A két szemem úgy néz, mint két üvegszem
És ritkán álmodom.
Az álmaim olyanok, mint a tények
És minden tény közömbös. Néha félek
Az álmoktól. Ősz fű leng így a dombokon.
A vágyaim is olyan hidegek,
Mint egy gondolat, melyből ige lett,
Vagy jelszó, üzenet.
Ha szédülök, az már nem édes és
Vad kábulat. Csak érmeszesedés.
És mert most már semmire nincs időm,
Mindig ráérek. A füst ér rá így télidőn
És az emberi élet.
Elgondolkoztató, milyen kevés
Kell ahhoz, ami beteljesedés.
Ezért vigyázz! Veszélyes vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése