lüktet a jobb lábam bütyke,
aggódom magamért.
Ki ez a szorongó ember, Uram?
ez nem lehetek én,
Bizakodnék csöndesen,
de mint az óceán hullámai,
indulatok fortyognak bennem.
Mosollyal próbálkozom,
de elakaszt valami
hajcsüggedés.
Nincs ez rendben, Uram,
szánj meg, ijedj meg,
honoráld igyekvésemet.
Mérlegeld velem a dolgokat,
és ami nem kell,
húzd át a kezemmel.
Ízleld velem az ízlelni valókat,
és figyelmeztess:
ez édes! ez keserű!
Emlékeztess
a kis piros kocsira,
valamire, ami jó volt.
Sok jó volt, ugye?
sok elmerült sziget,
elporlott ragyogás.
Adj a kezembe hálót,
amivel a múltban
és a jelenben halászhatok.
Magam is hal az éjben,
tátogó ezüst,
buborék-életű.
Fordíts ki, frissíts fel,
dobj fel a magasba és kapj el!
mi az neked, Uram?
Ha szükség van rá,
terítsd ki a kártyáidat,
mutass valami újat.
Hogy hullanak a leveleid!
perzsel napod,
süvölt szeled.
Beszélj hozzám!
beszéld át velem az éjszakát,
semmi az neked, Uram!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése