2022. január 16., vasárnap

Bob Gass: Ne aggódj a jövő miatt!




„ Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Máté 6:34) 

        Egyszer egy óra sokat aggódott a jövője miatt; az gyötörte, hogy másodpercenként kettőt kell ketyegnie, hiszen minden „tik”-et egy „tak” követ. „Vajon mennyit kell összesen ketyegnem?” – töprengett az óra. Elkezdte hát kiszámítani, hogy percenként 120-at tiktakol, vagyis óránként 7200-at. Ez azt jelenti, hogy huszonnégy óra alatt 172 800-at, évente 63 072 000-et kell ketyegnie. Mire idáig ért a számításban, kezdte túlterheltnek érezni magát, és folyt róla a veríték. Végül kiszámította, hogy tíz év alatt 630 720 000 alkalommal kell ketyegnie – és ekkor idegösszeomlást kapott.  

        A pszichológusok szerint mindannak, ami miatt aggódunk, 95 %-a soha nem történik meg. Mi a helyzet a maradék 5 százalékkal? Ötből négyszer jobban alakul a dolog, mint amire számítottunk, közülük sok egyenesen áldás! Végül az általunk feltételezett összes rosszból csupán 1 százalék történik meg valóban, de ez ritkán annyira rossz, mint amennyire tartottunk tőle.  

        Ezért mondta Jézus: „ Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” Péter apostol megfelelő szemléletet kínál a következő szavakkal: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Péter 5:7).  

A mai üzenet számodra tehát ez: ne aggódj a jövő miatt!

Forrás: www.maiige.hu

Trausch Liza : Evezz a mélyre




" Mikor pedig megszűnt beszélni, mondta Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra." Lukács 5,4  

          Jézus, amikor belépett Simon hajójába, azt kérte, hogy vigye kissé beljebb. Már belülről beszél Jézus Simonhoz. Olyan jó, ha belülről hallod Jézust, és lefordítja neked az Igét személyre szólóan. Akkor tudhatod, rólad van szó. Amint Jézus belépett, máris kért valamit Simontól. Milyen nagy dolog, hogy Isten kér. Könnyebb annak engedni, aki kér, mint annak, aki parancsol. Jézus kér, adj Neki időt, figyeld a szavát, engedj a szavának! Péter felé egy személyes parancs hangzott: " Evezz a mélyre!" Jó volna mélyre evezni belső dolgaidban. Merd végiggondolni az életedet, és kérd az Urat, hogy hozzon felszínre mindent. Vannak felejthetetlen dolgok. Egy mondat, amit szüleidnek mondtál. Egy becsapott ajtó. Egy váratlan pillanatban minden eszedbe jut! Mindegy, hány évtized múlt el azóta. Gondolj fiatalkorodra, azokra, akiket talán otthagytál, becsaptál. Talán volt valaki, aki igazán szeretett, és te gúnyt űztél belőle. Vigyázz! Mindennek következménye van. "Amilyen mértékkel mértek, olyannal mér nek néktek is" (Mt 7,2). Evezz le a céljaidhoz is! Egyszer majd Isten közelében pirulni fogsz, ha meglátod, hogyan akartad elérni azokat. Péter Jézussal együtt evezett a mélyre. Vele járd most végig a múltadat. Hadd kerüljenek elő a régi dolgok. Ne engedd, hogy átrágják az idegrendszeredet. Isten a rejtett zugokat keresi, amiket senki nem lát. Isten azt is nézi, hogy mit miért csinálsz. Lásd meg, hogy minden dolognál egyetlen indítóokod van: az önzésed. Nézd Jézus útjait, amelyek mindig másokért voltak. Az a kereszten átszögezett kéz soha nem hajlott maga felé.    

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből. 

2022. január 15., szombat

Gergely Ágnes: Zsoltár női hangra












Ki vagy Te? Mi vagy Te? 
Hogy kerülsz utamba? 
A kezdet s a vég vagy, 
ómega és alfa?  

Elterülsz a testen, 
uralkodsz a lelken, 
amiképp az agyag, 
gyúródunk kezedben.  

Ahogyan a kő is, 
ha szobrász faragja, 
roppanunk kezedben, 
mely a halált adja.  

Ha kovács kezében 
tűz éri a vasat, 
ha bensőnket éri, 
lelkünk kettéhasad.  

Amikor a hajós 
a horgonyt kiveti, 
nem tudja, a hajót 
milyen sors követi.  

Ahogy az üveget 
izzítja a mester, 
átlátszó életünk 
felizzik az esttel.  

Miképpen a szőnyeg 
a szövő kezében, 
eldurvul az álmunk 
a magányos éjben.  

S mint az ezüstműves, 
ha gyötri a műve, 
agyát is, kezét is 
feszíti a bűne.  

Ki vagy Te? Mi vagy Te? 
Áldás vagy? Csak átok? 
Ha kezdet és vég vagy, 
mondd azt: Megbocsátok.

Gergely Ágnes: Hallucináció


Hét év, hét nap  

„ Hét évig vártam, hét hosszú, hosszú évig. 
Kocsma, kávéház, könyvesbolt bezárt. 
Színültig teltek festékkel az álmok. 
Hogy sosem állok bosszút, azt ne várd.”  

Ha eljössz, itt leszek. Ilyen adósság 
ingatag, mint a szélben a faág. 
A sötétség hajt énfelém, de engem 
megőriz az elorzott ifjúság.  

Két éjjel jöttél. Indulatod csúcsán 
rángott a barna, barna gyűlölet. 
Harmadnapjára végül észrevettél. 
Sebek szegezték át testemet.  

Jól éreztem? Még három nap, s örökre 
bedőlt, beszakadt alattunk a múlt. 
Tested elorzott éveid jegyében 
hozzám nyomult, végleg hozzám nyomult.  

És az utolsó éjszakára eltűnt 
idő, életkor, sebhely, évtized. 
S megértettem, hogy két hosszú év után már 
nem állsz bosszút. Elszállok nélküled.  


Éjfél körül  

Úgy múltál el, hogy észrevétlenül, 
mint a háború, ez a második. 
Fölparázslik még az emlékezet, 
de a közönyre az ész rászokik.  

Tudom, hogy itt jársz. Hogy éjfél körül 
ajtótól, faltól vissza nem riadsz. 
Reggel hiányzik a polcról egy könyv, 
gyertya, amulett, levél, kézirat.  

Barátom voltál. Vagy szerelmesem. 
Helyedbe nem jött megmerülni más. 
Szerelmet elveszteni légszomj. 
Barátot fulladás.  

2021. szeptember   

Kántor Péter: Reggel a konyhában

A férfikor, igen. 
A jól berendezett, 
vagy hogy. Az életem 
bútorai között, 
mintha egy fűcsomón, 
negyvenhat évesen, 
ülök szemben veled 
reggel a konyhában, 
egy rózsa nyílni kezd, 
s nem értem, csak tudom, 
hogy nincsen semmi bumm, 
csak többé nem jeune homme.  

Ezt vártam? Ezt se? Is? 
Hogy majd magától is 
a képlet összeáll,
s nem kell firtatni, mit, 
falon árnyékcsodát, 
nem kell firtatni már? 
A föld megsúgja majd, 
vagy megsúgja a test. 
Még egy kávét talán? 
Pár kósza hópehely 
aláereszkedik 
odakint tétován.  

A férfikor, igen. 
Amit borzongva várt, 
s bámult a kisgyerek. 
Azt hitte, az a cél, 
és aki célba ér, 
boldogan integet. 
Zsákként vitte magát, 
görgött, akár a kő, 
zihált, akár a gép. 
Te tudod, hol vagyunk? 
Innen hová jutunk? 
Szerinted messze még?

Kántor Péter: A könyvespolc előtt




Az ördög súgta nekem egy napon,  
vagy egy túlbuzgó angyal inkább, igen,  
egy olyan, aki folyton terveket sző  
az emberek javára állítólag,  
ne halogasd tovább, súgta az angyal,  
mire vársz? egyszer meg kell tenni úgyis,  
gyerünk, selejtezd ki a könyveid!  
És nekiveselkedtem mint Toldi Miklós  
annak a recsegő könyvespolcnak.  
Megpróbáltam kiselejtezni a könyveimet,  
muszáj, gondoltam, ha nehéz is,  
de mégis, a jövő érdekében,  
hogy legyen helye a jövőnek,  
hogy tudjam hova tenni, ha jön.  
De hiába erőlködtem, nem sikerült,  
nem tudtam kiselejtezni egy darabot se.  
Talán mind annyira tetszett, azért?  
Á, nem! De ahogy beleolvastam  
ebbe is, abba is, amabba is,  
elkábultam és megszédültem,  
rám tört a gyengeség, mellbe vágott,  
akár a tavaszi fáradtság,  
az a sok fohász, sok akarás  
nyomot hagyni, valami nyomot hagyni.  
De hát muszáj-e nekem választani  
dadogás és dadogás között?  
Ugyan, hagyd a csudába az egészet,  
súgta a fülembe az ördög,  
nincsen jobb dolgod? nincs fontosabb?  
ne törődj a selejtezéssel,  
majd megteszi helyetted valaki más,  
bízd a holnapra a holnapot,  
nem muszáj folyton választani,  
kergetni folyton az igazságot,  
minek gyötörnéd magad ezzel?  
majd megpróbálod egyszer máskor.  
Körülöttem könyvtéglahegyek.  
Bontási terület? Építési?  
Szeretnék beköltözni egy toronyházba?  
Egy kertre nyíló nyári lakba?  
Meghúzódni a hideg elől?  
A meleg elől? Ajtót nyitni?  
Mit szeretnék? Nagy, tágas teret?  
Lerogyni, felpattanni a tükör előtt?  
Ex tempore, ó mennyi blabla,  
beleolvastam ebbe, abba,  
arcok villantak fel előttem,  
láttam kíváncsi tekintetet,  
csillogó és zavaros szemet,  
örök fiatalt, görnyedt hátat,  
meztelen mellet, mezítlábat,  
lázadót és szimpla hőbörgőt,  
hajlékkereső hajléktalant,  
láttam bohócot, didergő dívát,  
és elkábultam és megszédültem,  
és visszadugdostam mindet sorban  
oda, ahol eddig is voltak,  
egymást gyűrve, taszítva, szítva,  
egymás hegyén-hátán szorongva  
abban a poros öröklétben,  
azon a recsegő könyvespolcon.

2022. január 12., szerda

Csoóri Sándor: Nekem most elég, hogy süt a Nap




Nekem most elég, hogy süt a Nap…
A nyár agyagedényéről lepattognak a virágok.
Nekem most elég, hogy a fák mozdulatain túl
a mozdulatlan hegyekig látok.

Tökéletes a messzeség és a magasság,
mint a tenger vagy mint egy viharzó női test;
szemem vonzáskörében itt remegnek
s bizonytalanságukkal boldogítanak.

Nekem most elég, hogy süt a Nap…
Látom az elhagyott folyókat, keresik egymást;
látom az arcod a délutáni álom tenyerében
s a babafejű rózsák körmenetét körülötted.

Nem akarok semmire emlékezni,
csak arra, ami ezután lesz, ami ezután lehet.
Fejet hajtok jövendő létem előtt,
mert az még nem én vagyok, az még a mindenség maga.

Nekem most elég, hogy süt a Nap,
hogy érezhetem az érzéketlen kövek melegét is –
Érlelem magamban a csodálkozást számotokra,
hogy ennek örömét hagyjam rátok a koponyám helyett.

Reményik Sándor: Istenarc

Egy istenarc van eltemetve bennem, 
Tán lét-előtti létem emlék-képe! 
Fölibe ezer réteg tornyosul, 
De érzem ezer rétegen alul, 
Csak nem tudom, mikép került a mélybe. 

Egy istenarc van eltemetve bennem, 
Néha magamban látom, néha másban. 
Néha állok, mint fosztott ág, szegényen, 
Ha rossz órámban eltűnik egészen 
Alter-egóm az örök vándorlásban. 

Egy istenarc van eltemetve bennem, 
A rárakódott világ-szenny alatt. 
A rámrakódott világ-szenny alól, 
Kihűlt csillagok hamuja alól 
Akarom kibányászni magamat. 

Egy istenarc van eltemetve bennem, 
S most ásót, kapát, csákányt ragadok, 
Testvéreim, jertek, segítsetek, 
Egy kapavágást ti is tegyetek, 
Mert az az arc igazán én vagyok. 

Egy istenarc van eltemetve bennem: 
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő. 
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő. 
S bár világ-szennye rakódott reája, 
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.

Márai Sándor



" Egy napon mindenről el kell számolni. De mindenről. Ez elkerülhetetlen. S akárhogyan odázod: amiben hibáztál, amivel adós vagy, amihez gyáva voltál, amiben bűnös vagy, mindezért számot adsz egy napon." 




 " Sokáig azt hisszük, hogy a Végzet mennydörgésszerűen köszönt be, görögtűzzel, istennyilával, kürtökkel és oboákkal. Aztán egy napon megismerkedünk vele, s megtudjuk, hogy sokkal jobb modorú. A tüdőrák, a nyomorúság, a megalázás, a halálos szerelem egészen csendesen jelentkeznek, mintegy kopogtatnak, halk hangon kérdik: "Szabad?" S aztán belépnek."    




" Egy ember nem föltétlenül abban a pillanatban a legbűnösebb, mikor felemeli a fegyvert, hogy megöljön valakit. A bűn előbb van, a bűn a szándék.”   




" Csoda, minden csoda. De van egy pillanat, a csodán belül, ahol - így tetszik - Isten egyedül hagy, reám bízza, hogy döntsek. Ez az én felelősségem pillanata. Ez a felelősség tölti meg tragikus értelemmel az emberi életet."     

Milan Rúfus: Senki földjén

Fáj a vers, testvérem. Fáj nagyon. 
Gályarab-hallgatás búg benne s fájdalom. 
S az idő, az idő – tücsök az óra  

belsejében. S az üres, istentől elhagyott szóra 
bánat hull az égből, csillag a csűrre.  

S hátrálsz tovább a senki földjén. 
A csönd felé, melyben mozdul, de nem kong 
a szó, az ember e üreges szárú mankója.

Tőzsér Árpád fordítása

Trausch Liza: A megsebesített ember




" És Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az Ő sebeivel gyógyulánk meg." 
Ézsaiás 53,5  

Ebben a világban nagyon sok a sebesült ember. Van, aki már gyermekkorában megsérült. Szerették a szülei, mégsem vették észre, hogyan sebesül a gyermek. Nagyon sok sebet üt az iskola. A barátok, a szerelem. Sokszor a házasság sem más, mint naponta való újabb sebesülés. Sajnos mi is okozunk másoknak sebeket. Bár kinyitná most Isten a szemünket, és meglátnánk, hogy kritikánkkal, keménységünkkel hol ütünk újabb sebet embereken. Az igazán megsebesített ember: Jézus! Sebeinket Ő viselte, bűneink büntetése rajta van. Amikor Júdás elárulja, fegyverekkel törnek rá, megkötözik, és Pilátus udvarára viszik. Csattan a korbács, fejére nyomják a töviskoronát, kezét és lábát szögekkel verik át. A kereszten ott függ a megsebesített ember, nem félholtan - holtan. Lett volna lehetősége ellenállni, de engedelmesen adta magát, hogy mi meggyógyult emberekké lehessünk. "Az Ő sebeivel gyógyulánk meg " Nincs más út. Az egyetlen híd, ami átvezet halálból az életre, boldogtalan életből a boldogságra, csak a Jézus keresztje. Egy kisfiút édesapja át akart vezetni a hídon. A gyermek megkérdezte: Édesapám, elég erős ez a híd, nem fog leszakadni? Édesapja, megsimogatva fejét, azt mondta: Kisfiam, erős híd ez, sok szög van rajta. Lépj rá nyugodtan! Lásd meg a hidat kárhozatból az üdvösségre. Nézz fel a kereszt Krisztusára: sok szög van benne! A korbács szögei, a töviskorona szögei, az átszögezett kezek és lábak - biztos híd ez. Merj rálépni, hidd el, sokan mentünk már át rajta.    

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből

2022. január 10., hétfő

Zelk Zoltán: Hogy mondjam el?




Amikor árnyam visszafordult, 
mert miért is jönne velem tovább, 
amikor iszonyú robajjal 
lehullt egy dérszilánk, 
amikor hátranézve láttam 
az ág hegyén fölnyársalt árnyam 
az Irén didergő ablakát - 
hogy mondjam el hólepte szájjal 
azt a hólepte éjszakát?

Baranyi Ferenc: Hajsza

Csak épp megálltam. Beérsz. Természetes. Örök vagy. 
Az esztelen futással az ember néha fölhagy 
s megáll egy pillanatra szétnézni: jössz-e még? 
Bírod-e még a tempót? S nyugodtan áll odébb, 
meggyőződvén, hogy jössz még utána, mint az árnyék, 
odavet egy megállást s elégülten továbblép. 
Meddig bírod, ó meddig? Elég neked csak ennyi? 
Elég neked, hogy olykor megállok megpihenni? 
Elég neked, hogy néha, elfáradván az útban, 
azért esek karodba, hogy magamat kifújjam 
s utána futni kezdjek más nők, más vágy nyomán, 
megújuló erővel, erőddel s - ostobán? 
Meddig bírod, ó meddig? Két éve, hogy követsz már, 
két éve, hogy kifulladt szerelmem néha megvár, 
mégis rohansz utánam. Rohansz, szíved dobog, 
mert jól tudod: időnkint úgyis megfordulok... 
Mi lenne, hogyha egyszer megállanál örökre? 
Mi lenne, ha mögöttem belevesznél a ködbe 
s nem érezném nyomomban holtbiztos követésed 
s eltűnnék egymagamban süllyesztőjén a térnek? 
Biztos vagyok felőled, amíg rohansz utánam, 
de ha megállnál egyszer, megbénulna a lábam, 
akkor tudnám valóban: nélküled mit sem érnék, 
ha végképp nem lehetne nyomomban tudni Téged.... 
Futunk. Konok futással. Én előtted - Te hátul. 
Te kétségbeesetten - én esztelen, galádul. 
Sokan futnak előttem. Előtted én futok. 
Ó irgalmazz magadnak! Állj meg! S megfordulok.  

(1958)

2022. január 9., vasárnap

Weöres Sándor: Döbbenet












Éjszaka 
teszek-veszek a szobában, 
a terítőt megigazítom, 
a hamutartót beljebb rakom, 
és hírtelen belém döbben egy érzés: 
Ez mind csak volt! 
Ennek ezerévei múltak, 
rég nincs a terítő, az asztal, az ablak, 
valahonnét a jövendő 
ezerévekből figyelem 
a kis öregembert, önmagamat, 
hogy tesz-vesz a szobában 
vakon a jövendő felé 
mely immár régmúlt, 
mindezeknek emléke sincs már 
s a sodrásból kilépni nem lehet.

Gyurkovics Tibor: Varjak

Maga alá húzott 
varjúláb a légben 
kapaszkodik meg a 
gömbölyű, nagy égen, 

hogy le ne csúszhasson, 
tartja magát végig 
rémült szárnycsapással 
a keseredésig, 

verdesi a leget, 
törekszik előbbre, 
emelkedik föl a 
sűrű levegőbe, 

nem tudja maga se, 
mi elől igyekszik, 
de fekete párja 
fehér havon fekszik.