Te kulcsold
imára Istenem:
mert az indulatoktól fűtött
ember – magától
erre már képtelen.
Te hajlítsd földre térdeinket
mert a konokságunk
már nem engedi.
Elvadult, kényszeres tudatunk
– saját magát
se tiszteli.
Ökölbeszorított kezeinkkel
csak fenyegetni,
meg ütni lehet.
Eltorzult arccal ordítozva
hagyni, hogy vigyen
a gyűlölet.
Mi képesek voltunk Fiút
ölni: és a fába
ököllel verni szögeket.
Szánj meg Uram és kulcsold
imára… az ütésre
emelt öklöket.
1 megjegyzés:
De szép ez a vers és milyen igaz.
Megjegyzés küldése