Markolt Bernadett: Színes kavicsok

Színes kavicsok – gyűlnek a szavak

hűség, fájdalom, szerelem…

- bennük megbúvó életem.

Uram, értelmet Tőled kapjanak!

Markolt Bernadett: Emmanuel

Egy csendes téli éjszakán kisded született.
Megtestesült a végtelen, emberré lett.
Mindent odahagyva földre szállt az Isten,
Adni akarva – osztozni a kincsen.
Nem hideg aranyat, nem csupán szavakat,
Urunk, Királyunk, nekünk adtad magad.
Emberi voltunkat magadhoz emeled,
Légy áldott Jézus, Örök Szeretet!

Markolt Bernadett: Ne higgy a suttogónak !

Ne higgy a suttogónak, mely szólal benned:
- a siker terád vár, csak tanulj meg
a földön kétlábbal állni,
egyedül járni mindig biztosabban,
kiszámítani minden lépést
egyre pontosabban,
- mondják - ésszel él az ember! -
Ne higgy a Suttogónak, mely mindenhol ott van,
a boltban, az utcán, a reklámokban :
- új kabát, új barát, új család, új szeretö,
s mindez egy kéznyújtással elérhetö! -
Telik is a batyud szépen.
Ne higgy a Suttogónak : hogy a zsebed
újra meg újra színig kell töltened!
Ne hidd el, hogy a Semmit markolod,
ha nincs tele mind a két kezed!
Mert egyszer, váratlan,
egy megfejthetetlen pillanatban
a dimenziókba zárt világ szétesik,
s a lét új ajtaja megnyílik .
De te nem tudsz már szállni,
csak a földön járni.
Visszahúz minden.
Visszaránt minden .
S a rémisztő mélység ,
a gigantikus fekete lyuk elnyel,
és örökre magába zár.
Ne higgy hát a Suttogónak!
Hisz szívedben
valaha volt csillagok tüze parázslik,
s az Örök Fénybe visszatérni vágyik.
Porold le hát mi maradt,
maréknyi parazsad!
Hadd járja át a Tisztító Szél !
Hadd lobbantsa lángra,
hogy el ne hamvadjon,
e földi úton mindvégig kitartson!

Markolt Bernadett: Te mosolyogsz rám!

Már reggel, a konyhába lépve
éreztem a varázslatot.
Az asztalon gőzölgő, meleg kenyér.
A kancsóban illatos, forró tea
hívogatott aranybarnán,
s lassú ringására feleltek
a meszelt falon táncoló fénykarikák.
Később, a megszokott úton,
a városba menet,
a szél sem mart arcomba, mint máskor,
inkább lágyan körülölelt
lépteim könnyítve.
S a pataknál megálltam.
Hallottam s láttam:
fecsegve-locsogva
hogyan fogócskáztak a hullámok
a lapos, mohás köveken.
Mint a gyermekeim,
úgy nyargaltak tova,
hogy végleg eltűnjenek a zuhogó után.
S lassan minden érzékembe,
minden sejtembe kúszva
megérintett a bizonyosság:
Te mosolyogsz rám, Uram!
Te üzensz minden dallamban,
minden színben, minden illatban.
S már tudom, a buszon
az ismeretlen rám mosolygó szempárban is
Téged láttalak.
Kegyelmedből fakadt mosolyod
árad szerte a Földön,
hogy békét vigyen minden lélekbe.
Köszönöm, hogy megláthattam!

Gyurkovics Tibor: Üvegmadár

Azt mondom szépen csöndesen
mint aki rózsák közt pihen
nincs elégtétel azt hiszem
csak béke van és kegyelem

Ahogy a rügy hadakozik
remeg sikít bontakozik
ragyogva nyitja titkait
és az égre kívánkozik

Nincs benne semmi ő meg én
röpül a lég nagy szőnyegén
Münchausen báróként a fény
útján ahogy a vőlegény

Nincs visszafizetés se kár-
pótolhatóan nagy magány
csak áttört üvegű madár
aki az ablakon kiszáll

és semmi szárny és semmi nyűg
ennél nincs semmi egyszerűbb
elfoghatatlan hegedű
amelyik az égig repül

És fönn marad ahogy a szem
a templomi mennyezeten
s végül isten lesz odafenn
Szentlélekisten azt hiszem

Nincs semmi baj nincs semmi hang
háromszögben egy kis galamb
látja hogy mi mozog alant
össze-vissza boldogtalan

Ő tudja minden messze van
eleve minden veszve van
és ahogy ő maga suhan
talán az is csak festve van

Végül a falról lepereg
ahogy a rózsalevelek
amelyek között nincsenek
ágtövisek csak kegyelet

Ott fekszik a madár maga
A szárnya a másolata
Megértette hogy nincs mama
nincs bosszúja se bársonya

csak az a végleg összetört
csak ez a végleg elgyötört
repülő mit elrejt a zöld
levelek közt az anyaföld.

Anna Kamieńska: Hallgatás

Annyi elhallgatnivalóm van a számodra
hogy szavakat sem találok
el kellene mesélnem a visszafelé futó utakat
ki kellene mondanom a kiáltást és a rettegést
szavakba kellene öntenem az örökre hideg kezek érintését
de ilyen szavak nincsenek
egyetlen reményünk hogy van egy élet-ábécé
és a nagy levél
amit önmagunkkal írunk
és ha csillagkezedhez ér
felnyitod a megkínzottak bizonyságául
és van remény bár nincs remény
hogy ezt a levelet írjuk ezt a dalt
minden lélegzetünkkel álmunkkal szenvedésünkkel
amíg a Kuruzsló Ujja
feloldja a lekötött nyelvet
és végül kifulladva futhatunk
hogy elmondjunk mindent
mindent
ami bántott
amit elhallgattunk

Dabi István fordítása

Rainer Maria Rilke : Őszi nap

Uram: itt az idő. Oly hosszú volt a nyár.
A napórán fektesd el hosszú árnyad
s engedd az orkánt a pusztára már.

Még csak néhány kövér gyümölcsöt éressz,
adj nékik még két délies napot,
hogy a belük napfénytől lenne édes,
míg a tüzet borrá változtatod.

Kinek nincs háza, annak sose lesz tán,
ki egyedül van, egyedül marad,
hosszú levelet ír és olvas eztán,
vagy bús allékban járkál hallgatag
s bámulja a fakó napsugarat.

Kosztolányi Dezső fordítása

*

 Rainer Maria Rilke: Őszi nap

Beteljesült. Bő nyár volt s vége van.
Vond árnyaid a napórákra némán
s fújjon a rónán újra szél, Uram.

Rendeld a még éretlent: érjenek;
adj bár két napi délies verőt még,
sürgess tökélyre és nyilazz a tőkék
nehéz borába végső édeset.

Kinek most nincs, nem épít házat már
Ki most magányos, lesz hosszú időre,
olvas, hosszú levéllel bibelődve
virraszt, s riadtan meg-megállva jár
a fák alatt, ha lombra lomb süvölt le.

Kányádi Sándor fordítása

Paul Celan: Tenebrae

Közel vagyunk, Uram.
foghatóan közel.

Már fogva, Uram,
egymásba marva, mintha
mindőnk teste a te
tested volna, Uram.

Imádkozz, Uram,
imádkozz hozzánk,
közel vagyunk.

Kajlán mentünk oda,
mentünk oda, ráhajolni
katlanra, vályúra.

Az itatóra, uram.

Vér volt, a vért
te ontottad, Uram.

Csillogott.

A te képedet verte szemünkbe, Uram.
Nyitva s üres a szem, a száj, Uram.

Ittunk, Uram.
A vért és a képet a vérben, Uram.

Imádkozz, Uram.
Közel vagyunk.

Lator László fordítása

Csorba Győző: Beszélnek

Beszélnek ennyi s ennyi milliárd
évről hogy a kozmosz meg a világ...
Beszélnek ennyi s ennyi millió
évről hogy az élet meg hogy az ember . . .
S én az én néhány évecskémmel itt
(hisz alig kezdtem máris végezem)
úgy vagyok mint a .. . vagy hát erre nincs
is jó hasonlat. . .

Szűgyi Zoltán: A szív megtisztítása

először a pitvarokat kell
gondosan kitakarítani

széjjelhúzogatni
a múlt dús függönyeit
lekaparni
a falakra varasodott
vélt
s valós történeteket
a rémtetteket
a csak gondolatban
megélteket
befoldozni
a hajlatok sérüléseit
pótolni
az elhaló részek hiányait
megerősíteni
az ajtók érzékeny pántjait

– új küszöböket szögezni

azután a kamrákat
rendbe tenni

a bal
majd a jobb oldalit

megkeresni
a jól elrejtett kulcsokat
s kifényesíteni
a lakatokat

– szétnézni ki ólálkodik
odakinn –
és a zárakat
kétszeresen ráfordítani

– mondják nem árt
nagyon vigyázni
most még talán jobban
mint valaha –

vizet nem lelve kóborol
a tisztátalan lélek

hét társával készül
házába visszatérni

Füst Milán: Mojzes bucsúja

Miután lejöttem a hegyről, Uram…
Hol is Veled beszéltem a csendben ott, ki vagy a Jóság! –
Ők tobzódtak odalenn. – El nem mondhatom, mi volt.
Várakat épített fel magának hamisságból a nép,
S még az inge szövetét is csalafintaságból szövé.
Nem bíztam én ott semmiben, – nem a gyerekben, aki megfogant…
(S már ahogy megnéztek engem a nők, kőtáblákat cipelő öreget,
Egy haragra is erőtlen aggastyánt, aki valék… –)
De minden egyéb is, ami ott élt, vagy sarjadozott a messzi mezőn,
A gyűlölettől volt annak förtelmes ereje.
S egy világ épült fel így, világod ellen, míg távol volt a szemem
S megdönthetetlen állt előttem, mint az éjszaka.
Meg kellett hát törnöm, Uram, – így adatott, – már öreg is voltam én!
A világ négy sarkát kellett vón’ vállaimmal kiemelnem újra, mint egyetlenegyszer azelőtt
S jajonganom megint, mint a szél, vagy átüvöltenem az éjszakát…
S ehhez bizony akkor nem is volt már erőm.
S így törtem hát el szegény kőtábláidat.
S az igéret földét is majd így nem láthatom.

Jerzy Hordynski: A versről

Nem kell hogy a vers
komolynak szülessen
tanár legyen
komplexusok trógere
kétségbeesés perselye
altató.
Elég
hogy megállítsa röptében a lepkét
és a mezők illatát hagyja
a semmibe néző
ablak peremén

Dabi István fordítása

Zbigniew Herbert: Az utolsó szavak

Pár éve
a halál
ide-oda jár
a fejemben

mint nyugtalan színész
habozó összeesküvő
mint börtönőr

milyen lesz
az utolsó pillanat
a leereszkedő függöny
és a nézőtér kihívó csendje között

amikor az élet vonala
szófogadóan elhelyezkedik
mint a lapos horizont
mint a húr a hangverseny után

nem sokan
dicsekedhetnek
Goethe miniszter
találó megjegyzésével
hogy fogy a fény

a többség
a mennyezet megfigyelésére
és a sóhajokra
szorítkozik

ezért
ébreszt csodálatot
Miroslav Holub költő
aki a galambok etetésekor
egy VI. emeleti ablakból
zuhant ki

az újságok
azt közölték
hogy nem találták meg a testét

de hiszen ez
normális dolog

Dabi István fordítása

Julia Hartwig: Vannak éjszakai szállások is

Ebben a gazdag országban
ahol a háztartási gépek jól működnek
a vonatok időben érkeznek és az autó nem luxuscikk
ezen a télen gyakran írtak róluk az újságok
különösen amikor hóvihar lett úrrá a városon
és egyiküket agyonfagyva
találták meg a téren
Bemutatták őket a televízióban is
ahogyan hosszú sorban állnak az éjszakai szállás előtt
a hidegen világító lámpák alatt
a hófedte járdán
a jeges szélben
Egyenként eresztették be őket de túlzott bürokrácia nélkül
az egyházi éjszakai szállásokra éppúgy mint az államiakra
ahol meleg levest kaptak vagy kávét és szendvicset
a tisztán megterített asztaloknál
Vacsora után kártyáztak vagy televíziót néztek
ahol másik szállást mutattak ahol szintén levest osztanak
és aztán kártyázhatnak
Az ágyakra szigorúan meghatározott időpontban engedték csak fel őket
de úgy látszik kezdettől fogva mindenki csak erre az egy dologra gondolt
mert a szálláshelyen a fekvés a legfontosabb
Tehát amikor eljön a pihenés ideje
mindenki sürgősen pokrócba tekeri magát
és az intézet vezetősége és a társadalom elvárásának megfelelően
egész reggelig tartó mély álomba zuhannak
eltekintve a mindenünnen felhangzó köhögéstől és horkolástól
Vannak azonban akik egész éjjel
a sötétbe merednek ahol nyitott szemük előtt
vadul táncolnak változó képek saját életükből
és filmekből és hallott történetekből is
amik nem tudni miért jelennek meg éppen
egyszerű embereknek aki nem igénylik
hogy ennyi jelenséget lássanak egyszerre
ebből és nem ebből a világból.

Dabi István fordítása

Sebestény-Jáger Orsolya: A hegyre fel

( Nagyapám emlékére)

Minden emelkedőn újra ott vagyok:
Nagyapám vár rám fönn a hegyen.
Szőlősorok között szökellek-baktatok,
mintha vállamon vihetném az életem...

...és elfutott az idő a szőlősorok között,
az esti széllel jött és csöndben ment tovább,
és úgy hever a múlt a barna halmokon,
mint szőlőtőről metszett aranysárga ág.

Már én mesélem másnak mézlő fürtjeit,
s csöndje titka szól, ha mégis hallgatok,
s olykor úgy hiszem: pihenni kéne már,
mégis szökellek és mégis ballagok,

s míg megyek tovább, a hegyre fel,
vég nélküli aranyló nyár ölel.