Bódító szép mesék fehéren
altató mákonyát
beszívtam sok-sok éven át.
Később csak hagytam,
higyjék, hogy hiszem…
hogy bennem
ne csalódjon senkisem.
Én annyi könnyet, szenvedést
láttam, hogy elmondani
minden szó kevés….
Már gyermekkorban, észrevettem,
hogy nem az okos szó az úr:
hogy ki-ki hogyan birja hanggal,
úgy boldogul…
Csak ámultam, hogy hangos ordítás
hogy babonáz meg balga sziveket,
és hazugságok harsogó szava
halálba hajszol, jaj százezreket.
Most álljatok meg!
Itt és most elég:
Skandáló őrületből béke nem fakad,
csak szenvedés.
Szavak…Tudás bölcsője.
Szavak… jók és a rosszak…
Daltól, tudástól
senkit meg ne fosszak:
legszebb a szó, mikor anyánk mesél…
de legyen százszorosan átkozott,
aki hatalma mámorában
a szavak erejével… visszaél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése