Keresztes Ágnes: Őszi feltámadás

Tavaszok jöttek-mentek, 

a kegyelem vágya átitatott 

és különböző körmenetekben 

vártam az áhítatot.  

Én készülődtem a feltámadásra, 

de hiába igyekeztem: 

úgy éreztem, túl sok a friss bizsergés 

és a halál hihetetlen.  

Most ősz van és már félnem kellene, 

ha megmérem magam. 

Sebeimről biztosan tudhatom, 

melyik ért halálosan,  

tudhatom, mennyi bennem az igaz, 

mennyi a másolt – 

amit eddig mondani igyekeztem, 

csak dadogás volt.  

Az annyiszor gyáván elhallgatott 

két szó a legszebb, 

a homlokomra is kiírhatom: 

nagyon szeretlek.  

Gyertyás, virágos, zászlós lobogás 

elszállt a fejem fölött 

– csak növény voltam, aki boldog kínban 

teremni erőlködött,  

madár, akit lázassá kényszerített 

a szívverése – 

mennyi minden történt körülöttem! 

nem vettem észre.  

Szememet többé nem köti be köd, 

világra láttam, 

eljött a tiszta beszéd ideje. 

Hiszek a feltámadásban.