Mormogta nagyapám kackiás bajsza alól,
midőn morzsolta a kukoricát.
Bölcs öreg hírében állt.
Csak legyintgette, nem sújtotta ostorát,
Mikor nógatta erőtlen lovát.
„ ha nem bírja, hát nem bírja."
Szeretettel abrakolta.
Tette a dolgát. Etetett, itatott,
munka végeztével békésen horkantott.
—De csak ima után.
Mindig imádkozz kis unokám!
Ellágyult hangon szólított.
Ilyenkor, az egyébként, szigorú szemében
csillag ragyogott.
Mese helyett, az életre tanított.
„ úgy feküdj le, mintha holnap meghalnál,
úgy kelj föl, mintha örökké élnél"
Nem tudta kitől származik a mondás
(én sem tudom.)
Úgy van az jól, ha mindenki teszi a dolgát
családért
faluért
városért
másokért
önmagáért.
Ahogy teszi: a tavasz, a nyár, az ősz, a tél.
Teszik az ünnep, és hétköznapok az éjszakák.
Teszi a fészekrakó madár,
és fütyül hozzá jókedvében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése