2026. május 4., hétfő

Clive Staples Lewis




„ Megtehetjük, hogy nem veszünk tudomást róla, de Isten jelenlétét sosem kerülhetjük el, hiszen csordultig betölti a világot. Ő mindenütt ott van – inkognitóban.”  

**  



 „ Mindenki azt vallja, hogy a megbocsátás szép gondolat; mindaddig, 
amíg nem kell megbocsátania valamit.”     

**



 „ Senki nem tudhatja, milyen erősen hisz valamiben, amíg annak nincs igazi tétje. Könnyen rábólint az ember, hogy hogyne, ez a kötél biztosan megtartaná, míg a kötelet csupán csomagoláshoz használja. Tegyük fel azonban, hogy ennél a kötélnél fogva kellene egy szakadék felett lógnia: vajon nem lepleződne le azonnal, hogy valójában mennyire bízik a kötél erejében? Kizárólag egy valós veszély érzete képes próbára tenni a hit szilárdságát.”     

**



„ Célozd meg a mennyet, és ráadásként megkapod a földet is. 
Célozd meg a földet, s egyik sem lesz a tiéd.”   

**  



„ Amikor Isten megismeréséhez jutunk el, a kezdeményezés az ő oldalán van. Ha nem mutatja meg magát, semmi sem tesz képessé bennünket arra, hogy megtaláljuk. S valóban, egyeseknek sokkal többet mutat meg önmagából, mint másoknak – nem azért, mert vannak kedvencei, hanem mert olyan embernek nem tudja megmutatni magát, akinek egész lelke és jelleme nincs a megfelelő állapotban. Mint ahogy a napsugarak sem tükröződnek, noha nincsenek kedvenceik, poros tükörben olyan ragyogóan, mint a tiszta tükörben.”     

**



„ Ha lemondunk a szabadság, a hatalom és a vagyon iránti végső igényeinkről is, elnyerjük az igazi szabadságot, hatalmat és vagyont, amelyek az által lesznek valóban a mieink, hogy Istentől kaptuk őket, és ezért tudjuk azt is, hogy valójában mennyire nem a „ mieink.”     

**



„ Keresztények között néha felmerülnek olyan kérdések, amelyekre úgy vélem, nem kaptunk még feletet. Van néhány kérdés, amelyre sosem fogom megtudni a választ: s ha feltenném őket, akár egy jobb világban is, azt a választ kaphatnám (amennyire én tudom), amit egy nálam sokkal jelentősebb kérdező kapott: Miért fontos ez neked? 
Kövess engem!”

**

Sebestény-Jáger Orsolya: A feltámadás öröme









(Lk 24,1-12)

Még lopva követlek, még hallgatnak a fák 
egyenetlen törzzsel borulnak fölém, 
részvéttelenül, mint ős óriások, 
viharban megtépett száz, olajbarna födém.  

A barlanghoz mégis mezítláb szaladtam, 
az út hófehér volt lépteim alatt, 
a megtett idő önmagába fordult: 
s már semmi sem fontos mi mögöttem maradt.  

Majd mázsányi súllyal lehulltak a terhek, 
miként a kő is, mit elhengerített 
angyalnak keze a sírbolt szájáról - 
s Te ajándékba adod e véghetetlen hitet.

2026. május 3., vasárnap

A nap gondolata




„ Az anyai szeretet az a hajtóanyag, amely képessé teszi az embert arra, 
hogy a lehetetlent is megtegye.” 

Marion C. Garretty   

Katona Béla: A szeretet, ami bennünk marad




„ Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket...” 
(Ézs 66:13)     


       A tudomány nemrégiben megerősített egy lenyűgöző biológiai jelenséget: a mikrokimérizmust. Nem biztos, hogy e kifejezést megjegyezzük, azonban a következőkről van szó: a várandósság alatt a baba sejtjeinek egy része átjut az édesanya vérkeringésébe és évtizedekig, sőt akár az anya élete végéig a szervezetében marad. Az anyák szó szerint fizikai valójukban is magukban hordozzák a gyermekeiket jóval a születés után is. Sőt, ha a gyermek vagy az anya megbetegszik, ezek a sejtek a gyulladás helyére sietnek, hogy segítsenek a gyógyulásban. Micsoda elképesztő kép!  

Amikor Isten meg akarja értetni velünk mennyire mélyen szeret minket, ezt a megbonthatatlan, ösztönös köteléket hozza fel példának. Az Ő szeretete nem távolságtartó és nem is feltételekhez kötött. Olyan, mint a legönzetlenebb édesanyáé: zsigeri, védelmező, és pont akkor lép működésbe a legerősebben, amikor a legnagyobb bajban vagyunk, hogy gyógyulást és vigasztalást hozzon.  

Az anyák napja sokaknak a tiszta öröm és a hálaadás napja. Másoknak viszont kifejezetten fájdalmas lehet, mert már nagyon hiányzik az édesanyjuk, mert megkopott vagy viharos a kapcsolatuk, esetleg ők maguk is csendben küzdenek az anyasággal. Bárhogy is ébredtél ma, egy dolgot tudnod kell: Isten lát téged. Ha teheted, hívd fel vagy öleld meg az édesanyádat, és mondj neki köszönetet. Ha erre már nincs lehetőséged, vagy a földi emberi szeretet tökéletlen volt az életedben, engedd, hogy ma Isten tökéletes, „anyai” vigasztalása öleljen át. Ő az, aki sosem hagy magadra.  

Forrás: Napi Ige és gondolat

2026. május 2., szombat

Bazsó Éva Andrea: Néma kiáltás!




Szeretet nélkül, 
hová jut a világ?  

Körülnézek -  

s állok döbbent 
némaságban  

a valóság peremén.  

Bazsó Éva Andrea: Elmélkedés




Ha létezik határa, akkor 
hol a szeretet vége? 
Bár úgy tanították, hogy 
"Végtelen" 
Mi szemmel nem látható, 
ott lakik a lélek. 
Minden érzésünk. 
Jó, és rossz is bennünk terem.  

Mégis... 
ha majd tudunk 
szeretettel nézni, 
akkor is ha nehéz kőként 
zuhannak szívünkben a szavak. 
Ha már tudunk, a szeretet 
szemével látni ott is. 
Hol csak bűn van, s már 
remény vesztett a hontalan.  

Ha így tudunk élni! 
Akkor bölcs ember, 
ez a lélek-lakó. 
Hatalmas, óriás Ő! 
Ha bármily kicsiny is, 
a szemmel látható való.

Bazsó Éva Andrea: Imádság




Minden ember szívében 
ott van az imádság, 
csak el kell csendesülni, 
hogy meghallhassuk.

Lesznai Anna: Találkozás












Alig mondott szavak nyomában 
Mosolyba olvad puha szánk, 
Áhitatos lágy a beszédünk. - 
Kemény holnap nem les reánk.  

Kéz-kéz mellett virágot tépünk, 
Egy ütembe símúl a léptünk. 
Induláskor szép csendben várunk, 
Rövid az út, mit együtt járunk.  

Nem bánt fájóbb gyönyör reménye, 
Múló súrlódást megbocsátunk. 
Békít a csók, mely sohsem érik, 
S búcsúmagvú találkozásunk.

Trausch Liza: Szeresd Istenedet!




"Szeresd az Urat, a te Istenedet!" 
Lukács 10,27  


            Szereted Istent? Akit az ember szeret, azzal sokat szeret együtt lenni. Egy napon mennyi időt töltesz Vele, mennyit beszélgetsz Vele? Mennyi időd van Számára? Talán vasárnap sincs Rá időd. Valaha akartál-e Neki örömet szerezni? Ha valakit szeret az ember, keresi, mit tehetnék, aminek igazán örül? Életedben tettél-e már valamit azért, hogy Isten örüljön? Lesed a parancsait, vagy lábbal tiprod, és semmibe veszed? Talán mondod, hogy mindig ott vagyok a templomban. Oda sem gondolsz, amikor énekelsz. A munkádnál jár az eszed. "Távoztasd el tőlem énekeid zaját" mondja Ámós 5,23a. "E nép szájjal közelget hozzám... szíve pedig távol van tőlem" (Ézs 29,13). És az imádságaid? Jó volna belenézni abba a szívbe, amelyik jéghideg Istennel szemben. Hányszor hallgattad végig nagypéntek történetét kőkeményen? Hányszor vettél úrvacsorát anélkül, hogy megrendült volna a szíved, hogy mibe került ez Istennek? Jézussal mindent lehet csinálni, mert az Ő szeretete hosszútűrő. Hosszan tűr érted is, értem is. Nézzük meg Jézus szeretetét, nem a legjobbal - Júdással. Tűrte, hogy lopja az erszényt. Nem szólt. Tűrte a tagadását, árulását. A tanítványok között senki nem tudta, hogy ki az áruló. Senki nem mutatott rá, hogy Júdás az. Ilyen tapintatos volt Jézus szeretete. Még az utolsó vacsorakor is neki adta a bemártott falatot, ami mindig a kedvencé. Annyit jelentett: Júdás, most is szeretlek! A falat után így mondja a Biblia: bement a Sátán Júdásba. A szeretetet lehet elfogadni, és lehet visszaélni vele. Választhatsz, hogy melyiket teszed. 

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Kürti László: Teaékszer












Most hallgatok, süvít a szél. 
Igen, az ablak korhadt. 
Tél van, s a hold ma nagykaréj. 
Napjaink összefolynak. 
Teát iszom, kilöttyen és 
az ablaküveg reccsen. 
Nincs bennem semmi törtetés. 
Átömlik rajtam estem. 
Míg elernyed az éjszaka, 
kint tél, huzatos ősz itt. 
Hős nem vagyok, csak kortalan, 
a gyávaság se bőszít. 
Viselni el, akármi jel 
múlásra sürget folyton. 
Sorsával játszik, aki mer: 
éj-jelem brossként hordom.

Oláh András: minden éjjel

minden éjjel új álomba vezetsz 
de az ébredések megsemmisítenek 
s a falhoz húzódva már csak 
egyenletes szuszogásomat birtokolhatod 
ám egyszer mindenkit kifosztanak 
mint az „adj király katonát”-játékban 
s egyszer minden katona halott lesz 
és eljön az idő amikor már nem firtatod az emlékeimet 
csak féltékeny csomagmegőrzőm maradsz

Oravecz Imre: Még












Még visz a lábam, 
még engedelmeskedik a kezem, 
még jólesik az étel, 
még észreveszem, ha el akar csöppenni az orrom, 
még elvégzem a munkám, 
még nem szorulok támaszra, 
még nem hanyagolom el a külsőm, 
még rendszeresen tisztálkodom, 
még nem vagyok koszos, büdös, 
még nem húzódnak el tőlem a buszon, 
még rendben tartom a lakásom, 
még tudok logikusan gondolkodni, 
még tiszta az elmém, 
még nem keverem össze a képzeletet a valósággal, 
még megkülönböztetem a jót a rossztól, 
még vigyázok magamra, 
még van veszélyérzetem, 
még nem vagyok szűklátókörű, kicsinyes, 
még érdekel a világ, 
még nem gubóztam be egészen, 
még kívánok nőt, még Rilkét, Kis Lajost olvasok, 
még megremegek a szépség láttán, 
még vágyom a magasabbrendűre, 
még naponta megküzdök magammal, 
még van bennem érzés, gyengédség, 
még szánom a szenvedőt, és segíteni akarok rajta, 
még megértő vagyok és könyörületes, 
még örülök, ha hull a hó, 
még felderülök, ha kisüt a nap, 
még figyelem a fény változását alkonyatkor, 
még elbűvöl, ahogy a magból növény lesz, 
még megrészegít a legelőn a trenkavirág illata, 
még visszavárom a kakukkot tavasszal, 
még esténként kiülök a teraszra, 
még van kutyám, kit megsimogathatok, 
még gyönyörködöm a nádi rigók együgyű énekében, 
még szeretnék pár jó verset írni –  

még érdemes élni.

Johan-Ludvig Runeberg: Paavo gazda

Fent a saarijärvi ősvadonban 
élt fagyos tanyáján Paavo gazda. 
Küszködött, égett kezén a munka, 
ám az Úrtól várt földjére áldást. 
Gyermekével s asszonyával élt ott, 
kínnal szerzett gyér sovány-kenyéren, 
árkot ásott, szántott és vetett s várt. 
Megjött a tavasz, a hó elolvadt 
s hólé elsodorta fél vetését; 
jött a nyár, jégzáporok zuhogtak 
s a ringó vetés felét lezúzták; 
ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még. 
Haját tépve jajgatott az asszony: 
„Paavo, Paavo, átokvert öreg te, 
koldusbot vár: elhagyott az Isten: 
rossz koldulni, - éhenhalni szörnyűbb”. 
Paavo, kézenfogva asszonyát, szólt: 
„Megpróbál, de el nem hágy az Isten. 
Felerész fakérget tégy a lisztbe, 
én ezentúl még több árkot ások, 
ám az Úrtól várom majd az áldást”. 
Felerész kéreg sült a kenyérbe, 
kétszer annyi árkot vájt a gazda, 
juha árán vett rozsot, vetett s várt. 
Megjött a tavasz, a hó elolvadt 
s megmaradt: vetés és porhanyó föld; 
jött a nyár, jégzáporok zuhogott 
s a ringó vetés felét lezúzták; 
ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még. 
Haját tépve jajgatott az asszony: 
„Paavo, Paavo, átokvert öreg te, 
haljunk meg, hisz elhagyott az Isten! 
Rossz meghalni, ámde élni szörnyűbb”. 
Paavo, kézenfogva asszonyát szólt: 
„Megpróbál, de el nem hágy az Isten. 
Kétszer annyi kérget tégy a lisztbe, 
én meg duplaszéles árkot ások, 
ám az Úrtól várom majd az áldást”. 
Kétszeres kéreg sült a kenyérbe, 
duplaszéles árkot vájt a gazda, 
marha árán vett rozsot, vetett s várt. 
Megjött a tavasz, csordult a hólé 
s ár nem vitt el sem vetést, se földet; 
jött a nyár, jégzáporok zuhogtak 
s a ringó vetést le nem tiporták; 
ősz jött, ám a fagy távol maradt és 
sarlót várt a hullámzó arany-dísz. 
Paavo gazda térdre rogyva mondta: 
„Megpróbál, de el nem hágy az Isten”. 
Térdrehullt az asszony is, míg így szólt: 
„Megpróbál, de el nem hágy az Isten”. 
Agg társához szólt szelíd mosollyal: 
„Paavo, Paavo, kapj sarlóra vígan, 
felvirradtunk boldogabb napokra, 
sutba dobjuk most már a fakérget 
s étkünk tiszta rozsból sült kenyér lesz”. 
Paavo, kézenfogva, asszonyát, szólt: 
„Asszony, asszony, elbuknánk a próbán, 
éhező testvért ha cserben hagynánk: 
Felerész kérget süss a kenyérbe: 
elfagyott a szomszédunk vetése!”  

Képes Géza fordítása

2026. április 30., csütörtök

Paudits Zoltán: Akkor lesz könnyebb




Akkor lesz könnyebb, 
ha szemünkből 
kihulltak a könnyek, 
ha ajkunkról elszállt 
a panasz szava, 
ha fájdalom nélkül 
marad a szeretet maga. 
Akkor lesz könnyebb, 
ha nem látszol 
sohase többnek, 
ha határaid közt 
határtalanul élsz, 
ha mindig őszintén, 
igazul mesélsz.

Szlukovényi Katalin: Szeretteim

Ahogy a fogalom mögül kiöregszik a test. 
Apám, anyám, szerelmem, barátom, mesterem. 
A kontúrok lassan elbizonytalanodnak, 
az összetöpörödő lényegen lötyög a név. 
Odabenn is mind kisebb, elérhetetlenebb, 
akiről úgy képzeltem, én vagyok. 
Ahányszor közelednénk, arcotokba nézve 
ijedten figyelem magunkat távolodóban.