Kívánkozok el e hóesésből
– nem is nyárba:
gyermekkori télbe,
félve nézem ezt a vad kavargást,
félve, félve.
Tél bennem is.
Mogorva a kedvem.
Ments ki innen, gyerekkor hava!
Mikor ropogós, ripők hidegben
röpített széllel a korcsolya!
S korcsolyával aztán a tanyára,
rokonokhoz, a jeges uton…
A pusztának ködfal volt határa,
s túljutottam minden ködfalon.
Hová lett a régi sok rokon?
A vadvizek fenékig beállva…
Csatangoltam térdig-csatakosan
fácánok rozmaring-léptén járva,
s alig vettem észre:
este van.
És az esték! Hímes téli esték!
A kis szoba szinte fölrepült,
szikrázott a csillaggal kivert ég,
Dávid
Jézuskának hegedült.
Mese szólt: háborúk, végrehajtók,
a csepp kenyér meg a nagy árvizek…
Nagyanyám főtt kukoricát majszolt,
buggyant gyakran
a borosüveg.
Mi kicsik, lestünk elefánt-fülekkel,
a varrógép bele-belehadart.
Egyszer volt… Régen volt…
De volt egyszer!
Már mindent barbár havazás takar.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése