2023. október 31., kedd

Kiss Ottó: Visszafelé hull a hó - Versek gyerekhangra










Tudod apa, az lenne jó, 
ha eggyel többször jönnél haza, 
mint ahányszor elmész.  


Szeretem, ha hull a hó. 
Azt is szeretem, amikor 
apa eljön hozzánk, de nem 
szeretem, amikor elmegy. 
Olyankor a szívemben 
visszafelé hull a hó.   


A boldogság az, 
amikor sokat kapunk. 
A fájdalom az, 
amikor ezt mind elveszik. 
Én nem akarok boldog lenni többé, 
mert az egyszer nagyon 
fájni fog. 

*

Amikor vacsoráztunk, 
anya lefestette a Napot, 
persze csak szavakkal, 
de a képzeletemben nem a Napra, 
hanem legjobban egy csillogó 
hógolyóra hasonlított, 
a felhő pedig, 
mert az is volt a festményen, 
egy tintahal képében 
úszott nyugat felé, 
le a tenger mélyére, 
oda, ahol sötét van. 
Csak a hógolyó 
ragyogott fent továbbra is, 
mintha mindig ott akarna maradni, 
akár apa nagy fehér tányérja 
a konyhaszekrény tetején. 

*

Anyától apáig egyetlen út vezet, 
az, amelyiken a hatos autóbusz megy. 
De ez a járat azóta nem közlekedik, 
amióta apa feleségül vette anya 
régi barátnőjét, a Cédát. 


Ma vettünk egy kutyát, aki 
anya szerint sokkal többet játszik 
majd velem, mint a papa valaha is. 
De szerintem a Terri egyáltalán 
nem hasonlít a papára. 
Négy lába van és sokkal alacsonyabb. 


Az igazi dolgok 
nagyon mélyen vannak. 
A feneketlen tó 
fenekénél is mélyebben. 
A szívem körül valahol. 

*

Azt mondta a Márió, hogy a spenótot 
és a répafőzeléket kimondottan szereti, 
csak azért nem eszi meg őket, 
mert olyan nagyra nő, hogy ha 
lefelé néz, elszédül.  

A Máriónak, tudod, sok mindenben igaza van. 


Régen, amikor az emberek még 
némák voltak, a halak gyűlést 
tartottak, sajnálkoztak egy csomót 
az emberek miatt, aztán nekik adták 
a beszédet. Ezt anya mondta. 
Én meg azt mondom, ha kicsit nagyobb 
leszek, összegyűjtöm a szavakat egy 
műanyag zsákba és beleöntöm őket a 
tengerbe. 
Hadd beszéljenek ezután a halak is.  

Kiss Ottó: Visszafelé hull a hó - Újabb versek gyerekhangra












Úgy érzem magam, 
mint a hal, 
akit kihorgásztak. 
Márióval egy zsinór köt össze, 
ami láthatatlan, 
de mégse lehet elszakítani.                      

*  

A gólya 
sokkal okosabb 
az embernél, 
mert nemcsak 
a vízben meg a földön jár, 
de repülni is tud. 
Nemhiába 
hitette el mindenkivel, 
hogy ő hozza a kisbabát.                      

*  

Amikor a doktor nénihez értünk, 
anya levette a kabátomat, 
meghámozott, 
mint egy narancsot. Milyen édes 
ez a gyerek, mondta a doktor néni, 
pedig savanyú arcot vágtam, 
és féltem is egy kicsit, 
legszívesebben az ágy alá 
bújtam volna, 
vagy a szoba sarkába, 
hogy csalogassanak elő, 
a doktor néni és anya, 
becézzenek meg simogassanak 
a szavakkal, hogy érezzem: 
jön elő belőlük a szeretet, 
és megtalál, 
hiába bújok el.                      

*  

Ma szerencsés napom volt: 
találtam egy négylevelű lóherét.                      

*  

Ha valaki csuklik, 
az azt jelenti, 
hogy emlegetik. 
Ezt egy néni mondta 
a buszmegállóban. 
Anya meg azt mondta, 
hogy biztosan 
apa emleget minket, 
azért csuklottam. 
És amikor mindnyájan, 
a néni, 
anya, 
meg én is 
emlegetni kezdtük 
az autóbuszt, 
azonnal meg is érkezett.  

Egy nagy kék csuklós.                      

*  

Amikor a Márió 
anyja meg apja elváltak, 
ő kutyát kapott ajándékba. 
Megkérdeztem a papát, 
hogy velük mi van, 
de azt mondta, 
hogy ők soha nem válnak el, 
mert annyira szeretik egymást.  

A kutyát már meg sem említettem.                      

*  

Az este 
olyan sűrűn villámlott, 
hogy azt hittem, 
nappal van. De eső 
nem esett, 
és az ég sem dörgött. 
Gondolom, 
nem voltak mérgesek 
ott fenn, 
csak nem bírtak elaludni, 
és kapcsolgatták a lámpát.                      

*  

Máriónak 
meg a biciklinek 
vannak hátrányai. 
A biciklin nem lehet játszani, 
Márión meg nem lehet biciklizni.                      

*  

A vonatsínek 
egymás mellett 
mennek, 
de valahol messze 
összeérnek. 
Apa szerint csak a végtelenben.  

Apa és anya 
is egymás mellett 
mennek, 
én meg középen, 
mert én vagyok a végtelen, 
ahol ők összeérnek.                      

*  

Amikor hazaértünk, 
anya visszahallgatta 
a rögzítőt. 
Apa üzent a kiküldetésből, 
de csak annyit, 
hogy szép a Tisza, 
olyan, mint egyszer régen. 
Anya erre sírni kezdett, 
sok víz folyt le 
a szeméből, 
de nem volt szomorú, 
inkább szép volt. 
Olyan,mint a Tisza egyszer régen.                      

*  

A bábuk közül 
a marionett hasonlít 
legjobban az emberhez. 
Minden ízét 
külön zsinór segítségével 
lehet mozgatni, 
és felülről irányítható.                      

*  

Jön az árvíz, 
mondta anya. 
Jön az árvíz, 
mondta, 
és félrenézett. 
Jön az árvíz, 
idézte riadt tekintettel 
Petőfi Sándort, 
pedig akkor még csak 
patakokban 
folyt arcáról a könny.                      

*  

Ami nem történik meg, 
az az éjszaka. 
És ami megtörténik, 
az a nappal. 
Hogy egyszer 
teljes világosság legyen, 
előbb-utóbb mindennek 
meg kell történnie.  

2023. október 29., vasárnap

Gyurkovics Tibor: Egy Dáliának








Én már csak abból élek ha adok
neked szívet virágot kacatot
csókot csapongást örömet
nem tudom mit csináljak nélküled?

Nem tudja mit csináljon kezem,
csak ha rád várok akkor létezem,                  
csak akkor lélegzem, ha csókolok
a csókjaidból levegőt szívok.

Őrjöng a tér és szétrobban a perc:
mit csinálsz? hol vagy? szeretsz? hogy szeretsz?
csalánként perzsel a torok,
megfulladok s te nem tudod.

Csak attól élek ha rád gondolok
szívemben látom lengő alakod
benned veled általad szeretem
halálomat – s maradék életem.

Pilinszky János: Zűrzavar - Valaki

ZŰRZAVAR  

Egy nemlétező résen át 
nézi a szörny, de nem látja a mennyet. 
A megsemmisült pillanat 
kulcslukán át hiába leskelődik. 
Ettől lesz egyre súlyosabb 
és egyre könnyebb. 
Az, hogy semmit sem lát, 
szíven üti, holott a szörny 
valójában nem létezik. 
Csak én vagyok. Én, te, meg ő. 
Istenem, irgalom!  

VALAKI  

Egy tökéletes körön, vagy még inkább 
egy tökéletlen oválison át 
nézi Isten a szörnyet. Millió 
arc, kéz, köröm egyvelegét. 
A háttérben hosszú és néma ágy; 
közönséges párna és paplan. 
A szörny patája átüti a padlót, 
mire valaki elsírja magát.

Illyés Gyula: Könnyű












Kezed kezembe, 
tekintetem tekintetedbe már, 
mint folyó a mederbe, 
mint szájra a pohár. 
Alakod könnyű képe rezge 
fénnyel, színnel tömött fejembe, 
mint őszi fák 
lombjára ha csak egy madár.  

Elrendeződik a világ.

Radnóti Miklós: Október

Hűvös arany szél lobog, 
leülnek a vándorok. 
Kamra mélyén egér rág, 
aranylik fenn a faág. 
Minden aranysárga itt, 
csapzott sárga zászlait 
eldobni még nem meri, 
hát lengeti a tengeri.  

1941

2023. október 25., szerda

Kiss Ottó: A játékban az az igazságos












A játékban az az igazságos, 
hogy bármi lehetek.  

Ha akarom, orvos, 
ha akarom, beteg, 
ha akarom, kalauz.  

A játékban csak az 
nem igazságos, ha 
Márió is éppen az akar lenni, 
ami én. Olyankor 
mindig folyó leszek, 
kilépek a medremből, 
és mindenkit elöntök: 
az orvost, a beteget 
és még a kalauzt is. 
Csak pont Máriót 
nem tudom elönteni, 
mert ő akkor mindig hajó lesz.  

És ez az, ami a játékban 
nagyon nem igazságos.

2023. október 23., hétfő

Baranyi Ferenc: Egyedül




Az a magány: aludni térni  
egyszál-pucéran olyan ágyba,  
melyben néhány nappal előbb még  
szeretőd válla volt a párna;  
mint alma-álom, rádvirult a  
lánymell, kezedbe kerekedvén,  
s most gömbölyű homályt szorongatsz  
az éj didergő, vézna testén.     

Elküldtelek – s én érzek úgy, mint  
akinek az útját kiadták,  
ujjaim teli kosarából  
elgurultak az aranyalmák,  
füled kelyhébe összegyűjtve  
elvitted felforrt suttogásom,  
formád nyomának mélyedése  
hűsen ásít a szalmazsákon.     

Voltál test-méretű valóság –  
hiányod mindenségnyi semmi,  
köröttem bizsereg a csönd már,  
mellemet kiáltás repeszti,  
kiáltozom, de visszalengő  
illatod éri felszakadt szóm,  
s csitulok, mint aki magában  
dúdol, ha kopognak az ajtón.     

Ne fordulj meg, nem lenne úgysem  
megoldás már a visszatérted,  
csak úgy maradok meg neked, ha  
nem hallod, hogy kiáltok érted,  
máskor bennem csodát csodáló  
szemed kihűlne most, ha látna,  
megfosztva gőgöm mákonyától  
visszatérésed megalázna.   

Kassák Lajos: Magam örömére

Kint jártam a hegyen s a kosaram teleszedtem gyümölccsel 
mire hazaértem a felét uton-utfélen elhullattam.     

Hogy körülültük az asztalt, mindenkit jószivből kinálgattam 
egy zöld héju alma maradt utoljára, gondoltam ez az enyém lesz.     

Alig hogy nyultam utána, egy másik kéz is kinyult a tál fölé 
idegen kéz volt, de hogy érintettem, árnyék suhant át a szivemen.     

A gyümölcsből nem maradt nekem semmi, de sohse felejtem ezt az estét 
tizen ültünk az asztalnál s egy lány, mintha gonoszul incselkedett volna velem.     

Aztán felébredtem, mert mindez csak álmomban történt ilyen gyönyörüen 
egyedül álltam a reggelben és éreztem, hiába is vágyakozom 
a lány után, akit nem ismerek s aki talán engem se ismer.

Baranyi Ferenc: Előled is hozzád

Szeretni foglak tegnapig. 
Jövőd múltamba érkezik 
s múltadból érkezik jövőm. 
Csak tegnapig szeress, de hőn. 
Mielőtt megismertelek, 
már szakítottam rég veled, 
nem is tudtad, hogy létezem, 
és szakítottál rég velem, 
elváltunk végleg, mielőtt 
megjelentünk egymás előtt, 
én jobbra el - te balra át. 
S most jobb a ballal egybevág. 
Kiadtad utamat s utad 
kiadtam én is. Menj. Maradj. 
te érted ezt? A távozó 
nem el, de feltűnik. 
Hahó, hahó! Csak erre! Jőjj! Eredj! 
Isten hozott! Isten veled! 
Isten veled! Isten hozott! 
Futok tőled s hozzád futok,
s te tőlem énhozzám szaladsz, 
előlem is hozzám szaladsz - 
ki érti ezt? Ki érti azt?  
Megfoghatatlan. Képtelen. 
Szerelem ez? Alighanem.

2023. október 22., vasárnap

Kormányos Sándor: Mint az ősz...












A lélegző csendben 
hasztalan kereslek, 
magány köszön, mint 
régi ismerős, 
nyomában hiányod 
ballag át az úton 
s mellém szegődik, 
halkan mint az ősz...

Kormányos Sándor: Úgy viszlek...



Nem vagy sehol, csak szívem mélyén érzem, 
hogy lüktet a csend s a halkuló világ 
úgy sóhajt érted mint kint az őszi erdőn 
a levele után rezzenő faág.                                                                                                       
Nem vagy sehol, csak konok némaságom 
őríz, mint álmot, mint elvesztett csodát, 
s mint nyarak tündöklő mosolyát az őszbe, 
úgy viszlek magammal emlékként tovább.

Kormányos Sándor: Te és én...




Én mindig rosszul tippelek, 
te mindig rosszul tippelsz, 
én úgy tudtam, hogy ismerlek már, 
azt hitted, hogy ismersz.   

Én megálmodtalak téged, 
te megálmodtál engem, 
s az álmainkat valóságnak 
hittük mind a ketten...  

Nagy Gáspár: A szerelem ideje

Hajnaltájban megfogtalak, 
reggelre nyakamra kötötted a rétet, 
délre a tóba húztál, 
harangkondulásra elvesztettelek, érzem.  

Tegnapelőtt és azelőtt tudom a nádba, 
holnapra fehérebb lettem a hónál, 
tegnap mindenütt kereslek, 
holnaputánra sehol se voltál.

Kányádi Sándor: Még süt a Nap…












Még süt a Nap, még sütöget, 
csak reggelente van hideg, 
csak estelente kéldegél 
újra és újra föl a szél. 
Csak az éjszakák, csak azok 
hűvösek, mint a csillagok. 
Napközben meleg van, meleg. 
Sütkéreznek a verebek. 
Duruzsolnak a darazsak. 
Napfényben fürdik a patak. 
Gúnárok, gácsérok, tojók 
élvezik még az úsztatót. 
De a reggeli hideget 
feledni többé nem lehet, 
sem az esték, sem a sötét 
éjszakák csillag-hűvösét; 
tudják mindezt a levelek, 
s a fáknak búcsút intenek.

2023. október 19., csütörtök

Szabolcsi Zsóka: Változatok a csendre





Valaki megszólalt, és a csend 
apró szilánkokra hullott.                    
Most óvatosan lépkedünk, 
Nehogy megsebezzenek 
az éles szavak.                                       

*  

Napfény, ne nézz rám, 
szellő, ne simogass, 
patak, ne dalolj nekem... 
ma néma vagyok,                          
csendem keresem...     

*  

Néma tisztaság. 
Betűk helye papíron: 
Fehéren fehér.     

*  

.... s belémhasít a némaság. 
Tört szív reccsen fagyos éjben. 
Ki nem mondott szavak szállnak 
örökké tétova égen.

Kormányos Sándor: A mi csendünk




A mi csendünk az csendesebb 
mint bárki mások csendje, 
a mi csendünk az olyan mintha                  
folyton csendesedne, 
s mennél halkabb annál jobban 
lehet hallani, 
és úgy üvölt, hogy néha már 
ki kell mondani.   

Imre Flóra: Levél a hitveshez

a fogkeféd elcsomagoltam 
kidobni nem vitt rá a lélek 
maradok hát gyógyíthatatlan 
szentimentális amíg élek    

a tusfürdődet félretettem 
törülköztem a törülköződdel 
a konyakmeggyet is megettem 
nem maradt végül semmi bűnjel                                

de hova rejthetném a testem 
titkolni hogy te átkaroltad 
a lelkem hogy fertőtlenítsem 
amely nem tud nem tudni rólad    

csak a tárgyak törékenyek 
de tömör az emlékezet

2023. október 18., szerda

Ilze Bindemane-Klava: Haiku




ősztől nem kérek 
csupán napfényes reggelt 
az én lelkemben...   

Káliz Endre ford.

Szabó Lőrinc: Két ország határán

Ha még megkívánsz, 
megkívánlak érte, 
kevés már a kedvem 
földi jóra, szépre, 
kezdek öltözködni 
jégbe, hófehérbe.   

Nem érek rá többé 
könnyű ölelésre, 
ha nagyon szeretsz, 
hálás leszek érte, 
ha nem csábítasz el, 
magad vesztesége.   

Én már csak az égre 
nézek fel maholnap, 
két ország határán 
lábaim topognak, 
az is csak búcsú, ha 
szívedbe botolnak.  

 Ha még itt marasztalsz, 
hálás leszek érte, 
nagyon nehéz az út 
az őszbe, a télbe, 
nem kísérhet oda 
nyarad édessége.   

Megyek mégis. Kell a 
béke tisztasága, 
nem tudom, mit ér, 
de ma még fáj az ára; 
várjak, most, miattad, 
várjak, utoljára?   

Sírva így búcsúzom, 
régi életemtől, 
ha nem húzom is ki 
kezed a kezemből: 
nincs út visszafelé 
e szomorú percből.   

Öltöztet az idő 
jégbe, hófehérbe, 
két országban járok, 
mindegyiktől félve; 
akármit választasz, 
megszenvedek érte.
   

2023. október 17., kedd

Képes Géza: Balatoni éj









Ős csöndbe burkolózom be, hogy jobban halljalak,
homályba burkolózom, hogy jobban lássalak.
Hűs szélben hajladoznak a vadrezedák,
árnyak közül fehéren pislog a mécsvirág.
Hullámzik, ring a nádas, de egy helyben marad:
s beszél, rólad beszél a tömör-sötét csapat.          
Csillagfényben suhognak a karcsú jegenyék:
érzem remegő tested delejes melegét.
Látlak: kigyúlsz lobogva s a láng belém harap…
Meg-megcsobbannak a fénylő ezüst halak:
halk, csókos csobbanások...elvillanó mosoly –
Mindenhol itt lebegsz, és nem vagy itt sehol.

Zelk Zoltán: Jelen!




Álmomban hallom a nevem – 
ocsúdva, még fél-éberen 
fölkiáltok: Jelen!

Ágai Ágnes: Töprengés

Egész életünk imitált valóság. 
Fény-, hang-, hő-, íz effektusok játéka 
Az idegvégződések billenttyűzetén. 
Az álom is megélhető valóság, 
A különbség csak viszonylagos. 
Életem filmje több síkon pereg. 
Addig vagyok én, ameddig 
El tudok számolni önmagammal. 
Bomlásom terméke nem egyenlő velem. 
Csak mások halálához van közöm. 
Azokba belepusztulok.   

Garai Gábor: Galamb és varjú





A templomtéren miért a galambok 
tanyáznak - s mért a Vérmezőn a varjak? 
Ki tudja? A galambot etetik tán 
a hívek, nem hívek. . . A varjú meg 
eszi, amit talál. Töppedt, fagyos hó 
alól szemelgeti - rigókkal, verebekkel 
együtt - amire lel. De mire lel 
e gyümölcstelen téli sivatagban? 
S mégis Északról, úgy november végén 
hozzánk költözik és itt kitelel 
fényes feketén, bús csőrrel, kövéren, 
s büszkén jár kutyák, gyermekek között, 
senkit se bánt, pockot se, egeret se, 
de öntudattal jár - és meg se rebben 
(mint a galamb) - ha közelébe lépek; 
csak amikor már minusz tíz alá száll, 
a hideg, akkor szól lázongva: kár, kár! 
Kár, hogy nem röpült még délebbre le? 
De itt telel — s ki törődik vele.

