Szent-Gály Kata: Így van

Milyen különös, hogy

mindig egyedül

maradunk ott, ahol

egészen mély az élet.

Elhalkul a szó is,

már csak a „nem értem”

vallomása suttog

bennünk, kicsinyre

zúzott magunkban,

Istenem – Isten –

Petőcz András: Kérdés a Nagyúrhoz

ismeretlen perzsa költő-variáció

Azt mondják,kivonulsz városunkból, Nagyúr.
Hitetlen állok. Kivonulsz majd, és mi magunk
lészünk-e őrizőink önnönmagunknak? Mi lesz
a börtönökkel? És a koporsók? Üresen állnak?

Isten vagy, Nagyúr, és uralkodó. Nem látott
soha, soha senki. Nevedben itéltek, nevedben
öltek, nevedben adtak kegyelmet. Hatalmas
szobrod, aranyos oltároddal vigyázott reánk.

Kivonulsz városunkból, Nagyúr? Legfeljebb
sereged hagyhat magunkra minket, Te maradsz,
ahogyan magunk is maradunk, ameddig engeded,
talán az időknek végtelen végezetéig.

Böjte Csaba

Nem bíróknak kell lennünk, hanem orvosoknak. Álljunk a tévelygők mellé, és segítsünk nekik levetni a páncéljukat. Sohasem szabadna elfelejteni, hogy minden Saulban ott lapul egy szeretethimnusz.

Szabó Magda: Sírfelirat

Én sose jártam nélküled,
csak most jöttem előre;
az ifjúságod elgurult,
azt őrzöm itt a földbe.
A szál, mely fogta lelkemet,
a fényes szál kibomlott,
ne sírj, ha e kövek felé hajolsz,
s nevem kimondod.
Mert jössz te is. Úgy várlak itt,
mint otthon, odafenn,
s nem tudta más, hogy közeledsz,
csak szívem és fülem.
Majd rádnézek, mint annyiszor,
hogy mit hoztál nekem,-
ó, hozd magaddal a napot!
Hideg van idelenn.

Fodor Ákos: A halálfélőhöz

 Mit szégyellnél? az

 égő tárgy is megborzong,

 mielőtt kihúny.

Pilinszky János: Trapéz és korlát

Sötéten hátat forditasz,
kisikló homlokodra
a csillagöves éjszakát
kezem hiába fonja.
Nyakad köré ezüst pihék
szelíd pilléi gyűlnek,
bizalmasan belém tapadsz,
nevetsz, - vadúl megütlek!

Sugárzó párkányon futunk,
elgáncsolom a lábad,
fölugrasz és szemembe kapsz,
sebezhetetlen állat!
Elszűkül arcod, hátra buksz,
vadul zuhanni kezdesz,
az éjszaka trapézain
röpűlsz tovább, emelkedsz

a rebbenő való fölé!
Kegyetlen, néma torna,
mégcsak nem is kiálthatok,
követlek szívdobogva,
merészen ellököm magam,
megkaplak és ledoblak,
elterülünk hálóiban
a rengő csillagoknak!

Most kényszerítlek, válaszolj,
mióta tart e hajsza?
Megalvadt szememben az éj.
Ki kezdte és akarta?
Mi lesz velem, s mi lesz veled?
Vigasztalan szeretlek!
Ülünk az ég korlátain,
mint elitélt fegyencek.

Parancs János: Születés

először semmi sincs
valami híg üres közeg
alaktalan formálódó sejtcsomó
ahogy dülöngél imbolyog
mintha még nem is volna
földereng majd eltünik
ám hiánya már ragyogtatja
létét örökre belém égeti
aztán testet ölt elindul
lendül előre karja lába
sorsa rendeltetése lesz
fut kiszabott pályáján
lankadatlanul a Nap körül
amíg ideje ki nem telik

Sajgó Szabolcs: Emmanuel

Az én csodáim nem a te csodáid
az én vigasztalásom nem a te vigasztalásod
az én szeretetem nem a te szereteted

amilyen messze van keresztem a te szenvedésedtöl
mennyországom a te egedtöl
irgalmasságom a te könyörületedtöl
olyan messze vannak az én csodáim a te csodáidtól
az én vigasztalásom a te vigasztalásodtól
az én szeretetem a te szeretetedtöl

ezért aztán a szíved mélyén ott lakom
és a szívem mélyén ott laksz te is
és egy vagyunk mindörökre
te meg én

Fodor Ákos: Magna moralita

Nincs hűtlenebb a

„kényszer-hűségesnél”: ő

önmagát csalja.

Babits Mihály: Intelem vezeklésre

Mivel e földön jónak lenni oly nehéz -
erényeid elhagynak mint az ifjuság,
de bűneid utánadjönnek, mint a hű kutyák
s ha netán elfáradva az uton leülsz,
mind köribéd telepszik és arcodba néz
nyugodtan, mintha mondanák: «Nem menekülsz!» -
s ha néha egyet bottal elkergetsz és messzeversz,
kicsit hátrábbhuzódik, és ha nem figyelsz,
megint előjön, kezed nyalja, s mintha már
lelked belső helyein és zugaiban
kotorna nyelve ragadósan, síkosan,
és érzed már hogy többé nem kergetheted
s nem verheted hacsak magadat nem vered -
verd! verd! ezer bün nyelve lobog benned mint a tűz
és lelked már nem is egyéb mint ez a tűz:
te csak a bűnök teste vagy, mely lábon jár
s viszi és rejti mint legmélyebb lényegét
s önbelsejét, az önzést és rossz vágyakat,
mint a bélpoklos poklát mely benne rohad
és őt is elrohasztja - viszi mint az őrület
vak égését, ezt a sivár belső tüzet
amelyben minden bölcs erő és fiatal
erény ugy illan el, mint tűzben az olaj,
légbe leng fel és híg egek felé enyész -
mivel e földön jónak lenni oly nehéz!

Fodor Ákos: Gyerek

"Ma már annyit voltam jó!

Most egy kicsit pihenek."

József Attila: Gyermekké tettél

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.

Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.

Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!

Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

1936. május

Moretti Gemma: Az első

Mikor születtél, pici csomagként
féltőn mindig magammal vittelek.
Csak addig voltál egészen az enyém
míg megtetted az első lépteket.
Oly hamar megnőttél, vállamig érsz,
belém karolsz ha melletted megyek.
De egyre kevesebbet vagy velem,
már elvisznek tőlem a reggelek.
Iskolás vagy, "olyan sok a gondod".
Esténként, ha visszatérsz karomba,
s beszélgetünk, fontoskodva mondod:
"holnap írás, énekkar meg torna,
és képzeld el, tízpercben mi történt:
találtunk egy törtszárnyú verebet,
és elcseréltem az uzsonna körtém
szalvétáért. Szép? Odaadom neked."
Beszélsz beszélsz. Nézlek, gondolkodom,
úgy megfognám a röppenő Időt.
Hová lett már a csöpp pólyásbaba?
De rég kinőtted első kiscipőd.
Tegnap még engem dajkált Nagyanyád,
ma én vezetlek az úttesten át
Holnap féltőn tán Te ölelsz körül,
s ringatod - mint gyermeket - megfáradt anyád.

Fodor Ákos: A tánc

Korábban tán volt szövege is,

utóbb csak dallama, ritmusa;

most már csupán

néhány mindent magába

foglaló mozdulat:

teljes odaadás.

Szent-Gály Kata: A kegyelem pillanata

Isten átmegy a világon,
akkor is, ha nincs Karácsony.

Néha megáll - csend a csendben -
hogy sorsára fölszenteljen

szántóföldet: legyen bátrabb,
mikor a nagy ekék járnak,

tengervizet: hamar forrjon
benne össze a hajónyom,

kismadarat, hogy a szárnya
készüljön a magasságra,

hogy a kő, mit összezúztak,
útja legyen taposóknak, -

csendesülj le, hogy megértsed,
mire szentelt az Úr téged.