Végtelen az út.
Mennek párban
az árnyak.
Két öregember.
Nagyapám,
nagyanyám
várnak.
Őseim
drága könyyei.
Csobog az ér.
A gyalogutak zokogását
örökre hallom.
A tanya fölsíró sikolya,
önfeledt nevetése
véget nem ér.
Szüntelen
anyám tiszta arca.
Naponta elindul
a bölcső,
a szülőház
és a csillag velem.
Ahol fenyvesek
és jegenyék
isznak az ég magasából.
Az éjszakák
porszemei közt
létezem.
Ezen a földön.
Ezen a rögökkel vert
szívverésen
virrasztok
hetven éve.
Itt élek.
Énekre ítélve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése