Petőcz András: Futottam mindig

egyre és másra csak futok, futottam is mindig,
elindulok valahonnan, azt remélve, hogy egyszer
valahova és valamikor majd megérkezem,
egyre és másra csak rohanok

valaki azt mondja, helyesen teszed, amit,
helyesen cselekszel, éppen ideje volt,
valaki azt mondja, rosszul tetted, amit,
azt, amit tettél, nem volt időszerű

egyre és másra csak futok, mintha valaki,
igen, valaki üldözne engem, vagy mintha nem lenne időm,
és nincsen is már időm, azt gondolom, nincsen,
kifogytam mindenből, amit még időnek hívunk

valami szaladás van bennem, örök nyugtalanság,
nem mondja senki, hogy pihenjek meg egy pillanatra,
nem marasztal senki, hogy pohár borral koccintson velem,
nincsen senki, aki azt mondaná, hogy futottál már eleget

nagynéha elzuhanok futásom közben, elesek olykor,
sokszor fáj is ez a zuhanás, alig-alig tudok utána lábra állni,
de aztán megyek tovább, futok, mint a bolond,
aki nem is nagyon tudja, mit is tesz éppen, és minek

igen, egyre és másra csak futok, futottam is mindig,
elindultam valahonnan, örökké azt remélve,
hogy valahova végre megérkezem,
egyre és másra csak rohanok

Falcsik Mari: Balkonládák

ma megöleltem a szomszéd nénit – tulajdonképpen nem
is szomszédunk: eggyel alattunk lakik srégen az észak
felé néző kis egyszobások egyikében – lementem hozzá
vasárnap délben azaz egy kicsivel utána nehogy tetten
érjem az egyszemélyes szegényes ebéden ami mégis:
milyen takaros milyen fűszeres-illatos és milyen kis nett
abroszos terítéken tálalódik általa saját magának ahogy
illik és ahogy illet magunktól a tisztelet minket mikor már
senki mástól – szóval én a ládáimból kiásott jó nagy trupp
évelő virágot vittem neki hogy mielőbb ültesse ki az üresen
árválkodó cserépbe és ő kávét főzött nekem cserébe és
tejszínport rakott bele aztán beültünk abba az egy szem
szobába – én a fotelba ő a kemény székre mert a puhától
megfájdul a lába – és még egy jót beszélgettem vele míg
elszürcsöltük a hibátlan kávét majd utána még kiálltunk a
keskenyke teraszra fölfele lesve megcsodálni az én évelő
virágaimat amiknek a java mindig így késő tavaszra jön elő
hogy ő gyönyörködhessen benne – na persze ha a kertje
azon a meredek hegyi lejtőn még mindig meglenne ugyan
nem lelne örömet az ilyen gangos kis balkonládák szűk
gyönyörében – de azért nem bántuk mégsem hogy legalább
ennyi amibe mód van a tágabb lelket belelehelni legalább
alsó hangon: egy sor láda a gangon majd egy perfekt
kávéval a kislánypúderszagú özvegyszobába beülni aztán
búcsúzásul hogy beleleheljük amennyire lehet az örömöt
a virágok s a másik közelségének tudata felett: egy szoros
egy meleg egy igazi hosszú ölelés ami a balkonládákkal
együtt ha alaposabban meggondoljuk már nem is kevés

Bertók László: Ugyanúgy cseng a csönd ( Firkák szalmaszálra )

Közel s távol

Ilyen őszintének soha még az eget.
Közel s távol felhők, köröskörül kövek.


Úsznod kéne

Szakad a part, s lám, te belekapaszkodol,
holott úsznod kéne, s kikötni valahol.


Hívjál föl

Nem hív senki? De hát, hívjál föl valakit!
Ugyanúgy cseng a csönd mindkét végén, amíg…


Mutatványos

Nézd csak, átugorja, ha kell, a tornyot is.
S nevess, hiszen minden mozdulata hamis.


Következtetni?

Lábáról…?, Faráról…? A személyiségre…?
Bizonyára lehet, csak nincs hozzá mérce.


Csak pislogsz?

El kellene menned, mutogatni magad,
de te csak pislogsz, és fogalmad sincs, ki vagy?


Kulcsok

Ha új otthonodat is magadra zártad,
akkor ne a régi kulcsokat próbálgasd.


A végén

Úgy nézz körül, hogy még pár lépést tenni kell,
s ha tovább lépsz, akkor ne ütközz bárkivel.


Tükör előtt

Nehéz lettél, mint a kiürülő palack.
Szárny nélkül elröpülsz, akarsz vagy nem akarsz.

Mai Ige: Keresd a másikban a legjobbat!

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van.” (2Korinthus 4:7)

Az egyik legnagyobb vita, amit a Szentírásban feljegyeztek, minden idők legsikeresebb missziói csapatának két tagja között zajlott le: Pál és Barnabás között. Mi volt a vita tárgya? János Márk. Barnabás magával akarta őt vinni következő missziós útjukra, Pál viszont nem. Miért? Mert Pál nem vette jó néven, hogy János Márk szünetet akart tartani, hogy a családjával lehessen. (Néha előfordul, hogy a szenvedélyes, céltudatos emberek nem látják tisztán a dolgokat!) Később azonban Pálnak megváltozott a véleménye, és átgondolva a helyzetet, ezt írta: „Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott… Márkot vedd magad mellé, hozd el magaddal, mert hasznomra van a szolgálatban” (2Timóteus 4:10–11). Három fontos tanulság van ebben:

1) Mindenki megérdemel egy második lehetőséget. Elvégre Isten folyton új lehetőséget ad nekünk. Nos, előfordulhat, hogy csalódás ér, ha nagylelkű vagy valakivel, de ezt a kockázatot vállalnod kell, ha Krisztushoz akarsz hasonlítani.

2) Nem mindenki kapta ugyanazt az elhívást. Előfordulhat, hogy az, akinek a viselkedése zavar, nem arra kapott elhívást, amire te, vagy elhívása egyszerűen más módszerekre szól. Saját érdeklődési körödet sose tedd szereteted, elfogadásod és együttműködésed feltételévé.

3) Ne a legrosszabbat, hanem mindig a legjobbat keresd a másik emberben! A Bibliában azt olvassuk, hogy kincsünk cserépedényekben van (ld. 2Korinthus 4:7). Ez azt jelenti, hogy mindenkiben, akivel találkozol, van valamilyen „kincs”, még ha törékeny, földi cserépedényben van is az. Azt is jelenti, hogy kötelességünk a másikban ezt a kincset keresni és értékelni. Az emberek, ha érzik, hogy értékelik őket, általában igyekeznek felnőni az elvárásainkhoz.

Csontos Márta

"...Fázom. Már minden réteget

magamra húztam, mégis, egyre

jobban látszik bennem a meztelenség."

Madár János: Megjelöltél

A teremtés kezdetén ott voltál,
és én ott voltam melletted.
Arcodat sokáig csodáltam,
és kezed a szívemre tetted.

Érzem ma is a fényt, Kedves –
láztól gyönyörű ujjaidat.
Hajnalok csöndes félholdjait,
ahogy szemed jövőnkre mutat.

Első sírású gyermekeink
legszebb álmait hozom el neked.
Értük, fölfénylő örömeinkért
őrizem minden lélegzeted.

Mert te vagy nekem a világ
tűzben tündöklő drága éke.
Gyászos jajokban elárvult
létemnek egyetlen menedéke.

Hűségtől csillogó szerelmem.
Csillagtól édes anyanyelvem.
Éneknyi hazám is te lettél.
Engem örökre megjelöltél.

Radnóti Miklós: Bájoló

Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem
vad dörgedelemmel,
kékje lehervad
lenn a tavaknak,
s tükre megárad,
jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az eső
össze szívünket.

Radnóti Miklós: Két karodban

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

Radnóti Miklós: Szerelmes vers

 Ott fenn a habos, fodor égen a lomha nap áll még,
majd hűvösen int s tovaúszik.
És itt a szemedben a gyöngyszinü, gyönge verőfény
permetegén ragyog által a kék.
Sárgán fut az ösvény,
vastag avar fedi rég!

Mert itt van az ősz. A diót leverik s a szobákban
már csöppen a csönd a falakról,
engedd fel a válladon álmodozó kicsi gerlét,
hull a levél, közelít a fagy és
eldől a merev rét,
hallod a halk zuhanást.

Ó évszakok őre, te drága, szelíd, de szeretlek!
s nem szeretek már soha mást.

Pilinszky János: Bűn

Gyerek vagy még, a tagjaid
mégis már szinte készen
vakítanak a hajlatok
derengő rendszerében,
s akár egy bujkáló mosoly,
ha csípőd nem, hát vállad
elárul és magadra hagy.
Tetőtől-talpig látlak.

Nézlek, és nem birom tovább,
egyetlen moccanásra
puhán megindul életem,
mint omló homokbánya.
Gyenge vagy még, hát menekűlj
mielőtt utolérne!
Előre biccen a fejed.
Az első ütés érte.

Mohón tülekszenek feléd
a leroskadó évek;
mint kiéheztetett botok,
a rengeteg megéled.
Éjszakáim! az éjszakák
didergő csőcseléke!
testestül veti rád magát,
egy falatka kenyérre.

Fiatal csuklód eltörik
és bezúzzák a hátad;
az üdvösségük keresik,
mit nálam nem találtak.
Az elveszített gyermeket,
vakító ifjuságot!
S kifosztva elhajítanak,
mint talpig tépett zsákot.

Ez marad belőled nekem?
Ájult közönnyel nézlek.
Hová a váll, mely tündökölt,
nyoma a tündöklésnek?
Zavartan tesz-vesz a kezem
az üres levegőben.
Te volnál, kit megöltek és
én lennék, ki megöltem?

Németh Dezső: Őszi eső

Isten a könnyét siratja

a földre...

Élet lesz belőle

esztendőre.

Kerék Imre: Fohász

            “Csontjaimat kezeid takarják”
              Berzsenyi Dániel

Uram, engedd, hogy befejezzem,
mire nagy terved kijelölt,
mielőtt az időm tovarebben,
mielőtt befogadna a föld.

S nem félek, hogy mi jön aztán –
végzésed bárhova vet,
bárhol fekszem a szűk verem alján:
csontjaimat betakarja kezed.

Madár János: Könyvekbe zártalak

Könyvekbe zártalak,
mint a legszebbik verset.
Szavak emelnek magasig,
egyetlen kegyelmet

Mert te ölelsz már nekem
tüzet és tengert.
Hogy megcsodálhassam
a mindenséget, az embert.

Gyermekeink ártatlan szemében
mennyi jövendő!
Tavaszi fény, kicsike arcuk,
sorsunkra lobbanó kendő!

Integetnek fák, szelek,
egymáshoz görbülő ujjaink felé.
És mi kiállunk boldogan
a meztelen ég elé.

A Hold és a csillagok
– mi vagyunk.
Minden mozdulatunkat
a meglazult felhőkre hagyunk.

Szergej Jeszenyin: Kékség

A lankák már hidegtől kéklenek,
A fagy cseng a földön, mint tört üveg,
Rozsdásul a fű és a tág rétek
Didergő fákról avart gyűjtenek...

Kopár lapály fölött köd száll, mélyen,
Barna mohát dajkál, majd kékre fest,
Odébb, a folyó hideg, kék vizében
Halkan locsolja kék kezét az est...

Baráti Molnár Lórán fordítása

Toldalagi Pál: Kengyelfutó

               Füst Milánnak

Uram, fáradtan lihegek,
lerogynék már a porba
s Te mégis hajszolsz, szivemet
olykor marokra fogva,
parancsolod s futok tovább,
viszem a hírt, hogy élnek
törvényeid, hogy ostobák,
kik, megtagadva téged,
teszik, miként az állatok,
mit testük tenni rendel
és hogy csupán megváratod
őket itéleteddel.

Parancsolod s én hirdetem:
az anyag puszta váz csak
s Te töltöd azt be szüntelen,
ki őrök lobogás vagy,
Tenélküled nincs semmisem
örökké csak Te voltál!
Ezért szolgállak: Hű szívem,
tüdőm, míg bírja, szolgál,
s hogy meddig bírja, jól tudod,
hiszen mindenttudó vagy.
Ezért Te is csak sarkalod
szegény kengyelfutódat.