Nagy Attila: Dal

A magány persze létezik 

Az esti csenddel érkezik 

Becsukja ajtód ablakod                           

Az éjszakád a nappalod 

Helyetted is szivarra gyújt 

A mozdulat divatjamúlt 

Ahogyan kelnél ellene 

Eltűnsz te is végül vele

Simek Valéria: Létezés

Harangoztak, s a kondulásban  

táncoltak a hasasodó lombok.  

Isten oldalán lépkedtem,  

belékarolva lépcsőztem, mint a  

gyermek, aki járni tanul.                         

Csillagközökből áradt felém  

a létezés, s az átizzadt  

ingem a szélben  szakadozott. 

Akadozó nyelven  

dadogtam, alig mondhatón, hogy  

a létezés magja körül van

a remény.

Simek Valéria: Állj meg

Karjaid közt reggel lesz,  

mint egy kikötőben.  

A nyár édes lomhasága  

betakar. Térdig jársz  

az emlékeid közt,  

a gyermekkor  

süllyedő papírcsónak,                  

melyben halkabbra  

szelídülsz.  

A hőségben remegő  

távolságban feszül a  

megláncolt napsugár.  

Állj meg, hogy arcodról  

letöröljem az út porát!   

Kántor Péter: Egy madár repül

Egy madár repül ágról ágra. 

Vár valamit. Keres valamit. 

Órák telnek el, ezerévek. 

Falevelek tereferélnek.  

Süt a nap, állsz egy fal előtt. 

Hosszú a nyár, rövid az élet. 

Most beszélj, hallod! Most beszélj! 

Ha madárnak, ha falevélnek.  

Hosszú a nyár, rövid az élet, 

most beszélek, most beszélek! 

Ha elérlek, ha el nem érlek, 

ha madárnak, ha falevélnek.

Képes Géza: Csigaház

Talán baj is hogy így szeretlek
féltelek
óvlak
körülveszlek
mint csigát a háza
Kell hogy a ház
kemény
és
könnyű legyen:
minden hajlatom
minden ízem
csavaros üregem
csak azért van
hogy téged befogadjon
tökéletesen.
És viszel magaddal
mindenüvé
hisz nincs külön súlyom:
én te vagyok.
Ha a sors
otromba kölyök
ökle alatt
összetörök
nélkülem semmi vagy.
De ha téged
taposna el
téged
s én maradnék meg
Ó, nincs értelmetlenebb
ostobább limlom
mint egy magára maradt
csigaház:
benne mint őrült pók
két élet
alaktalan
árnyéka
tanyáz.

Babits Mihály: Mint különös hírmondó...

Mint különös hírmondó, ki nem tud semmi ujságot 

mert nyáron át messze a hegytetején ült s ha este 

kigyultak a város lámpái alatta, nem látta őket 

sem nagyobbnak, sem közelebbnek a csillagoknál   

s ha berregést hallott, találgatta: autó? vagy repülőgép? 

vagy mótor a síma Dunán? s ha szórt dobogásokat hallott 

tompán a völgyekben maradozva, gondolhatta, házat 

vernek lenn kőmivesek, vagy a rossz szomszéd a folyón túl   

gépfegyvert próbál - oly mindegy volt neki! tudta, 

balga az emberi faj, nem nyughat, elrontja a jót is, 

százakon át épít, s egy gyermeki cívakodásért 

ujra ledönt mindent; sürgősebb néki keserves   

jussa a bandáknak, mint hogy kiviruljon a föld és 

a konok isteneket vakítva lobogjon az égig 

szellem és szerelem - jól tudta ezt a hegyi hírnök 

s elbútt, messze a hírektől; de ha megjön a füttyös,   

korbácsos korhely, a szél, s ha kegyetlen a távolodó nap 

kéjes mosollyal nézi, hogy sápadnak érte öngyilkos 

bánatban elhagyott szeretői, a lombok és ingnak, 

mint beteg táncoslány aki holtan hull ki a táncból:   

akkor a hírnök föláll, veszi botját, s megindul a népes 

völgyek felé mint akit nagy hír kerget le hegyéről 

és ha kérdik a hírt, nem bir mást mondani: ősz van! 

nagy hírként kiáltja amit mindenki tud: ősz van!   

