Ha néha, éjjelente meg- megállsz,
s felnézel a csillagokra
onnan várva vígaszt és reményt,
gondolj arra, hogy talán ebben a percben
kint állok valahol én is az égbolt árnyékában,
s a csillagokat nézem. Ugyanazokat a csillagokat.
S ha egyszerre nézzük őket, lassan mintha
egymás mellett állnánk; kinyújtom karom,
s a végtelenségen át szorítalak magamhoz,
hogy tudjam: enyém vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése