Gyökössy Endre

" Nagyon fontos a sorrend: Előbb kell lennie a hitnek,  

csak azután tapasztalhatom meg a csodát." 

Petőcz András: Amit nem tudok

utoljára alakult, ahogy alakult, pontosan úgy, 

nem éppen úgy, ahogy kellett volna, azt hiszem, 

minden olyan volt, mintha, aztán mégsem olyan, 

és én nem tudtam mondani semmit neked 

telefon szólt, hajnali fél háromkor, aludtam épp, 

így tudtam meg, hogy vége, hogy többet nem, 

mondták, ez új korszak életemben, igazi férfi, 

akinek nincsen már apja, aki fölötte, mindig 

alakulnak a dolgok, ahogy alakulnak, éppen úgy, 

nem mondok semmi különöset ezzel, semmi újat, 

megyünk előre az időben, vagy egy helyben állunk, 

történik, ami történik, velünk meg nélkülünk 

meglátogattalak tegnap is, márványlap csupán, 

vittem valami zöldet, meg tétova mondatokat, 

úgysem tudom elmondani, mennyire köszönöm, 

és mennyire sajnálom is, hogy nem még időben 

ameddig voltál, nem lehetett elmesélni neked, 

nem lehetett elmesélni, mert nem úgy alakult, 

inkább az elhallgatás volt, a távolság közöttünk, 

nem voltam képes, téged, úgy igazán megölelni 

létezik olyan micva, hogy búcsúzz el apádtól?, 

mielőtt márványlappá lesz, szorítsd magadhoz?, 

létezik elmúlás-parancsolat?, ami megvéd?, 

vagy minden úgy van, ahogy lennie kell 

bennem vagy mindig, márványlapfelirat, 

örökké bennem leszel, ahogy telik az idő, 

60-ra fordulok, most értem meg csupán azt, 

amit nem tudok még most sem kimondani

Pilinszky János: Műtárgy

Olykor veszünk egy régi cserepet 

és elhelyezzük a falon. 

Pedig csak egyedül vagyunk, 

vagy egyszerűen a szemünk, 

mint két üres luk, kihűlt és kiégett.

Markó Béla: Világítás

Amíg vannak élők, 

terjeszkedik a temető is. 

Meredek domboldalon 

kúszik egyre feljebb, 

talán a mennyország felé. 

Hatvanhét éves vagyok. 

Négy évvel idősebb halott apámnál. 

De halott anyámnak 

még mindig gyermeke lehetnék, 

tizenhét évvel 

fiatalabb vagyok nála most is. 

Leguggolok, hogy megigazítsam 

a félrebillent virágcserepet, 

és amikor hirtelen felegyenesedem, 

furcsán megszédülök, 

érzem, hogy mindjárt elesem. 

Lehet, hogy túl sok kávét ittam? 

Megijedek, hiszen még soha 

nem veszítettem el az ellenőrzést 

a testem fölött. 

Vagyis az életem fölött. 

Világításkor sokan vannak a temetőben. 

Gyermekkori ismerősök is. 

Nem kellene észrevenniük semmit. 

Már indulnánk vissza, 

de most rátámaszkodom a sírkőre, 

és kicsit előredőlök, 

mintha elérzékenyültem volna. 

Milyen jó, hogy felállítottuk ezt a sírkövet. 

Támaszkodom apámra és anyámra. 

Megtartanak néhány pillanatig. 

Jobban vagyok.

Puhán belesüppednek az ujjaim

a fekete márványba. 

Elengedem, mehetünk. 

Lépkedünk lefelé a rövidre nyírt füvön. 

Anna mégis észrevett valamit. 

Jól ismer engem. 

– Rendben van minden? – kérdi. 

– Rendben van, persze – felelem. 

És tulajdonképpen tényleg rendben van.

Trausch Liza: Útközben

" És elindultak a Hór hegyétől a Veres-tengerhez vivő úton... És a népnek lelke megkeseredett útközben." 

4Mózes 21,4  

Mi is útközben vagyunk. Születés és halál között. Sok mindenre csak most van lehetőségünk. A két állomás közötti idő korkérdés ez. Az Ige azt mondja: "A népnek lelke megkeseredett útközben." Ezt az állapotot nagyon jól ismerjük. Lehet, egy szót sem szólunk, de belül keserű gondolatok rágnak bennünket. Izráel életében az volt a nehézség, hogy meg kellett kerülni egy országot, Edomot. Megkeseredtek a felesleges út miatt. Lehet, hogy sokszor egy embert kell megkerülni, mert nem enged valamiben. Nagyon sokszor a bizalmatlanság, igazságtalanság keserítenek meg. Figyelted már, hogy sokszor belül magadban beszélsz? A megkeseredésből szólás lett. "Szólott a nép Isten ellen és Mózes ellen." Ne gondoljátok, hogy ami belül van, az ott is marad. Nagyon sokszor szólok a rendszer ellen. Miért van így? Ott a keserű gondolat a főnök, a munkatárs ellen. Izráel is kimondja megkeseredését: "Nincsen kenyér, víz s nincsen, és e hitvány eledelt utálja a mi lelkünk." Ez a kifogás, hogy valami nincs. Hányszor mondtam már, hogy lóg a kilincs, és nincs aki megcsinálja! Talán nincs lakásunk. Az utcában minden háznál bent van a víz, csak nálunk nincs. Sajnos nem tudjuk, hogy amikor ember ellen morgunk és panaszkodunk, az az Isten ellen irányul. Akármilyen rossznak vagy kellemetlennek látszik is, Isten mindig úgy szeret, ahogy nekünk javunkra válik.  

*

Forrás: Részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből Trausch Liza igehirdetéseit a http://trauschliza.mbb.hu oldalon lehet elérni.

Kántor Péter: Határon

Nem lesz ott semmilyen jel, 

se egy nagy fa, se egy kőkereszt, 

se egy folyó, se egy híd, 

se egy rozsdás vasúti sínpár, 

nem lesz egy fekete kutya se, 

vagy ha lesz is, egy fekete, 

nem üzen neked semmit, 

se ő, se a gazdája, egy 

szőke, lófarkas fiatal lány, 

aki pórázon vezeti, 

és főként nem lesz egy tábla, 

rajta felirattal, amiből tudnád, 

hogy odaértél, ott vagy, 

úgyhogy lehet, hogy nem is 

veszed észre, és továbbmész, 

anélkül, hogy lelassítanál, 

megtorpannál, megállnál, 

körülnéznél, hogy valami 

az eszedbe jutna, és a szemed 

megtelne könnyel, a határon.   

Pilinszky János: SW-hez

Megkaptad végül a kegyelmet? 

Vagy olyan egyedül maradtál, 

mint az a férfi, aki tegnap - 

vagy az a fiú, aki ma - 

egyszóval, mint azok a lények, 

akik számára a világ 

már semmi más, mint tárgyi bizonyíték?

A nap gondolata

A szeretet az élet kenyere.

Oláh András: terheink

egyensúlyzavarban vagyunk 

cipeltem terheid önérzetes együgyűséggel 

de használati utasítást hiába kaptam 

nem tudtalak átkonvertálni 

adósság keletkezett és áruhiány 

az érzések inflációja gyógyíthatatlan 

hiába ültünk össze ketten döntéshozók 

jöhetett bocsánatkérés mentegetőzés 

megalázkodó behódolás 

meghallgattalak 

értékválságos kopott 

szavak zöttyentek mellénk 

a folyamat visszafordíthatatlan 

mint amikor a busz halad menetrend szerint 

a megállóhelyeken nyüzsgés alig 

akár egy némafilm 

fel- és leszállók mozognak szótlanul 

csak a sofőr hangja hasít bele 

olykor a csöndbe 

hunyorogva nézed 

a felállványozott templomtornyot 

sárga szalag őrzi a tiltott zónát 

nem érdekelnek a határok 

a múltnak van csak lelkifurdalása

Szlukovényi Katalin: Analízis

Nézegetem a laborleletet. 

Mástól tudom meg, mit csinál a testem. 

De ha nem a testem – ki lehetek?

Lélek volnék? Hol voltam, hol leszek 

test nélkül, és miért nem hiszek ebben? 

Nézegetem a laborleletet. 

Annyifélét beszélnek emberek, 

most mégis, melyik változatban higgyem, 

hogy ha nem a testem, ki lehetek? 

Mondják, az vagyok, amit megeszek. 

Viszont ki dönti el, mit kéne ennem? 

Nézegetem a laborleletet. 

Egy eleve elrendelt végzetet 

szolgáló, érdektelen, néma testben 

tévelygő tudat – vagy ki lehetek? 

Bármit mondok, testtel beszélgetek, 

mégis titok a test, melyben rekedtem. 

Nézegetem a laborleletet. 

Ki tudja, ki kérdi, ki lehetek?

Demény Péter: Könyörgés

1 

Várjatok még, őszi rozsdák, 

tegnap úgy villogott a vasam, 

hasított a fénye! 

Hová siettek vajon, s miért, 

kinek nincs ideje kivárni, haljak meg 

a vágy vidám tisztásán, 

ne a kopár végeken? 

2 

Meghal az ember úgyis, 

nő a fogában a lyuk, szívében 

hirtelenedik a bánat, 

szarusodik a feszültség, 

ha szikrázik, 

már suhog a madár. 

3 

Félek tőled, megnevezni nem akarlak, 

elfogadni sem, és ha jönnél, 

számíts rá, hogy zárva találod az ajtómat. 

4 

Miért hal meg az ember, hatalmas és 

véghetetlen magasság, mondd, miért? 

Bevallom, sok mindent nem értek, 

de ezt nem értem a legjobban. 

Ma még zöld a fű, virul az ég is, 

csobog a köveken a nyár – 

holnap már suhogás, köd, hideg, 

hűvösen szakít Élet kisasszony. 

5 

Tudom, megnyomorodunk mind, 

ráreccsen a mész az ereinkre, 

homály száll bénult agyunkra, 

hályog a szemünkre, 

szinkopásan szipákol a szív, 

nyirkos a lélek, 

6 

––––––––––––––––– 

élni szeretnék

Gősi Vali: Tűznyár

Csak tombol a lángszínű nyár, 

mint forró láva, perzseli hevesen 

az új életre vágyó, ölét szelíden 

kínáló természetet. 

Erdőt, mezőt, zsongó réteket 

ítél szomjhalálra, gúnyosan röhög 

a fuldokló, szomjas világra, 

cseppet sem bánja, hogy millió, 

esengő kéz nyúlik az ég felé 

enyhülést várva.  

Minden hiába! 

A Föld könyörgő emberének 

könnyes imája sem hoz kegyelmet, 

hiába várja a megváltó áldást, 

hogy kenyérmag-érlelő esőre, 

hűs hajnalra ébredhet végre 

a megperzselt, szomjától tátogó 

határ.  

A kéjesen tomboló nyár 

e tikkadt remény után is kacagva, 

lángnyelvét csúfosan kinyújtva 

int búcsúzót a kiszáradt világnak 

- ahol a búzasorok alatt kiszikkadt hant, 

mint láztól fekélyes torok, 

kínjában néhol megrepedt -, 

még új lángszerelmet gyújt, 

s mint aki megvadult, perzsel tovább, 

míg gyilkos lángja váratlanul 

utolsót lobban, végzete eléri, 

s beleég saját, izzó hevébe.  

Nyomában végre felszakad 

a felhők könnye, és egyszerre 

döngve-hörögve hull-hull a zápor, 

rétre, földekre mezőre, 

mint szerelmesek hűsítő könnye 

beteljesült, mámoros szerelmükre, 

míg egy ütemre dalol a lelkük: 

végre... végre!

Biblia

 " Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem."

Zsoltár 25:4-5

Pilinszky János: A mélypont ünnepélye

Az ólak véres melegében 

ki mer olvasni? 

És ki mer 

a lemenő nap szálkamezejében, 

az ég dagálya és 

a föld apálya idején 

útrakelni, akárhová?  

Ki mer 

csukott szemmel megállani 

ama mélyponton, 

ott, ahol 

mindíg akad egy utolsó legyintés, 

háztető, 

gyönyörü arc, vagy akár 

egyetlen kéz, fejbólintás, kézmozdulat?  

Ki tud 

nyugodt szívvel belesimúlni 

az álomba, mely túlcsap a gyerekkor 

keservein s a tengert 

marék vízként arcához emeli?  

1972

Oláh András: nincs harag

hátizsákját a kilométerkőnek 

támasztva bámul a lassítás nélkül 

tovaszáguldó autó után 

lent a fűzfák karéjában patak csörgedezik 

kell egy kis frissülés a sok gyaloglás után 

a jéghideg víz s az árnyék 

foglyul ejti ott tartja egész délután 

 távolból kopár hegyek csábítják 

de jó itt a csöndbe olvadó patakcsobogás 

a füzek simogató rebbenése 

kifosztott emlékektől távol 

ez valami más 

az unalmas békéltető tárgyalások 

helyett rejtjelek 

kövekkel kerített tűzrakóhely 

összegyűjtött rőzse-ágbogok 

egy leszúrt nyárs 

mely a túlpartra mutat 

nincs harag és béke sincs 

csak csobogó víz és kővadon