Kántor Péter: Amiről nem volt szó

Erről nem volt szó, vagy csak viccesen,
hogy majd lesz halál, mert kell hogy legyen,
de hogy aztán, hogy tovább mi legyen
azzal, aki még marad idefenn?

Hogy én maradok még, még maradok
elvanni a vanon, a nincseken,
s magamat mint a csörgőt csörgetem –
rabok legyünk? vagy legyünk szabadok?

Erről nem volt szó, hogy majd a napon
fel és alá, lóbálni a karom,
bújt, aki bújt, hagyni, hagyogatom,
akarva, nem akarva, szabadon?!

Szerencsi Imréné: Az okos és boldog élet

 " Fiam, ha megfogadod mondásaimat, és parancsaimat magadba zárod, ha figyelmesen hallgatsz a bölcsességre, és szívből törekszel értelemre, bizony, ha bölcsességért kiáltasz, és hangosan kéred az értelmet, ha úgy keresed azt, mint az ezüstöt, és úgy kutatod, mint az elrejtett kincseket, akkor megérted, mi az ÚR félelme, és rájössz, mi az istenismeret. Csak az ÚR ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik. A becsületeseknek jutalmat tartogat, pajzsot a feddhetetlenül élőknek. Vigyáz a törvény ösvényeire, és híveinek útját megőrzi. Majd megérted, mi az igazság és a törvény, a becsületesség és az igazán jó út. Bölcsesség költözik szívedbe, és az ismeret gyönyörködteti lelked. Megfontolás őrködik feletted, értelem oltalmaz téged. Megment a helytelen úttól és az álnokul beszélő embertől; azoktól, akik elhagyják az egyenes ösvényeket, és sötét utakon járnak."     (Példabeszédek 2,1-13)  

Miközben az igeszakaszt tanulmányoztam kétféle emberi magatartás jutott eszembe. Az egyik Salamon királyé, a másik pedig a Három kívánság című népmese főszereplőié. Mindkét történetben azonos motívum, hogy van szabadon megfogalmazható kívánságuk. Azt kérhetik, amit a legfontosabbnak tartanak az életükre nézve. Ismerjük a két történetet, és ismerjük a kétféle kívánság gyümölcseit is.  Salamon király bölcsességet kér, olyan szívet, amely minden körülmény között bele tud simulni az Isten akaratába. A népmese szereplői pedig nem tudnak élni a kínálkozó alkalommal, és balga módon használják fel lehetőségeiket.

Így, amíg Salamon király kérésének gyümölcse Isten gazdag áldása, a boldog élet, addig a mese szereplői kérésének gyümölcse az eltékozolt lehetőség, bosszúság, keserűség. Ilyen az emberi életünk is. Lehetőségek, alkalmak jönnek velünk szembe, és mi kívánhatunk, választhatunk, dönthetünk. Vannak emberi életek, amelyek visszautasítják, eltékozolják a lehetőségeket és alkalmakat és hordozni kénytelenek döntéseik keserű gyümölcseit. Közben pedig az idő, mint a homokszemek gyorsan peregnek, nem lehet megállítani. Az emberek sokféleképpen viszonyulnak ehhez. Vannak, akik nem akarnak tudomást venni az idő múlásáról, arról, hogy az életük egyre a tél felé közelít, és úgy élik a mindennapjaikat, hogy nem számolnak a múlandósággal és vannak, akik egész életüket a múlandóságtól való szorongás és rettegés árnyékában élik, és így nem tudják boldogan, felszabadultan megélni a ma örömeit. Az Ige szavai arra bíztatnak bennünket, hogy félelem és rettegés helyett lehet reménységgel élni, mert van Valaki, aki meg tud tanítani bennünket erre. Megmutatja azt, hogy a Vele való szövetség a boldog élet titka. Megmutatja, hogy az istenfélelemnek nem rettegésből kell fakadnia, hanem az engedelmes szív gyümölcse kell, hogy legyen. Megtanít bennünket a mi mennyei Atyánk a bölcs életre, a gyümölcstermő utakra. Megtanít Jézus Krisztus által arra, hogy ne félelemmel és rettegéssel, hanem örömteli várakozással tekintsünk múló napjaink felé. Megtanít arra, hogyan érdemes megélni a tőle kapott életidőnket itt e földön. Tekintetünket a maradandó értékek irányába fordítja.               

Éljünk hát okosan, éljünk az Isten által elkészített lehetőségekkel, éljünk hit által, reménységgel és Istennek engedelmes élettel ezen a földön, hogy elnyerjük az örökéletet.

Forrás: Napi Ige és Gondolat

Bella István: Idő

Mosolyod árnyékában napozik, aki él.

Radmila Markovic: Magányűzés

Megkörnyékez a magány,
kopogtatja ablakom,
tépdesi a kilincsem,
majd sunyin,
lopakodva
szobámba
jönne be.

Szegény magány:
semmit sem tudsz!
Én vagyok az egyedüllét,
én vagyok a társas lény.
Első lényem emelt fővel,
társas lényem szeretettel viselem.

Szegény magány: semmit sem tudsz!
Zöröghetsz, kopogtathatsz,
könyöröghetsz, jajgathatsz,
lopakodhatsz, ámítgathatsz,
eltökéltem, kint maradsz,
de ha bejössz,
boldogsággal megitatlak
gyöngédséggel megetetlek,
szelídséggel betakarlak,
ezek után átalakulsz:
társas lény lesz belőled.

Garai Gábor: Mint kisgyerek

Mint kisgyerek egy nagy pohár tejet,
úgy iszom tápláló szerelmedet,
és szétterjedsz bennem, te hófehér:
te leszel már ereimben a vér,
s te az eszmélet, te a kábulat,
te a világot rendező tudat,
míg lassan végleg átalakulok
és élni már csak általad tudok:
járni csak úgy, ha te is lépsz velem,
szólni, ha te szólítasz nevemen,
látni, ha két szemed el nem bocsát,
s kibírni ezt az örvénylő csodát
csak úgy, ha a sodrását te csitítod,
te bizonyos cél, te tömény titok.

Hans-Guido Klinkner: A csend dala

Az idő zajában
hol hallhatod
kotta és
szöveg nélkül
a csend dalát?

Magányos úton,
roppanó hóban,
két lépés között
befelé hallgatózva:

egy fuvallatban
szívdobbanásod
és lélegzeted
játszanak neked
egy dallamot.

Bayer Béla fordítása       

Hans-Guido Klinkner: Zúzmara

Zúzmara
cicomázta az erdőt,
a kék égbolt
előterében
kopasz gallyakat
díszített.

Elfeledve
a köd, párák és fagy,
a vihar, ami szúette
fákat kidöntött.

A búskomorság
szürke páncélját
jégvirág pattintja
fel villogón,
átszőve a nap nélküli időt.

Bayer Béla fordítása    

Németh Erzsébet: Kétkedő hangok panasza

A Teremtés könyvében
nem volt a nevem,
mégis megszülettem.
Mivégre istenem?
Évekbe fáslizott sebem
ma is átszivárog –
alkotó kezedtől,
vagy annak hiányától.
Gügyögsz álmaimban,
fürdetsz csalódásban,
edzed a szívemet
el nem múló lázban.
Ajándékot küldesz:
hajnali harangot,
hangjában őseim
lelkeit marasztod.
Tavasz-varázsban forog
a szerelem tánca,
virágok nevetnek
ébredő fiúra,
ébredő leányra.
Utakat adsz,
meg tévedést,
embersodródásban
sokszoros éhezést.
Delet dalolsz,
fényeső zuhog arcomba,
meg ökölcsattanás,
mintha ez is
az élethez tartozna.
Árvuló testemre
lángjeleket égetsz,
pedig nevem már ott van
az Elmúlás könyvében.

Habos László: Újra teremtlek

Konok magány sóhajára
kihunyt esti gyertyaláng,
megdermedt
lelkemben a fohász,
mint kihűlt viaszcsepp
ormótlan gyertyacsonkon,
mert halálraítélt vagyok,
hajnalban újra teremtlek
félelemből,
kínnal viaskodó vágyból,
felhevített viaszból
és a felkelő nap első sugarából.

Hajnal Anna: Néha egy pillantás

Néha egy pillantás vagy 

egy mozdulat többet ér, 

mint maguk a szavak. 

Egy-egy apró figyelmességbe 

Lényed egész szeretete belefér. 

Bármi, amit jó szívvel teszel, 

szebbé teszi mások életét.   

Fodor Ákos: Szinopszis

Egyik sem vagyok. 

Sem üllő, se kalapács: 

-Talán: a csengés.

Régi ír népi áldás

 Legyen előtted mindig út 

fújjon mindig hátad mögül a szél 

melegen süsse arcodat a nap 

az eső lágyan essen földjeidre 

s amíg újra találkozunk - 

hordozzon tenyerén az Isten. 

Garai Gábor: Sokáig élni

Úgy szeretnék nagyon sokáig élni,
hogy öregen is megismerjelek,
mikor tüzedből már nem futja égni
s én is parázslok, alig perzselek.   

Tudom, hogy akkor is ragyogsz nekem még,
szemedtől ez a fény nem múlik el;
magad ragyogsz akkor is, nem az emlék,
s feledteted velem, hogy halni kell.   

Magad ragyogsz, a ráncok közül is épen
tündököl majd e lágy önkívület;
két csillagod a test mögötti térben,
hol a tagok elejtik terhüket,   

hol a nyers mámort az álom bevonja,
s nyugvók a vágyak, - sosem bágyadók;
hol öntudatlanul váltja valóra
csömörtelen varázslatát a csók.

Ijjas Tamás: Tangó

Többféleképpen érinthetjük egymást.
Elbújhatunk a térdigérő gazban, hol majd
egymáshoz ragad a homlokunk, mintha számháborúznánk.
Olyanok leszünk akkor, mint a sziámi ikrek.
Agyvelőink összekulcsolódnak - így szkanderezünk.
De az is lehet, hogy hosszan farkasszemet nézünk.
Persze te győzöl. Neked mindig szúrósabb a tekinteted.
Szemedből kikúszik a csipkerózsa, és összekaszabol.
Vagy eldugod a szíved valahol bennem, és nevetve
mondod: hideg, hideg. Én meg majd didergek
a libabőrös ég alatt, amíg forró nem lesz minden szavad.

Most csak táncolunk. Mint a méhek zsongunk
az olajfák körül, mert nincs ritmus,
csak az illat bódít minket.
Most jobbra és balra csavarjuk fejünket
- legyen közös a nemünk.
Vigyázz. Forgunk. A szembeszél hideg lesz.
Nehogy elfújja arcod, mint a nyárfa szöszét.
Ha tangózunk, tudom, szeretsz gyenge lenni.
Mint a labda remegni a gólrúgó láb előtt.
Ilyenkor én is játszom a macsót,
majdnem a földig döntelek: nézz fel.
Látod azt a lufit? Én engedtem magasba.
Most Holdnak hívják a tudatlanok.
Nevess csak. Azt hiszem itt az idill ideje.
Ránk pattognak az égből régi kabátgombjaink.

Nemes Nagy Ágnes: Milyen hát?

Milyen hát a szerelem?
Tested szóba zárva?
Nem Kőmíves Kelemen
bivaly falú vára –
tömör vagy, és végtelen,
mint az Úr az ostyán,
határtalan ékszerem:
szógyűrűm borostyán. 

1946. november 11.