Hogyan lehetek ilyen egyedül veled?
Itt, ahol fű, fa, nád nincs magában,
és nincs egyedül egyetlen virág sem.
Hogy lehetek így egyedül?
Még magamtól is magányosan,
ott, ahol ilyen szorosan
összetartoznak a dolgok,
ahol egyfelé zizzennek a levelek,
és egyfelé mozdulnak a folyóvá
tapadt cseppek
az egyfelé susanó nád ölében.
Hát akkor mégis,
hogy lehetek, így ilyen egyedül?
Este, ahogy fekszem az illatos fűben,
és nézem a hatalmas ég
kiterített vásznát,
ahol tengernyi csillagok pillegnek,
és apró fényükkel éreztetik,
hogy milyen nagy és kicsi a világ,
és milyen nagy és kicsi vagyok én is.
Így halok bele minden éjszakába,
magamba magamban;
és így születek meg minden reggel.
És azon a másik hajnalon is,
ugyanott, fekve ugyanabban
a frissen vágott illatos fűben,
nézem a furcsán kék eget,
rajta a fehér felhők
kócosan, fésületlenül,
de együtt és egyfelé,
mint festő elnagyolt ecsetvonásai
hajlanak majd tekintetem fölé.
...Hát akkor?...