úgy vagyok én is, nagy hír tudója: s mint bércet annál több 

forrás feszíti, mennél több hó ül fején, öreg szívem 

úgy feszűl a szavaktól; pedig mi hírt hozok én? mit 

bánom a híreket én? forrong a világ, napok állnak   

versenyt az évekkel, évek a századokkal, az őrült 

népek nyugtalanok: mit számít? én csak az őszre 

nézek, az őszt érzem, mint bölcs növények és jámbor 

állatok, érzem, a föld hogy fordul az égnek aléltabb   

tájaira, s lankad lélekzete, mint szeretőké - 

óh szent Ritmus, örök szerelem nagy ritmusa, évek 

ritmusa, Isten versének ritmusa - mily kicsi minden 

emberi történés! a tél puha lépteit hallom,   

jő a fehér tigris, majd elnyujtózik a tájon, 

csattogtatja fogát, harap, aztán fölszedi lomha 

tagjait s megy, hulló szőrétől foltos a rétség, 

megy s eltűnik az új tavasz illatos dzsungelében.  

Áprily Lajos: Fogyó idő

Valamikor így mértem: évek, évek, 

egy idő óta így: napok, napok. 

S tán nemsokára napokkal se mérek, 

azt mondom: percek és pillanatok.  

Szekeres Mária: Csendek átváltozása

Mi ez a csend? A süketségé lenne? 

Látom, kint madarak szabdalják az Eget, 

nyugtalan, de tempós szárnyalással. 

Csendes zuhogással. Mi ez a csend? 

Lelkem hallani kész szavad, Uram, de 

némaságod üres síkra vet. Fülelek, 

és koppanva érzem a perceket, 

míg légszomjam bennem Téged keres. 

S az idő madarak szárnyán elzúg fölöttem,  

a tárgyak szobámban lassan életre kelnek. 

A csend életeddel telik, s iszom magamba 

némaságod titkos, szomjú üzeneteit…

Szabó Lőrinc: Egy pohár víz

Hogy a napfény ráesett, 

szinte szívdobogva nézem 

ezüstszikrás börtönében 

az ezüsthideg vizet.  

Víz, még sohse láttalak; 

és lelkem sok szennye-bűne 

boldogan megszégyenülve 

érzi, milyen tiszta vagy.  

Jég vagy! tűz vagy! gyönyörű! 

Tündértestű meztelenség, 

voltam én is, és leszek még, 

mint te, olyan egyszerű?  

Jöjjetek, igaz imák:

jó vizek, öntözzetek meg,

és kit oly rosszul szeretlek 

válts meg, égi tisztaság!

Cseri Kálmán: Mi van a halál után?

 „ Ábrahám így válaszol: Van Mózesük, vannak prófétáik, 

hallgassanak azokra!”  

 Lk 16,29 

          Múlt vasárnap valaki ezt mondta: most már tudjuk, hogyan kell felkészülnünk a halálra, de jó lenne egyszer arról is hallani, hogy mi van a halálon túl? Örök nagy kérdése ez minden embernek még akkor is, ha elsősorban azok a problémák érdekelnek, amik erre a földi életre tartoznak, ebből erednek, amikkel nap mint nap találkozunk. De éppen aki az élet és a halál végső kérdéseire az ige világos választ kezdi megérteni, azt látja, hogy mennyire befolyásolják hétköznapjainkat ezek az igazságok. 

Legyen ma arról szó, hogy mit mond Jézus Krisztus erről: mi van a halál után? Minket végül is csak az érdekel elsősorban, hogy mi az Ő véleménye erről. Egyedül Ő volt illetékes arra, hogy erről beszéljen, egyedül Ő ismerte ezeket a végső igazságokat. És olyan kegyelmes volt, hogy amiket el tudunk hordozni, azokat kijelentette. Nem fontoskodás és nem hitetlenség tehát, ha valakiben ilyen kérdések szólalnak meg; hol leszünk a halál után, vajon mindenki üdvözül-e, aki meghalt; meg lehet-e térni még a halál után; megismerik-e azokat, akik elköltöznek; Jézus mit mond erről; egyáltalán beszél róla; helyes-e imádkozni elhunyt szeretteink lelki üdvéért; lehet-e kapcsolatot teremteni az elhunytakkal stb. Ezzel már el is kanyarodtunk az eredeti célkitűzésből, hogy ti a Bibliának az öregségről szóló tanításait vegyük sorba, hiszen múlt vasárnap sem csak az idősebbekről volt szó, mert láttuk, hogy mindannyiunknak fel kell készülnünk arra, hogy egyszer megállapítjuk Isten ítélőszéke előtt. 

Nyilván egy igehirdetésen belül nem lehet ennyi kérdésre választ adni, de amire a fölolvasott példázatban Jézus felel, azt vegyük sorra. Mint mond tehát Ő ezekre nézve? Jó lenne, ha egy kicsit a tanulás alkalmának is tekintenénk ezt a mostani istentiszteletet, mert olyan kérdések ezek, amelyek újra és újra megszólalnak bennünk, és sokszor ijesztő az a tájékozatlanság, amit Bibliát olvasó, templomba járó emberek is elárulnak ezekkel a kérdésekkel kapcsolatosan. De a tanulásnál is fontosabb az, hogy Isten Szentlelkére hagyatkozzunk. Ő győzzön meg most arról, amit éppen ma akar üzenni. Hogy könnyebb legyen magunkkal vinni, öt pontban szeretném összefoglalni azt, amit Jézus ebben a példázatban a halálról mond. 

1

Bármennyire feleslegesnek is ilyen dolgokat jelezni, Jézus szavaiból megtalálja kit: van élet a halál után! Az, hogy megáll a szívünk és lefogják a szemünket, nem mindennek a végét jelenti, csak ahogy a múlt vasárnapi igehirdetésből is hallottuk, – a mulandóság végét és valami másnak a kezdetét. Van élet a halál után, és ezt mi nem Moody doktor könyvéből tudjuk, akinek a klinikai halálból felélesztett betegei beszámoltak saját élményeikről, hanem Jézus Krisztustól. Egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy a halál nem pont az életünk végén, mintha ezzel minden befejeződnék, nem is kérdőjel, mintha bizonytalanságban kellene lennünk afelől, hogy mi van utána, nem is ijesztő felkiáltójel, amivel rémítgetni lehet egymást, hanem kettőspont. Azt jelenti: folytatása következik. És éppen ez adja meg az addig terjedő szakasz felelősségét, itt dől el, hogy milyen folytatása következik. 

Jézus erről is világosan beszél, hogy tudhatjuk, mi az a folytatás. Aki Jézus nélkül érkezik meg az örökkévalóság küszöbéhez, annak az ítélet következik utána, mégpedig visszavonhatatlan halálos ítélet. Aki Jézussal érkezik meg oda, az nem megy az ítéletre, mert az ő ítéletét Jézus már itt elszenvedte, hanem az Ő dicsőségébe megy, és vele lesz mindörökké. Aki Jézus nélkül tölti ezt a földi életet, nélküle kell töltenie az örökkévalóságot, és ez a kárhozat. Aki Jézusra támaszkodva, benne bízva, ha bukdácsolva is, de vele közösségben járta végig a földi élet útját, azt Ő magához veszi az Ő dicsőségébe. „Mert tetszett az Istennek, hogy az Ő egyszülött Fia által tartsa meg a hívőket.” – „Aki hisz Jézusban annak örök élete van, aki nem enged neki, az nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” Ezt Jézus azért mondta, hogy még idejében, és ehhez igazítsuk az életünket. Van tehát folytatás, ezt mondja Jézus! 

2

 A másik, amit megtudunk az Ő tanításából: ketté válnak az útjaink a halál után. Pontosabban, két állapotról tájékoztat Urunk mint ahogy kétféle állapot van itt is: lehet Istennel, és lehet Isten nélkül élnie az embernek, és lehet ott is Isten nélkül és Istennel. Valahogy úgy van ez, mint amikor egy filmet pergetnek, és valami miatt megakad a film, s az utolsó kocka állóképpé válik. Amilyen állapotban az utolsó pillanatban találunk, Jézussal vagy Jézus nélkül, az véglegessé válik, és a teljesedik ki a gyakorlatilag. Ezért nagy felelősség, hogy még idejében visszataláljunk Urunkhoz. 

Ezért helytelen, amikor ilyeneket mondunk: csak azért, mert meghalt valaki, neki már jó, neki már semmi sem fáj, ő már semmitől nem szenved. Ez csak abban az esetben igaz, ha az Úrban halt meg. De ha nem, akkor minden eddiginél szörnyűbb szenvedés az osztályrésze, amely szenvedés oka és tartalma az, hogy ott már mindenki látja, mekkorát tévedett, amikor visszautasította Isten felkínált kegyelmet. Életének a legfontosabb döntését hibázta el, és ezen már nem lehet változtatni. Ez a pokoli kín, amiről a Szentírás beszél. 

Kétfelé ágazik tehát az út, és itt dől el, hogyan folytatódik ott. Csak tisztában kell lennünk azzal, hogy nem a hatáskörünk bárkiről is megállapítható, vajon hol tölti az örökkévalóságot. A mindenható Isten fölötte áll mindennek, a maga törvényeinek is, és nekünk alázatosan fejet kell hajtanunk Őelőtte. Ő annak kegyelmes, akinek akar. Tehát semmiképpen nem helyes, ha valaki találgatni kezdi: vajon hol van most elhunyt szerettei közül valaki, vagy különösen, ha gyötrődik azon, vajon mi van elhunyt szeretteivel. Isten igéje azt parancsolja, hogy azokat, akiket Ő elhívott tőlünk, mindenestül és végérvényesen engedjük át neki, mi úgy sem avatkozhatunk bele az Ő dolgába. És nem az a dolgunk, hogy őmiattuk gyötrődjünk. Az a feladatunk, hogy azokért tegyünk meg mindent, akik itt élnek még körülöttünk, hogy ne vesszenek el a kárhozatban, amiben vannak most is Jézus nélkül. Meg az, a magunk számára fogadjuk el Isten kegyelmét, amíg az lehetséges. 

3

A kérdés, amire itt Jézus kitér: mitől függ valakinek az örök sorsa? Mitől függ, hogy valaki üdvözül vagy elkárhozik? (Most már talán jobban értjük ezeknek a szavaknak a bibliai jelentéstartalmát). Mert hogy van összefüggés a földi életünk és az örök sorsunk között, az ebből a példázatból is. De vajon mi ez? 

A részletek fejtegetése nélkül a lényeget hadd mondjam: aki nem hallott soha Istennek a Jézus Krisztusban megjelent szeretetéről, azt Isten a cselekedetei alapján ítéli meg; aki hallott a Krisztusról szóló evangéliumról, azt a Krisztusban való hite alapján ítéli meg. Azokat, akik sohasem hallották Jézus váltsághalálának a jelentőségét, és azt, hogy úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen, – azokon nem ezt kéri a mindenható Isten . Azokat az „egy pohár víz” alapján vizsgálta. (A pogányok ítéletéről van szó a Mt 24 -ben). Könyörültek-e azon, akin kellett és lehetett volna, vagy nem. De aki hallotta, hogy Jézus Krisztus őérette jött, hogy nekünk váltságunk egyedül őbenne van, azt a Jézusban való hite alapján ítéli meg Isten. Mégpedig azért, mert Jézus magára vette minden bűnünk következményeit, a büntetését, ezért Isten nem tulajdonítja nekünk a bűneinket, ha hiszünk Jézusban, hanem nekünk tulajdonítja a Jézus igazságát, ezért nem megyünk már ítéletre. Természetesen, ha valakinek az életében őszinte ez a hit, akkor annak meg vannak a következményei, akkor egészen másként él azután, mint addig. Az a cselekedetein is meglátszik feltétlenül, de nem a cselekedeteiért kapja az üdvösséget, hanem ingyen, ajándékként, hittel fogadhatja el. És utána ez a hit megtermi a maga gyümölcseit. 

Tehát, ha valaki ilyen kegyetlen, érzéketlen, irgalmatlan, önző életet élt, mint ez a példázatbeli gazdag, az semmi jóra nem számíthat a cselekedetei alapján sem, vagy ha ő azt állítja, hogy azonnal a napnál világosabb, hogy nem igaz a hite, mert nem változott meg az élete. Istennek viszont gondja van a kicsinyekre, az elesettekre, a gyászolókra, a megalázottakra, ez a példázat ennek is nagyon szép bizonysága. Ennek alapján ítél meg tehát minket. 

4

Eljön egy pillanat, amikor mindkét ember meghal. A gazdag is, a szegény koldus, Lázár is. És a haláluk pillanatában véglegesen és megmásíthatatlanul eldől az örökkévaló sorsuk. Jézus Krisztusnak ezt a világos tanítást szintén nem veszi komolyan. Ez vezet sok téves gondolatra. A halál pillanatában véglegesen és megmásíthatatlanul dönt Isten mindannyiunk örök sorsa felől. 

„ Egyszer aztán meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelébe.” Azonnal. Ábrahám kebele az ószövetségi képes kifejezés az üdvösségre, az Istennel való közösségre. „Meghalt a gazdag is és eltemették. Mikor ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt!” Megint Jézus elemi tanításai. Két állapot van. Nem két hely ez: a mennyország és a kárhozat. Két állapot van: Ábrahám kebele, és a pokolban Istentől elszakítva, gyötrődve. És ez elkezd azonnalődik, mihelyt valaki kilép ebből a földi életből. Néhány nagyon fontos következtetést kell ebből megértenünk: 

a)  Mindenekelőtt azt, hogy egyszer élünk! Isten nekünk ezt a földi életet egyszeri és soha vissza nem térő lehetőségnek adta a megtérésre. Arra, hogy itt találjunk vissza hozzá, akitől elszakadtunk. Ezért nagy felelősség embernek lenni! És ezért minden egyéb előtt fontossággal jön elénk az, hogy rendeztük-e már Istennel a rendezetlen kapcsolatunkat? Utána jöhet minden más. Utána ugyanis egészen más következik, ha rendeztük. 

Egy nyáron üdültetni kellett egy csoportot az egyházmegyéből, ahol segédlelkész voltam. Egy kedves, szép vidéki városba érkeztünk, és az embereim az érkezés után azonnal szét akartak széledni: fagylatot venni, fényképezni, az épületeket megcsodálni. Pedig volt egy nagyon fontos feladatunk. A szállásunk kulcsát valaki másnál tették le, az illető aznap egy óra múlva elutazott, és nekünk addig a kulcsért jelentkeznünk kellett. Úgy ítéltem meg, hogy ez most mindent megelőző feladat. Még ha nem is megyünk el oda, és cipeljük a hátizsákot estig a hátunkon, a kulcsnak a kezünkbe kell lenni mindenekelőtt. Ezt elég nehezen értette meg a csoport. 

Azóta is sokszor gondoltam arra, hogy a kulcs: Jézus Krisztus! Van-e már kulcsod az örökkévalósághoz? Vagy minden egyéb fontosabb, mint az, hogy ezt a legfontosabbat rendezd? Eltelik az élet úgy, hogy rád esteledik, eljön az éjszaka, és nincs kulcs, kívül rekedsz, és akkor már nem lehet bebocsátást kérni. Jézus erről nagyon világosan és élesen beszél. Egyszer élünk, és ebből az következik, ezt az egy életet, hogy minél előbb és minél komolyabban felhasználni arra, hogy a legfontosabbat rendezzük. 

b)  A másik, ami kiderül Jézusnak ebből a tanításából: Ő határozottan visszautasítja az újra születésnek, reinkarnációnak mindenféle formáját. Isten nekünk egy életet ajándékozott, és ez megismételhetetlen lehetőség. Nincs pót alkalmunk a megtérésre. Egészen más az, amit Jézus újjászületésnek nevez. Mivel egy életünk van, és nincs újraszületés Jézus tanítása szerint, ezért kell ebben az életben befogadnunk az Ő Szentlelkét az életünkbe, hogy a Szentlélek újra közösségre segítsen Istennel, és az elveszített életet ismét visszaadja. Ez az újjászületés, és erre csak itt van lehetőség! Mindenféle tetszetős, és most ismét reneszánszukat élő spekulációk az üdvösségünket akadályozzák meg, ha inkább hallgatunk azokra, mint Jézusra. Vagy pedig akkor valljuk be becsületesen: szerintünk Jézus hazudik. Ettől mindenki megijed: Nem, ez istenkáromlás, ilyet ő nem gondol! De ha nem tekinti igaznak, amit Jézus mond, akkor mi a helyzet? Akkor mégis csak hazudik. Legyünk becsületesek önmagunkhoz, mert éppen ezekkel az elhomályosításokkal téveszt meg az Ördög, és lehetetlenné, hogy addig fogadjuk el az üdvösségünket, amíg arra lehetőségünk van. Ha Jézus igazat mond, akkor nekünk itt és most kell rendeznünk az Istennel való közösségünket. 

c)  Végül: mivel eldől az örök sorsunk, – ha Jézus igazat mond, akkor ez feleslegessé tesz mindenféle erőlködést annak érdekében, hogy elhunyt szeretteinket lelki üdvhöz segítsük. Mert ha a haláluk pillanatában volt lelki üdvösségük, akkor nincs szükségünk a segítségünkre. Ha nem volt, akkor most már nem tudunk a segítségükre lenni. Ha abban a pillanatban, hogy Lázár lehunyja a szemét, viszik az angyalok Ábrahám kebelére, ha a gazdag visszavonhatatlanul abban az állapotban marad, amelyikben eltöltötte az életét Isten nélkül, és ezen nem lehet már utána segíteni, akkor mindenféle kegyes vagy nem kegyes ügyeskedés, és az igével ellentétes. Hogy mennyire határozott Jézusnak ez a tanítása, azt mutatja, hogy a példázatbeli gazdagnak eszébe sem jut a lehetőség, hogy kikerülhet a kárhozat állapotából, csak azért könyörög, hogy jöjjön Lázár, és mártsa az ujja hegyét vízbe, és egy picit enyhítse kínjait. Ezt ott már ő is tudja, hogy ott már nem lehet rajta segíteni. Kapott néhány évtizedet arra, hogy Istenhez visszataláljon. Nem az elhunyt szeretteink lelki üdvünk kell nekünk imádkoznunk, hanem a körülöttünk élők lelki üdvéért sokkal komolyabban mint eddig. Addig, amíg nem késő! 

5

Hogyan juthat valaki megtérésre? Hogyan kerülheti el a gyötrelem helyét, - ahogy a példázatbeli gazdag mondja? Egyetlen utat jelölt meg Jézus. Így olvastuk ezt alapigénkben: „Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra.” És akkor elhangzik a pokoli vita, – mert aki a pokolban tölti az örök életét, csak nem tud mondani Isten szavára. – Ezt mondja ez a gazdag: „Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek. Ábrahám azonban így felelt: ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.” 

Vagyis Isten úgy döntött, hogy nem a csodák vezetnek minket Őhozzá, hanem az Ő egyszerű igéje. Nem rendkívüli élmények fognak megrettenteni vagy megrendíteni valakit, és attól ijedtében hívővé lesz, hanem a hit hallásból van, mégpedig Isten igéjének hallásából. „Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra.” Mózes és a próféták, – ez jelölte a teljes Szentírást, ez volt az akkori Biblia. Isten írott igéje az egyetlen és elégséges forrás, amiből mindent megtudhatunk, ami a szabaduláshoz szükséges. Akinek ez kevés, nem lehet rajta segíteni! Tetszett az Istennek, hogy ezt az egy utat jelölte meg! 

Jézusnak ebben a határozott tanításában van egy komoly tilalom és egy komoly parancs. A tiltása: ha üdvözülni akarunk, nem foglalkozunk a halottakkal. Mert ha valaki kapcsolatba kerülhet is valamilyen módon, úgy gondolja, a halottaival, inkább démoni erőkkel kerül kapcsolatba, és a végzetes az üdvösségre. Isten nem ad kijelentést a halottakon keresztül! Ézsaiás könyvében nagyon határozottan beszél erről Isten az Ő népének, mert mindig kísértés volt spiritizmus, és annak különböző megkeresztelt formi is. Ezt olvassuk: „Ha azt mondják nektek, tudakozzatok a halottidézőktől, és a jövendőmondóktól, akik sipognak és suttognak, – hát nem Istenétől tudakozódik a nép? Az élőkért a holtaktól kell tudakozódni? A tanításra és a bizonyságtételre hallgassatok!” ( Ézs 8,19-20 ). Ez Isten parancsa. Lehet Istent megkerülve, az Ő háta mögé kerülve, nélküle, vele dacolva, vele ellentétes erőkkel szövetkezve is kijelentéshez jutni, de abban a pillanatban elszakadt az illető az élő Istentől. El kell dönteni: mi éri meg. 

Amire nekünk szükségünk van, azt az Ő igéjében kijelentette. Ismerjük-e azt, amit az Ő igéjében nekünk mond? Mert a tiltás után ez a parancsa: Foglalkozzunk az Ő igéjével! „ A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, feddésre, a megjobbításra, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” ( 2Tim 3,16-17 ), Ez a példázatbeli gazdag éppen a jó cselekedetekre nem volt felkészített. Isten igéje viszont közel hozza hozzánk a mi Urunkat, Jézust, benne a mi váltságunkat, ajándékba kapunk még, hogy azokban járjunk. Ehhez azonban egyetlen út vezet: az Ő igéje! 

Hadd kérdezzem meg egészen egyszerűen és személyesen: ha ez igaz, van neked Bibliád? Elolvastad már egyszer végig az egészet figyelmesen? Szoktad olvasni naponta, mint ahogy eszünk is naponta. Ha néha kapkodva és felszínesen, de valamit bedobálunk, hogy bírjuk az életet? Szoktad olvasni naponta, ha csak ez segít rajtunk? Elhiszed, hogy igaz, amit Isten abban mond? Vagy nem Isten mondja, vagy nem lehet azt tudni, vagy csak akkor volt érvényes? Igaz, amit Isten mond? Ha igaz, akkor lépésről-lépésre hozzáigazítod az életedet? Úgy van a kezünkben a Biblia, mint egy irányt, hogy teljesen mindegy, hogy merről fúj a szél, és ki mit mond, az irányt dönti el, merre menjünk. Így igazítod azonnal a menetirányt Isten igéjéhez? Készek vagyunk áldozatot hozni azért, hogy hallgassuk Mózest és a prófétákat? A hit hallásból van, ha nincs más út az üdvösségre! Isten igéje az egyetlen iránytű, ami kivezet bűneink poklából, ami végigvezet a földi élet sokszor nagyon nehéz és küzdelmes útján, és ami bevezet az üdvösségbe már itt. S ekkor mi is szent bizonyossággal elmondhatjuk: „Hiszem, hogy az örök élet már e földön az enyém lett.” 

Jézus azt mondja: van élet a halál után. Nem egyforma állapotba kerülünk mindnyájan, hanem attól függ, hogy benne hiszünk vagy nem. Attól függ ez, hogy most hogyan döntünk. A halál pillanatában véglegessé válik az örök sorsunk, tehát csak azon innen lehet őt elfogadni. És az Ő igéje az egyetlen iránytű, ami helyesen vezérel. Hisszük-e ezt? Ha igen, akkor boldog hitvallásunk, és nagy békességünk lesz már itt minden körülmények között. „Tudom az én Megváltóm él, hajléka készen vár reám. Már int felém, és koronát ígér a földi harc után. Bár a világ gúnyol, nevet, a honvágy tölti lelkemet, mert nem sokára hív az Úr, jöjj haza, jövel gyermekem. Kitárt karjával vár az Úr: jer, pihenj, nyugodj keblemen!” (421. ének).   

Forrás:cseikalman.hu

Csoóri Sándor: Végül is

Nincs kihez beszéljek, mégis mondom: 

végül is a szerencse fia voltam: 

kezem, mint fáradt világutazó, 

arcodon és combodon pihenhetett.

Áprily Lajos: Sebezhetetlenül

Támadhatsz – a tőröd méreggel se hat, 

megöltem a sárkányt: hiúságomat. 

Mennyi vére elfolyt, amíg vége lett – 

megfürdettem benne kényes lelkemet.

Bozók Ferenc: Pipacs

A szőke búza éke ez, 

kit minden durva gaz tegez, 

ki szőkeségben lángoló, 

s kit kis növényhatározó 

gyomok közé helyez. 

Paraszt virág: Te drága gyom! 

rubinpiros szerény rokon! 

Lobogj, miként a mécsvilág, 

s miként a krepp-papír virág 

vidéki lagzikon!

Hajnal Anna: A kis macska elindul

Kicsi zsemlyeszín 

macska, 

– nézd, milyen rózsaszín 

nyelvvel- 

a tányért csettegve 

nyalja, 

nem tud betelni a 

tejjel.  

Észrevette a 

jöttöm, 

még a tejet is 

hagyja, 

felém gurul a 

pöttöm, 

pedig a száját 

nyalja.  

Ni, a cipőmre 

mászik, 

állni két lábra 

próbál, 

csillogó szemmel 

játszik, 

játszani jobb a 

jónál!  

Neki! nekem nem 

jó ám! 

Rózsaszín bársony a 

talpa, 

körme, mint tüske a 

rózsán! 

s körmeit bennem 

tartja:  

felmászik rám, mint az 

ágra, 

– ha hős vagy, barátom, 

tűrjed!- 

ruhán át vérzi a 

lábam, 

mutatja, tejfoga 

tűhegy!  

végre felért, de 

fél ám! 

már puha gombolyag 

lenne, 

zöld szeme meredten 

néz rám, 

sziszegve ugrana 

szembe.  

Hónom alá a 

kabátba 

bebújva, megnyugszik 

lassan, 

halkul a szívdobogása, 

dorombol. De édes dallam!

A nap gondolata

  

" Mindig azokra haragszol, akik nem azt teszik, amiket vártál volna tőlük."

Trausch Liza