Mindig túl késő
megváltani a bűneinket.
Távozáskor
hátrahagyjuk
szeretteinknek.
Mindig túl késő van.
Már letelt az idő,
amikor élhetünk.
Tompán becsapjuk az ajtót
szívünk
alkonyi csendünk
s az abroszon tétlenül összefont
kezünk mögött.
Hogyan kiáltsunk
a zárban megfordított kulccsal?
Hogyan sírjunk
a kárpitozott székeket porolva,
hogyan indokoljuk meg
értelmetlen jelenlétünket?
Teázzunk
a fagyos verseket melegítjük leheletünkkel.
Szeretteink között
ügyesen elfeledjük
bűneinket.
Dabi István fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése