végtelen párája fed utat, ösvényt.
ó, nem mutat hazát, csak a Fény, csak az álom.
míg a tárgyak ünnepelnek, csillag-magányom
asztaláról fénymorzsák peregnek. Nem
bánom. időtlenné merevült portrém a csöndben
belülről látom, és Lelked békéje, foghatatlan,
ma esti imádságom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése