2024. január 5., péntek

Rajnai Lencsés Zsolt: Tehozzád (8)










Százkezű fák ölelik a horizont szélén 
padok lengő szegélyét, 
merengő estékbe vesznek útjaink.   

Őrálló villanypóznák rajzanak mellettünk 
szerelmesen, s bokrokból fon 
koszorút bokánkra szelídségünk…   

Itt ülsz mellettem, bár virágok térdelnek 
közöttünk. Messziről háború szele zsong esténkbe 
félszeg-gyáván megbontva az idillt, de 
bizalmunk angyalként mosolyog ránk. 
Hullámzó lángokba kapaszkodunk, te meg én, 
lélek lángjaiba, – erősen… 
Szűzi tekinteted szívembe esik hangtalan, 
de örökre, és nem szabadul soha már 
pörös magányom kérleléseitől.   

Szétcsúszott ábrázatok kortalan ölelnek, 
és öregszel, de nem zavarnak ráncaid, 
mert belül vagy, ott vagy belül, és örökre 
az vagy akinek szeretlek, – mert nagyon szeretlek!   

Én szenvedélyes ember vagyok, 
és mindig fájni fog, hogy nem adhattam 
magam neked, és nem tudtalak boldoggá tenni 
úgy ahogy akartalak, és amihez igazán értek…   

És idővel halál felé ballagunk, a sírjaink hozzánk 
készülődnek, s a falak bennünk konokul 
magaslanak egymással szemben… 
De hallasz-é néha? Mert olykor átkiáltok!

Jánosházy György: Tavasz, ifjúság

Tegnap tavasz volt még, rügyek fakadtak, 
és az utcákat langyos szél söpörte, 
március új erőt adott a Napnak, 
és zuhogott a fény a szomju földre.  

Tegnap még reggel iskolába mentem, 
tankönyvvel teli táska nyomta hátam, 
vagy kamasz-vággyal az utcán csellengtem, 
egy kislányt lestem vén ház ablakában.  

Tegnap tavasz volt, ifjúság, öröm. 
Ma úgy tengődöm, mint sarkkörön
jégcsapok lógnak az égről s szivemben.  

A madarak se térnek vissza többé. 
Szétomlik minden nyúlós, ronda köddé, 
s elmerülök a dermedt téli csendben.

Káli István: Fényben
















Egy idő óta minden reggel felébredek. 
Akkor csak úgy széthúzom a függönyöket,
Csak úgy kitárom az ablakot. Ennyi, nem több. 
Nem hunyorgok a hirtelen világosságra, 
És nem sokkol, hogy odakint tavasz van. 
Az sem baj, ha a szemközti almafán 
Egy magányos gerle tollászkodik, 
És az sem, ha az orgonabokrunkon 
Éppen most bomlik virággá egy rügy. 
Csak hadd áradjon az ibolyamezők illata, 
Engem nem bánt, hogy olyan egyformán lilák. 
És az aranyeső sárgájára sem vagyok irigy. 
Nem zavar, hogy minden vacak kis méh 
Talál már magának hasznos elfoglaltságot. 
S ha napsütés van, még a szellőt is elviselem. 
És nem törődöm azzal, hogy a tegnapi becsvágyam 
Mára öncélúvá lehet és felemészt. 
Mert már tudom, ha meghalok is, fény leszek: 
Olyan igazi, csodaszép fény a te szemedben.   

Káli István: Ötvennyolc

                    D-nek, A-nak, J-nek,           
                    a majdani bátorsága jegyében   

Nem kísért már se gyanú, se kétely. 
Mivé dermedt bennem dőreség s gondolat! 
Enged álmodozva ülni, és nem 
Zaklatja magát a múló idő miatt.   

Nem kínoz érdes, sorsgyilkos magány, 
Sem sötétség, sem az éjek püffedt csendje. 
Hitem a reményt fojtogatja, s nincs 
Már a szeretetnek bennem méltó rendje.   

Mi harc volt, elmúlt. 
A célt feléltem, Akár a világ önnön tartalékait. 
Törekvés nélkül fogy tovább időm – 
Nem is értem, hogy mit keresek én ma, itt…   

Úgy véltem, élni jó, mert emberi, 
S hogy testem önző lelkemnek lett lakása,   

Nem zavart, tréfával ütöttem el – 
Hisz Istennek vagyok csodás földi mása.   

A mindenséget, s benne a mindent 
Egynek láttam, ahogy Jézust áldva illik. 
Nem rángattam ajtót, sem fiókot, 
Előbb megfigyeltem, hogy mi merre nyílik.   

Becsültem elmét, okfejtést, érvet, 
Haladást, tréfákat és kauzalitást. 
Szerelmeim akként értékeltem, 
Tudnak-e nyújtani nekem valami mást.   

Ha becsmérelt, ki ellenem fordult, 
Megértőn fogadtam vak okszerűségét, 
S bár beleszédültem is a vak dühbe, 
Próbáltam kivárni a mondatok végét.   

Nem fedtem el az arcom, ha rájöttem, 
Hogy e szörnyűséget már valahol láttam. 
Hazudtam önzőn, olykor kegyesen, 
S vállaltam ilyenkor, ha csalóvá váltam.   

Ódzkodtam attól, mi tökéletes, 
Mert nem hihettem el a bűntelenséget, 
S tükörbe zártam szomorúságom, 
Mikor ráéreztem, bent bűnbánat éget.   

Láttam másokon, vagyok jó és rossz, 
S már dicsekvés volt az öntudatosságom, 
Pedig naponta vívtam magamért, 
Remélve, a halált így miszlikbe vágom.  

Az örömért gyöngyözve fizettem, 
Főhajtva fogadtam mások bölcsességét. 
Győzelmeimnél, ha bírta erőm, 
Többre tartottam a csendet és a békét.   

A tikkadásba fúló szónoknak 
Elnéztem minden blőd aranyigazságot,   

S szívembe zártam ellenemet is, 
Ha vaskos tréfáimhoz aranypofát vágott.   

Nem pereltem elrablott időmért, 
S ha szükségét láttam egy-egy vallomásnak, 
Gyengéimért busásan fizettem – 
Kiadtam titkaim hitetlen tamásnak.   

Vágyaimat bárhogy álcázhattam, 
Pellengér-kalodát állított asszonyom. 
Higgadt férfikor szólamán fújva 
Újra eljátszhattam kamaszos viszonyom.   

Éltem gödörben is, égő szemmel, 
A homálytól jól megrészegedtem. 
Kegy-létrán másztam ki, mégis durván 
Káromkodtam: erre teremtettél engem?!   

A fényre – csak ennyit tudtam akkor, 
Mert fényben akartam látni minden formát, 
Mint a gyermek, hisz még nem tudtam, hogy 
A sejtelmesség inkább erény, mint korlát.   

Lennék bár bajban, mégis háborgás 
Nélkül tűrném, mit a tükröm képembe vág, 
Ha nem gyötörné elmém a kétség: 
Tudja-e Istenünk, milyen ez a világ?   

A vér még lüktet bennem, s széthordja 
Testemben a tiszta ösztönt, élni tudást, 
S ebből serken, szeretetté lesz –
Mindig viselhető bíbor fenség-palást.   

Szolga én már soha nem lehetek. 
Kit magamba zártam, bármikor elmehet. 
Nincs más értékem, mit adhatok, csak 
A szabadságot – vállalt függőségemet.

2005 május 15-én, Pünkösd vasárnapján

Cseh Katalin: A vágyról

I.   

Istenem oly sok a vágyam 
nem fér már el a házban   

szeretnék minden kedden 
lebegni önfeledten   

szeretnék csak úgy lenni 
kószálni tengni-lengni   

nem a hétköznapi létben 
egy szabadabb létezésben   

a saját halálnak háttal 
kettesben egy kóbor vággyal...    

II.   

Istenem oly kevés a vágyam 
szanaszét itt-ott a házban   
szeretnék immár semmit sem 
szétgurul mind miben hittem

2024. január 4., csütörtök

József Attila: Amit szívedbe rejtesz













*
Freud nyolcvanadik születésnapjára  

Amit szivedbe rejtesz, 
szemednek tárd ki azt; 
amit szemeddel sejtesz, 
sziveddel várd ki azt.  

A szerelembe - mondják - 
belehal, aki él. 
De úgy kell a boldogság, 
mint egy falat kenyér.  

S aki él, mind-mind gyermek 
és anyaölbe vágy. 
Ölnek, ha nem ölelnek - 
a harctér nászi ágy.  

Légy, mint a Nyolcvan Éves, 
akit pusztítanak 
a növekvők s míg vérez, 
nemz millió fiat.  

Már nincs benned a régen 
talpadba tört tövis. 
És most szivedből szépen 
kihull halálod is.  

Amit szemeddel sejtesz, 
kezeddel fogd meg azt. 
Akit szivedbe rejtesz, 
öld, vagy csókold meg azt!  

1936. máj.

József Attila: A hit boldogít

Belép a szép nő páholyába, 
Csupa arany, fény, ragyogás, 
Mosolygva bókol erre, arra - 
A jobb körökben így szokás.  

És a mosoly egy sugarkája 
A karzatig föl érkezik, 
És egy diák ott elfelejti, 
Hogy rongyos és hogy éhezik.  

1921 [?]

2024. január 2., kedd

Sohonyai Attila: Hogy lehessek szerethető





*
Bocsáss, bocsáss, ha muszáj, 
de ne légy túl engedékeny! 
Tudod, a férfi olykor húsba vág; 
néha engedj térden csúszni Érted...  

Légy, légy végtelen bizalommal, 
még ha olykor ördögökkel is leplek el: 
esendő vagyok, s tudod, voltam, 
de angyalod minden poklot elrettent.  

Rossz vagyok, méltatlan, és egyebek... 
Nem érdemellek, hülyeség velem lenni. 
Tudom, tudom. De kérlek: szeress! 
Inhalálom ellen en..eng..engedj belélegezni.  

Mert nélküled műveletleneké vagyok... 
Egy kiszolgáltatott csontváz a hús-véreknek. 
Egy gagyik keze közt felöltöztetett Dávid szobor, 
ál-gyűjteményben Dalí el nem folyó órájaként tengek.  

Szóval meg kell bocsáss nekem, kérlek. 
De legtöbbször ne légy túl engedékeny...  

Magyarázat nincs, az észérv meddő: 
buta vagyok, és ettől szomjazó: 
taníts, hogy lehessek szerethető.

Petőcz András: Zsoltárparafrázis – Tenyérnyi napok

                    " Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat,  
                    és az én életem te előtted, 
                    mint a semmi.” 
                    (Zsoltárok könyve 39,6) 

Tenyérnyivé lettek napjaim, tenyérnyi lett 
az időm, mondom magamban, csupán csak 
suttogom – valami már végképpen belém 
kövesedett, nem tudom kilökni magamból, 
nincs olyan erő, ami kivezetné testemből 
azt, ami ott, amikor arra gondolok, hogy. 

Visszahozhatatlanok a pillanatok, amikor 
másképp kellett volna lépnem, amikor nem
úgy, ahogy, nem volt bennem erő, akkor, 
akarat sem volt bennem, nem tudtam, mi 
ellen is küzdök, nem tudtam azt, miképp 
győz felettem, aki épp győzedelmeskedik. 

Harcoltam, persze, ahogy mindenki harcol, 
akit agresszió ér, picinyke égi szerencse, 
ha lett volna, de semmi, semmi, semmi, 
legfeljebb szánakozó tekintetek, ennyire 
futotta a sorsból, az isteni gondviselésből, 
ennyire futotta – előttem tenyérnyi napjaim.     
         

Petőcz András: Zsoltárparafrázis – Hazudni

                    " Csüggedezésemben ezt mondtam én: 
                    Minden ember hazug.” 
                    (Zsoltárok könyve 116,11) 

Megtanítottak hazudni – élni kell, mindenáron, 
elmondták neked, mit kell tenned azért, hogy 
hiteles legyen a hazugságod, milyen, amikor 
már ösztönösen tudsz hazudni, természetesen, 
tiszta tekintettel, rezzenéstelen arccal, milyen, 
amikor már önmagadat is végképp becsapod. 

Mindenki hazudik, mondtad, gyerek voltál még, 
a felnőttek is, mondtad, és erre nem lehetett mit 
válaszolni, nem tudom, hogyan történt mindaz, 
ami megtörtént, visszatekerném az időt, de nem 
tekeredik sohasem a megfelelő irányba, megyünk 
valahova, addig, amíg mehetünk, ameddig lehet. 

Van valami sírhatnék bennem, semmi se úgy, 
ahogy kellene, hibát hibára, bűnöket bűnökre 
pakol az egyszeri utazó, keresztüllépve mind 
a határokon, s nem veszi észre, miféle sebet ejt, 
miféle hazugság-mérgeket fecskendez azokba, 
akik körülötte vannak kiszolgáltatva, ártatlanul.

Dr. Kállai Imre: Hogyan kell megtérni?




„ De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és visszavonhatja még a veszedelmet! Ki tudja, hátha most is megbánja, és áldást hagy maga után? Hozzatok étel- és italáldozatot Isteneteknek, az Úrnak! Fújjátok meg a kürtöt a Sionon! Tartsatok szent böjtöt, hívjátok istentiszteletre a népet! Gyűjtsétek össze a népet, tartsatok szent gyűlést, gyűjtsétek össze a véneket, gyűjtsétek össze a gyermekeket, még a csecsemőket is! Jöjjön ki lakásából a vőlegény, a menyasszony is a szobájából! A templomcsarnok és az oltár között sírjanak a papok, az Úrnak szolgái! Így szóljanak: Szánd meg, Uram, a népedet, ne engedd, hogy gyalázzák örökségedet! Ne csúfolhassák őket a nemzetek! Miért mondanák a népek között: Hol van az ő Istenük?”   
Jóel 2, 12-17


     Néhány kérdéssel hadd indítsam a mai istentiszteletet. Mit teszel akkor, ha elmegy az áram otthonról és nem találod az okát? Hívsz egy villanyszerelőt, hogy megoldja a helyzetet. Mit teszel, ha elromlik a kocsid? Elviszed egy autószerelőhöz. Mit teszel, ha romlanak a jegyeid, annak ellenére, hogy sokat tanulsz? Elmész egy tanárhoz, hogy korrepetáljon. Mit teszel, ha szétszakad a kedvenc felsőd? Elviszed egy varrónőhöz.  

     Olyan egyértelműek ezek a dolgok és ezeket mindannyian gyakoroljuk. De vajon mit teszel, ha szétmegy, széthullik, összetörik az életed? Kihez fordulsz? Kitől vagy mitől kérsz és vársz segítséget, ha széthullik az életed? Életünk egyéb területein olyan egyszerű a válasz, de vajon mi lehet a megoldás ebben a helyzetben?  

     Jóel próféta idejében a zsidók élete széthullott, szétesett. Nem tudták kihez forduljanak, mit tegyenek. Arra szólította fel őket az Úr, hogy forduljanak Hozzá! Széthullott élethelyzetükben az Úr lehet a megoldás a megtérés által. Istenhez fordulhatnak a megtérés, a bűnbánat által.  

     Testvérem, ha nem tudod, kihez fordulj a széthullott életeddel, akkor megmondom: fordulj az élő Istenhez. De felteheted a kérdést: hogyan kell megtérni? Hogyan kell Istenhez fordulni?  

     Erről beszél a Biblia, hadd mondjam el ennek az egyértelmű lépéseit, hogyan lehet bűnbánatot tartani biblikusan, hogyan lehet megtérni a Biblia szerint?  

     A megtérés egy belső elhatározás, eltökéltség, hogy elfordulok a bűntől és odafordulok Istenhez. Az Istennel való kapcsolat helyreállásának ez az egyetlen lehetősége. Másként nem tud az ember az Istennel kapcsolatba lépni, ami természetesen a Szentlélek munkája, de emberi síkon nézve ez az egyetlen út Istenhez.  

     A megtéréshez három fontos lépés vezet, amit most részletesebben megvizsgálunk.  

1. Felismerni, ráeszmélni a bűnre  

     A megtéréshez vezető út első lépése, hogy az ember felismeri az életében azt, hogy hibázott, bűnt követett el – nemcsak úgy általánosságban, hanem – az Úrral szemben.  

„ Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” 1 János 1, 9  

     Ez az ige egy csodálatos ígéret a bűnbánó embernek, viszont van benne valami elengedhetetlenül fontos, mert a bűn felismeréséről tanít valami nagyon lényeges dolgot. Az eredeti szövegben a homologeo ige szerepel, amelyet úgy is lehetne fordítani: ugyanazt mondani. Mert a megtérés kezdete mindenképp az, hogy a bűnről ugyanazt mondom, mint Isten. Ugyanazt nevezem és látom bűnnek az életemben, amelyet Isten is bűnnek mond!  

     Nagyon sokan nem jutnak el idáig. Sokan nem akarják meglátni a bűnüket, nem ugyanazt mondják az életükben lévő bűnökre, mint amit Isten mond. Ugyanazt mondani, mint Isten: nem a szomszéd volt, hanem én. Nem a család a hibás, hanem én. Nem az emberek rosszak általában, hanem én.  

     Ha Isten azt mondja valamire, hogy bűn, akkor te azt ne hívd rossz szokásnak, hibának, botlásnak. Mert a megtérés azzal kezdődik, hogy a bűnökkel kapcsolatban ugyanazt mondod, mint Isten!  

2. Bánkódás a bűn felett  

     A második nagyon fontos lépés szükséges, hogy kövesse az elsőt. Szükséges a felismert bűn felett bánkódni, megszomorodni. Nélkülözhetetlen mélyen, a szívünkben átélni azt a valóságot, hogy a bűnömmel, a bűnös életemmel én elsősorban az Urat bántottam meg. Dávid is felismeri ezt, amikor Betsabéval vétkezett, ezért írja az 51. zsoltárban: „Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz.”  

     Pál apostol is beszél a megszomorodásról, a bűn feletti bánkódásról. Azt mondja Pál, hogy „ az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez.” 2 Korinthus 7, 10  

     Isten szerinti szomorúság, amikor bánkódom a bűneim felett, mert rádöbbentem, hogy mennyire megbántottam vele az Urat. És ez megbánhatatlan megtérést, igaz megtérést hoz az ember életébe.  

     A világ szerinti szomorúság, amikor lebukik az ember, amikor lelepleződtem és a következmények miatt bánkódom és manipulatív, ördögi módszerekkel próbálom mentegetni magam a következményektől. Ez a fajta szomorúság halálhoz vezet.  

     Bánkódtál-e már a bűneid felett úgy igazán? Sírtál-e már az Úr előtt azokért a dolgokért, amelyeket ellene követtél el? Ha még nem, akkor még nincs az életedben igaz megtérés, csak emberi próbálkozások és megtanult viselkedési formák.  

3. Döntést kell hozni  

     A bűn felismerése és az Isten előtt való igazi megszomorodás után a harmadik lépés a döntéshozatal, hogy én elfordulok ettől.  

     Amikor keresztelő János prédikált, akkor a megtérést prédikálta és kérte a hallgatókat, hogy teremjenek a megtéréshez illő gyümölcsöket. Ez azért is fontos, mert ez a harmadik lépés jelzi, hogy megtörtént-e az első kettő.  

„ Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt…” Máté 3, 8  

     Nagyon sokak életében nem történik meg ez a belső elhatározás, a gyümölcstermés. Felismerik a bűnt, bánkódnak is felette, de nem történik döntés, nem történik elhatározás.  

     Hadd szemléltessem ezt a magatartást két példával.  

     Tegyük fel, valaki munkanélküli. Imádkozik könnyek között kitartóan Istenhez, hogy kapjon egy munkát. Kap is egy lehetőséget, hogy dolgozhasson. Megvan az időpont, mikor kell bemennie a munkahelyére, de nem megy el, hanem otthon marad és tovább imádkozik.  

     Vagy valaki megbánja, hogy valamilyen függőség uralja az életét. Megbánja, akar is szabadulni, sír miatta, mert látja azt, hogy rámegy az élete, a családja, a hite, de nem hajlandó változtatni. Akar változni, de nem hajlandó elvonóra menni, nem hajlandó életfelépítésén változtatni.  

     Lelkigondozói beszélgetésben is nagyon sokszor tapasztalom, hogy sokak elmondják a problémáikat, de amikor találunk közösen valamilyen megoldást, akkor cselekvés helyett inkább tovább akarnak róla beszélgetni úgy, hogy nem történik semmilyen változás.  

     Ezt komolyan kell venni, testvérek. Mert Jézus Krisztus nem azért halt meg, hogy mi újra és újra azt mondjuk: Sajnálom. Az Úr Jézus Krisztus nem azért vérezett a kereszten, nem azért szenvedett, nem azért viselte el, hogy megalázzák, hogy töviskoszorút tegyenek a fejére, hogy mi csak annyit mondjunk sajnálom és ugyanazt csináljunk, mint azelőtt, ne változtassunk semmit.  

     Egy belső elhatározás, egy döntést kell hozni: Uram, én elfordulok az eddigi életemtől és kérlek, segíts, hogy Hozzád tudjak fordulni. Ezt komolyan kell venni testvérek!  

     A tékozló fiú hazatérését követően, miután elmondta az apjának, hogy „Vétkeztem az ég ellen és te ellened, kérlek, fogadj vissza” nem ment el újra tékozló útra, hanem otthon maradt az apjával.  

     Ezek a lépések a legfontosabbak: felismerni a bűnömet, bánkódni felette és hajlandó vagyok változtatni.  

     Sokan megkérdőjelezik a megtérés fontosságát és azt mondják, hogy az nem szükséges, hiszen Isten szuverén döntése, hogy kinek könyörül meg. Jézus Krisztus áldozata által van valakinek üdvössége, és ahhoz nem szükséges a megtérés, bűnbánat, bűnvallás, nevén nevezni a vétkeket, ez az egész nem olyan fontos.  

     Hadd szemléltessem egy példával, hogy hogyan függ össze ez a két dolog. Az ítélkezés egy ember lelke felett hasonlít egy bírósági tárgyaláshoz. Tegyük fel, hogy ott állsz a bíró előtt, mert elloptál egy kocsit. A bírónak az a dolga, hogy a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján eldöntse: bűnös, vagy ártatlan vagy. Ha kiderül, hogy bűnös vagy, akkor meg kell téríteni az okozott kárt, illetve elszenvedni a kiszabott büntetést. Hasonlóan van ez az Isten ítélőszéke előtt is: Isten a bíró, te pedig bűnösnek találtatsz, mert nincs egyetlen egy olyan ember sem, aki csak jó dolgot tenne. És Isten elítéli a bűnöst, elmondja az ítéletet, hogy a büntetése halál. De Jézus Krisztus kifizette a bűnös kártérítését, sőt még a büntetést is elhordozta, így odaáll mellé és azt mondja, hogy őérte meghaltam, ő az enyém. És akkor nincs teendő, megy az ember az üdvösségre.  

     Viszont ez nem teljesen így van, mert a konkrét kocsilopáshoz visszatérve mi mindannyian úgy állunk a mindenható Isten előtt, mintha az Ő kocsiját loptuk volna el. Jézus Krisztus kifizette az áldozatot, rendezte a kapcsolatot, ugyanakkor nekünk is van részünk, hiszen amellett, hogy kifizetjük a pénzbírságot, vagy leüljük büntetést szükséges bocsánatot kérni a bírótól, muszáj rendezni az ellene elkövetett sérelmeket is!  

Kedves Testvérek!  

     Annyira elhibázott gondolkodás az, hogy Isten majd úgyis ránk teszi Jézus vérét és majd megyünk a mennybe. Ez nem így működik, hiszen a Bibliában számtalan helyen beszél Isten arról, hogy Ő úgy alkotta meg ennek a világnak a lelki törvényeit, hogy a kapcsolat helyreállásának elengedhetetlen része az emberek oldaláról a megtérés.  

     Isten oldaláról rendezve van minden. Jézus Krisztus meghalt a kereszten, bemutatta az övéiért, a választottakért a tökéletes áldozatot. Viszont a választottaknak nem lehet megkerülni a megtérést. Senki se gondolja azt, hogy kikerülheti azt, hogy szembenézzen azzal, aki és elmondja az Istennek, hogy Uram, egyedül ellened vétkeztem és nem akarom úgy folytatni az életemet, ahogy eddig éltem.  

     Ezért téves az a hozzáállás, amikor a bűnbánatot, a megtérést ki akarjuk kerülni, hogy majd lesz valahogyan... Mit mond a Dávid királyt idéző énekünk? A töredelmes szívet, a megszaggatott, megtérő, bűnbánó szívet, Te, Uram szereted (Református Énekeskönyv 461. dicséret). Mert kedves testvérek a megtérés egy nagyon fontos lehetőség és kötelesség is.  

     A megtérés olyan, mint amikor egy nagyvállalat visszahív valamilyen terméket. Például, kiderül egy gépkocsitípusról, hogy hiba van a fékrendszerben és csinálnak egy nagy visszahívást. Persze ez a visszahívás nem úgy történik, hogy bekopognak az ember ajtaján és máris viszik a kocsit. Kihirdetik, közzé teszik minél több csatornán keresztül, hogy akinek ilyen és ilyen típusú gépjárműve van, az vigye be a gyártóhoz és ingyen kijavítják a hibát. Ha valaki nem foglalkozik vele, akkor nem történik semmi, vállalja a kockázatot, hogy egyszer meghibásodik a fék és balesete lesz. Ugyanakkor, ha valaki meghallja a visszahívást, akkor beviszi és megkapja a szükséges javítást.  

Kedves Testvérem!  

     Nem kötelező megtérni. De ha azt akarjuk, hogy az életünk megváltozzon, akkor halljuk meg az Isten hívását, aki azt mondja, hogy térj meg, tarts bűnbánatot és akkor helyre áll a kapcsolatunk és egész másként fogod látni az életedet!  

     Ma Isten teszi közzé a nagy visszahívást, hogy a széthullott, összetört életedet helyrehozza a megtérés által. Kegyelemből bocsát meg és mossa el az összes vétkedet, ha odaviszed hozzá a szennyes szívedet. Gyere haza, hogy megnyerd az örök életet! Ámen.  

Forrás: Debrecen Homokkerti Református Gyülekezet 

Dr. Kállai Imre: Mi történik/minek kell történnie a megtérés után?




„ Mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a száraz tájra. Kiárasztom lelkemet utódaidra, áldásomat sarjadékaidra.”  
Ézsaiás 44, 3

 Kedves Testvérek! Kedves Gyülekezet!  

Néhány vasárnapja már egy kisprófétával foglalkozunk, Jóel könyvének üzeneteivel. Nem tudni pontosan, hogy ki volt Jóel, egyértelműen a könyvből még az sem látszik, hogy pontosan mikor íródott. Ugyanakkor nagyon fontos prófétai üzeneteket fogalmaz meg a könyv, amelyek örökérvényűek. Nem számít mikor és hol hangzik el, mégis van aktualitása!  

A könyv nagy sáskajárást, pusztítást mutat be a zsidó nép életét illetően, amelyhez a nép és vezetőinek bűne, bálványimádása vezetett. Ebből a kilátástalan helyzetből egyetlen szabadulási lehetőség van: a megtérés. Megtérés teljes szívből, a szívnek teljes megszaggatása által. A töredelmes szív az Istenhez vezető út, amely által újra helyreállhat valami.  

A szív megszaggatásával, a megtéréssel az ember eljut odáig, hogy elkezdi szomjazni az Isten jelenlétét. Addig, akit soha nem érdekelt Isten, a Biblia, mégis elkezdi foglalkoztatni, elkezd vele időt tölteni. Mert a megtérés, az ember szívének összetörettetése az Úr iránti szomjúság kifejeződése: szomjazom, Uram, utánad. Szomjazom a jelenlétedre, a veled való találkozásra, a vezetésedre, a bíztatásodra!  

Isten a megtérő, a bűneit belátó embert így látja, szomjas földként, amiről több helyen is beszél a Szentírás. A megtéréssel nem ér véget a hívő élet, hanem éppen akkor kezdődik. Ezért kezdődik azzal a szóval Jóel próféta könyvének 3. fejezete, hogy azután.  

Mert azután, hogy valaki megtér Isten meghallja annak a szomjas léleknek a kiáltását, vágyakozását és nem hagyja szárazon a kiszikkadt földet, a kiszikkadt szívet, betölti azt csodálatos jelenlétével.  

Van-e ilyen szomjas lelked, kedves testvérem? Szomjazol-e Isten jelenlétére?  

Mégis mi a jele ennek a Lélek-jelenlétnek? Hogyan lehet megtapasztalni, érzékelni, látni a Lélek betöltetését?  

Mert látjuk Jóel próféta könyvében, hogyha valaki átadja az életét Istennek, akkor Isten kitölti rá az Ő lelkét.  

Az Apostolok cselekedeteiben is olvassuk, hogy Péter a hallgatóságnak arra kérdésére, hogy mit cselekedjünk atyámfiai, azt feleli, hogy „ térjetek meg (…) és megkapjátok a Szentlélek ajándékát ” ApCsel 2, 38  

Sokan szeretnék leegyszerűsíteni egy-egy viselkedési mintázatra azt, hogy valakit betöltött-e a Lélek. Természetesen az igében is látunk ilyen jeleket, de nem ezek adják a megoldást.  

Az Isten Lelkének jelenléte az ember életében leginkább abban nyilvánul meg, hogy kialakul egy különleges, belső kapcsolat, amelyben a megtért hívő azt éli meg, hogy Isten beszél vele. Ez egy belső megtapasztalás, amely az igaz megtérést minden esetben követi. Nehéz ezt szavakban leírni, ezt át kell élni.  

Viszont azt látjuk, hogy a Lélek jelenléte milyen dolgokat idéz elő az ember életében. A Szentlélek egy teljesen más dimenziót hoz be az ember életébe, a lelki dimenziót, amely teljesen más, mint amit a szemeinkkel látunk.  

1. A Lélek egy másfajta látásmódot ad a világot illetően.  A Lélek az elszomorító körülmények helyett ad egy víziót, hitet valami többen, valami másban. Minden esetben, amikor Isten Lelke szólt a választottait illetően, akkor adott egy víziót a más jövőre nézve. Így kapott egy másfajta látásmódot például Nóé, Ábrahám, Mózes és Illés.  

Nóé esetében mit láttattak a körülmények? Szárazság volt. Az emberek valószínűleg nem láttak olyan nagyon sokszor esőt vagy árvizet. Ebben a helyzetben kezd el Isten Lelke Nóéhoz beszélni, hogy özönvíz lesz a földön, ezért építsen bárkát és ő engedelmeskedik a szónak. Nem egy csónakot barkácsol biztos, ami biztos alapon, de amit el lehet rejteni a kíváncsi szemek elől, hanem egy hatalmas bárkát, amit mindenki láthat.  

És mit mondtak az emberek? Gúnyolódtak rajta, nevetség tárgya lett, hiszen őrültségnek tűnt emberileg nézve, hogy esni fog, hát még, hogy annyi eső lesz, hogy a bárka majd úszni tud rajta.  

Nóé Istentől kapott egy kijelentést, egy másfajta látást, ami emberileg teljesen értelmetlennek látszott. Nóé másfajta látásmódja elkezdett megtestesülni a cselekedeteiben és elkezdte építeni a bárkát. És mi történt? Minden körülmény ellenére – ez a belső lelki látásmód, amit a Szentlélek adott Nóénak – beigazolódott, mert jött az özönvíz és mivel kész volt a bárka megmenekült a családjával együtt.  

Vagy gondoljunk Ábrahám esetére! Ábrahám 70 éves kora körül hallja meg Isten szavát, aki azt mondja neki, hogy nagy néppé teszi és általa nyer majd áldást a Föld minden nemzetsége. Micsoda? Hogyan? Minden körülmény az ígéret ellen beszél: nincs utóda, a felesége is idős már, beletörődött, hogy az egyik szolgája lesz az örököse.  

Ábrahám látja a körülményeit, az emberek is látják őt, a Szentlélek a körülmények ellen beszél és azt mondja, hogy gyere ki Ábrahám Úr-Kászdimból, légy az én szolgám és áldás leszel, annyi utódod lesz, mint a tenger partján a homokszem!  

Emberileg nézve lehetetlen, amit az Úr mond és mégis beteljesedik: megszületik Izsák, több százezer, több millió utód és Jézus Krisztus is a zsidó népből származott, aki által valódi áldást nyerhet minden nemzet és minden ember személyesen.  

De belegondolhatunk Mózes történetébe. Teljesen reménytelen, hogy a zsidó nép Egyiptomból megszabaduljon, hiszen egyrészt ott van a makacs, erős kezű fáraó, a nyakas nép – aki meg is szerette Egyiptomot, mert később sokszor vágyakozva gondolnak vissza a húsosfazekakra – és ott van Mózes is, akit 80 évesen szólít meg Isten, hogy indulj el és hozd ki a népemet ebből az országból és én veled leszek!  

Minden körülmény arra utal, hogy semmi értelme nincs ezt elkezdeni, semmi értelme nincs ebbe belevágni. De az Isten Lelke egy másfajta látásmódot ad a választottainak, azoknak, akiknek az életében Ő jelen van.  

És mindig vannak olyanok, akik próbáljak az Isten embereit lebeszélni arról, hogy a Lélek másfajta látásmódjának adjanak igazat.  

Illés történetéből hadd emeljek ki egy mozzanatot, hogy még inkább aláhúzzam azt, hogy mennyire másként látják a dolgokat a külső szemlélők és mennyire másként lát a lelki ember.  

Próféta volt Illés Izrael északi országrészében, Aháb királlyal és a feleségével, Jézábellel, kellett viaskodnia folyamatosan. A Karmel-hegyi ítélet után, több év szárazság után Illés esőt jósol. Senki sem hisz neki, még a saját szolgája sem.  

Minden jel arra utal, hogy a szárazság tovább fog tartani, de Illés nem bizonytalanodik el és még hétszer visszaküldi a szolgáját, hogy kémlelje az eget. Mert Isten Lelke belül azt mondta Illésnek, hogy eső lesz és ő bizonyos volt abban, hogy amit Isten mond azt meg is fogja tenni, mert lelki ember volt. A körülmények, a látszat, a tények nem változtatták meg Illés gondolkodását, hanem Illés ő igyekezett megváltoztatni a szolgája gondolkodását.  

És ezek után Isten csodálatos módon cselekszik, mert hetedikre már azzal tér vissza a szolga Illéshez, hogy egy kis felhő jelent meg az égen és nem sokkal később már zuhogni kezdett az eső. (1 Királyok 18, 41-46)  

Kedves Testvérek!  

Nagyon sokszor a mi életünkben is kijelent valamit Isten Lelke és mást mondanak a körülmények. Sokszor elbizonytalanodunk, mert úgy látjuk, hogy nem lesz itt változás, nem lesz áldás, nem lesz megújulás, nem fog megtörténni az életünkben az, amit Isten mondott.  

Ne a körülményeink határozzanak meg bennünket, hanem kapaszkodjunk abba a látásmódba hittel, amit az Úr jelentett ki nekünk személyesen!  

Ezért a lelki emberek kezdenek el valami nagyot, valami mást, amit soha senki más nem kezd el. Így indult el a reformáció, így indultak el missziók és így lettek misszionárius Isten áldott eszközei. A Szentlélek adott nekik egy másfajta látást és nem engedtek a lelombozó körülményekre, nem hallgattak azokra, akik azt mondták, hogy ez úgysem fog megtörténni.  

2. A Lélek másfajta látásmódot ad önmagunkat illetően.  

Azt is kell látnunk, hogy a Lélek által másként látjuk magunkat is. Gedeon történetét olvastuk nemrég. Érdemes figyelmesen végigolvasni a történetet és felfedezhetjük benne, hogy a Lélek teljesen másként látja Gedeont, mint ahogyan látja önmagát. A Lélek azt látja, ami Gedeonból lesz, nem pedig azt, ami Gedeon jelenleg. Gedeon egy bizonytalan ember volt, de Isten Lelke szól neki, hogy az Úr van veled erős vitéz.  

A Szentlélek nem azt mondja nekünk, hogy kik vagyunk, vagy hogy milyennek látjuk magunkat, hanem azt, hogy kik lehetünk az Isten kezében, kivé válhatunk az Ő eszközeiként.  

Kedves Testvérek!  

Mi nagyon sokszor elhisszük magunknak, hogy meddő, gyümölcstelen, hasznavehetetlen, élettelen életünk van és Isten nem tud és nem akar bennünket használni.  

Kérdés az, hogy kire hallgatunk? A Szentlélekre, esetleg a külső körülményekre vagy a tényekre figyelünk?  

Isten Lelkének a jelenlétében élni azt jelenti, hogy nem látásban járunk, hanem hitben, elhisszük azt, amit az Isten a Szentlelkén keresztül nekünk mond.  

3. A Lélek vezet.  

Amellett, hogy a Szentlélek által másként látjuk a körülményeinket és saját magunkat, nagyon fontos még az is, hogy a Lélek vezeti azokat, akik Istennel élő kapcsolatban vannak.  

A Római levélben azt olvassuk, hogy „ akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai ” Róma 8, 14.  

Az az ember, aki megtér, aki rálép a hit útjára, aki odaadja az életét, aki megbánja a bűneit és az Úr Jézus Krisztust teszi az élete urává, azt elkezdi az Úr Lelke vezetni.  

Vezet az ige, az igehirdetés, az imádság által vagy lelki testvérek által és még sok mindenen keresztül a mindennapi döntésekben életünk során. Vezetése pedig a végső megmenekülésbe, az örökkévalóságba tart. Isten Lelke vezetésének az a célja, hogy elvezessen bennünket a Mennyországba.  

Dávid király is ezzel kapcsolatban fogalmaz meg kérést Isten felé: 

„ Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” Zsoltárok 139, 24  

Mert az Isten Lelke annak a záloga, hogy mi az örökkévalóságba megyünk. Amikor valaki elfogadja az Úr Jézus Krisztust személyes megváltójának, akkor az Ő Lelke kezd el benne munkálkodni és mivel benne van a Lélek, ezért van benne a feltámadás pecsétje, garanciája.  

Mivel Jézus Krisztusban ott volt Isten Szentlelke, nem maradhatott a pokolban, hanem mindenképpen fel kellett támadnia. És ezért egyértelmű, hogy azok, akik Krisztusban hunytak el, azok mind boldogok, mert részük lesz a feltámadásban.  

Az Isten Lelke tehát vezet bennünket az életünk döntéseiben és vezet bennünket az életünk döntésein keresztül az örökkévalóságba, a Mennyországba.  

Kedves Testvérek!  

Nem tudom, hogy ki, hogyan van itt ma, hogy mi az, ami bánt bennünket, mi az, ami úgy tűnik, hogy teljesen reménytelen az életünkben.  

Ne higgyünk a külső hangoknak, de higgyünk az Isten Lelkének, ami bennünk szól és biztat. Isten megfogja tenni azt, amit eltervezett az életünk felől, de hinnünk kell benne, hogy a Lélek szava igaz és akkor nagy dolgok tudnak megtörténni.  

Ha nincsenek ilyen látásmódunk, víziónk, akkor nem lesz megújulás, nem lesz megtérés, nem lesz változás. Merjünk hinni abban, hogy amit Isten mondott, az meg fog történni.  

Egy dél-afrikai misszionárius mondta el, hogy sok áldást tapasztaltak meg a misszióban, de mindegyik úgy kezdődött, hogy a Lélek elkezdett hozzájuk szólni. Elkezdtek szolgálni a súlyos drogfüggők között és közben a külső hangok azt mondták, hogy ebből nincsen szabadulás és felesleges is ezekkel az emberekkel foglalkozni, mert csak a probléma lesz velük.  

De Isten Lelke azt mondta nekik, hogy szolgáljanak feléjük, amit ők máig tesznek és sokan megtértek, megszabadultak már közülük.  

Megértették ott közösen, hogy az a föld, amit Isten adott a missziónak valami kincset rejt. Ők valamilyen természeti kincsre, aranyra vagy olajra gondoltak. Ezért elkezdtek imádkozni és elkezdtek munkálkodni, fúrni. Egyre csak fúrtak lejjebb és lejjebb, de nem találtak semmit. Sok száz méter mélyre jutottak és a misszionáriust körbevették a munkatársai, majd azt mondták, hogy nincs értelme tovább fúrni, pénzkidobás, erő és időpazarlás.  

- Menjünk ebédeljünk meg és köszönjük meg Istennek azt, amit eddig adott – hangzott a         munkatársaktól.  
- Még egy métert fúrjunk mielőtt elmegyünk ebédelni – kérte a misszióvezetője a többieket. 

Fúrtak még egy métert és tényleg csoda történet. Nem olaj tört fel, hanem víz. Arrafelé a víz nagy kincs és ott a misszió területén olyan vízlelőhelyre találtak, ami azóta is olyan gyümölcsöző, hogy öntözni tudnak, ásványvizet és üdítőt gyártanak. Afrika egyik legnagyobb ásványvíz szolgáltatóvá váltak.  

Testvérek, Isten mindig ad egy-egy látást, hogy mi az, amit meg kell tennünk, amire hitben kell lépni.  

Fontos kérdés, hogy kinek jár a Lélek?  

Az ószövetségben nem töltetett ki mindenkire a Lélek, Isten választottai kaphatták meg azt: egy-egy próféta vagy bíra kapta meg Isten Szentlelkét Viszont az újszövetségben Jóel próféciája valósággá lett: a kizárólagosság megszűnt és Isten kitölti az Ő Lélekét minden megtérőre, mindenkire, aki segítségül hívja az Ő nevét.  
Akár férfi, akár nő, akár fiatal, akár idő, akár szolga, akár szabad, nem számít, ha megszaggatta a szívét és szomjazik Isten jelenlétére.  

Az első pünkösdöt követően mindenki megtapasztalhatja az Isten Lelkének csodálatos vezetését. Viszont a Lelket csak azok kaphatják, akik szívüket megszaggatva hoztak egy határozott döntést Jézus Krisztus mellett.  

Nagyon sokan meg akarják tapasztalni a Lélek áldásait, de ki akarják kerülni a szív megszaggatását. Ezt nem lehet!  

Kedves Testvérem!  

Te döntöttél már Jézus Krisztus mellett? Látod-e azt, hogy Isten nélkül elveszett bűnös vagy? Bánkódsz-e a bűneid felett?  

Ez egyszerűen egy őszinte imádságban megtörténhet. Nagyon fontos ezt a döntést meghozni és Isten előtt bevallani azt, hogy szomjas a lelkem, egy kiszáradt föld az életem, kérlek, hogy öntözd meg a Te Lelked jelenlétével.  

Aki szívét megszaggatva odaborul az Istenhez, meg fogja kapni a megtérést és a Lélek ajándékát! Hívd be Istent a szívedbe még ma! Ámen.  

Forrás: Debrecen Homokkerti Református Gyülekezet

2024. január 1., hétfő

2024

 


Boldog új évet kívánok minden kedves olvasónak!



Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén




Nem kívánok senkinek se 
különösebben nagy dolgot. 
Mindenki, amennyire tud, 
legyen boldog. 

Érje el, ki mit szeretne, 
s ha elérte, többre vágyjon, 
s megint többre. Tiszta szívből 
ezt kívánom. 

Szaporodjon ez az ország 
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’, 
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje. 

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy, 
vissza nem fognak a kátyúk… 
A többit majd apródonként 
megcsináljuk. 

Végül pedig azt kívánom, 
legyen béke. – 
Gyönyörködjünk még sokáig 
                               a lehulló hópihékbe’!                                

(1956)

2023. december 31., vasárnap

András Sándor: Rejtett kulcs

Meg kell találnom azt a szemedbe rejtett kulcsot 
amelyről tegnap beszélt egy feketerigó az abházi erdőben 
ahol mezítlen bolyongtam tüzes avaron 
mert a kétségbeesés álmából nem tudtam kiszabadulni 
bőrömre égett mint a rossz áhítat 
hát fejest ugrottam zöldkék szemedbe 
siklottam egy halálintarziás ajtó felé 
ha célba akarok érni mondta a rigó 
át kell esnem a meghalás gondján 
a halál nem lehet se állomás se cél 
hát siklottam szemed zöldkék csendjében 
alattam a mélyben kihalt városok maradtak el 
távoli csillagok tájairól érkeztek egykor építői 
hogy sohase lakjanak bennük csak jelként 
hagyják mielőtt visszautaztak egy magányos zongora 
magányos hangjain tim tim tititi tim ti tim 
közeledett a visszhang távoli csillagok tájairól 
titi tim tim tititi tim ti ti tim hát igen a megváltás kellett 
kulcs tőled hozzád hogy megnyithassalak és megnyitódjam tőled 
hogy összekulcsolhassuk a testünk és a lelkünk 
egymáshoz illesztve azt ami megnyit és ami elzár 
másoktól elzár egymásnak megnyit bennünket 
akik ott várakoztunk már a halálintarziás ajtó két oldalán 
egy megtörténni indult ölelkezés előrevetülő fényében.