(Károlyi Amynak)
Lelkemmel lelkedhez dörgölődzöm,
mint lábadhoz a macska.
Tudom, nem szép dolog
visszaélni örökös jószíveddel,
hiszen már régesrég
felnőtt vagyok.
Terhek felhője rajtam.
A magasságból rám jutó
végtelen űrhasáb alatt
- mint láb alatt a hangya -
folytatom látszólag céltalan
futkozódásomat.
Minden bizonytalan,
minden időleges,
minden viszonylagos -
néha vigasztalásul is
szolgál ez a tudat.
Másként ki tudta volna
kiállni eddig is
a végzetes sors-
fordulásokat?
(A számadástól messze még talán,
máris mi minden összegyűlt
a veszteségek oldalán.)
Ne vedd zokon hát,
még ha terhes is,
hogy állandó vagy nekem,
mint az állandó értékek számai
egy aligha megoldható,
sokismeretlenes
egyenleten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése