Pethes Mária: Az utolsó érintés

 Arcomba libbenő 

eltévedt pillangó 

a halott kedves csókja 

Szivárványos szárnyán 

kettétört álmok porán 

az utolsó érintés nyoma

Pethes Mária: Tűnődés

Őrzi egy csokor virág 

vázámban az ünnep mosolyát 

Az ablakon üveggyöngyök 

pergő esőcseppek 

Pedig csak én siratom 

múló életemet

Pilinszky János: Kapcsolat

Micsoda csönd, ha itt vagy. Micsoda

pokoli csönd.

Ülsz és ülök.

Vesztesz és veszitek.

Farkas István: Isten könnyei

 

Felhőtlen égből

esőcseppek hullanak.

Isten könnyei.

Fodor András: Elszámolás

          Az ötvenéves Tüskés Tibornak

Hogy lehet ennyi dráma közt
ilyen nyugodtan élni?

         Elmondom, valahogy így:
         fogni az önfeledtek
         rámbizott vállát,
         karját, derekát,
         érezni pontosan,
         érezni mindig
         mennyi az idő.
         Köszönni illendően
         a gömbvillám-közönynek.
         nézni, mekkora diadal neki,
         hogy dolgaim közt ide-oda gördül,
         fenyegetően semmibe vesz;
         vinni titkos feloldozást
         a kitaszítottaknak,
         vinni végső bocsánatot
         a lélekben halotthoz,
         bűnhődve minden porcikámban
         a föltártóztatást, a start
         késleltetett kötélhúzását.
         S ha lázadva kilépek,
         tűrni, ahogy az állva maradottak
         keserű dühe ráköp
         a taxi ablakára . ..

És persze, szemfényvesztő tűznyelőként,
indulat nélkül viselni a kérdést:
hogy fér meg benned
                          ennyi nyugalom?

Bertók László: Mindörökre

Beesett szemem világ gödre

feltöltve fénnyel mindörökre.

Pethes Mária: Hontalan szavak

Fejjel lefele kellene élnünk, ahogyan
a mondák szerint az obukvák, hátha
akkor helyére kerülne a világ, és
visszatehetnénk a csillagrakományt

a felborult Göncöl szekerébe.
Szétcincált arcunkon sem fityegne
cafatokban a múltunk.
Apró darabokra hullunk,

mert egymásnak hátat fordítva élünk.
Tehervonat-napok trancsírozzák létünket,
és már hálni sem jár belénk a lélek.

Elüszkösödött reménnyel

folyton rossz helyen keressük Istent.
Hontalan szavak vagyunk a szélben. 

Ellen Niit: Ha ismerlek gyerekkoromban

Ha ismerlek gyerekkoromban,
biztosan neked ajándékozom
sárga kis hólapátomat,
piros homoklapátomat,
s a csillagokkal telefestett
kék vödrömet,
minden pitypangtól aranypöttyös rétet,
a játszótereket, az ugróiskola krétanégyzeteit,
a fasor minden levelét, a néger gesztenyéket
és a leghosszabb csúszdát,
amit csak ismerek.
A hordókat csorgó ereszek alján,
feketén csillogó vizükkel,
feketen csilladozó, mély vizükkel,
a víz alatt lakó meséket is,
a víz meséit égről, fákról, felhővonulásról,
(a méIyben úsznak, mégis szédítő magasan!)
s arról a furcsa sajdulásról,
amely lehajló tarkómat súrolta,
mint egy madár,
vagy lélek,
vagy golyó.
És azt hiszem,
a sárga mackót,
a szegény, kopott orrú sárga mackót,
minden titkával együtt -
neked ajándékoztam volna azt is,
utána sírdogáltam volna,
magam sem értve:
a veszteségtől-e, vagy örömömben.

Rab Zsuzsa fordítása

Bella István: Sanzon

Milyen szerelem volt, milyen!
Akár a vízbefúlók harca,
– meg nem marad a fövenyen,
magát elfedi, kitakarja,
mint a víz, meghal szüntelen.

Milyen szerelem volt, milyen!
Két késdobáló hideglelése,
– de hol a kés, hol a porond már,
s mégis: köröttem, homlokomnál
rezeg szemed lángoló kése.

Milyen szerelem volt, milyen!
Két idő, egymásba akadva!
Két megválthatatlan igen,
remegő fa, remegő balta
szűnik, születik szüntelen.

Mégis szerelem volt, igen!
Víz, fény szakadó szívverése –
mit kidobogtam, kidobogtál,
ami nincs még és ami volt már,
igen és nem. Mégis és mégse.

Pilinszky János: Kihűlt világ

 E világ nem az én világom,
csupán a testem kényszere,
hogy egyre beljebb, mint a féreg
furakodom beleibe.

Így táplálkozom a halállal,
és így lakik jól ő velem;
az életem rég nem enyém már,
vadhúsként nő a szivemen.

Minden teremtett elevenből
kijózanodva a szemét
így ütközik ki, leplezetlen
föladva hiú szégyenét.

A mindörökre ismeretlen
végül is így lesz otthonos.
Mint hervadás az őszi lombot,
a pusztulás bebalzsamoz.

Kihűlt világ ez, senki földje!
S mint tetejébe hajitott
ócskavasak, holtan merednek
reményeink, a csillagok.

Prókai Árpád: Keressétek az Urat!

" Keressétek az Urat mind, akik alázatosan éltek a földön, és teljesítitek a törvényt! Törekedjetek az igazságra, törekedjetek az alázatra, talán oltalmat találtok az Úr haragjának napján!" (Zof 2,3)  

Keressétek az Urat! Az Isten-keresés válasz. Válasz arra, hogy az Isten megtalált. Sok-sok emberi nyugtalanság mutatja, hogy sokan keresik az Istent. Olykor maga az ember sem tudja, hogy mit keres. Talán ismerjük mi is ezt a nyugtalanságot. Azt a nyugtalanságot, hogy hiányzik valami, de nem tudjuk mi. Sok mindent keresünk. Keresünk lehetőségeket, keresünk valamit, vagy valakit, akit elveszítettünk. Az életünk jó része kereséssel telik el. A keresés azért van bennünket nap, mint nap, mert elveszítettünk Valakit, akit senki nem tud pótolni. Valakit, aki azóta is keres bennünket, aki minden lehetőséget megragad, hogy felfedhesse magát nekünk. A gondok, a katasztrófák, a rosszindulat és a rohanás világában elvész a szeretet, a jóság, és a hűség. Nekünk Istenre van szükségünk, ha Őt nem találtuk még meg, akkor lehet bármink, igazából pont az hiányzik, amire a legnagyobb szükségünk lenne. Pedig megtalálható. Tulajdonképpen minden ember keresi Istent, még ha nem is tud róla. Amikor valaki elkezdi érezni, hogy hiányzik neki valami ahhoz, hogy igazán boldog lehessen, akkor tulajdonképpen az Isten hiányzik neki. Amikor valaki földi dolgokra éhes, dicsőségre, tekintélyre, elismerésre szomjas, élvezeteket kerget vagy békétlen a szíve, akkor mindig Isten hiányzik az életéből, mert ha Isten hiányzik valahonnan, akkor vele együtt hiányzik mindaz, ami a megelégedettséghez, a békességhez, a boldogsághoz szükséges az életünkben. Ezért hangzik a hívás: Keressétek az Urat! Benned van-e szomjúság arra, hogy keresd az Urat?

Forrás: Napi Ige és gondolatok

Fodor Ákos: Valóság és igazság

 Nem érdekel, hogy 

tényleg hideg van-e most 

– csak az, hogy fázom.

Turi Tímea: Amikor nem vigyáztam a számra

Amikor megsértettem valakit,
amikor nem akartam megsérteni, és ezért hitegettem,
amikor tiszteletlenül beszéltem valakivel,
vagy valakiről a háta mögött, de az ajtó
résnyire nyitva volt, és ő épp mögötte állt,
amikor a szülésről beszéltem a meddőknek,
amikor az anyámra panaszkodtam az árváknak,
amikor hallgattam annak, aki meg tudott volna érteni,
amikor azzal osztottam meg a titkaim, akivel nem kellett volna,
mert észre se vettem, hogy amit elmondok, azt titkolni kéne,
amikor másnak kellett volna vigyáznia egy titokra,
de véletlenül elmondta nekem, és én már tovább is adtam,
amikor csendben maradtam a vigaszra váró előtt,
amikor be nem állt a szám, pedig csak figyelnem kellett volna –
istenem, hogy én mennyit nem vigyázok a számra!
Ha visszaemlékezem mindezekre, nem tudom,
hogy hogy tehetném jóvá.
Akihez túl közel lépsz, attól bocsánatot se kérhetsz,
mert bocsánatot kérni csak túl közel lépve lehet.
Hogyan lehet kiszellőztetni egy parkot?
Mint elefánt a porcelánboltban, leverek minden finom holmit.
Megvan a véleményem magamról.

Zelk Zoltán: Hólepte számjegy

 Néhány hónap, s már hetven

esztendő áll mögöttem:

– hólepte számjegy – hadjárta sereg!

meddig vonulhatok előttetek?

Adj istenem néhány csatateret,

hol dübörög a csönd, hol dúl a béke,

hol győztesen könyökölnek a rétre

a zsold nélkül is mindhalálig

csatázó öregek!

Kardos Csongor: Titok

Aztán kavarog,
aztán vidáman tekereg,
aztán szinte megáll,
aztán újra fel,
hogy újra lehulljon,
és körülkémlel,
megbotlik,
aztán sodródik még,
aztán megpihen,
aztán puhán elalszik,
aztán elolvad.

A hópehely még érti a titkokat.