2024. május 17., péntek

Takács Zsuzsa: A legszebb mozdulat




Az eggyé kényszerített rész - 
áll már biztos. Nem kell ellenkeznem 
többé különmorzsolódik, ahogy 

kezdettől akartam a lánc és a szem. 
(Nem sikerült tehát igazodnom, 
belátom ámbár igyekeztem.) 

Milyen gyöngéden estél, levél a víz 
színére. Gyöngédebben mint bármely 
szerető az áhított szeméremtestre. 

Ez volt a legszebb mozdulat, levél, 
köszönöm. Nem elegyedtél és nem remegtél. 
Ez volt a legszebb mozdulat.

Lackfi János: Tározó

Add, Uram hogy ne bonyolítsam 
feleslegesen azt, ami egyszerű, 
és ne butítsam le önkényesen azt, ami bonyolult. 
Add, hogy ne tagadjam le azt, ami borzalmasan nehéz,
de ne is engedjem, hogy ólomsúlya maga alá gyűrjön. 
Add, hogy ne kerüljem a fájdalmat bármi áron, 
de ne is tetszelegjek benne. 
Add, hogy ne tettessek felszínes vidámságot, 
ha valójában szomorú vagyok, 
de meg tudjam őrizni valódi, 
mélyebb örömömet nehéz időkben is. 
Add, hogy ne idomuljak kaméleon módjára másokhoz, 
de tudjak ráhangolódni bensőségesen 
örömeikre, fájdalmaikra. 
Add, hogy szavam erőteljes legyen, 
de ne erőszakosan lehengerlő. 
Add, hogy tudjak jókor elnémulni, 
és másokat meghallgatni. 
Add, hogy ne gerjedjek haragra 
minden piszlicsáré semmiség miatt, 
legyek elég nagyvonalú, 
és ne rójam fel az apró bántásokat. 
Add azt is, hogy jogos neheztelésemet 
ne rejtsem hamis udvariasság máza alá, 
tudjam kedvesen, határozottan elmondani. 
Add, hogy ne meneküljek kényszercselekvésekbe 
az unalom elől, és hogy észrevegyem az izgalmat 
abban is, ami átlagos. 
Add, hogy ne meneküljek zsibongásba 
a magány elől, hanem öleljen magamhoz, 
egyedül ugyanis a legjobb társaságban vagyok, 
hiszen magadnak teremtettél engem. 
Add, hogy ne ajnározzam magam, 
de ne is ostorozzam feleslegesen. 
Add, hogy sose száradjon ki, 
inkább áradjon túl a lelkem. 
Add, hogy ne legyek kapcsolatfüggő, 
de tudjak szeretettel, önként kapcsolódni. 
Add meg, hogy ne nézzem szeretetnek 
azt, ami önzés vagy birtoklásvágy, 
de ne is gyanítsak csalást, árulást 
a valódi szeretet mögött. 
Add, hogy ne csak tanulgassam, 
hogyan kell szeretni, hanem 
merítsek mindig a te kifogyhatatlan 
szeretet-tározódból, ha az enyém elfogyott, 
és váljak szeretetté tebenned.

2024. május 16., csütörtök

Sebestény-Jáger Orsolya: Megújulás




Bár sokfele jártam, lassuló lépteim Hozzád találnak, 
percek, órák, évek metronómja zakatolja egyre: 
míg száz körét rója le bennem az alázat, 
távoli moraját nem én irányítom, 
léted őrködik fölöttem áldón, 
mint felhőkön túli világítótorony. 

Takács Zsuzsa: Ölelés

Érintse bőrödet bőrömbe vésett, 
száraz panaszom? Félek, 
hogy verejtékezésem elárul. 
Fontold meg jól a következményeket. 
Akárhogy döntesz, igazad van. 
Messzebb tőled vagy közelebb: 
oda állok, ahova akarod.

Takács Zsuzsa: Szerelem születése

Láz futotta el a kockás terítőt, az asztalt, 
amelynél egymással szemben ültünk. Csak nem 
leszek szerelmes? kérdeztem magamat. 
Éreztem, hogy őt is ugyanaz a bizonytalanság 
fogja el: a körülmények semmibe vétele. 
Egy percre arcába temette homlokát. 
Sóhajtozás támadt minden zöld, kirobbanó 
lugasban és sírni kezdtek az újszülött levelek.

Takács Zsuzsa: Lábadozás

Hajléktalanságom nyara hagyott-e 
sebet az arcomon? - kérdezte. 
A tükröm homályos, nem tudom. 
Hálám végigsöpör a portálok 
előtt felgyűlt, tavalyról itt maradt, 
tört levelek között. Hová lépjek, 
hogy meg ne ijedj tőlem?

2024. május 15., szerda

Trausch Liza: Jellemvonásaink




" Nabukodonozor király csináltatott egy arany állóképet, magassága hatvan sing, szélessége hat sing; felállíttatta azt a Dura mezején..."
Dániel 3,1  

       A királyt nem a kéz érintése nélkül leszakadó kő, nem az Isten országa érdekelte. Arra használta fel a kijelentést, hogy arany állóképet készíttetett, és felállíttatta azt. Ilyen az ember! A kijelentésből az marad meg, ami rám vonatkozik. Az ígéret annyira az enyém, amennyire enyém Jézus. Vigyázz, a magadnak vett kijelentésből se csinálj arany állóképet, és ne várd, hogy mindenki meghajoljon előtted. Vannak még titkos magaslatok a szívedben? Személyválogató vagy még? Nabukodonozornak olyan társaság kell, akik meghajolnak előtte. Mi az, amiért az éned előtt még mindig leborultatsz embereket? Amit jónak tartunk magunkban, azt tesszük a kirakatba. Nem tudom, milyen tökéletességeid vannak még! Hányszor van családodban sértődés egy nullán, mert beleütköztek az arany állóképbe. Mondogatod: ennyi fizetésből csak azért lehet megélni, mert én osztom be. Én, a mintaanya, aki gyermekeiért feláldozta magát. Mindenről lemondtam, egyetlen ruhában jártam, aratni mentem... Minden nagy énnek jellemzője a dicsekedés és a panaszkodás. Olyan mindegy, hogy hárfával, síppal vagy dudával játszol, vagy kürtöltetsz magad előtt. Van, akinek állandóan sír a hegedűje. Mindig panasz, mindig jaj. A testi panaszainkkal összejátsszuk az egész házat. Nagyon sokszor egymásnak hegedülünk, és nem hat meg senkit ez a megható szöveg. Azt várnánk, hogy hajoljanak meg előttünk. És aki nem teszi - tüzes kemencébe vele!     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Szlukovényi Katalin: Csak lenni

Csak lenni, lenni, nem csinálni semmi 
nélkülözhetőt, mint a fű, a fák, 
belenőni a nekünk rendelt térbe, 
figyelni, hogy változik a világ, 

heverni, mint a jóllakott oroszlán, 
konzervgazellát nem spájzolni be, 
nem hagyni, hogy a létet eltakarja 
a folytonos cselekvés kényszere, 

a tettet pedig a bizonygatás, a 
statisztika és a reflexió, 
csak türelmesen várni a halálra, 
és közben élvezni, hogy élni jó.

Markó Béla: Bejárat

Ettől féltem mindig. Ne mozdulj innen, 
mondta anyám, mindjárt jövök, csak éppen 
kenyeret veszek. Vagy cukrot, lisztet, 
esetleg gyümölcslekvárt, amit akkoriban 
marmeládénak hívtak. Vitatkoztam a széllel, 
egyszer még az eleredő esővel is, de soha 
el nem mozdultam. Álltam ott már-már 
rendületlenül, ahogy később egy versben is 
olvastam erről. Aztán tényleg visszajött 
anyám, mentünk tovább, ismét szólt nekem, 
ismét bement egy üzletbe, és ismét nem 
mozdultam. Mindig bevált ez, mert mindig 
visszajött. De tartottam attól, hogy egyszer 
nem így történik. Hogy amíg a felhőket 
figyelem a város fölött, vagy azt nézem, 
mennyire másképpen furcsa minden ember, 
esetleg majd elsiet mellettem anyám, 
és nem vesz észre. Később az iskolából 
hazamenet sokszor eszembe jutott az is, 
hogy ki tudja, elmentek valahova. 
Ilyenkor meggyorsítottam a lépteimet. 
Úgy neveltek, hogy mindig számíthatok 
rájuk. Végig attól rettegtem mégis, hogy 
amikor hazamegyek, nem lesznek ott. 
És valóban nincsen már ott egyikük sem. 
Nem merek elmenni a bejáratig. Pedig 
nagyon szeretném látni még egyszer 
a küszöböt, a kilincset, a világosbarna 
ajtót. Azt hiszem, mégis igazuk volt. 
Ha nincsenek ott, akkor nem megyek 
haza. Ahol nincsenek, oda nem lehet 
semmiképpen sem hazamenni. Vagyis 
mindig ott vannak. Csak én nem tudom, 
hogy hol. Mert nem kellett volna egy lépést 
sem elmozdulnom. És nem kellett volna 
idegenekkel szóba állnom. Ugyanott 
kellett volna megvárnom őket, 
ahol valamikor magamra hagytak.

2024. május 14., kedd

Bella István




" E világ nem oly szerelmes szépség, 
hogy térdéhez kelljen kuporodnom."

Takács Zsuzsa: Lebontják a házat

Lebontják a házat, lebontják vele 
elmúlt tizennégy évemet. 
A HATÁROZAT expressz, ajánlott érkezett. 
Lebontják az udvart, a belövéseket, melyek 
ezerkilencszázötvenhatban estek, 
mikor a nagymamám érettségire készült. 

Első osztályos koromban azt hittem, 
Petőfivel harcolt a nagymamám 
a kozákok ellen. A tanítónéni 
a szavaimnak nem adott hitelt, 
de Faluba Kálmán a védelmemre kelt. 

Mondván, az ő nagyapja is ott volt. 
Erre egyre többen kiabálni kezdtek, 
az enyém meg Bem apóval harcolt! 
Számoljatok utána, javasolta 
a tanítónénink, Erika, 
akinek volt egy sűrű szempillájú 
szőke kisfia – titkos vőlegényem. 

Annyira titkos, hogy ő se tudott róla. 
Számtalan dologról nekem sincs tudomásom. 
Miért születtünk? Miért halunk meg? 
Létezik-e Isten? A tanárnő beszedte az okos 
telefonokat. Dédapám szakadt 
könyveit olvasom a pad alatt.

Markó Béla: Csak idelent

Már régóta tudom, hogy a szeretet 
nem fér bele az életünkbe, ha sok 
a dolgunk. A szeretet túl nagy helyet 
foglal el, és időigényes is. Amikor 
elutazik, akit szeretünk, hosszasan 
integetünk utána, fáj is ott legbelül, 
hogy eltűnt a szemünk elől, aztán 
egymásra nézünk, beülünk a kocsiba, 
és elindulunk hazafelé. Üresség van 
bennünk. Vagy inkább könnyűség? 
A szeretetnek súlya van. Jólesik 
magunkhoz szorítani ezt a láthatatlan 
terhet, de legyünk őszinték, időnként 
jólesik kiegyenesedni is. A szeretet 
legalább annyira nyomaszt minket, 
mint a bűn. Rosszul alszunk tőle. 
Egész éjjel csak forgolódunk. Kínoz. 
Akárcsak egy megoldatlan feladat. 
Elvonja a figyelmünket. A szeretet 
nem olyan, mint a szerelem. Nem kell 
kölcsönösnek lennie. Elegendő, 
ha mi szeretjük őt. A gyermekünket. 
Anyánkat. Apánkat. Felebarátunkat. 
A szeretet rettenetes, mert folyton emészt 
minket. Teljesen feléli a tartalékainkat. 
Elszívja az energiánkat, amelyet éppen 
egy újabb szeretetre akartunk fordítani. 
Szeretnünk kellene Jézust is, akivel 
nem találkoztunk soha. Sőt, állítólag 
Júdást is. Talán. Meg aztán a hazánkat. 
A népünket. A múltunkat. Folytatva egy 
régi költő gondolatait, „ki géppel száll 
fölébe”, hogy egyszerre ölelhesse magához 
az egészet, annak meg előbb-utóbb 
ki kell dobnia a mindenféle apró-cseprő 
szeretetet, egyébként könnyen lezuhanhat. 
Meg kell értenünk a mi érdekünkben 
munkálkodókat is odafent, hiszen folyton 
attól rettegnek, nehogy megszeressenek 
minket. Egy egészen parányi szeretet is 
megbonthatja az egyensúlyt a repülőgépben, 
és az észrevétlenül szivárgó léggömböt is 
sziklának sodorhatja. Bár ez csak metafora, 
ők természetesen nem utaznak léghajóval. 
Nem érnek rá. A hatalom nem szórakozás. 
Pedig milyen szép ott fent szállni a fényben. 
De a szeretetet csak idelent lehet elviselni. 
Igen, ez az igazság. Valamit valamiért.

2024. május 13., hétfő

Bari Gábor: Amíg maradunk












Mint hajnali pára tó felett, 
mint szelekkel szálló fellegek, 
mint tavaszi virágból az illat, 
mint nyári éjeken hullócsillag, 
vágyott életünk majd úgy illan el… 

Még cseppenként csurran a szerelem, 
akár a frissen pergetett méz. 
Hógyöngyöt csillant felénk az ősz 
s tavon a forgószél vizet redőz. 

Még remeg pilláinkon a könny, 
még reszket ajkainkon a csók. 
Még volna ezernyi mondanivalónk, 
ha az élet fogytán s a Halál szól… 

Messzire tűnik fellegek setétje 
kenyérmagban ring holnapok kalácsa. 
Szép alkonyunkra vár örök béke, 
ha végleg zárul tág szemünk határa. 

De míg cseppekben csurran a szerelem, 
míg remeg pilláinkon a könny, 
míg csak távolban látszik fellegek setétje, 
mint hajnali pára tó felett, 
vágyott könnyűséggel, még megfogom kezed.

L. Gál Mária: Köszönöm




Uram, köszönöm 
a kegyelmet, 
melyet kitárt 
két kezed 
nekem osztogat 
mindazt, mi 
Hozzád von, 
tart és mozgat.  

Uram köszönöm 
a reggeleket 
az estéket 
az életet 
az éveket 
mindent, 
mindig 
egyedül Neked.

Sohonyai Attila: Te már ne












*
…ezt már ne akard összesöpörni, 
és ne sürögj-forogj gondos mozdulatokkal 
a törmelék fölött. 
Ne ügyetlenkedd celluksszal csúffá ragasztani; 
attól a kéztől össze nem forr, mi ugyanattól törött.  

Ne sírj, és ne esküdözz izzadva, 
nem segít ezen már se hit, se babona. 
Elrepedt, és most már minden csoda oda; 
ezer darabnak ezerfelé vezet otthona.  

Csak hagyd úgy. Ha tenni akarsz, menj távol, 
majd összeáll mástól, ha nem, hát magától.