2024. október 9., szerda

Demény Zita: A természet csodái









Az orom mögött nyugovóra tért a nap, 
már csak néhány fénysugár jelzi maradványait. 
A fecskék kicsiny szárnyaikon ringatózva 
szelik át az égbolt levegőjét. 
S egyszerű daluk, mint gyönyörű muzsika, 
úgy töri meg az alkonyat csendjét. 
A hold már felkelt, 
s mint sarló üzenve szól: 
az est már itt van, közeledik. 
A felhők hosszú, bíbor ruhát öltöttek, 
melyet néhol királynak járó kék tör meg. 
Mint úri hölgyek, kik bálra öltöztek, 
királyi menyegzőre készülnek. 
A szél kedvesen borzolja a fák leveleit 
és a rét színpompás virágait. 
A hegy már egyre sötétebb, 
de az erdő újra éled, 
őzike nesze hallatszik a bokor sűrűjében. 
Szarvasok szökkennek sziklahalmokon 
eleség után kutatva, 
vígan játszadozva egymást kergetik. 
A szirten nyúl ül magában, 
párját kérleli, mint szerelmes ének, 
mely hívogató a szívnek, 
úgy édesgeti. 
Már megjelentek az első csillagok, 
mint apró lámpások világítanak 
a messzeségben. 
A szirtek között lyuk tátong, 
mint egy feneketlen tó mélysége,
mégis valami furcsa hangtól zajos. 
Kölyökrókák ugrándoznak, 
szüleik éjszakai lesre várnak. 
Gyönyörködöm! 
Az Úr munkája ez, 
minden az ő kezének alkotását dicséri. 
Gyönyörködjetek! 
Az ő szava szólt, s meglett minden,
amit ő teremtett.
S örvendezett leheletének alkotásain.
Így nézzétek!
Csodáljátok kész műveit!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése