csukott szemhéjak. Anya és fia.
Fehér kezek és még fehérebb ráncok.
Piéta és laterna mágika.
2021. május 30., vasárnap
Bob Gass: Engedd el!
„ Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók” (1János 2:19)
Minden kapcsolatnak megvan az oka és az időtartama. A családunk iránti elkötelezettség egy életre szól, más kapcsolatok talán csak egy időszakra. Ezért ha valaki elmegy, ne próbáld rábeszélni, hogy maradjon, szeressen, hívjon, törődjön veled, látogasson meg vagy maradjon kapcsolatban veled! A sorsod nincs azokhoz kötve, akik elhagynak.
János így írt: „Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, megmaradtak volna közöttünk. De nyilvánvalóvá kellett lennie, hogy nem mind közülünk valók.” (1János 2:19). Akik elhagynak, azért hagynak el, mert nem kötődnek hozzád. Ha pedig nem kötődnek hozzád, akkor nem kellene a visszatartásukkal próbálkoznod. Ez nem jelenti azt, hogy rossz emberek, csupán annyit jelent, hogy az ő fejezetük véget ért a te történetedben.
Fel kell ismerned, amikor egy kapcsolatnak vége. Búcsúzz el nagylelkűen, tudva, hogy ha Isten neked szánt egy kapcsolatot, akkor azt meg is fogja adni. Ne marasztald, ne könyörögj – engedd elmenni! Ha mindenáron kapaszkodsz egy olyan kapcsolatba, aminek már letelt az ideje, az csak szenvedést okoz.
Miután Lót elhagyta, Ábrahám Isten áldásainak egy új korszakába és új szintjére lépett. Orpá elhagyta Naomit és visszament Móábba, de Ruth vele maradt, és Isten mindkettőjüket megáldotta.
Tudnod kell, ki tartozik az életedbe és ki nem! Ha olyasvalakihez ragaszkodsz, aki nem tartozik hozzád és nem is kell, hogy része legyen az életednek, akkor a mai üzenet számodra ez: engedd el őt!
Forrás: Mai Ige
Faludy György: Figyelmed és féltésed…
Figyelmed és féltésed üvegbúrát varázsolt
körém, hogy sérthetetlen legyek. A szerelem
így idegenített el mindentől a világon.
Aztán megszerettetted a világot velem.
Ha nem vagy itt, elnyúlok árnyékod delejében,
s mosolyod vadméz-ízét viselem ajkamon.
Te vettél rá, hogy lényem határait átlépjem;
azt hiszem, hogy lebegni tudnék, ha akarom.
A szoborcsarnokom vagy, és örökös balettem;
ha rémálom szorongat, te jössz karddal kezedben,
mint Szent Mihály arkangyal az éjben s szétvered
a sárkányt. Most tíz éve kerestem a témákat;
ma a témák keresnek, űznek s utamba állnak.
Forrás fakadt belőlem: túlcsordulok veled.
(Charlotte, 1973)
2021. május 29., szombat
2021. május 28., péntek
Rákos Sándor: Ott
kezek roppanó tördelése
ott majd sorra eszünkbe jut
amit addig nem vettünk észbe
ott bánjuk meg csak igazán
vesztünkre hogy világra jöttünk
ott időtlen kihallgatás
lámpasora vakít fölöttünk
ott mindenre felelni kell
hall a süket kiált a néma
ott lelkünket sajtolja présként
a rettenetes anatéma
Őri István: A fa éneke a lehulló levélhez
most menj,
s ha messze jársz is,
azért üzenj,
mert én itt maradok,
nem mozdulhatok
ez a dolgom:
várakozok
a télre,
a fehérbársony létre,
míg te a messzeföldet járod...
itt várok rád,
hogy visszatérj,
mert én anyád vagyok,
s szerelmes párod...
mesélj majd,
merre jártál
s hogy te is úgy vártál
engem,
mint én téged?
számoltad-e a perceket?
s amikor álmodtál
virágos rétet,
emlékeztél-e rám,
ki e rét fölé borúl,
ki alatt hűs az árny
és megpihen a vándor,
ha az est ráalkonyul?
mesélj az álmaidról,
miket a puha avar adott neked
ugye nem fáztál
a bársony hó alatt,
ugye nem bántott
a zord téli üzenet?
itt vagy ágaim alatt,
mégis oly távol...
s bár létünk tűnő pillanat,
állnom kell helyemen,
vigyáznom rád,
testvéreidre,
és a rétre is,
hogy amikor
a Fénykirály
újra életre kel,
s a Tavasztündér
már közel,
felemeljelek,
ébresszem
gyengéd álomlétedet,
hogy sarjadj ki
újra ágamon s adj nekem
új tavaszt, új Életet.
Gyurkovics Tibor: Hosszú út zsoltára
Uram, köszönöm neked a hosszú utat,
a rövid utat nem irígylem,
tudom, szerencse ha kísért, mire véljem, s nem jó
húst kapni ingyen.
Apró falatok a számban tanítottak éhezni,
tüske taníttatta vélem a takarót,
s el tudom választani a gonoszt
és a jóakarót.
Hadd el, Uram, ne törődj ezzel,
hogy kíméljen az eső meg a fagy,
az úton félrelökdösnek a rajkók, lábam között elgurítják
a követ, szabad,
mindent szabad. Valami alak
állított be hozzám tegnap,
befogta a szememet és kilopta a számból a szavakat.
Felkap
a szél, olyan könnyű és sovány vagyok, Uram,
kóc az ingem, de megvagyok így,
mert csontjaimat melengetik kíméletes kezek
s az éjszaka beborít.
Igen, igen, én tudom, hogy ez a te választásod jele,
a nyelvem alatt tartom igéidet,
kezem összeszorul már, mint az állatok karma,
szívem jéghideg,
de nézd, neked tartogatom hosszú ereimet
melyek, mint a kötél, nyakamban lógnak,
Uram, fogadd el függelékeim,
s adj erőt a messze haladónak.
Gyurkovics Tibor: Mindennap
Mindennap ugyanazt megtenni menedék,
körénk rakódnak a mozdulatok, szokások,
ahogy az ember a tér kockájára lép,
vagy bőrét fölveszi, a súlyos nagykabátot.
Sajátmagának így épül örökre gólem,
amit a nap hevít, félelmetes golyó,
nem marad vele már egy barát, egy rokon sem,
nem marad, ami rossz, nem marad, ami jó,
nem marad a szivén esztendő és harag se,
járkál a tereken csak, mint mogorva gép,
a fény küllői közt, lefekszik, ha a nap le,
és fölkel, ha a nap az ég szélére lép,
amely beégeti hevét a vérbe, csontba,
hogy sajdul az izom és száraz lesz az ing,
bemegy az ember a sugárzó csarnokokba
a kék lapok közé, aztán kijön megint.
2021. május 23., vasárnap
Pécsi Ilona: Szerelem
Akár az alkony izzó vásznára
szóközökkel írt levél,
csendünk lobogó titok.
Mint megfejtetlen rajzok a falon,
szemeden néma kérdőjelek
a holnapok.
Feltöretlen ajkam mögött
csak gyűlik a kódolt remény:
emberarccal született
válaszod vagyok.
Barna Júlia: szavak
sugárzó szavak
a szépek: a gyöngy a viola a könny a rózsa
a titokzatosak: a tükör a hajnal a fátyol
az álom az örvény a búvópatak a távol
a hűség a visszhang a lélek
a szerelem a szívhang az élet
az eltűnők: a füst a pára az érzés a gondolat
a megfoghatatlanok: az idő a tér a végtelen a vég
az összefoglalók: a létezés a szeretet az Isten
a jóság a valóság és leginkább a halál
a kimondhatatlanok: megbocsátok
bocsáss meg! (nehéz)
és az utolsó szavak: miért miért miért?
romboló szavak
az ölő nem ölelő gyűlölő
a sebző a kárörvendő nem részvevő
az ok nélkül vádoló a hamisan tanúskodó
a gúnyos hazug rosszindulatú káromló
a tiszteletlen megalázó
emberhez nem méltó szavak
életünket földig rombolják
ha engedjük hogy kiszabaduljanak
Pécsi Ilona: Bezárva
álmod ködét tépve
vándor lépte zeng ajtód előtt.
Félsz,
oly üres a ház,
hogy rád dőljön, egy kopogás elég.
Vársz,
ablakaid por szőtte sötétre,
asztalodon,
mint múltból itt maradt kavics,
céltalanná dermedt kenyér.
Ébredsz,
talán benyitna,
ha kulcslyukadon kiszökne a fény.
Félsz,
kevés lesz tüzed
gyertyát gyújtani új utazóknak.
Vársz,
hátha megérzi léted melegét,
magához ölel,
s vele újra szétáradsz a világban,
remény.
Csorba Tibor: Hosszan hallgasd a szívverésem
Amikor hanyatt esnek a hegyek,
a folyók is visszafelé folynak,
mikor a hóhér gyakorol kegyet,
s csak egy hajszálon múlik a holnap –
akkor hosszan hallgasd a szívverésem,
s ölelj át menyasszonyos hófehérben.
Amikor Föld mögé bújt el a Hold
és a megijedt Nap oly sápatag,
mikor a Tejút kozmoszba karolt,
s egy feketelyuk bőszen rátapadt –
akkor hosszan hallgasd a szívverésem,
s csókolj, egyre csókolj csak merészen.
Amikor kisiklik a gondolat,
és a szavak szanaszét hevernek,
mikor jégtömbbé fagy a pillanat,
s keserűbbé válnak a keservek –
akkor hosszan hallgasd a szívverésem
és forrald fel lángoddal a vérem.
Amikor magába zuhan az atom,
s Démokritosz nem felezi tovább,
mikor bomba ásít túl a falon,
s tanítványnál a tanár ostobább,
akkor hosszan hallgasd a szívverésem
én azt eléd tartom két tenyéren.
Mikor kifordul a Föld gyomra,
s az egész bolygó vulkáni láva,
mikor amorffá válik a forma,
s a szent is önként lép kalodába,
akkor hosszan hallgasd a szívverésem,
s csak pillants rám, azzal is beérem.
Szűcs János: Te voltál /?/
Szikrázó szőke partokra, kőszirtekre
te állítottál,
arcoddal szemben,
a sósan sebző szélnek szobrokat?
Te voltál az, aki vártál
sápadt Godot-szájakból
megváltó, húsos szavakat?
Mit reméltél, a lombtalan
Tudás Fája alatt
meddőn meditálva,
ebben
az édennek hazudott pokolban?
Talán azt,
hogy a testedbe
rejtett
időpokolgép:
szilánkjaira
szakadt szívverésed,
majd újra
életre veri a mélyhűtött
szíveket?
E nélkül is
minden telítődött vérrel.
Érzed?
És aki mezítláb
jön Jeruzsálem forró
kövein, álmodhat még
apostoli sarukat?
Felölthet magára
durva posztóról vedlett,
kígyóbőr tapintású
igaz álruhát?
A Getsemáne-kert örök ősz.
Felrobbant rózsák helyén,
piros tócsában kereszt áll.
Csókkal megpecsételt
a szeretettel álcázott
árulás.
Te voltál /?/
Németh Erzsébet: Estig
csillagrendszerből
megjövök hozzád
ha szél szárnyán
felhők vitorláján
de ott vagyok
hol susog
ajkadon a nádas
hol tomboló kétségben
gyűszűnyi fény ragyog…
Ott vagyok!
2021. május 19., szerda
Németh Erzsébet: Eliziádok
Küszöb mit nem léphet át
idő és sors sem –
ott a kegyelem tanyáz
*
Boldog ki megérkezik
ahová indult
és soha nem tévedt el
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)