Tele vagyok ajándékokkal,
roskadozom alatta,
jó lenne, ha valaki tőlem
egy darab kenyeret elfogadna.
Jó lenne, ha valakitől én
elfogadhatnék egy rózsacsokrot,
aki életemben rólam elég
sok rosszat mondott.
Tele rakom én is rózsával
majd otthon a füvet, a szobát,
és várom a kedvesemet
tíz éven át, húsz éven át.
És mindent neki adok,
ha jön,
övé lesz a nap a tóban,
a tornác töredezése a kövön.
Fácánok fognak lógni
lelőve az oszlop alatt,
neki hozom el
az összes madarat.
A szekrényen ólomüveg lesz,
és átdereng rajta a sok írás,
hogy lássa mindenki,
de ne olvassa más.
Odaadom, mit készítettem,
a hosszú, nagy vacsorát,
megmosom este a lábát,
arcomat szorítom rá.
És nézem körmei tükrét
és benne magam,
így fogok élni vele,
boldogan.
Nagy dunyhák közé szorítom majd,
hogy legyen elég melege,
s mit a szenvedés rakott rá,
azt mind vegye le,
ajándék lesz a szobában,
nagy üvegek, gazdag olaj,
s kitűnik az élet értelme
könnyű vonalaival.
S én ülök majd éjjel a széken
és várom a reggeleket,
és félek, ha megjön a reggel,
majd mindent visszaveszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése