2020. február 29., szombat

Fecske Csaba: Hely









az eget habos felhőivel
mintha álmából keltve
festette volna valaki
szép és bizonytalan
még nem lelte meg valódi színét
határát a hajnali pára hálóingében
pihen a szemérmes vidék
az ismerős otthonos táj
ahol mintha téged szólítana néven
minden ösvény poros gyalogút
a szélben doromboló görbe hátú domb

Sebestény-Jáger Orsolya: Ábrahám











(1Móz 17) 

Csak adnád meg nekünk Ábrahám hitét
e szétforgácsolt, szilánkos ég alatt,
ki lovak s tevék szusszanásinak
ősidők óta ismerője vagy.

Csak rejtenéd áldott kezeddel
mások elől legbensőbb szobánk,
így kósza utakra kóborló álmaink,
el, csak a tűnődő égnek mondanánk.

Csak adnád meg nekünk Ábrahám hitét,
oly egyszerű volna, erős és szelíd,
mint vihar után a júliusi ég,
ha szél fújja felhők tincseit.

Szekeres Mária: A porszem tanítása




Egyszer, hogy lássak, nőni akartam.
Nőni, hogy már én legyek te, és ti mind,
belétek áradni, tudva birtokolni sorsokat,
élni bennetek és helyettetek.
Uralni létet és halált…
Ahogy nőttem szorongva, egy apró porszem
rám kiált: Isten végtelen pereméig,
határtalanságához hiába vágysz.
Nézd, én létem birtokolva
milliárd magammal Benne nyugszom el.
Békéje kicsinységem ringatója, hatalmas
csak Ő maga. Benne van létünk
egyetlen biztos otthona…
s rám nevetett az ég millió ragyogó csillaga.

2020. február 26., szerda

A nap gondolata




Minél több időt és energiát szánsz a hitedre, annál erősebb lesz. Minden alkalommal, amikor félsz ugyan megtenni valamit, mégis megteszed, újraprogramozod a hozzáállásodat. Másként fogalmazva: amikor félelmet érzel, az nem azt jelenti, hogy állj meg, hanem azt, hogy indulj; nem azt jelenti, hogy add fel, hanem azt, hogy küzdj még jobban!

Oláh András: didergéseink

vacog a kezedben a telefon
– maroknyi fuldokló remény –
a szavak elakadnak hamar: az a másik
semmit sem értett meg belőled
– érzi azt az ember amikor nincs tovább –
itt kint másképp esik az árnyék
a mindent felélő bolond szorgalom
miatt elfogytak a feladványok
a nyitva hagyott kérdések
de a megfejtés-mező mégis üres maradt
és üres vagy te is amikor fojtva elköszönsz
s ha pár másodperc múlva halk búgással
remegni kezd zsebedben a készülék
– nem számít már: úgysem veszed fel

Áprily Lajos: Őszelő, I.




Szeretnél napfényben ragyogni még? 
Késő. Ma gyászba öltözött az ég. 
Madárraj sír a nyírfán: őszapók, 
s a réteket beszőtte mind a pók.  


Jékely Zoltán: Imádság




Egyre mélyebb a kút, amelyből estelente 
felhúznám az imák enyhetadó vizét; 
se esti anya-csók, se égi tente-tente – 
Nincs, mi eloltaná napi poklom tüzet…

Áprily Lajos: Csend, I.




 Nem húz az égen több vadlúdcsapat, 
szél sem rezzenti künn a bús határt. 
Halkan feszül a néma pillanat, 
s nézd: száll a hó. Az első. Csendre várt. 


Áprily Lajos: Csend, II.




Gyertyán és bükk. Alattok
őz járt: az érre ment.
Egy titkos fejsze csattog
az erdőn, messze, bent.

Megálltam és figyeltem:
megállt és megpihent.
Csupa csend volt a lelkem,
s az erdő csupa csend.

Pilinszky János: Intelem

Ne a lélekzetvételt. A zihálást.
Ne a nászasztalt. A lehulló
maradékot, hideget, árnyakat.
Ne a mozdulatot. A kapkodást.
A kampó csöndjét, azt jegyezd.

Arra figyelj, amire városod,
az örök város máig is figyel:
tornyaival, tetőivel,
élő és halott polgáraival.

Akkor talán még napjaidban
hírül adhatod azt, miről
hírt adnod itt egyedül érdemes.

Írnok,
akkor talán nem jártál itt hiába.

2020. február 23., vasárnap

A nap gondolata




Ha a félelmekre összpontosítasz, ha azokat táplálod, és megadod magad nekik, akkor növekedni fognak. Egyedül az éheztetéssel lehet őket legyőzni. Ne szánj rájuk időt és energiát! Ne tápláld őket pletykával, rossz hírekkel vagy rémisztő filmekkel! Összpontosíts a hitedre, és tápláld minden nap Isten Igéjével!

Oláh András: fogolycsere

megcsörrent a telefonom
már ötödször kerestél – éreztem
hangodon a fojtott szemrehányást –
szabadkoztam
bár tudtam: a szavak sötétjéből kisejlik
a bennem homályló áramszünet
– elengedtelek hát s elengedtél te is:
nem volt ez más mint szimpla fogolycsere

Csoóri Sándor: Önarckép, egyetlen tollvonással




Magam sem értem: sokszor ott álltam én,  
ahová már csak egy madár  
                    mert volna leszállni gyanútlanul.

Oláh András: hol az a másik

a hegyeknek erre nincs semmi nyoma
sír a magány hogy hol lesz az otthona
csukott ablakodon hajnalfény játszik
keresed magadban: hol az a másik   

szétszéledt szavak közt egy kérdőjel kinő
sirat a végleg lelassult idő
a beszédes csöndből a könny is kiveszett
szeretnéd mesébe szőni a színeket   

de elveszti szirmát mindegyik virág
sárban ringatózik az elvetélt világ
mosolyra éhezik bennünk a halál
s átfagyott lelkünk haza már nem talál 

Oláh András: alapművelet

                          Kányádi Sándorra emlékezve   

mostanság sok a mínusz – kell a hely –
ezért a kivonások szaporodtak el   

…látod senkise megy az úton
nem nyikorog a szekérkerék
nem bőg a tehén a szomszédban
nem szól a kolomp s néma a fürj is
és az út menti buja gaz sem nő fel az égig   


* * * 

 a reflektor kihunyt kihalt a színpad
Isten az árnynak csalóka színt ad
előbújik minden amire vágyol
mosatlanul enni gyümölcsöt a fáról
trappolni a porban messzi mezőre
lenni tücsköknek bogaraknak őre
csüngni a meséket suttogó tájon
s hogy otthon valaki mindennap várjon


* * *   

amott a fák hegyén jár egy néma Krisztus
Galambfalva most az erdőelvi Sixtus
patak csobog s fölötte hold ragyog
fuldokolnak benne a csillagok
valaki jön valaki meg elmegy
ködöt pipál ma érted minden hegy
visszahúzódsz némán mint a kövi rák
s körülötted járni tanulnak a fák 

Oláh András: [ha rád gondolok]









ha rád gondolok kövek és szikla-szorosok
jutnak eszembe… vízesések várromok
erődtemplomok patakban gázolás
fáradtságöröm és szomjúság… ha rád
gondolok a Székelykő gerincén figyeljük
az öregedő fényeket a madarak
röptét az egymást navigáló szöcskéket
a párába rejtőző szentgyörgyi várat
az évtizedekre visszamutató remetei
zarándokutat a kőfolyást a vízmosást
ahol hűsével a nyár megkínál
foszladozik a sokat próbált hátizsák
de nem lehet megunni jövünk
sebesülten is – lezáratlanul maradt
viták után – cipelve tegnapot és mát
megannyi félreértést és árulkodást
mert itt elmúlik a szorongás: ajtók
nyílnak egymás felé kihátrál a sietség
s egy pillanatra az idő is megáll 

Mai Ige: Légy biztos magadban!




 „ Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak.” (Róma 12:6) 

A bizonytalan emberek gyakran mondanak igent, amikor valójában nemet szeretnének mondani. De azok, akik önmaguk tudnak lenni, nem hagyják, hogy mások irányítsák őket. Olyannak látják magukat, amilyennek Isten látja őket, ezért Isten Igéje vezeti őket, nem az elutasítástól való félelem.

Megtörténhet, hogy olyan sok erőfeszítést teszel azért, hogy mindenkinek a kedvében járj, hogy végül elveszíted önmagadat. Kérdés: úgy érzed, nem tudsz mindenki minden elvárásának megfelelni? Szeretnél nemet mondani, de a mások elégedetlenségétől való félelem miatt továbbra is engedelmeskedsz? Időközben egyre nő benned a feszültség, és azt gondolod: „én ezt már nem bírom tovább”?

Ne haragudj azokra, akik újra meg újra követelésekkel állnak elő! Te vagy a felelős a saját életed rendezéséért! Te döntöd el, mennyi az elég! Ehhez tisztában kell lenned a saját értékeddel, az elhívatásoddal, az életed irányával, céljaiddal és azzal, hogy mi a fontos számodra. Egy keresztyén író így fogalmazott: „Évekig éltem mások elvárásainak nyomása alatt. Azon töprengtem, mi lesz, ha cserben hagyom őket? Azt hittem, ők gyakorolnak nyomást rám, pedig a valóságban saját félelmeim és bizonytalanságom nyomtak le. »De hát téged nem érdekel, mások mit gondolnak?« – kérdezed. Az, hogy mások mit gondolnak, nem az én gondom, hacsak nem csinálok problémát belőle. Az én dolgom az, hogy tetszésére legyek Istennek, és olyanná legyek, amilyennek ő akar látni. Ha bárki más próbálok lenni, megfosztom magam áldásaitól, mert Isten nem áld meg egy utánzatot.”

A megoldás az, hogy megnyugszol abban a tudatban, hogy ki vagy Krisztusban, mert ha ezt tudod, akkor minden más a helyére kerül életedben.

Forrás: Mai Ige

2020. február 18., kedd

Pilinszky János: Zűrzavar












Egy nemlétező résen át
nézi a szörny, de nem látja a mennyet.
A megsemmisült pillanat
kulcslukán át hiába leskelődik.
Ettől lesz egyre súlyosabb
és egyre könnyebb.
Az, hogy semmit sem lát,
sziven üti, holott a szörny
valójában nem létezik.
Csak én vagyok Én, te meg ő.
Istenem, irgalom!

Lesznai Anna: Koldusnóta

Hitvesed lenni nem szeretnék,
Lelkem kérges lett és kemény,
Mint fának törzse tépett ágak
És letördelt gallyak helyén.

Szeretőd lenni sem szeretnék...
Mert szegény és szemérmes lettem,
Mióta többé nem ragyog
A gyermekkor napja felettem.

Áttetsző néma lánggal égve
Oldaladon miért is járok,
Nincsen vágyam, nincsen reményem
Mire várok?...

A bűvös pillanatra várok,
Amely megnyitja néma ajkam
S elmondom mind, mit réges-régen
Én néked elmondni akartam.

S te meghallgatod a beszédem,
És meg sem fogod a kezem;
S ahogy beszélek serked vérem,
S elömlik bánat, vágy, szemérem,
Nehéz csöppekben életem.

Anna Ahmatova: („Hogy volt? Kíváncsi vagy-e a szóra?...”)

Hogy volt? Kíváncsi vagy-e a szóra?
Hármat ütött az óra.
Búcsúzott, a karfát fogta,
Szinte kínban, mégis eldadogta:
„Ez minden… Ó nem, elfeledtem,
Én szerete… Én önt szerettem
Nemrégiben.” –

„Igen.”

1911.

Konczek József fordítása

Anna Ahmatova: Egyszerű élet

Tanulok bölcs, egyszerű életet,
nézem az égboltot, Istenhez esdve,
s hogy elcsitítsam riadt szívemet,
sokáig elcsavargok minden este.

Száraz lapu zörög a domb alatt,
ősz lankasztja az égő berkenyéket.
Én verseket írok, vidámakat,
rólad, múló, múló, gyönyörű élet.

Hazamegyek. Megnyalja kezemet
lágy szőrű macskám, enyhülten dorombol.
És nézem a tavi fűrésztelep
ormán kigyúló fényt az ablakomból.

A csendet csak ritkán zavarja meg
a gólya, ahogy leszáll az ereszre.
És hogyha az ajtót megzörgeted,
talán már fel sem figyelek a neszre. 

Rab Zsuzsa fordítása

2020. február 17., hétfő

Botos Ferenc: Roráté




szemek néznek a csillagokra
a csillagok lenéznek oda
csillámlik a csönd az égben
valami vonzás bűvöletében
gyönyörködik az éjszaka

Botos Ferenc: Ki tanít meg

Ki tanít meg a fölsejlő világra
ki tanít meg az elmúlásra
arra mit tud a tölgyfa, rózsa
arra a teljesség állapotra
hogy ne legyél férgesült gyümölcs
lehulló, töpörödött mása
látni, hallani, szagolni
teremtett világból növekedni
verejtékes, nász-szagú testtel
ég alatt kedveshez simulni…
Ki tanít meg a fölsejlő világra
ki tanít meg az elmúlásra

Gary Moore: Nothing's the Same...





Katona Béla




 Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának követői, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. (ApCsel 9:1-2)    

 Valaki azt mondta, hogy leginkább két ellentétet szító dolog van a világon: a politika és a vallás. Nehéz vitatkozni ezzel. Mert könnyen vitatkozás lesz abból, hogy két ember nem ugyanazt gondolja a politikában zajló eseményekről, vagy a vallás dolgairól. Sokszor barátokat, családtagokat választ el egymástól, fordít szembe egymással az egyik, vagy éppen mindkét téma.

Hogy miért valójában? Azért, mert az ember könnyen gondolja azt, hogy csak úgy lehet látni valamit, ahogyan én látom. Én jól látom, a másik pedig rosszul. Meglepő mennyire nem látja a fától az erdőt – gondoljuk. Egyfelől nem biztos, hogy így van. Másfelől a más véleményen lévő nem ellenségem. Aki nem ugyanazt gondolja, amit én, azt nem kell gyűlölni, arra nem kell haragudni. Mégis gyakran megtörténik.

Csendesen kérdezem, hogy ellenségünk a másképpen gondolkodó ember? Ellenségünk a világot másképp látó, a más vallású, a más politikai párttal szimpatizáló, a tőlünk eltérő véleményen lévő embertársunk? Tévedünk, ha azt hisszük, hogy igen. Legalábbis Jézus nélkül könnyen láthatjuk így embertársainkat. De vagyunk annyira gyarlóak, hogy még Jézussal a szívünkben is képesek vagyunk ezt gondolni és látni.

Igénk Sauljában az a megdöbbentő, hogy a farizeus, az Istent szolgáló ember Isten nevében nekimegy a másképpen gondolkodó és hívő embertársainak. S szerinte ez rendjén is van így. Pedig szó sincs róla.

Testvérek! Mi munkálhat azokban, akik másokat lelőnek, lekaszabolnak karddal? A közelmúlt néhány borzalmát idéztem fel az előbbi mondatban. Aki kicsit követi a híradásokat, hallott vagy látott is képsorokat az Amerikában és a Németországban történt esetekről. Nem tudjuk, hogy kiben, milyen indulat munkálkodik, de félelmetes, amikor kiderül, hogy vannak, akik ölni tudnak vélt vagy valós igazukért…

Forrás: Mai Ige és Gondolatok

2020. február 14., péntek

Lányi Sarolta: Bús, könyörgő zsoltár












 Ne engedd, kedves Istenem,
Hogy meztelenné szegényítsenek
És elvegyék rajtamvaló ruhámat.
Fehér, fehér, fehér ruhám szegélyét
Ne hagyd szemérmetlen kezekben.
Inkább bénán foszoljanak le rólam
A rossz kezek.
Sáros szavakkal meg ne szégyenitse
Szegény, szűzenfehér hóköntösöm
Szégyentelen rossz, rút szatirok ajka.
Isten! te égi, jó apa
Siess, segíts, mert bántanak.
Itt állok s Néked áldozom
Hiábatiszta életem. Te látod.
Fáradt fejem emeld, Uram, Feléd
S fogadd szívem a Te örök Szívedre.

Katona Béla




 Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél. (Galata 6:1)     

Ha nem szólunk, amikor látjuk a bajt, a megtévedést, a bűnt a másik életében, akkor felelőtlenek vagyunk. Olyan ez, mintha valaki lát egy házat égni, de nem rohan, hogy segítsen az oltásban, sőt eszében sincs a tűzoltókat sem értesíteni. Isten előtti felelősséggel tartozunk egymás iránt. Az csak a kaini indulat és felelőtlen beszéd, hogy „Talán őrzője vagyok én az én testvéremnek?” Kain ezt felelte az Úrnak arra a kérdésére, hogy hol van Ábel, a testvéred? Pedig jól tudta, hol van. Gyilkos indulattal kioltotta az életét. Ilyen halált okozó mulasztás lehet, ha nem figyelünk egymásra szeretettel.  Persze megkaphatjuk a másiktól, hogy „Nekem senki ne mondja meg a frankót!” Vagy éppen: „Ne szólj bele az életembe!” Ez a magatartás éretlenséget is mutathat, vagy éppen a bűn mélységét is jelentheti.  Nem tudom, ki, hogy van vele, de engem ritkán szoktak meginteni. Ha mégis megtörténik, akkor először rosszul esik. „Hogy jön ehhez a másik? Pont ő beszél? Pont nekem? Pont most?” – ilyeneket is szoktam gondolni. Nehéz elfogadni, ha valaki azt mondja, hogy nem jól csinálod. Ezt ne csináld. Nem jó megoldás. Általában magamba szállok és szükségem van egy kis időre, amíg elfogadom a helyreigazítást, sőt hálás is tudok lenni érte. Mert ezek a javunkra vannak. A másik ember ugyanis kívülről látja, mert az Úr megláttatja vele, amit mi nem látunk.

Forrás: Napi Ige és Gondolat

Szabó Lőrinc: Enyém volt s mégse enyém ma

Enyém volt s mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen. 

Nézem s nem látom. Az arca
csupa fény, felhő, remegés;
virágzene: szóba fogni
túlsok és túlkevés. 

Virágzene, érthetetlen.
Ki tudja, nem álom-e?
Tűnt évek titka, merengő
fény- és illat-zene. 

Enyém volt s mégse enyém ma,
nem enyém, s örökre az,
neki üzenek, a szive tudja,
s megdobban: úgy van, igaz! 

Enyém volt és mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen.

Marie Feesche: A különös ruha












Szenvedésed Isten-adta ruhád.
Először sehogyan se illik rád.
Úgy találod, hogy nagy neked.
Belenőhetsz, ha békén viseled..

S ha Isten ráteszi áldó kezét,
erőt arra is ád,
hogy úgy viseld végül a szenvedést,
mint drága ünneplőruhát.

Túrmezei Erzsébet fordítása

Csoóri Sándor: Talán egy golyó

Talán a hideg csapvíz lenne jó,
talán az örökélet-ízű kávé: hadd remegjek,
talán a hófúvás-ing ropogása a bőröm fölött,
madárköröm és vasreszelék a dobhártyámon,
talán a szemközti nő parázna csípő-bemutatója reggelente,
az óceánjáró mellek lassú billegése az ablakon túl,
talán egy testvéri könyök nyomódása
a bordám közé,
talán egy golyó az ablakfába.

Szókratész




 „ Erősen remélhetjük, hogy a halál valami jó, azt megérthetjük a következőkből is. Mert két dolog közül egyvalami a halál: vagy abból áll, hogy a megholt semmivé lesz és egyáltalán semmit sem érzékel már, vagy pedig – ahogyan mondogatni szokták – abból, hogy a lélek itteni helyét egy más hellyel váltja fel és máshová költözik. De ha semmi érzékelése sincs, akkor a halál olyan, mint az álom, amelyben még álomképeket sem látni, hiszen akkor csodálatos nyereség a halál, mert így egész ideje nem tűnik többnek egyetlen éjszakánál. Ha pedig a halál valamiféle elköltözés innen egy másik helyre, és igaz, amit mondanak, hogy ott vannak mind a megholtak, akkor mi lehetne ennél nagyobb jó? Mert egészen bizonyos, hogy az ottaniak nem ölik meg az embert, hisz a többi között még abban is boldogabbak az ott levők az ittenieknél, hogy a hátralévő időben már halhatatlanok – ha igaz, amit mondani szoktak.”

Csoóri Sándor: Mindennapi történelem

 Fölkelni
s begyújtani a kályhát,
a füst billegése után az agyat,
az álmatlanságtól kihűlt csont járatait
s keresni az utat a kézhez,
a kéztől a vizespohárig,
az arc gödreiben a tegnapi hamu maradékát,
hátha egy madárból fújó szélvész
még föléleszti
és vándorolni
egyik testtől a másikig
s mint nomád királyok: keresni a mindennapos hazát
és megtalálva
vagy nem találva,
egyetlen mosoly sátrában éjszakázni
és járni idegenül a teremtésben,
belélegezni a fák
hajnali mérgét,
városok vasporát,
elmenni minden háborúba,
hordani nyakba akasztva az orgonák lombjait,
mint a dögcédulát
és mindent értve
és semmit se értve megválni attól, amit szeretek,
s őrjöngeni azért, amit szerettem,
arcátlanul, mint saját életem
napszámosa.

2020. február 9., vasárnap

Baka Györgyi: Távol vagyok












Túl távol vagyok,
csak álmodni tudsz rólam.
Érzed, hogy bújnék
gyökereid közé,
olvadnék beszívott
levegődbe…

Ritkán kerülök
megfogható közelbe,
nem lebeghetsz
tekintetem ringató
vizein, csak képzeleted
nyithatja meg kapuim.

Így hát kihullok táruló
karjaidból, mint testetlen
madárka, kinek csak
vágyódó dalát hallod
néhanap. Akkor újra
magadba ölelsz…

Pilinszky János: Omega

Összeomlásunk mindent befalaz
egy pillanatra és örökre.
A vánkos keményebb lesz, mint a szikla
és testünk szemétdombnál súlyosabb. 

Ezért élünk. Valamiképpen
ezért születünk a világra.

Hamvas Béla: Egyszer. Mindig csak egyszer

Egyszer.
Mindig csak egyszer.
Mindig először, mindig utoljára.
Nem törvényt keresni.
Szabadnak lenni.
Nem alkalmazkodni.
Elhatározni.
Nem megszokás.
A váratlan.
A kaland.
A veszély.
A kockázat.
A bátorság...
A küszöbön állni.
Folytonos átlépésben lenni.
Élve meghalni, meghalva élni.
Aki ezt elérte, szabad.
És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet.

Mai Ige: Adj gyermekednek önbizalmat!




„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.” (Példabeszédek 22:6)

William Hodding Carter újságíró írta: „Csupán két tartós örökség van, amit remélhetünk megadni gyermekeinknek: gyökerek és szárnyak.”

Azoknak a gyermekeknek vannak gyökereik, akik tudják, hogy feltétel nélkül szeretik őket. Így aztán szilárdan meg tudnak állni, bármit hoz is az élet.

A másik oldalról, ha a gyermekekbe önbizalmat plántálsz, és bátorítod őket arra, hogy merjenek álmodni, azzal szárnyakat adsz nekik. Ha a gyermekeknek megadjuk az önbizalmat a győzelemre, azzal már félúton vannak a siker felé. De ha enélkül kell felnőniük, akkor a kudarc felé tartanak. Ez azt jelenti, hogy szülőként ki kell mutatnod, hogy bízol gyermekedben és hiszel a benne rejlő lehetőségekben, így erősödik az önbizalma. Minden gyermekben ott rejtőzik a nagyszerűség magva, amit Isten ültetett el bennük; ha kinyilvánítod, hogy hiszel bennük, azzal öntözöd ezt a magot, és lehetőséget adsz a növekedésére.

Észrevetted már, hogy az emberek általában az elvárásaid arányában teljesítenek kiemelkedően vagy rosszul? Ha folyamatosan bírálod gyermekeidet, akkor negatív beállítottságúak, önbizalom-hiányosak és szorongók lesznek. De ha hiszel bennük, és azt feltételezed, hogy jól fognak teljesíteni, akkor önmagukat felülmúlóan nőnek fel a várakozásodhoz. A hited teremti meg azt a környezetet, amelyben megtanulnak repülni! Ha pénzt adsz nekik, elköltik. Ha anyagi javakkal halmozod el őket, elherdálják. De ha Istenbe vetett hitet és önbizalmat ültetsz el bennük, akkor megvan az esélye, hogy kiválóan teljesítenek életük bármely helyzetében.

2020. február 5., szerda

Trausch Liza: Csodálatos törvény




 " Nyisd meg az én szemeimet, hogy szemléljem a te törvényednek csodálatos voltát." Zsoltár 119,18 

 Isten törvénye csodálatos. Körülöttünk láthatjuk a természeti törvények csodálatos voltát. A teremtettségben minden szabályosan, törvény szerint működik. Olyan világban élünk, aminek a törvény az alapja. A törvény szava a "kell". A madaraknak költözni kell, a virágoknak nyílni kell. Tudjuk, hogy télre tavasz következik. Valaha rácsodálkoztál-e Isten törvényére, amik között élsz? Kérted-e már, hogy nyisd meg szemeimet, hogy lássam, és hálás legyek, hogy olyan biztos világban élhetek, ahol nincs tévedés, tudom, hogy mi következik. A mi belső lelki dolgaink is Isten törvényei alapján állnak. Akaratoddal eldöntheted, hogy ezt a dolgot többé nem csinálom. De van benned egy erősebb törvény, ami rabul ád a bűnnek. Minden embernek rá kell jönnie, hogy ez alatt a törvény alatt van az élete. A hiúság törvénye, hogy megsértődöm, ha valahol nem lehetek az első. Sokan mondják: nem szoktam hazudni. Ugyan! Hát ennyire nem ismered magadat? Tele van az életünk hazugsággal, képmutatással. Mindig többet, szebbet, jobbat mondasz magadról, mint ami a valóság. Az akarat, az elhatározás kicsi emberi erő a törvénnyel szemben. A törvény győz, és belevisz a bukásba. Ezért boldogtalan, erőtelen és örömtelen az életed. De hadd mondjam a jó hírt, hogy a Jézusban való élet Lelkének törvénye megszabadít a bűn és halál törvényétől. Az Úr Jézus életének törvénye a szeretet, öröm, békesség, tisztaság, alázat. Ha befogadod Jézust, eltörli a bûneidet, és hordozza az életedet. Ezért kéri tőled, hogy szemléld az Ő törvényének csodálatos voltát.   


 Forrás: Trausch Liza Áhitatok minden napra című könyvéből  

Cseh Katalin: Amikor bántanak

 Amikor bántanak
becsukódsz mint egy ablak
valaki benned elhallgat

Amikor bántanak
becsapódsz mint egy ajtó
mögötte üres szakajtó

Amikor bántanak
elsápadsz mint beteg csillag
növekvő láz meg-megingat.

Amikor bántanak
nem te vagy csupán a másod
önmagad alig találod

Amikor bántanak
félelemtől nyirkos lelked
csönd-spárgára teregeted

Amikor bántanak
Istent szólítod a gyámod
éjedben gyújtson világot.

Csoóri Sándor: Levél, északról




             Esteledik. A szél elült, a fák madarakat altatnak csöndben. Tó és sziget összébbhúzódik, mi lesz veled? Az utolsó komp is elment, én ittmaradok.

             Egész nap nyár volt, egész nap verset írtam hozzád egy északi ország kövei között. Soronkint küldtem haza susogó hang-postával, hogy még lélegzetet se válthass más neszre, más ütemre.

             Sokáig keringtünk egymás körül, évek múltak. Erdőket álmodtam közénk, elválasztó, nagy tisztásokat, de a fák levelei fölcsúsztak lassan az égboltra s te ott álltál előttem fedetlenül.

             Most tán a szobádban állsz; a padlón szétszórt újságok, levert lepkék. Aludnál? sírnál inkább egyszemélyes estédben? nem is tudod. Megcsonkított melled fölé téved kezed s zavartan nézel oda, nem az én kezem jár-e otthon?

             Ez az a késői óra, amikor már csak a félelmeidtől félek, semmi mástól. Gyönyörű vad vagy, akibe a halálos golyót belelőtték, de talpon maradt. Álmatlanságod itt bujkál most is a nagy vizekben – messziről altatnálak. Súgom a hátadnak: forrók a sziget kövei, mint a tomporod. Tenyerem ámul csak, hogy milyen forrók. 

2020. február 3., hétfő

Olasz Valéria: Október




akár a tölgy
melyen futkos az idő
toporgok létbe gyökerezve
ágaskodva karmoljuk az eget
fényre fektetem szívemet
nem hagyom télre
elárvult magamat

csontig fáznék
ha lehullana rólam
minden ölelés

Vanyó Zsuzsanna: Egyszerű fohász a Mindenhatóhoz












valami csönd … az volna jó…
egy békét ringató folyó …
valami hullám, ami Te vagy …
amin megpihen minden gondolat…

valami zöld… valami kék…
tenyérnyi föld … falatka ég…
füves legelők … csöndes vizek…
lelkemet lobbantó égi tüzek…

és egy kis ösvény… amin lehet
nyomodba lépve menni Veled…
egy kis közelség… és messzeség…
érezni, ahogy ölel az ég…

valami csönd … az volna jó…
egy békét ringató folyó …
valami hullám, ami Te vagy …
amin megpihen minden gondolat…

Mezei Klára: A voltak őrizője lettem

Őrzök:
volt szerelmeket,
társakat,
barátokat,
élményeket,
szépségeket,
bánatokat,
gyermekeket,
csendeket –

Mindent őrzök, ami volt,
S amit az elmém el nem feledett.

De ezek a voltak
Mind az enyémek,
Elmerültek egy sötét kútba,
Az énekek,
A bánatok,
A volt voltak emléke.

Mondd Uram,
Adsz-e nekem egyszer,
Csak egyetlen egyszer
Olyat, ami velem marad,
S nem válik volttá,
S amit őrizhetek,
Míg végül csendben
Hozzád térhetek?

2020. február 1., szombat

Vas István: A Teremtőhöz




Köszönöm, hogy megteremtettél,
Ó, Szeretet, és idetettél,
Hogy csillagok, ködök, hegyek
között ember legyek.

Köszönöm, amit látok,
A teremtett világot,
Hogy még a rossz sem céltalan,
Mindennek jelentése van.

És én is neked kincset-érő
Egy vagyok, soha-visszatérő,
S akár a férgek, vagy a szentek,
Valamit jelentek.

Meghalok, semmit nem veszítek,
Művedet meg nem semmisíted
s a mennyben vagy pokolban
Az leszek, ami voltam.

A nap gondolata




Senkinek a bűne nem ment fel engem attól, hogy vele szemben ne gyakoroljam a szeretetet.   

Görgey Gábor: Még ma

Nem a szétfoszló álomsemmiben,
nem a vágy mézeskalácsországába jutva be,
nem a javulás labirintusán végigtapogatózva,
nem a kikövetkeztetett gondolatok szerint,
nem mítikus áttételeken át,
nem az anyagmegmaradás elve alapján,
nem irodalmilag és nem jelképesen,
nem is jövőre és nem is holnap, hanem

még ma
velem leszel a paradicsomban.

Szabó Lőrinc: Ünnep









Áldással, Uram, amiért
nékem is adtál valamit,
áldással, amiért
nemcsak szépséget s szórakozást
teremtettél, nemcsak gyönyörű
templomokat s félelmetes
pénz-szörnyeket, nemcsak ifjú
lelkesedést, friss vért, kacagó
lányokat s gyermeket – óh,
áldással, Uram, amiért
a mulandó örömök
s harcok hétköznapjai után
megteremtetted az ünnepet,
a megnyugvást,
a semmit,
aki az idő teljességében
értem is eljön
és áldott karjaiban
elringat mindörökre. Ámen.

Pilinszky János: Egyenes labirintus










Milyen lesz az a visszaröpülés,
amiről csak hasonlatok beszélnek,
olyanfélék, hogy oltár, szentély,
kézfogás, visszatérés, ölelés,
fűben, fák alatt megterített asztal,
hol nincs első és nincs utolsó vendég,
végül is milyen lesz, milyen lesz
e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás,
visszahullás a fókusz lángoló
közös fészkébe? – nem tudom,
és mégis, hogyha valamit tudok,
hát ezt tudom, e forró folyosót,
e nyílegyenes labirintust, melyben
mind tömöttebb és mind tömöttebb
és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk.