a lélek olyan az embernek,
mintha az óvó angyala lenne,
a testnek védelmezője,
amikor jó a helye,
amikor nem éhezik,
és kiszáradva sincsen,
ontja magából a szépet,
mint egy gyönyörűséges virág,
ha jól érzi magát az otthonán,
akkor általa
minden könnyebb az embernek,
szárnyaival megemeli a nehézségeket,
de nélküle kudarcra van ítélve a test,
nélküle minden múlandó,
a szeretet is halállal végződő,
csak vele örökéletű,
ha gazdag a lélek,
még a szegénységet is megszépíti,
de ha koldus,
akkor a gazdag is nagyon szegény,
vele az ember könnyedén veszi,
a mégoly meredek utakat is,
akkor is vidámak a léptei,
ha a vihar közelít,
ha az út nem is olyan vidám,
de mikor nincs ott az angyal,
vagy ha nagyon szomjazik,
a sima úton is vánszorog az ember,
beleroppan a legkisebb nehézségbe,
mintha ragacsos agyag húzná lefelé,
oly nehezek a léptei,
ahhoz, hogy a lélek erős,
mégis könnyed legyen,
ha kell, szárnyalni tudjon,
ha kell,
terheket könnyedén cipeljen,
neki is kell valami,
ami útja során erőt ad,
őt is jól kell táplálni,
hogy tenyerén hordja gazdáját,
hogy a végtelen utat vidáman járja,
neki is szüksége van a boldogságra,
szüksége van szeretetmannára,
arra, hogy szerethessen,
és szeretve legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése