2021. július 31., szombat

Mai Ige: A bizalmas barát értéke




„ Jónátán lelke összeforrt Dávid lelkével. Úgy megszerette őt Jónátán, mint önmagát.” 
(1Sámuel 18:1) 


Fájdalmas felismerni, hogy nem mindenki akarja a javunkat. Ezért meg kell tanulnod az emberismeretet, és tudnod kell, kivel milyen szintű kapcsolatot tarts fenn.  

A belső körbe általában csak néhány ember tartozik. Bölcsen kell döntened arról, kit engedsz ebbe a körbe.  

Ezt példázza Dávid és Jónátán élete. Dávid szembekerült Saul királlyal, legjobb barátjának, Jónátánnak apjával. Jónátán azonban megőrizte Dávid titkait, és saját élete árán is védte annak ellenére, hogy a családjának ez nem tetszett. Jónátán nem a saját előrejutására törekedett, nem a saját fontosságát akarta hangsúlyozni, nem használta a Dáviddal való barátságát arra, hogy ennek révén előnyös helyzetbe kerüljön. Egyszerűen fogalmazva: „ összeforrt a lelkük ”.  

A bizalmas barát ereje a hallgatásban rejlik. A pletykás ember automatikusan kizárja magát. Ahhoz, hogy őszinték lehessünk, hogy információkat gyűjtsünk és bölcs tanácsokat kapjunk, biztonságában kell éreznünk magunkat egy kapcsolatban. Ellenkező esetben azt érjük el, hogy a nem hozzánk illő emberek túl sokat tudnak rólunk.  

A barátaink megőrzik a titkainkat, és nem is használják ezeket a bizalmas információkat saját hasznukra. Valóban törődnek velünk, és nem hánytorgatják fel múltbeli hibáinkat. Nem hajlandók kiejteni az „én megmondtam” szavakat. Az ilyen emberek hosszú távra kötelezik el magukat melletted, ismerd hát fel és tartsd nagy becsben őket!

Forrás: Mai Ige

Károlyi Amy: Annunciáció

Ha angyalt látsz vendégül,
jól vigyázz,
hol ült és állt és járkált és beszélt.
A helye megmarad:
Akár kőben
a levél-nyomat.
És minden angyal Gábriel,
egy üzenettel teherbeejt.
Ezentúl kettős gondban élsz,
hogy megszüljed, vagy merre rejtsd.
Ezentúl többé nem vagy egyedül,
és ketten léptek, hogyha lépsz:
a látható és láthatatlan
terhét hordani irdatlan nehéz.
Csak egy a nehezebb,
ha eltűnik.
Csak egy a nehezebb: a könnyűség.

Hamvas Béla





" Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt." 

*

(részlet, A láthatatlan történet című esszékötetből)

A nap gondolata




A bizalmas barát ereje a hallgatásban rejlik.

Kálnoky László: Egyszerű fejfa

Arc, mit tükrözött a tiszta tenger, 
szétroncsolt a hullám, nem felelsz. 

Dallam, emberi ajkak lakója, 
házadat elhagytad, nem felelsz. 

Mondat, mit a föld porába róttak, 
elmosott a zápor, nem felelsz. 

Kör, mit madár írt a levegőbe, 
az a madár elszállt, nem felelsz. 

Láthatatlan lettél, néma lettél, 
mint aki sosem volt, nem felelsz.

Kálnoky László: Várakozás

Öregedőben a szív egyre várja, 
hogy valami kimondhatatlan, 
szem és homlok mögötti virradatban 
kezdődjék ég és föld színváltozása, 
s éjek, napok titkukról valljanak. 
Lassan száll fel a fakó boltozatra 
az elmosódott, lomha nap, 
s lenn a lapályra sárga fényt vet. 
Bozótosukban kushadnak az évek, 
s falánk vadállatarcuk eltakarják. 
A fölrepedt föld gyűrődéseit 
a sugarak mint hogyha kivasalnák. 
Az idő nagy békességben telik.
A gyapjas felhők kék mezőn delelnek. 
A legyezőalakban terjedő fény 
észrevétlen hatol be a homályba, 
ahol őslények árnyékai élnek, 
és történelem előtti szerelmek, 
míg ő a sűrűben tapogatódzva 
rálel saját rég otthagyott nyomára, 
amely el nem enyészett mindazóta. 
Ösvényre lép, hol rég haladt át, 
váratlan minden, mégis egyszerű, 
ugyanolyan a lomb s a fű, 
ahol különös maszkokat lát, 
félig elfelejtett halottak 
laposra préselődött arcait. 
Az erre járók őrajtuk taposnak. 
Megáll szorongva, összerezzen, 
mint aki sejti már a csapdát. 
Ferde sugarak nyílvesszője éri, 
feszélyező emlékek fojtogatják. 
Tudja, bekerítették. Visszatérni 
nem lehet már. Jobb, ha magát megadja, 
s eltűri, ami elkerülhetetlen. 

(1968. szeptember)

2021. július 25., vasárnap

Simándi Ágnes: Várakozás




   a tájat kerestem 
   ahol kezünk először 
   összeért 

   a szót kerestem 
   melynek színesvirágú titka 
   először nyílt ki 
   ajkamon - 

   a mozdulatok már elhagytak. 
   úgy érzem évszázadok óta 
   állok így az ajtóban 

   és csak Téged várlak 
   hogy elinduljunk az útra.

Simándi Ágnes: Visszatérni

álmok és hazugságok sodortak 
messze a parttól 
hol ifjúságom tiszta tüze ég - 

vágyom tenyered 
őszinte melegére 
szádból tanultam 
a szót 

feledés - ébrenlét határán 
csak anyaöleket 
kezeket 
és csendes mosolyokat látok - 

úgy szeretnék még egyszer 
visszatérni játékaim romjaihoz 
- hogy újra megtalálj Atyám

Jékely Zoltán: A csend jajszava

Szép templom, mért sikolt a csended? 
Talán az Isten jajszava 
a torzult Emberért, kit valaha 
a maga képére teremtett -

Keresztury Dezső: Jókívánság

Húsz éve azt írtam: két évtized 
elég volt, hogy megismerd szívemet; 
hogy azt is megértsd, ami a szavakban 
mélyen rejtőzik, mert kimondhatatlan; 
mert amit cselekszünk, jobban elárul, 
mint amit annyi csak fecseg magárul. 

Két évtized magát kettőzte már, 
napunk is lassan hajlófélbe jár: 
mondjunk derűs búcsút az ifjúságnak; 
vágyak, gőgök, dühök szelidre válnak. 
Ne kívánj többet nekem, sem magadnak, 
csak amennyit türelmes őszűnk adhat.

Keresztury Dezső: Beszélgetés

A költő önmagához: 

Ha kiszáradtál, telj meg, 
ne sötéttel, mint a vermek, 
ne unalommal, szesszel, 
van életed, ne veszd el, 
vár még törődés, munka,
cselekedj rá nem unva, 
magadhoz-méltón a földön, 
hazád hazád, nem börtön, 
hát ne csak mint a gyermek: 
felnőtten örülj az örömnek, 
fogadd el, ami hiány van, 
ne higyj az örök halálban, 
ne érj rá csak arra figyelni, 
hogy a legnagyobb jó is semmi: 
örök körök emelnek, 
lépj rájuk, egyre feljebb! 

A világ felel: 

Ha befogadsz magadba 
s kívánod hogy betöltselek, 
egyazon törvény hatalma 
parancsol velem, s veled.

2021. július 23., péntek

Biblia





" Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban."
Róma 8: 38-39

Csorba Győző: Leszek falevél

Lehet hogy reggel térdig letűrt harisnya lesz a lábamon 
hogy tízéves gyereknek menhely-kabát lóg hátamon 
s egy boltosnál kivel szívesen nem találkozom 
nagy ívben átmegyek a másik járdára és ott folytatom     

Ha nagyon-nagyon akarom lehet hogy pont így megvalósul 
és nem is lesz csoda hogy hatvan évem meghiúsul. 
Száz év kétszáz ha senki de senki nem jöhet tanúmul 
leszek falevél melyet a szél ahogy kedve tartja úgy fúj

Mai Ige: Az egyedülmaradás ajándéka




„ Mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől: kinek így, kinek amúgy.” 
(1Korinthus 7:7) 

Nem baj az, ha valaki egyedülálló. Néha, amikor meglátunk egy gyönyörű nőt vagy egy jóképű férfit, aki nem házas, azt gondoljuk: „Vajon mi a baj vele?” Semmi! Sőt, lehet, hogy akkor lenne valami baj velük, ha házasok lennének, mert jobb egyedülállónak lenni, mint nem hozzá illő társsal élni házasságban.  

Volt egyszer két barát. Az egyik észrevette, hogy a másik a karikagyűrűjét a jobb keze mutatóujján viseli. Ezt furcsállotta, és megkérdezte tőle: „Ez a jegygyűrűd?” „Igen” – felelte a barátja. „Akkor miért nem a megfelelő ujjadon viseled?” – kérdezte tovább. „Mert nem a megfelelő nőt vettem feleségül” – válaszolta a másik.  

Nevetünk ezen, de a Biblia azt tanítja, hogy az egyedülálló élet nem csupán jó élet, hanem ajándék. Pál azt írja: „Szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; viszont mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől: kinek így, kinek amúgy” (1Korinthus 7:7). Ez nem azt jelenti, hogy egyedülállóként lelkibb emberek vagyunk, mint házasként lennénk. De tény, hogy vannak emberek, akiket Isten arra választott, hogy egyedülállók legyenek, és nekik ehhez adott kegyelmet.  

Pál is ilyen ember volt. Azt írta: „A nem házasoknak és az özvegyeknek pedig ezt mondom: jó nekik, ha úgy maradnak, mint én is” (1Korinthus 7:8). Pál szolgálatának nagy részét – hét évet leszámítva – börtönben töltötte, és ott írta meg leveleit. Istentől kapott megbízatásához jobban illett az egyedülálló életmód.   

A lényeg: soha senkinek nem kell szégyenkeznie vagy zavarban lennie amiatt, hogy egyedülálló.

Forrás: Mai Ige


2021. július 17., szombat

Áprily Lajos: Relativitás




Ma rettentő a hőség, 
némán bujkál az ének. 
De szól a gyík: Dicsőség 
a hőség istenének!

Parancs János: Remény és harag nélkül

“Nem!… – ahogy a lovag mondta,
a keresztes háborúból hazaérve.
– Nem bántam meg semmit.
Csak egy kicsit elfáradtam.”
Anélkül hogy észrevettem volna,
fogaim nagy része kihullott,
és csak ritkán horgad föl bennem
a régi tűzzel a régi vágy, hiába
kínálkozik magakelletően az alkalom.
Belátó lettem, megértő; megöregedtem.
Ami lehull, ami veszendő, az az enyém,
a páraként elillanó, sajgó káprázat.
Többre nem is tartok már igényt.
Amit el akarnak venni, azt önként adom.
Csak a jó szívvel nyújtott ajándékot
fogadom el, azt szemelgetem szomoruan.
S amit kevesen hisznek el a Földön,
annak tudatában élek és cselekszem:
a világon végül nyomunk sem marad.

Rajnai Lencsés Zsolt: Csak szavak



I.

Egy kis madár. 
Verebecske. 
Esőben ázó
Hóban fázó
lelkecske.
Tollai közt
napdárdát dob
a tikkasztó nyár
s ő már
egy csepp vízzel 
az "íze nincs ízzel"
beéri.
Éhét csillapítja
naponta egy morzsa,
és szótlan
tűri amit sorsa
rá mért.
Nem zúg haragja
nem jajong hangja
ügyet se vet rá senki.
Ki venné észre
ha meghalna?



II.

Pipacs.
egy szál pipacs.
Törzse nincs, se ága
csak szára, meg virága
s gyökere,
mi gyönge
kapasza a léthez,
de mi köze az
egészhez?
Egy fuvallnyi szellő
mi naponként eljő
néki orkán.
S élte oly rövid, semmi,
és nem is tud hol
megpihenni.
Hangja nincs 
se csókja, se könnye,
se illata, se íze
csak közönye.
Egy kis "lelke-nincs" virág.
olyan, mint ez a világ.



III.

Kopott ember 
a lét horizontján
A húsa mint ázott kender
lóg a csontján.
Aszott, 
és elhagyott.
Üstökét idő
keze markolja 
ajkát a halál csókolja.
Elárvult,
egy baráttól elárult 
hitében elájult
agg úr.

2021. július 15., csütörtök

H. Jackson Brown




      " Tanulj meg csendben maradni."       

Biblia





De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” 
(Ézsaiás 40:31)

Reményik Sándor: Egymás helyett

Van egy barátom, végzetesen más, 
És végzetesen mégis egy velem. 
Én végigálmodom az álmait, 
Ő végigéli az én életem.   

Ő helyettem is él, szenved, szeret, 
Lángol, lendül, hevül, harcol, nevet, 
Gyermek is, bajnok is, ember is a gáton. 
Én benne eltemetett vágyaim 
Hazajáró lobogását látom.   

De néha őt kísérti egy-egy álom: 
Mennybe törő és földbe temetett, 
Álom, amelynek folytatása 
Csak bennem, az én lelkemben lehet. 
Azt én nevelem, azt a gyökeret. 
Titkos virágként világra hozom, 
Nap felé fordítom a szirmait, 
S égre festem egy halvány hajnalon.   

Van egy barátom, végzetesen más, 
És végzetesen mégis egy velem, 
Barátságunkban épp ez a varázs. 
Én benne élem égig magamat, 
Ő bennem álmodja magát az égig.   

Ha találkozunk egy más csillagon: 
Szerepeinket talán kicserélik.

Rákos Sándor: Áldassék a verő kéz




lásd Uram 
esteledik 
bennem és körülöttem 
nő az Öreg sötétség 
de szívem félelme 
fiatal marad 
válni készül 
tőlem a világ 
válni készülök 
a világtól 
akkor hát miért féltem 
oly vadul magamat 
te bölcs rendelésed tán 
célod van még velem 
azért rettegtetsz 
élni rettegtetőm 
rettegéseimmel 
vagyok előtted kedves 
az üres kezűt 
könnyen útra bocsátod 
nem vered félelemmel 
de kire sokat bíztál 
s valamit is még 
át nem adott  
annak a szólítástól 
reszketve félnie kell 
öreg mesterként 
pálcát suhogtatsz 
így juhászítván 
vásott nebulót 
szívünkbe félni 
halált ültettél 
megyünk sietve 
míg lábunk alól 
ki nem fogy az út 
hála hát a 
félelemért is 
ha művünk így 
előbb kész 
bármennyire 
fáj is verése 
áldassék érte 
a verő kéz   

Verő László: Talán









Talán marad utánam egy fa, 
Talán marad egy ház, 
Talán nevem is megmarad, 
Talán egy gondolatom élhet tovább, 
Talán jószívvel gondol valaki rám.   

Talán ha elmegyek, 
Egy könnycsepp is születik, 
Talán…   

Fodor Ákos: Ecce Homo




állva szomszédos 
pellengéreken: m é l y e n 
megvetjük egymást

Fodor Ákos: Basho-hommage




Virágom szirmán 
Vízcsepp: pillanat-gyémánt! 
Most gazdag vagyok.   

Trausch Liza: Gazdag és Lázár




 "Volt pedig egy gazdag ember... és volt egy Lázár nevű koldus." 
Lukács 16,1a, 2a (Lk 16,19-31)  

A gazdag és Lázár történetében az igerész két teljes életrajzot ír le. Általában olyan életrajzokat olvasunk, amik a halálig tartanak. Ebben a részben három vers a földről tudósít, kilenc pedig az azután valókról. A gazdagnak minden sikerült, semmi rosszat nem mond róla a Biblia. Vigadozott, bíborba, patyolatba öltözött. Lázárnak nem volt senkije, éhes, beteg, fekélyekkel teli ember volt. Az Ige a két végletet tárja elénk, a legrosszabbat és a legjobbat, ami létezik. Ha megkérdeznének, melyik életet választanád, mit felelnél? Tudod-e, hogy mennyivel értékesebb az örökkévalóság? A függöny lemegy, mind a két ember meghal. Vajon mi van a függöny mögött? Meghalt a koldus, és meghalt a gazdag is. Amire mi azt mondjuk, hogy elaludt, arra a Biblia azt mondja, hogy felébredt. A gazdag felnyitotta szemeit valahol, amiről itt, a földön azt hitte, hogy nincs. A bűnesetnél az első emberről azt mondja a Biblia: "És megnyilatkoztak mindkettőjüknek szemei" (1Móz 3,7). Tulajdonképpen bezáródtak szemeik, nem látták már a kerten átmenő Istent, csak szavát hallották. De magukat mezítelennek látták, és megszületett az átkos "én". Amikor odaérsz, hogy felnyitod szemeid, látod, hogy minden valóság, mégpedig örökké valóság! A gazdag a pokolban kínokban lévén látja az üdvözülteket. A kínban lát, érez, emlékezik. Mondja, hogy van öt testvérem. Azt szeretné, ha a halottak közül elmenne valaki a testvéreihez. De nincs lehetőség! A távolság áthidalhatatlan. Ma még van egy híd, egy szál kereszt. Ma még átmehetsz rajta! Ha véget ér az életed, ez a híd nincs többé számodra.     

Forrás: Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből

2021. július 13., kedd

Hajnal Anna: Álmodtam?












Álmodtam? 
már előző éjjel is vártál 
valamely parkban valamely fánál: 
fát a parkot az órát elfeledtem 
de hova lettél? és hova lettem?   

Álmodtam? 
ma éjszaka mellettem álltál 
kettő voltam és kettő voltál 
némán fogtam mind a négy kezedet 
némán fogtad mind a négy kezemet 
hol egyedet hol másikod kérdem: 
hol egyemet hol másikomat kérded: 
melyiked lehetett 
melyikem lehetett 
aki szerettél? 
aki szerettelek?

Szakáli Anna: Ott leszek…

Ott leszek én fenn a hegy tetején, 
sólyom-röptű selymes suhogásban, 
ott szerettük egymást az elején, 
édesgyönyör futó sóhajában…     

Ott leszek, ha az orgona nyílik, 
bújok hozzád esdeklő-szelíden, 
álmaimmal fénylő hajnal játszik, 
szemed villan szerelem tűzében.     

Ott leszek én, visz hozzád a vágyam, 
szemedből fakadó ragyogásban 
élek, hol a fenyves ringat lágyan, 
fák közt futó napfény sugarában.     

Ott leszek, ha te is ott, mint régen, 
egy bársonyos, holdsugaras éjen, 
ott leszünk mi akkor, mind a ketten, 
időfonta egy testben, lélekben.

Rákos Sándor: Jelenések könyve

Hallok nagy zúgást, mintha támadó szél 
szárnya verdesne lélegzéseimben; 
delelő Napnál hevesebben éget 
homlokomon a perzselő igazság.   

Évet, hónapot, hetet, napot, órát 
kérlelhetetlen serpenyőbe gyűjtök: 
súllyal mérem az ember tetteit, 
latolgatom a jó és rossz gyümölcsét.   

Régenvolt prófétáknak őstudását 
őrzi a lelkem, akik népükért látásokat 
láttak — el nem pihent 
életük tüzes ösztökéje.   

Mert én a dalt nem buta citerán 
tanultam, se nem unaloműzésből, 
belőlem a világ szíve beszél; 
én kimondom, ami benne vajúdik.   

Szidás nem riaszt, nem ront meg dicséret, 
a kísértő csalétket visszahányom — 
nagyobb és erősebb az mindeneknél, 
aki a lélek súgásait hallja!

Ellen Niit: Otthont adsz












Amint az ajtón benyitok, 
kezemnek 
otthont adsz a tiédben. 
Befogadod, mint csavargót a házba, 
ott vacok várja, tűzhely, vacsora, 
nincs lárma, nincs tülekvés. 
A lélek felbátorodva 
kioldja átázott cipőjét, 
vizes harisnyáját kötélre dobja, 
aranyfényű teát tesznek elébe, 
illatos málnaízzel, 
vágnak mellé, amennyi jólesik, 
a friss kenyérből. 
Aztán, ha a lélek, felbátorodva, 
egy kicsit kutat még a polcon, 
talál ott rejtett örülnivalót: 
kis üveg mézet, 
vagy egy pozsgás-piros almát. 
Csak annyi kell, hogy a kezemnek 
egy pillanatra 
otthont adj a tiédben.     

Rab Zsuzsa fordítása

Gál Sándor: mélység

ahogy megremeg a kéz s az emlékezet 
a visszafelé táguló egyszer-volt világ 
feltüremkedik a homályló mélyből 
– tavaszi földből a tavalyi dáliák 
s amit eltemetettnek véltünk-hittünk 
zöldre vált bennünk s növeszt ágat 
levelet bont és lobbant virág-tüzet 
s kigyúlnak a magas égi tájak

Gál Sándor: májusi hullámzás

a hullámzó májusi messzeségben 
visszatérnek az egykori hangok 
rigó szól és tücsök cirpel 
fölé kondulnak a déli harangok 
szinte láthatóvá válik az ének 
ahogy a füvek selymét megérinti 
mondhatóvá tárul a mondhatatlan 
a történet önmagát teremti 
s a mindenség mögött a tömör egész 
törvény sors ami részünkké lett 
bejárhatatlan századok sora 
a volt-élet és a nem-lesz-élet

2021. július 10., szombat

Radnóti Miklós: Julius




Düh csikarja fenn a felhőt, 
fintorog. 
Nedves hajjal futkároznak 
meztélábas záporok. 
Elfáradnak, földbe búnak, 
este lett. 
Tisztatestü hőség ül a 
fényesarcu fák felett.

Márai Sándor: Köszönet a nőknek.

 


Köszönet a nőknek. Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek, köszönet.  


Forrás: Márai Sándor: Füveskönyv (részlet) A nőkről általában 


2021. július 7., szerda

Dévényi Erika: Csak állok




Csak állok, csak állok mozdulatlanul 
A világ közben többször körbefordul 
A szél csendben simogatja a fákat 
Érzem, hogy valami mély béke eláraszt   

Jöhet bármi, én nem mozdulok 
Nem zavarnak a külső morajok 
Csak belső lényemre figyelek 
Arra, amit Isten bennem éleszt   

Látom, ahogy békém testet ölt 
Szeretetével erősen megkötöz 
S amikor már teljesen körbezár 
Akkor válok szabaddá igazán   

2021. július 5., hétfő

Lucian Blaga: Négysoros




Élünk, s a láthatár ránknehezül: 
mint mélyén egy tengerfenéknek;    
sosem oly szörnyűek a szenvedések, 
hogy ne lenne belőlük ének.   

Tandori Dezső fordítása

Nadányi Zoltán: Így volt

Zuhantál és elkaptalak, 
ruhád csücskénél és a vak 
mélységbe fejjel lefelé 
csüngtél és én tartottalak, 
a rácsnak rogyva, görcsösen, 
öt ujjal, kínnal és dühvel. 
Egyetlen szörnyű akarat 
volt bennem: nem engedlek el!   

És megvirradt és este lett 
és jöttek őszök, tavaszok 
és még mindig tartottalak 
és már harmadszor havazott 
és még mindig tartottalak    
és súgtam lázas szavakat 
és az öt ujjam majd letört 
és a ruhád szakadt, szakadt.   

Hogy volt tovább, nem is tudom. 
Egyszer csak elmúlt az egész. 
Kiszállt belőlem az a láz, 
az a vad, gyilkos rettegés. 
Itt állok az erkélyen és 
az élet zúg a körúton 
és a felhőkbe nézek és 
nem is tudom... nem is tudom...

Sík Sándor: Nyárvégi reggel










Aranyporos nyárvégi reggel, 
Gyomlálsz a kertben szorgalmas kezekkel. 
Pedig a nyár 
Lassan lejár. 
A kardliliom kardja hegye sárgul. 
Hull a szirom az öntözött virágrul; 
Lassan elkezdi csomagolni már 
Zöld poggyászát a fák alatt a nyár.  

Nyár, szép arany nyár, jó meleg, 
Engedd, hogy szépen kérjelek, 
Csak egy nagyon nagyon picit 
Lassítsd lehelet lépteid, 
Hadd hallgassuk még egy picinykét 
A vadgalambot meg a cinkét, 
Hadd ültetünk még egynehány 
Margarétát meg tulipánt.  

Hadd legyen még egy csepp nyarunk, 
Gyomlálni kócos udvarunk, 
Fáradt szívünkbe gyűjteni, 
Ami a nyárban isteni, 
Hogy ködöt, esőt megelőzve 
Suhannánk át a sárga őszbe, 
A sárga csendbe, 
Magunk körül piros tavaszt teremtve.

Adrian Plass




“ A legtöbbször én is csak vánszorgok, de három dolog lenyűgöz. Az egyik Jézus személye, a másik, hogy Isten szeret engem és családja tagjának tart, a harmadik pedig annak biztos tudata, hogy az életemből semmi sem veszett kárba." 

A. Túri Zsuzsa: Ki mondja meg

Ki mondja meg, merre menjek, 
Mennyit birok, mennyit merjek? 
Ki segít nekem, ha szépen, 
alázattal én megkérem, 
segítsen nekem túlélni, 
tenni, hinni és remélni? 
Ki segít, hogyha már nincsen 
Semmi álmom, semmi kincsem? 
Kire nézzek, kihez szóljak? 
Kinek lábához omoljak? 
ki kísér el, ha elvesztem, 
ki cipelné a keresztem? 
Ki biztat, hogyha megállok, 
fáradtan, én, vén zarándok, 
éjfekete rémképekkel, 
lelkemben ezernyi sebbel, 
ki csitítgat, ki vigasztal, 
ki biztat és ki magasztal, 
ki mosolyog, ki hisz bennem, 
ki mondja meg, mit kell tennem?   

Nincsen múzsa, nincs tehetség, 
Szenvedés van, múlt és emlék, 
Rettegés kegyetlen mától, 
Rettegés szörnyű haláltól.

2021. július 1., csütörtök

Pilinszky János: [Hogy nem vagy, oly valószínűtlen!]




Hogy nem vagy, oly valószínűtlen! 
Nyersen kivontad magadat 
Mint közös csókból 
a kiábrándult szerető   

Ágai Ágnes: Csendélet












Puha szájjal csókol a csend. 
Nem történik semmi. 
Lágy krémfelhők mozdulnak. 
Lassan. 
Hozzám törleszkedik a csend. 
Szép, hosszú, 
végnélküli hallgatás. 
Letörli az emlékeket. 
Üres vagyok. Tiszta. 
A világ kihátrált belőlem. 
Meg kellene születni. 
De hova?


Ágai Ágnes: Az őrző










Tartalak teljes valómmal. 
Két partom közé szorítlak. 
Zúgó ár el nem sodorhat. 
Nem emlékezlek, visszaéllek. 
Áttelepítelek a mába, 
rögzítelek megkötő anyagba. 
Időzítelek. 
Magamnak tartozom veled. 
Voltságodról leválasztalak. 
Kiragyogtatlak. 
Bevilágítalak. 
A jelenben érzem jelenlétedet. 
A múlt ablakát ököllel bevertem. 
Kiragadlak. 
Ütőeremen dobolsz 
eleven lüktetéssel. 
Létezel. 
Élsz, mint minden halandó.

Kormányos Sándor: Mintha valaki...




Csak zuhanáskor jövök rá, 
a kötelék még túl laza, 
de érdekes, hogy mégis érzem: 
Mintha valaki tartana...