Tél illata jött:
magányos vándor lépdel
síró fák között.
Csipkerózsika
alszik, zúzmarafátyol
vigyázza álmát.
Aludj csak, érted
nem szól már sárgarigó.
Tél hava ringat.
Didergő lélek
szárnyalása csendbe hull,
némul az ének.
Deres rét fölött
hófelhők lebegnek. Éj.
A hold is reszket.
Téli hajnalon
ködlepelben vonulnak
előttem a fák.
Szomorúfűzfa
zúzmaracsipkében vár
tél-szeretőre.
Tó fölé hajló
szomorúfűzág, nézd, mily
szép fehér ruhád!
Szuroksűrű csönd....
Tél - zizeg a hó. Fázol?
Betakar az éj...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése