átestem a nagy ... végtelen csodán:
megszülettem . . . és sodrott a világ
bús forgata . . . S hagytam ostobán,
hogy gyermekségein puha fészkiből
kicsaljanak ígéretes kezek.
Hazug káprázatok kábítottak,
s bolond eszmékért szívem vérezett...
Végigfutottam minden vak utat.
Hajszoltam világboldogító álmot,
az emberiség fényes újkorát,
melyben az élet gazdag, tiszta, áldott...
S egyéni létem boldog hajnalát
lestem, vártam a megéledt meséket,
a csodálatos kiteljesedést,
s mindent, mivel még tartozott az élet.
Százfelé kapott meghajszolt szívem.
Vágyak égették, gyötörték lázak ...
Minden forrásnál enyhülést remélt,
s nem lelte nyugtát. . . mindegyre lázadt.
Munka ... szerelem . . . siker... haladás. . .
semmi se volt jó, semmi se nyújtott
békét, örömöt, megelégedést. ..
Csömör, csalódás porig lesújtott.
Ez volt az Élet. . . Már nem szent titok,
kiábrándultán láttam szívébe,
megcsalt... megrabolt. . . s nem kínálkozott
csodákat hozó tündér színébe’.
Kezdett égetni a nagyobb titok:
Az Isten . . . Lélek ... öröklét titka,
a halál, mely a szellem börtönét
a szabadulás felé megnyitja.
S míg ezt kutattam , elém állt egyszer
a Krisztus-arcú, nagyszívű Isten,
kezem megfogta, szívem kitárta,
s beléhelyezte legdrágább kincsem.
Azóta tudom, meddő a hajsza,
átkozott földön, átokvert ember
nem tud repülni, ég felé törni,
csak Isten-szárnnyal: szent kegyelemmel.
S látom, aki e szárnyat felölti,
annak szűk lesz e hatalmas börtön,
s kevés a leggazdagabb ígéret,
amit kínálhat bárki e földön,
s hiszem, hogy mind, amit meg nem adhat
ez a szegényes, szűkmarkú élet,
megadja azt a szebbik . .. a másik...
s tudom már, hogy nem hiába élek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése