a kamaszos ölelések lázát,
bőröd forró kitárulkozását,
köszönöm két kezed puhaságát,
csókjaid mélytengeri gyöngyét,
az első rózsa puha szirmát,
jó szavaidnak esti csöndjét,
tekinteted felgyújtó varázsát.
Úgy nézlek, mint évezredes csodát,
hitetlenül és reménytelenül.
Úgy nézlek, hogy nincsen közöm hozzád,
nem figyelem, mennyire fáj belül
ez a visszafojtott látomás,
csak ne szólna karod, szád, szemed,
ne volnál olthatatlan lobogás,
hogy ne tudnám: megszerettelek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése