2024. május 26., vasárnap

Arany János: A fülemile



Hajdanában, amikor még 
Így beszélt a magyar ember: 
Ha per, úgymond, hadd legyen per! 
(Ami nem volt épen oly rég) - 
Valahol a Tiszaháton 
Élt egy gazda: Pál barátom, 
S Péter, annak tőszomszédja; 
Rólok szól e rövid példa.  

Péter és Pál (tudjuk) nyárban 
Összeférnek a naptárban, 
Könnyü nekik ott szerényen 
Megárulni egy gyékényen; 
Hanem a mi Péter-Pálunk 
Háza körűl mást találunk: 
Zenebonát, örök patvart, 
Majd felfordítják az udvart; 
Rossz szomszédság: török átok, 
S ők nem igen jó barátok.     

Ha a Pál kéménye füstöl, 
Péter attól mindjár’ tüszköl; 
Ellenben a Péter tyukja 
Ha kapargál 
A szegény Pál 
Háza falát majd kirugja; 
Ebből aztán lesz hadd-el-hadd, 
Mely a kert alá is elhat! 
Ez sem enged, az se hagyja, 
S a két ház kicsínye, nagyja 
Összehorgolnak keményen, 
Mint kutyájok a sövényen 
Innen és túl összeugat 
S eszi mérgében a lyukat.     

De, hogy a dologra térjek, 
Emberemlékezet óta 
Állott egy magas diófa, 
Díszeűl a Pál kertjének. 
A szomszédba nyult egy ága, 
Melyet Péter, minthogy róla 
A dió is odahulla, 
Bölcsen eltűrt, le nem vága. 
Történt pedig egy vasárnap, 
Hogy a fentírt fülemile 
Ép’ a közös galyra üle, 
Azt szemelvén ki oltárnak, 
Honnan Istent jókor reggel 
Magasztalja szép énekkel: 
Megköszönve a napot, 
Melyre, im, felvirradott. 
A sugárt és harmatot, 
A szellőt és illatot; 
A fát, melynek lombja zöld, 
A fészket, hol párja költ, 
Az örömet, mely teli 
Szivecskéjét elteli; 
Szóval, ami benne él 
S mit körében lát, szemlél, 
Azt a pompát, fényt és szint, 
Mely dicsőség 
– Semmi kétség – 
Ő érte 
Jött létre 
Csupán ő érette, mind! 
Elannyira, hogy Pál gazda, 
Ki gyönyörrel ott hallgatta, 
Így kiáltott örömében: 
„ Istenem uram, 
Beh szépen 
Fütyöl ez az én madaram!”     

„ Kendé bizony az árnyéka! 
Mert olyat mondok, hogy még a...” 
Hangzik átal a sövényen 
Egy goromba szó keményen. 
„ Hát kié – pattogja Pál – 
Mikor az én fámra száll?” 
„ De az én portámon zengett: 
Hogy illetné a fütty kendet!” 
Pál nem hagyja: őtet uccse! 
Péter ordít: ő meg úgyse! 
Többrül többre, szórul szóra, 
Majd szitokra, majd karóra, 
Majd mogorván 
Átugorván 
Ölre mennek, hajba kapnak; 
Örömére a szent napnak 
Egymást ugyan vérbe-fagyba, – 
Hanem a just mégsem hagyva.     

Pál azonban bosszut forral, 
És ahogy van, véres orral 
Megy panaszra, bírót búsit, 
S melyet a vérszenny tanúsit 
A bántalmat előadja. 
Jogát, úgymond, ő nem hagyja, 
Inkább fölmegy a királyig 
Térden csúszva: de a füttyöt, 
Mely az ős diófárul jött, 
Nem engedi, nem! halálig. 
Nyomatékul egy tallért dob 
Az igazság mérlegébe, 
Mit a biró csúsztat a jobb 
Oldalon levő zsebébe.     

Pétert sem hagyá pihenni 
A nagy ártatlan igazság: 
Nem rest a biróhoz menni, 
Hogy panaszát meghallgassák.
Így s úgy történt, – elbeszéli, 
Övé a fütty, ő azt véli: 
Nincs vármegye, 
Ki elvegye, 
Nincsen törvény, nem lehet per, 
Hisz azt látja Isten, ember! – 
De, hogy a beszédet össze 
Annál jobb rendben illessze, 
Az ütlegből sokat elvesz 
És a joghoz egy tallért tesz, 
Mely is a birói zsebben 
Bal felől, a szív iránt, 
Meghuzódik a legszebben.     

Felderűle a kivánt 
Nap, mely a vitát eldöntse, 
Hogy a fülemile-pörben 
Kinek szolgál a szerencse. 
Ámde a birót most cserben 
Hagyja minden tudománya, 
És ámbátor 
Két prokátor 
Minden könyvét összehányja, 
S minden írást széjjeltúr is: 
Ilyen ügyről, 
Madárfüttyről, 
Mit sem tud a corpus juris; 
Mignem a biró, haraggal 
Ráütvén a két zsebére 
S rámutatván a két félre, 
Törvényt monda e szavakkal 
A szegény fülemilére: 
Hallja kendtek! 
Se ide nem, se oda nem 
Fütyöl a madárka, hanem 
(Jobb felől üt) nekem fütyöl, 
(Bal felől üt) s nekem fütyöl: 
Elmehetnek.  

*  
Milyen szép dolog, hogy már ma 
Nem történik ilyes lárma, 
Össze a szomszéd se zördül, 
A rokonság 
Csupa jóság, 
Magyar ember fél a pörtül... 
Nincsen osztály, nincs egyesség 
Hogy szépszóval meg ne essék, 
A testvérek 
Összeférnek, 
Felebarát 
Mind jó barát: 
Semmiségért megpörölni, 
Vagy megenni, vagy megölni 
Egymást korántsem akarja: 
De hol is akadna ügyvéd 
Ki a fülemile füttyét 
Mai napság felvállalja!?                                             

(1854)

2024. május 25., szombat

József Attila: Kopogtatás nélkül




Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethesz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

Ady Endre: A föl-földobott kő

Föl-földobott kő, földedre hullva, 
Kicsi országom, újra meg újra 
Hazajön a fiad.  

Messze tornyokat látogat sorba, 
Szédül, elbúsong s lehull a porba, 
Amelyből vétetett.  

Mindig elvágyik s nem menekülhet, 
Magyar vágyakkal, melyek elülnek 
S fölhorgadnak megint.  

Tied vagyok én nagy haragomban, 
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban 
Szomorúan magyar.  

Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan, 
Kicsi országom, példás alakban 
Te orcádra ütök.  

És, jaj, hiába, mindenha szándék, 
Százszor földobnál, én visszaszállnék, 
Százszor is, végül is.

Ady Endre: Add nekem a szemeidet












Add nekem a te szemeidet, 
Hogy vénülő arcomba ássam, 
Hogy én magam pompásnak lássam.  

Add nekem a te szemeidet, 
Kék látásod, mely mindig épít, 
Mindig irgalmaz, mindig szépít.  

Add nekem a te szemeidet, 
Amelyek ölnek, égnek, vágynak, 
Amelyek engem szépnek látnak.  

Add nekem a te szemeidet. 
Magam szeretem, ha szeretlek 
S irigye vagyok a szemednek.

Nemes Nagy Ágnes: Diófa

Néha alig lelem magam, úgy egybenőttem 
veled a hasító, kérgesítő időben. 
Árnyékát lombhajad szelíden rámveti, 
s ágas-eres kezem visszafelel neki. 
Idegzetem fölött s nyíló agyam alatt 
te vagy a szép sudár, mely földből égbe hat, 
gyökerem nem remeg, s virágom friss, mióta 
te tartasz, barna törzs, te, nagyszemű diófa.

József Attila: Óh szív! Nyugodj!








Fegyverben réved fönn a téli ég, 
kemény a menny és vándor a vidék, 
halkul a hó, megáll az elmenő, 
lehellete a lobbant keszkenő. 

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon 
helyezkedik a csontozott uton; 
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog, 
zuzódik, zizzen, izzad és buzog. 

De fönn a hegyen ágyat bont a köd, 
mint egykor melléd: mellé leülök. 
Bajos szél jaját csendben hallgatom, 
csak hulló hajam repes vállamon. 

Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén 
szerelem szólal, incseleg felém, 
pirkadó madár, karcsu, koronás, 
de áttetsző, mint minden látomás. 

1928 vége

2024. május 24., péntek

Áprily Lajos: Természet









Csudáltalak ezer szemmel, 
ezerszemű szerelemmel. 
Édesanyám kék szemével 
ezelőtt jó ötven évvel. 
Hogy az arcod jobban lássam, 
táltos-fiam lett a társam, 
s nézlek most egy kicsi lánnyal, 
szomjas szemű unokámmal. 
Jártam benned – gyalogszerrel – 
sok diákkal, vagy ezerrel, 
látomásom frissítették, 
fiatalra derítették. 
Szépségedből örök lázban 
ezer szemmel lakomáztam. 
De te mind az ezer szemnek 
megmaradtál rejtelemnek. 
Titkok között barangoltam 
s én is csak egy titkod voltam. 
Oldásodra már megértem. 
Hol a halál? Jöhet értem.

Nagy László: Himnusz minden időben

Te szivárvány-szemöldökű, 
Napvilág lánya, lángölű, 
Dárdának gyémánt-köszörű,    
    Gyönyörűm, te segíts engem! 

Te fülemülék pásztora, 
Sugarak déli lantosa, 
Legelső márvány-palota,     
    Gyönyörűm, te segíts engem! 

Siralomvölgyi datolya, 
Festmények rejtett mosolya, 
Templomon arany-kupola,    
    Gyönyörűm, te segíts engem! 

Díjra korbácsolt versenyló, 
Lázadásokban lobogó, 
Csillag, dutyiba pillantó,
    Gyönyörűm, te segíts engem! 

Harctéri sebek doktora, 
Hazátlanoknak otthona, 
Mézes bor, édes babona,    
    Gyönyörűm, te segíts engem! 

Piaci csarnok álmosa, 
Nyomorúságnak táncosa, 
Szilveszter-éji harsona,    
    Gyönyörűm, te segíts engem! 

Béta-sugárban reszkető, 
Sok-fejű kölyket elvető, 
Tengerek habján csörtető,    
    Gyönyörűm, te segíts engem! 

Minden időben ismerős, 
Mindig reménnyel viselős, 
Bájokkal isteni erős,    
    Gyönyörűm, te segíts engem! 

Öröktől belémkaroló, 
Vánkosra velem hajoló, 
Varjakat döggé daloló,    
    Gyönyörűm, te segíts engem! 

Iszonyattól ha szédülök, 
Ha a pimaszság rámdönög, 
Önmagammal ha kűzködök,    
    Gyönyörűm, te segíts engem! 

Jog hogyha van: az én jogom, 
Enyém itt minden hatalom, 
Fölveszem kardom, sisakom!    
    Gyönyörűm, te segíts engem! 

Felragyog az én udvarom, 
Megdicsőül a vér s korom, 
Galambok búgnak vállamon,    
    Gyönyörűm, ha segítsz engem!  

Pilinszky János: Pedig

A bűnben, közelebbről, a pokolban 
mi az a csönd, megnyugtató elem, 
kiűlt karosszék, mitől az arany 
ciráda valóság lehet?  

Pedig ki kellene hogy jussak 
a szabadba, a szabadságba.

Nemes Nagy Ágnes: Elmélkedve

Mit kéne tennem? Nem tudom. 
A kezem összekulcsolom. 
Ülök az ágyon szótalan. 
Hová is ejtettem magam?  

Összefonom ujjaimat. 
Ennyi maradt: a mozdulat 
A hitből, és gályára vont 
Őseimből maradt a csont.  

Hová forduljon hát az ész? 
Pedig jó volna szégyenét 
A szóval, mely megsejteti, 
Kimondani, s elrejteni.

2024. május 23., csütörtök

Tóth Árpád: Arany tó az égen









Örülni, örülni de jó volna 
Lemenő nap aranytavának, 
Mely szétömölt amott a lombok 
Mögött az égen, s jobbra-balra 
Ringatják fejüket a vén fák 
Beleegyező mozdulattal, 
Bölcsen, halkan, hogy jól van, jól van, 
Lemegy a nap, és így kell lenni, 
Elhúnyni, elmerülni szépen, 
Lemenő nap arany tavában 
Elsüllyedni fekete csendben. 
Ó, élet, élet… ülök itt a 
Hegyoldali új játszótéren, 
A kisleányom karikázik, 
Csattog a bot vígan és fürgén 
Egy új, kis akaratos élet 
Bátor s tudatlan ritmusára. 
Szólnék utána, nem tudom mit: 
Becéző szót, korholó intést? 
Már ott nyargal az új játszótér 
Távol sarkán, már nem is látom, 
S vad érzés üt meg: látom-e újra? 
Bús érzés üt meg: vagyok-e én még? 
Elmúlt az arany tó az égről, 
És egyszerre nagyon sötét lett. 

(1928) 

Charles Bukowski: Írás (Writing)

Gyakran ez az egyetlen 
dolog 
közted és a 
lehetetlen között. 
sem ital 
sem egy nő szerelme 
sem vagyon 
nem 
versenyezhet vele. 

Semmi nem 
menthet meg 
csak az 
írás. 

Ez tartja helyén 
a plafont, 
sakkban 
a hordákat, 
hogy be ne kerítsenek. 

Ez robbantja szét 
a sötétséget. 

Az írás 
az egyedüli 
pszichológus 
a legkedvesebb 
Isten 
minden Istenek közt 

Az írás kísérti 
a halált 
nem ismeri 
a lemondást. 

Az írás 
kineveti 
önmagát 
s a fájdalmat. 

Ez az utolsó 
elvárás 
az utolsó 
magyarázat. 

Ez az 
ami. 

Gyukics Gábor fordítása
   

Markó Béla: Mind közelebb

Egy ideig, ha meghalt valaki, 
rögtön kitörültem a telefonszámát. 
Aztán a múltkor hirtelen rádöbbentem, 
hogy mostanában már nem teszem. 
Vagyis hagyom, hogy gyűljenek 
ezek a kódolt nevek, mert hát 
igazság szerint olyanok, mint egykor 
az a játék: ország, város, fiú, leány, 
növény, állat, és így tovább. Ugyanabban 
a sorban ugyanazzal a kezdőbetűvel 
mindig. Persze itt más a logika, de hogyha 
sikerül minden rubrikát hamarabb 
kitöltened, mint a többiek, nyerni fogsz.
Kerülgetem a lényeget, ugye? Igen, 
egyre ritkábban dobom ki az elhasznált 
ruhadarabokat, legfeljebb elajándékozom 
valakinek. A kiolvasott folyóiratoktól 
még megszabadulok, de az is mind 
nehezebben megy. Nézegetem olykor 
a telefonszámokat, hogy eltalálom-e, 
ki van mögöttük. Nullahétkettőkettő, 
nullahétkettőhárom, nullahétnégynégy, 
nullahétnégyöt és még hat számjegy 
utána, legalábbis nálunk Romániában, 
számjegyről számjegyre közelebb 
senki mással össze nem téveszthető 
barátaimhoz. Férfiakhoz. Nőkhöz. 
Idősekhez. Néha fiatalokhoz. Már-már 
hívnám is őket, és figyelném, miként 
barkochbáznak az éterben a rádióhullámok, 
mielőtt végül célba érnek. De hova? 
Ki tudja? Nem merem megpróbálni. 
Jobb, ha minél később gyújtod fel a villanyt, 
amikor este hazaérkezel. Amíg sötét van, 
minden ott lesz a helyén: asztal, szék, ágy. 
Pontosan úgy, ahogy hagytad reggel.

Karinthy Ferenc: A kerítés

Kirándulni mentünk, iskolás gyerekek, s egy kerítés mögül hatalmas, foltos vizsla mordult-ugatott ránk. Magas, erős drótkerítés volt, teljes biztonságban érezhettük magunkat. Visszaugattunk hát a kutyára, mi is morogtunk, rúgtuk a kerítést. A vizsla ínyét mutatva vicsorgott, őrjöngött, nyála csurgott, rémítő csaholással neki-nekiugrott a hálónak, szaladt mellettünk vérben forgó szemmel, amerre nevetve elvonultunk.  Aztán egyszerre véget ért a kerítés, semerre sem folytatódott.
Azóta nem uszítok senkit. Minden kerítés véget ér egyszer.

2024. május 18., szombat

Cseri Kálmán: A Szentlélek munkája




Íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg nem látja az Úr Krisztust. A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéd szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet …” 
Lk.2, 25-30


 
Ez a történet egy idős emberről szól, aki az Úr Jézus születése idején Jeruzsálemben élt. Mélyen hívő, istenfélő férfi volt, akiről azt olvastuk, hogy nagyon várta a Messiás megjelenését. Sok időt töltött a templomban és igen sokat imádkozott. 

Azon kevesek közé tartozik, akiről a Biblia külön megjegyzi, hogy kapta Isten szentlelkét. Ezért olvastam fel ezt a pünkösdkor nem gyakran olvasott történetet, hogy ezen a nagy ünnepen, a Szentlélek kitöltésének az ünnepén egy ember életében egészen konkrétan, hétköznapi módon lássuk, hogyan munkálkodik Isten szentlelke. 

Mit végzett el a Lélek Simeon életében, mire képesítette őt? Mi mindent tudott tenni ez az idős ember csak azért, mert Isten Szentlelkét kapta? Öt egyszerű, de fontos dolgot említ ez a rövid leírás. Először azt olvastuk, hogy „ azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg nem látja a Messiást.” 

Tehát ő, egy hozzánk hasonló egyszerű ember kijelentést kapott a Szentlélektől. Isten megígérte neki, hogy nem hal meg addig, amíg nem látja meg a megígért és várva várt Messiást. Megígérte Isten, hogy nem hiába várakozik, betelik az ő váradalma, még életében megjelenik a megígért szabadító. És ezt az ígéretet azért érthette meg, mert kapta Isten szentlelkét. 

A Biblia sokszor beszél arról, hogy Isten fontos igazságokat szeretne nekünk mondani. Isten önmagáról is sok titkot kijelentene az embernek. Önmagunkkal kapcsolatban is sok mondanivalója van, de az Istentől elszakadt ember egyszerűen nem érti azt, amit mond. Elveszítettük lelki hallóképességünket, ha tetszik: vevőkészülékünket, és nem értjük Isten gondolatait. 

Sőt, Pál apostol azt írja egy helyen, hogy oda süllyedtünk, hogy egyszerűen bolondságnak tűnnek a gondolatnak Isten igaz és fontosai. Amikor azonban valaki kapja Isten Szentlelkét, abban a pillanatban nyitottá válik Isten gondolatai előtt, rezonál mindarra, amit Isten mond. Érti az Ő mondanivalóját, sőt egyet is ért azzal. 

A Korinthusiakhoz írt első levél második fejezetében az egész részben ezt a nagy igazságot tárgyalja az apostol. Csak két mondatot olvasok belőle: „ Mert kicsoda ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke. Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. (…) A nem lelki ember nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni…” 

Mi mindnyájan úgy születünk, hogy nincs bennünk Isten szentlelke. Ezért születésénél fogva bármilyen kiváló értelmi képességei is legyenek valakinek, képtelen felfogni az Isten gondolatait. Amikor azonban az újjászületése során valaki kapja Isten szentlelkét, abban a pillanatban kinyílik előtte a biblia. 

Magam is emlékszem arra, és sokaktól hallottam valakit elmondani, hogy amikor Jézus Krisztussal összeköti az életét és kapja Isten szentlelkét, egyszerre megelevenednek a Biblia betűi, szavai és mondatai, és sokszor az Istennek egészen személyesen a sorsunkba beleszól, hozzánk szóló üzenetet értünk meg. . ez nem valami képzelgés, hanem valóság. Azok az emberek, akik már kapták Isten szentlelkét, sokkal többet tudnak elvinni egy igehirdetésből, még ha az tartalmilag egy kicsit szegényesebb, gyengébb, akkor is, mert a Szentlélek fogékonnyá teszi őket mindarra, ami Istentől való.

 Akik Isten Szentlelkét kapták, azok egyszerre észreveszik az életük eseményei mögött a cselekvő Istent. Azoknak a számára minden beszélni kezd, és minden Istenről kezd beszélni, ők boldogan értik ezt, és boldogok, hogy egyet-érthetnek Istennel. Ezért nagy dolog az, amit itt ilyen röviden, summásan említik a Szentírást, hogy az öreg Simeon azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg nem látja a Messiást. Bárcsak mindnyájan elmondhatnánk, hogy mióta Isten Szentlelke bennem munkálkodik értem a Szentírást, sok mindent megértek egy-egy igehirdetésből, sőt baráti beszélgetésekben is meghallom azt, amit Isten mondani akar nekem. 

A második, amit itt megemlít alapigénk: „ A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent.” 

Tudniillik, aki Isten Szentlelkét kapta, azt a Lélek indítani kezdi. Olyan cselekvésre készteti, amit magától nem tett volna meg. Röviden így szokták mondani, a Biblia is így mondja sokszor: vezetni kezdi Isten szentlelke azt, aki kapta. 

Simeon itt nem megszokásból ment a templomba, hanem a Lélek indítására. Valami olyan belső késztetést érzett, aminek nem lehetett, és nem is akart ellenállni, és talán olyankor indul el a templomba, amilyen időpontban egyébként nem szokott. De hogy, hogy nem, éppen akkor ért oda, amikor József és Mária a törvény előírásának engedve felvitték bemutatni a kis Jézust. És ahogy meglátta ezt a házaspárt karjukon a kisdeddel, azt a bizonyosságot adta a szívébe a Szentlélek, hogy ő a Messiás. 

Azért ez meglepő esemény lehetett. Nem nehéz magunk elé képzelni: megy fel a templom hosszú lépcsősorán egy fiatal pár. Láthatóan szerény, szegényes fiatalok voltak, a karjukon egy kisgyermekkel. Egyszer csak eléjük áll egy aggastyán, kiveszi a gyereket az anyja vagy az apja kezéből, karjára veszi, és átszellemülten egész furcsa dolgokat kezd róla mondani. 

Ilyen nem minden nap történt ott, a jeruzsálemi templom előtt sem. Azt hiszem, sokan el tudnánk mondani hasonló hasonló példákat az életünkből, amit Pál apostol így ír a Római levélben, hogy azokat, akik Isten fiai, Isten Lelke vezérli. Aki már Isten gyermekévé lett, az újra és újra átél ilyesmit, hogy egyszer csak eszébe jut valami, amit nem lehet másként magyarázni utólag sem, csak úgy, hogy Isten Szentlelke juttatta eszébe, mert arra éppen akkor volt szükség, és az éppen olyan gondolat volt , Isten szokta az övéit figyelmeztetni. 

A Szentlélek visszatart minket sötét utaktól, amire már elindultunk volna. A Szentlélek olyan késztetéseket ad, amiknek nyomán olyasmit teszünk, amit magunktól nem tettünk volna, és Isten Szentlelket kapott gyermeke ebben az áldott függésben élhet az őt szerető mennyei Atyjától. 

Mások számára, akik ezt nem ismerik, ez egyenesen ijesztően hathat. Hogy, hogy függeni kell valakitől, különösen egy ilyen láthatatlan lénytől, mint az Isten? Nem akarunk függeni senkitől sem! Mi a magunk urai akarunk lenni: arra törekszünk, hogy tőlünk függjenek mások. Na, de aki tudja, hogy kicsoda a Szentlélek, tudja, mit jelent a Szentlélek ajándékát kapni, és ismeri azt az Istent, aki mindig jobban tudja, hogy mire van szükségünk és mi jó nekünk, mint magunk, az boldogan él ebben a függésében. Mindezt a Szentlélek nem úgy teszi, hogy kikapcsolja az ember értelmét és kényszerít minket valamire, hanem úgy, hogy megvilágosítja az értelmünket, győz meg valaminek az igazságáról vagy fontosságáról, és így vezet. Úgy, mint ahogy itt az idős Simeont is, aki a Lélek indítására elment a templomba. 

A harmadik, amit megtudunk róla, ez: amikor karjába vette a kis Jézust, így szólt: „… meglátták szemeim Uram, a te üdvösségedet.” Ezt meg hogy érthette? Egy csecsemő van öreg, s talán már kissé remegő karjaiban. Ő nagyon várta a Messiás megjelenését. A Messiást minden hívő zsidó úgy képzelte el, mint egy jó férfit, aki majd segít a népen, Simeon pedig egy kisbabát tart a karjain és azt mondja: Uram, beteljesedett az ígéret, itt van a te üdvösséged. Itt van a megígért Messiás. Ez a kis csecsemő? Igen. 

Honnan tudja ő ezt, s hogyan merte ilyen bátran ezt meg is vallani? A Szentlélek jelent ki neki. Mert az is a Szentlélek áldott munkája, hogy felismerjük Jézusban a Messiást. A názáreti tanítóban az Isten egyszülött Fiát. a Szentlélek mindig Jézushoz vezet minket. 

Olyan sokszor láttam már, hogy akinek csak általános istenhite van, vagy legfeljebb a teremtő és gondviselő Istenről tud beszélni, de nem ismeri a Megváltót, amikor az újjászületésben kapja Isten szentlelkét, egyszerre felragyog előtte, hogy ki az a Jézus, akiről a Szentírás elejétől a végéig szól. Miért Ő a Krisztus? Mit jelent az, hogy Ő az Isten egyszülött Fia és mégis a mi személyes Megváltónk? 

Mindez szinte egyszerre vált világossá szokott, és ez a gazdag gondolatsor egyre inkább kibomlik az ilyen ember előtt. Mert a Szentlélek mindig Jézusnak a nagyságát és valóságát ragyogtatja fel. A Szentlélek mindig félretesz az útból minden akadályt, ami az értelmünk előtt tornyosodik, mert az értelmünket is meggyőződtem arról, hogy micsoda az igazság. Olyan nagy élmény az mindig, amikor egy kételyeivel küszködő, a kérdéseitől szabadulni nem tudó ember egyszer csak bizonyosságra jut, és mint a világ legtermészetesebb dolgait ismerteti másokkal is azokat a bibliai igazságokat, amiben egészen addig kételkedett. Vannak olyan értelmi érvei is, hogy az ember csodálkozik: milyen tisztán lát, s milyen meggyőzően tud erről beszélni. A Szentlélek munkájának a gyümölcse ez mindig. A Lélek vezet el minket az igazságra. 

Ugye milyen csodálatos, hogy az írástudók később sem ismerték fel Jézusban a Krisztust. Amikor már temérdek csodájáról hallottak és sokat láttak, még akkor sem. Az idős Simeon pedig ebben a kisdedben is meglátja a világmindenség Urát, a pogányok üdvözítőjét a Szentlélek munkája nyomán.

 A negyedik, amit említ róla az ige, hogy amikor ezt a szép vallástételt elmondta, és Jézust a karjaiba vette, áldotta az Istent. A Szentlélek mindig arra készteti a hívőt, hogy dicsőítsük Istent. Egészen addig ezt a legtöbb ember nem is érti. Mit jelent az, mit kellene tennem, hogy dicsőítsem Istent? Mi értelme van annak? Kinek van haszna abból, hogy dicsőítem Istent? Ilyen kérdéseket szoktam hallani, ha erről van szó. 

Az Isten dicsőítése, amire minket Isten eredetileg teremtett, az teljesen ismeretlen a világ számára. Ez a világ nem dicsőíti a világ teremtőjét. Ez a világ tagadja sokszor Istennek a létét is, vagy gúnyolja Őt, nevetségessé teszi. Ez a világ sokszor káromolja, gyalázza a szent Istent. Vagy egyszerűen, mint ahogy igen sok templomba járó ember is, udvariasan negligálja. Nem tagadja, nem gyalázza, de nem foglalkozik vele, semmibe veszi. Úgy él, mintha Isten nem lenne. Nem számol vele, és nem számít rá. Legfeljebb, ha valami baj éri, akkor szidja azt az Istent, aki szerint nincs is. Ugye látjuk milyen éles logika van a két magatartás és vélekedés között? 

Aki azonban Isten Szentlelkét kapja, az önkéntelenül elkezdi dicsőíteni Őt. Miért? Mert felragyog előtte Isten valósága. Mert egyre jobban megismeri, hogy kicsoda az élő Isten. Mert a Szentlélek világossá és meggyőzővé teszi, amit Isten önmagáról mond a Szentírásban. Ezért újra és újra örömmel elmondja a hívő, kinek hiszi Istent. Ez jelenti dicsőíteni Őt. Elmondom, kinek ismertem meg, és kinek hiszem Őt. És dicsőíti azzal, hogy bízik benne, egyedül Istentől vár és kér mindent. És dicsőíti azzal, hogy ha nem értjük is sokszor Isten egy-egy intézkedését, akkor is vagyunk győződve arról, hogy Isten jó, Isten szeret, Isten tudja, mit miért tesz, és Őreá egészen bizton számíthatunk. Ezért olvassuk itt Simeon dicsőítő énekét. 

Végül azt tudjuk meg ebből a rövid leírásból róla, hogy nemcsak kijelentést, hanem olyan is volt, hogy Isten közölt vele valamit, hogy kijelentésként adja tovább másoknak. Azt olvassuk itt, hogy karján a kisgyermekkel Simeon megáldotta őket, és ezt mondta Máriának: „ Íme, Ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, ellene mondanak — a te lelkedet is éles kard járja majd át —, hogy határozott legyen sok szív gondolata.” 

Miket beszél ez az öreg ember? Lehet, hogy ő maga is meglepődött azon, amit mond. Hogy lehet a Messiás Krisztus üdvözítő munkáját ilyen tömören, ilyen világosan összefoglalni? Egy mondatban benne van az, hogy mit fog tenni értünk Jézus. Benne van az, hogy mit fogunk tenni mi Ővele. És szinte mellesleg, de mégis hangsúlyosan lelkigondozza Máriát, és felkészíti arra a sok szenvedésre, amit neki mint a Megváltó földi édesanyjának majd el kell hordoznia. És mindez egyetlen mondatban, csak úgy, hogy közben tartja a kicsit, aztán visszaadja a szüleinek. 

Kijelentést kapott, hogy addig nem hal meg, amíg nem látja a Messiást, most pedig Isten igét ad a szájába és mások számára ad tovább kijelentést. Honnan vette, amit mondott? A Szentlélek adta neki. 

És ez ugyanígy történik ám ma is. Nem kell ahhoz Simeonnak lenni, akiről még a Biblia is feljegyez egyet-mást. magunkfajta egyszerű emberek is, ha az újjászületés csodáját átéltük, akkor ilyeneket tapasztalhatunk. 

Nem olyan régen mondta el valaki, hogy imádkozása közben eszébe jutott egy régi ismerőse. Nyugodtan mondom így mai igénk szavaival: a Szentlélek indításából még aznap meglátogatta ezt az ismerőst. Nem tudta, hogy beteg, és nem tudta, hogy annyira súlyos beteg, és ott találta magát, mint gyanútlan látogató egy súlyos beteg ágya mellett. Imádkozott magában, hogy Uram, miért küldtél most engem ide. Mit mondjak egy ilyen kétségbeesett, reményt vesztett embernek? Nincs nekem ebben gyakorlatom. Aztán beszélgettek mindenféléről, és egyszer csak eszébe jutott, mit is olvasott aznap reggel a bibliában. Annak kapcsán egy s más még eszébe jutott, és egyszer csak eltűnt a beteg arcáról a kétségbeesés. Felderült ez a kétségbeesett arc, és utólag tudta meg, hogy ez az ember akkor ott visszakapta a reménységét, az életkedvét, és elhatározta: mégis csak meg akar gyógyulni. S ez a elbúcsúztak beteg, életében először, ezzel a látogatóval együtt imádkozott. 

Honnan vette ez az ember a nagy bölcsességet, amivel reményt öntött egy kétségbeesett szívbe? A Szentlélek adta neki. Az a Lélek, aki indította reggel, hogy menjen el látogatóba, az a Lélek elkísérte, belülről irányította, és valóság lett az, amiért Pál apostol könyörgött és kérte az efézusi gyülekezetet is, hogy imádkozzanak azért, hogy az Úr adjon szót a szájába, amikor kinyitja azt.

Akiben Isten Szentlelke van, annak a Lélek ad kijelentést, azt a Lélek indítja, mozgásba hozza, cselekvésre serkenti. Az ember egyre jobban látni fogja, kicsoda a mi Urunk Jézus Krisztus igaz. Annak a szívéből felhangzik az istendicsőítés, és az ilyen ember néha úgy beszél, hogy maga sem tudja: igét mondott, mert általa is ad kijelentést Isten Szentlelke. Hogyan tett szert Simeon ilyen sok különös képességre? A Biblia válasza egyszerű rá: kapta a Szentlelket. De hogyan kapta, és miért éppen ő kapta? 

Azt olvassuk a Bibliában, hogy Isten szívesen adja az Ő Lelkét mindazoknak, akiknek akarja. Ez is az Ő szuverén szabadsága. De azért érdemes megfigyelni azt a másik oldalt, hogy főleg az ilyenek kapják ezt a nagyot: akik imádkoznak, akik nagyon várják, hogy Isten ígéretei beteljesedjenek, akiknek szoros kapcsolatuk van a mindenható Istennel, akik a kezüket tartják, és Isten felé nyújtják ki. Mert tőle akarják kapni azokat a kincseket, amikre vágynak. És Isten egyszer csak beleteszi a kincset a kezükbe. 

Na, de kérdezhetné valaki, és mindig élvezem a gyerekekkel való beszélgetést, mert ők a dolgok mögé kérdeznek, hogy ez pünkösd előtt történt. Pünkösd előtt is volt már Szentlélek? Hát hogyne lett volna! A Biblia már az első mondatában beszél arról, hogy Isten Lelke lebegett a vizek felett. A teremtő Szentlélek öröktől fogva mindörökké Isten. Nem pünkösddel kezdődik a Szentlélek munkája és léte. Az Ószövetség hívői is kapták már Isten Szentlelkét. 

Akkor mi a különbség a pünkösd előtti és utáni helyzetünk között? Nagy különbség van, mert pünkösd előtt Isten kivételes személyeknek kivételesen nehéz feladtok megoldásához adta az Ő szentlelkét. Próféták és hozzájuk hasonlók kapták azt. Pünkösd óta pedig Jézus Krisztus áldozatára való tekintettel mindenki kapja Isten Szentlelkét, aki Jézust Megváltójának és Urának vallja. 

Aki Jézust az életébe hittel befogadta, az vele együtt kapta a Szentlelket, és az ilyen embernek ezután már csak az a feladata, hogy engedje érvényesülni az életében Isten Szentlelkét. Engedje, hogy Isten Lelke irányítja a gondolatait, indulatait, beszédét, időbeosztását, minden szavát és minden tettét, s így növekszik az új természet, Krisztus, a hívőben és így lesz erőtlenebbé és kisebbé a velünk született utálatos természetünk, amit Pál apostol óembernek nevez . 

Isten Szentlelkét tehát mindenki kapja, aki Jézus Krisztusban hisz. Ezért idéztem az istentisztelet elején Péter apostol prédikációjából azt a mondatot, amikor kérdezik a pünkösdi igehallgatók közül többen, hogy: most akkor mit cselekedjünk? Azt mondja: bánjátok meg a bűneiteket, ennek jeleként keresztelkedtek meg mindnyájan Jézus nevére, Őérette bűnbocsánatot kaptok és veszik a Szentlélek ajándékát. Ez a Szentlélekkel való beteljesedéshez vezető út és ennek a lépései megcserélhetetlenek.  (ApCsel 2,38 ). 

Akárhol van erről szó a Szentírásban, mindig kezdődik: hallgatták Isten igéjét, pünkösdkor is, ez az ige bűnbánatot szült bennük. A bűnbánatból bűnvallás lesz, és komolyan veszik, hogy bocsánatot Jézusért kapnak, és utána ők maguk csodálkoznak a legjobban, hogy kapták a Szentlélek ajándékát. E nélkül az embernek minden vallásos erőlködése hiábavaló. Ezért érzett valami nagy hiányt a kiváló vallásos ember, Nikodémus is. Ezért megy Jézushoz, és ezért mondta neki Jézus: „ Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születni. A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: Így van mindenki, aki a Lélektől született.” ( Jn 3,5-8 ). 

Szükséges újonnan születnetek, de ebben benne van az örömhír is, hogy akkor lehetséges. Ezt az ajándékot kínálja nekünk a mi Urunk ezen a pünkösdön is. Vagy ebben akar minket megerősíteni és az Ő Lelkét még gazdagabban adni, hogy aztán mi is tapasztaljuk, hogy lehet kapni kijelentést a Lélek által. Van ilyen, hogy a Lélek indít és vezet. Egyre jobban megismerjük a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Tudjuk dicsőíteni imáinkkal, és egész életünkkel Őt. Ő pedig elkezd használni minket, és ad a szánkba olyan igét, ami mások számára is áldás lesz.  

Forrás: cserikalman.hu