kapcsoltam ki, hogy homlokcsontom
belső falára fesselek,
de most átlépem s elvetem
a vizuálist, és kibontom
végső valódat, testtelen
és anyagtalan ideádat,
mely oly tökéletes marad,
ahogy most látás nélkül látlak,
kiben nincs romlás s változat,
ki nem öregszik, el nem vásik,
ki megvéd földi utamon
s kin meditálok mindhalálig.
Te azt hiszed: és túl azon.
(Fowey, 1967)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése