Már csak adni vágyom –
violakék s halványzöld napok
fonódnak ránk, mint őszi estén
vízparton suttogó nádasok.
Adni magamból egyre többet,
mint hófehér kenyérbél illatát
adta anyánk midőn megtörte,
hogy igazzal töltse meg a szánk.
Morzsákat adnék, és mosolyt,
imáink páncélos erejét.
Mind kisebbé válva, hogy Ő
az egekig nőhessék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése