2018. március 6., kedd

Csontos Márta: Virrasztóének egy szeretőért




Vastag szőke fonatodba 
hiába melegedett a Nap, 
arcod sötét grimaszán 
fáradt mosolyod hallgatag. 

Sikoltva csattan a parancs, 
ősi fészkedbe bomlott a csend. 
Árva szeretőd hiába vár, 
ágyad körül félelem kereng. 

Gyertyát gyújtott a szótlanság, 
harangba öntött nyár maradtál. 
Fázósan virrasztó lelked 
lapul a magányban. Elátkoztál. 

Könnycsepp hidegébe mosva 
homálylik a zeneszoba, 
Chopin ül rojtos széken, 
ujjain porladó sóhaja. 

Repedt komód rejti titkát, 
sárgult lapok démona int, 
s egy csorba tányér peremén 
megkapaszkodik a múlt, megint. 

Fénytelen szemét lezárva 
padlóra kuporodott a test. 
A semmi tán még így is szép, 
arcán a halál keresztet fest. 

Édes bánatba ül a muszáj, 
penész-szag bujkál a teraszon. 
Szertartás ostyájába törve 
térdelek érted a dallamon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése