2024. október 22., kedd

Zelk Zoltán: Tűnődés

A csend, mint vastag porlepel 
lebeg a nyugvó tó felett, s a lihegő 
nyugtalan szelek is aludni térnek 
hegyek odvába. Csak a csavargó, 
kit álmából kakasszó vert fel, 
nyúl mogorva kavics után, mivel 
elűzheti a lármázó, begyes madarat – 
s ahogy ráocsúdik a hajnali tájra, 
mint billegő ág hull alá keze, 
míg önfeledt kurjantásában szárnyrakap 
egy zsibongó fecskeraj. S hajadonfővel, 
szemeit törölve, a messzi város felé indul.  

Nem így a bölcs, ki magányos sziklán virraszt 
s tűnődve néz maga elé. Olykor gyöngyöt fűz 
vagy játékot farag, mosolya körül lepkék kergetőznek.  

Mosolya lámpás, estéli szeleknek 
s az eltévedt nyájnak mutatja az utat – 
kedvesem, ha látnád, virágoknak vélnéd 
kezében a szerszámokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése