2024. október 7., hétfő

Zelk Zoltán: Ha látnál mostan












Ha látnál mostan verset írni engem 
ez őszi estén, hónapos szobánkban, 
paprika, kenyér s könyv az asztalon 
és kilenc paradicsomos üveg. 
Ily kedves környezetben írom versem 
egy csorba csészén pislogó gyertyánál, 
nehogy anyámat felköltse a villany. 
Mert alszik ő és alszik már öcsém is 
és horkolásuk kedves ritmusára 
múlik az est s billen át éjszakába. 

Ha látnál most így, tudom elsápadnál! 
Vastag dühödben s irigy fehér ajkkal 
motyognád: „Ó milyen könnyű neked! 
Ez idillikus, egyszerű miljőben, 
a szegénység dicsfényével övezve, 
átadhatod a költészetnek lelked…” 
„ Boldog halandó!” – sziszegnéd fehéren –
„ kit éhség ihlet és pappá avat 
e szép szegénység, mily könnyű neked 
bús dallamokra ajzani föl lantod.” 

Értem keserved! S szánlak boldogtalan, 
kit gazdagsággal vertek az égiek 
s ha netán fájdalomról, szenvedésről 
akarsz dalolni – hát hazudnod kell… 
Lázadj fel hát! Ne tűrd tovább e sorsot: 
élj majd ezentúl hagymán és kenyéren 
s ha ihlet kell, tartsál böjtnapokat! 
Tépd meg ruhád és kócosan, szakállal 
bolyongj éjenként, minta hontalan – 
légy forradalmár, elszánt lázadó! 

És így kitörve ötszobás lakásod 
csilláros börtönéből – vess meg engem, 
ki paradicsomos üvegek között 
kábán merengek rímen, ritmuson 
és vágyódom dús vacsorák után.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése