mert tiltottad, dacból marékszám
tömtem magamba a gyümölcsöt,
fanyar zöld barackot,
magostól az éretlen szilvát,
mindent bírtam,
de mindent emésztetlenül;
hajamat gyermekláncfűvel copfoztam,
fújtam pitypangbibét,
árokszéli mezítlábas nimfa,
cingár lábamszárán csalán nyoma,
plüssszívemen szögecses bakancs,
azt mondtad, soha semminek nincs vége,
maradnak a szálak örök elvarratlan,
ezek itt már új pitypangok,
csak én a régi, nagy gyerek,
magamba nőttem kivehetetlenül,
mint cserépbe szorult növény;
a napok úgy úsznak el
előre felskiccelt életemmel,
mint folyón az uszadékfák,
ma is mosolygok tiltó szavaidon,
pedig már minden arcizmom fáj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése