Mahatma Gandhi: Az erőszak gyökerei

Jólét, munka nélkül,
Öröm, lelkiismeret nélkül,
Tudás, jellem nélkül,
Kereskedelem, erkölcs nélkül,
Tudomány, emberség nélkül,
Imádat, áldozat nélkül,
Politika, elvek nélkül.

Számomra ismeretlen szerző

Egy Indián bölcs asszony amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban

talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazó-

val, aki éhes volt, így hát a bölcs Indián asszony kinyitotta a csomagját,

és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drága

követ az Indián asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás

nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt,

hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében

nem kell többé szükséget szenvednie. Ám néhány nappal később a vándor

visszatért az Indián asszonyhoz, és visszaadta neki a követ.

Gondolkoztam...- szólalt meg. Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban 

a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add

nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a

követ.

Victor Hugo: A koldus

A szélben, dérben egy öreg koldus haladt.
Megvertem ablakom; megállt a ház alatt,
várta, míg szívesen az ajtómat kitárom.
Parasztok jöttek ott, néhány nyerges szamáron
gubbasztva csöndesen a vásárból haza.
A koldus ismerős: ez él kint egymaga
vackán, a hegy alatt, álmodva s egyre várva
földi garasra és egy mennybéli sugárra,
Istenhez nyújtva és emberhez a kezét.
— Melegedjék kicsit, jöjjön csak közelébb,
hogy hívják? — A szegény; nincs más nevem — felelte.
Megfogtam a kezét: — Barátom, jöjjön erre. —
És egy szilke tejet hozattam hirtelen.
Didergett az öreg; aztán beszélt nekem,
s feleltem is, de csak mélán, szórakozottan.
— Lucskos ez a ruha, ki kell terítni — mondtam —
a kandalló előtt. — Ő odalépkedett,
szétteregette a forró tűzhely felett
a hajdan kék színű, féregrágta kabátot,
s amint a száz lyukon a tűzfény átparázslott,
olyan volt feketén, mint egy csillagos ég.
S míg szárogatta ott cafatos köntösét,
melyből dőlt az eső vegyest a tócsaszennyel,
gondoltam: telve van imával ez az ember,
és szóra süketen, csak néztem, réveteg,
s ott láttam göncein a csillagképeket.

Nemes Nagy Ágnes fordítása

Kovács Ferenc Gábor: Üzenet haza

Messziről szólok,
gyakran üzenek,
éltem leéltem
Távol tőletek.

Polgár nem lettem
se itt, se ott,
két világ közt
forgó kerék vagyok.

Nyelvem nem tiszta,
furcsa keverék,
mintha más szólna,
mesterséges beszéd.

Nincsenek tudom
örökölt jussaim,
bátyám lett Ábel,
én vagyok Káin.

Régen még kínzott
keserves bűntudat,
akkor átkoztam,
ma áldom sorsomat,

hogy lehettem itt
és éltem ott,
hajrá világpolgár
szabad vagyok.

Másképpen szolgáltam
szülőhazám, hasznos
követe vagyok
a szabadság jogán.

Ha feltámadna most
jó Édesanyám,
eladnék mindent
és élnék Budán.

Ha még élne
Apám szegény,
ő tudta jól
éltem kemény.

Kétszer hal meg
az a magyar,
kit majd egyszer
idegen föld takar.

Bekapcsolom
este a rádiót,
hallgatom soká
a hazai szót.

Aztán kívánok
jó éjszakát—
a család nem érti
az apa szavát.

Baka Györgyi: Akkor majd…

Akkor majd beszédesből

hallgataggá leszek érted

szemed szád bőröd jeleit

hangtalan olvasom

elrejtem mélyre az üzenetet

raktározom a szívben a májban

hogy előrántsam szükséged

ha rám parancsol: Élj!

és ég majd bennem, mi eddig parázsolt,

lobog, szikrákat vet az éjbe,

s látni fogok a bizonytalanban,

érezni a megfoghatatlanban.

Posta Marianna: Valami egészen másnak, mint ami te és én külön

Az az érintés lehet ilyen,
mely először simul el
a csípő és mell…
közötti sávban,
vagy az első sivatagi
korty, ahogy ziláltan,
akár a föld alól is, ha kell!
Oázist teremt az ember:
– Nézd itt ez a hely…
Olyasmi ez, mikor
ujjbegyig szalad a szív,
s tényleg csak tart,
tartogat a test,
valamit bent,
ami kibomlik,
mint egy ajándék…
és csak az a perc(!)
növi túl az időt,
melyben egyszerre érzed
ugyanazt, amit a másik.
Három pont, mint a végtelen:
elténfereg a szíveden…
Ha a szerelem szakadék,
jól nézd meg, hova lépsz!

Konczek József: M. tekintete

Belenéztem magamat a mélybe,
S rebbenetlen szavakkal szólhatok róla.
Hallgathatok is.

Volt bennem régen is muzsika.
Éltet.
Izgat.
Nyugtat.
Játszik.

Egyszer már több perce néztem a szemébe,
s végül nevetve lökte meg a mellemet:
Hagyd abba!

De hát ez olyan, mintha magamat hagynám –

S kivártam:
„Csak azt engedd meg, hogy a szemedbe nézzek,
akarom érezni a mosolyodat,
amint lassan átvált, elmélyül, megérik,
                     lehet, először
valami zavart önérzet készül tiltakozni,
mégis maradj így, nézz vissza, így
azt akarom, hogy ne menj el innen,
és engedd, hogy benne lehessek a tekintetedben.

Csáky Károly: Előhang

És eljő
mindennek
az ideje,
mert az idő
nem belőlünk
levő,
csak
bennünk lakozik,
mint lélek
a testben,
Urunk
gyermekében.

És összeáll
részeiből,
meg hullik
darabjaira
naponta
a
kozmosz,
ha úgy akarja
az örökkévaló
Isten is.

Katona Bálint: A maradék idő

Szeretni még egyszer, 

halálosan, aki vár.

Mosolyt venni még, 

mielőtt a bolt bezár.

Napot látni még,

mielőtt az est leszáll.

Élni még egy kicsit,

mielőtt a szív megáll.

Utoljára valakiben

hinni volna jó,

ne vesszen kárba

a kimondatlan szó.

Örülni valaminek,

ami szép, ami jó,

mielőtt a szívben 

esni kezd a hó...

Mert a maradék idő

már nem eladó....

Anga Mária: Neked tudnod kell

Éjszakát tündökölnek az álmok,
sorsom hajszálereiben lüktet a szél, a pacsirtahang,
menekülnék távoli harangzúgásba.

Neked tudnod kell, hogy én merre járok,
ismerned kell az egyetlen, ősi tájat,
ahol a hegyek felől induló madarak is megpihennek,
és a verejtékszagú esők egekben fürdetik a délutánokat.

A félelmek esténként belezuhannak a tó vizébe,
örvénnyé szelídülnek, Holdat sugaraznak éjszaka.

Neked tudnod kell, hogy én merre járok,
mikor nem találok vissza az egyetlen helyre,
mert hiába keresem a nászi ágyat,
a harmattal belepett rejteket,
ahol nélkülünk megvakul minden bogár,
és elveszítik sziromszíneiket a virágok is.

Tudom, biztosan tudom, nem tévedtem el,
hozzád indultam. Nemsokára megérkezem.

Vitéz Ferenc: Dedikáció

         Sorok Szabó Magda emlékére

„Ajándékomat megbecsüld!” –
Madaradat az égre küldd,
lángot harapjon, s nagy hitet
szegezzen föl a semminek!

Előtted ajtók nyíljanak,
ne várd meg azt, hogy hívjanak!
Szíved csücskében ott a kulcs:
tanító büszkeség a múlt.

Tanulj meg járni és szállni,
elégni és tisztán állni
magad és Teremtőd elé –
szeresd, ami az Istené.

Ne törd össze a tükröket
szemedben! – Egyszer jól jöhet
még a fény, és fölrepülhetsz,
ajándékom, ha megbecsülted.

Tornai József: Ó lélek

Neked már nincs tested

terád nem lehet vágyakozni

talán csönd vagy talán fény

én még itt vérzek az idő-lét mocskos

áradatában ó lélek hogy tudnád fájdalom

nélkül ezt a mély sebet beforrasztani 

Lukáts Márta: Az estike imája

Egyszerűnek és törékenynek
teremtettél, Uram,
mégis a keresztes virágúakhoz
irányítottad életutam.
Egyesek sok kivetni valót
találnak girbe-görbe
ernyedt száramon.
Az erős hőséget, a nap hevét
kissé nehezen viselem,
nekem esteledre van szükségem,
hogy vörös vagy fakó
kis szirmaim
kibontani merjem.
De akkor mindent beleadok
és kellemes,
illatos légkört varázsolok.
Nyisd meg, Uram,
mennyországod ablakát,
hogy beárasszam mélységes
hálám illatát.
Ámen​

Csáky Károly: Zsoltár helyett

Te vagy,
Uram
a rejtett s a jelenvaló
egyidőben

Rejtett,
de nem rejtekező,
hisz jelet hagytál
gyökérben és fűszálban,
virágillatban és madárdalban.

Része lettél
mélységes vizeidnek,
benn lakozol égig nyúló hegyeidben;
bátorítasz az ölelésben,
megbékítesz a haldoklásban s a halálban;
figyelsz minket a kozmosz rejtekeiből,
kínjaink bugyraiból.

Ott állsz a vigalmak határszélén,
szomorúságok szigetein,
öbleiben a reménységnek.

Mindenből befogadhatunk téged,
Uram,
mert
mindenünnen közeledsz,
ha hittel
hívunk,
és miénk lehetsz örökre
a túlsó parton is.

Petőcz András: Boldog, magányos szöveg

                                     





                                    Chick Coreának

azt hittem, mindig és újból azt hittem, szomorú
leszek, ha nem leszel, leszek szomorú élőlény, és voltam is,
nagyon, mindig azt, hogy majd nélküled szomorú leszek,
és főleg magányos, micsoda furcsa szó, magányos, kissé
degusztáló szó ez, tele van pátosszal, semmi játékosság,
most kicsit játszunk, a billentyűkön magas hangok, játszunk
kicsit a magánnyal, gyors billentyű-mozgatások, igen, játék,
játék az egész, nem leszek szomorú, boldog magányos
leszek, boldog, magányos szöveget hozok létre, nem lehetek
szomorú, billentyűs magány, valami furcsa mosoly, már
soha nem lehetek magányos, tudom, inkább játékos lehetek,
valami játék az egész, halk dinamikák, micsoda halk,
furcsa dinamikák, lehetne nevetni is, de nem nevetünk,
minek, csak játszunk, nagyon gyorsan, erős dinamikák,
betakarnak engem, akarnak valamit tőlem, én nem akarok
semmit már, furcsa így, nem akarni semmit, tudni, hogy nem
hiányzol egyáltalán, boldog, magányos szöveget létrehozni
hiány-nincs-alapon, könnyebb egyedül, nem sietni sehova,
sokkal könnyebb, minden olyan nyugodt, minden játszik,
billentyűs magány, könnyed játszadozás, nem megyek sehova,
nem mozdulok, nézek magam elé, halk billentyűs játszadozások,
nézek magam elé, halk játékok mindenütt, erős dinamikák,
senki nem keres, senki nem kíváncsi arra, mi is van velem, csak
magam vagyok, ez ad erőt, megyek az éjszakai városban, minden
kihalt, boldog magányos emberként megyek, egy taxi hirtelen
megáll, mintha te ülnél abban az éjszakai taxiban, mint ahogy
egykor régen valóban ültél is, kinyílik az ajtaja, idegen nő, halk,
könnyed billentyű-futam, idegen nő száll ki az autóból, egyedül
vagyok, ő is egyedül van, hasonlít rád, de nem te vagy,
olyan, mintha, de mégsem, lehetnél persze te is, úgy minden
sokkal egyszerűbb lenne, de nem te vagy, cigarettát kér, erős
dinamikák, kéri a cigarettát, mintha ez lenne élete utolsó cigarettája,
úgy kéri, széttárom a karom, tanácstalanul, halk dinamikák,
könnyed billentyű-futam, de szinte válaszra sem vár, fizeti
a taxit, aztán belém karol, nem szól semmit, csak egy közeli
dohányboltra mutat, majd azt kérdezi, úgy, mintha ezer éve
ismérnénk egymást, van-e pénzem, könnyed billentyű-futam,
tisztára olyan, mintha te lennél, nem is értem, lehet, hogy mégis
te vagy?, boldog magányos szöveget akartam írni, nem is értem,
lehet, hogy mégis te vagy?, kérdezem magamtól, aztán csak
dohányzunk az éjszakában, tudom, hogy árt, mégis jólesik,
csak dohányzom veled az éjszakában, aki nem te vagy, aki
nem is vagy, egy idegen nő, valamikor megérintettem őt, ezt
az idegen nőt, akivel most csak dohányzunk, lassú füstkarikák,
fel, fel a levegőégbe, sűrű füstkarikák, jobb így, egyedül,
boldog magányos szöveget írni, sétálni bele az éjszakába, jobb
így, nélküled, nem érek hozzád, nem simogatom meg az arcodat,
te sem mosolyogsz rám, csak száll a füstkarika, dohányzunk
csendben, és arra gondolunk, nem is tudom, mindenki másra
gondol ebben a pillanatban, egy másik mozdulásra, egy másik
akaratra, mindenki más valamire gondol az éjszakában, a taxi
már elment, tanácstalanul állunk füstkarikák közepette, mint
aki nem is tudja, hogyan is jut haza ebből az éjszakából, és
haza akar-e jutni egyáltalán – – –