2023. október 16., hétfő

Túrmezei Erzsébet: Ősz




Uram, búcsúzik az élet,
mert a gyümölcsök megértek,
meleg nyárnak vége lett.
Elszáll a vándormadár is,
és megborzong a virág is.
Hullanak a levelek
aranyszínű szemfödélnek.
Egyre csendesebb az ének.
De borongós ég alatt
most az őszért áldalak.

Üzensz sárguló levélen,
és elémírod az égen
vándormadarak jelét,
hogy mélyen szívembe rejtsem,
vándorvoltom ne felejtsem,
vándoroljak Tefeléd.
Mind korábban itt az este.
Megért a szőlő gerezdje.
Hadd mondjak, Uram, neked,
mindezért dícséretet.

Köszönetet a ködért is,
a lehulló levélért is,
minden gyümölcsért a fán.
Röptéért vándormadárnak.
Hirdessétek, könnyű szárnyak,
hogy van melegebb hazám!
Át a ködön, át az éjen
édes zengéssel kísérjen
dérbelepte réteken
őszi hálaénekem!

2023. október 14., szombat

A nap gondolata




Mielőtt feladnád, gondold végig, miért tartottál ki eddig.

Grecsó Krisztián: Én már nem tudom

     


     Én már nem tudom, vagyis elfeledtem, és akarnom kell emlékezni rá, hogy alig néhány évtizede még nálunk, Magyarországon is szóltak egymáshoz az emberek, tudni akarták, honnan jön a másik, mire vágyik, nyitva voltak az ajtók, feljártunk egymáshoz, a függőfolyosón vagy a kis ház előtt ott volt a hokedli, arra ültek ki az öregek, akik nem is voltak öregek, és mondták, hogy telik az élet, mi a titka a roppanós kovászos uborkának, milyen nóta járja, ki süti legszebbre a szalonnát, hol olcsó a sütőmargarin. 

     Én már nem tudom, mi lehetett annak a bizalomnak az alapja, hogy bárhol kaptam egy karéj lekváros kenyeret, és az utca tele volt gyerekkel, lábtengóztunk és jártuk a határt, az öregek, akik nem is voltak öregek, dominóztak vagy huszonegyeztek, és valahogy mindig volt min nevetni. El sem tudom képzelni, min lehetett annyit nevetni. Én már nem tudom, hogy volt, hogy szerettük, vagy ha nem, hát elviseltük egymást, nem kellett kínosan feszengeni a vasárnapi ebédnél, már nem emlékszem, milyen úgy beszélgetni, hogy ha vannak is tabu témák, nincsenek aknák, nem lesz lápos és mérgező a beszélgetés egyik tőzeges szóról a másikra; csevegjünk bármiről: szobafestésről, locsolásról, olvasásról. Én már nem tudom, milyen az, hagyományról, szokásokról beszélni alanyi jogon, úgy, hogy hiszem, a világ leírható és meghódított, mert a búcsúra hazajön a család és a húszliteres fazékban rotyog a töltött káposzta, és az asztali fehérbor mellett elmeséljük a nagy eposzainkat, mondjuk arról a rémületes inflációról, amikor tönkrement a pengő, és a házra félretett pénzből tata végül egy kenyérvágó kést vett meg egy bilit. 

     És persze azt sem tudom, honnan vették a régi öregek a derűt, merthogy ezt nem sírva mondták, hanem nevettek, „ma is megvan az a bili”, mondta kacagva tata, pedig nem volt meg, vagy ma nincs meg, ahogy derű sincs, az élet derűje, ami akkor is erősebb volt a türelmetlenségnél, gőgnél, irigységnél, ha nem lett meg a csinos családi ház. Mert volt helyette boldogság, gyerekek, jó szó, és annál nem volt fontosabb. 

     Úgy hozta az úri dolgom, hogy egy aprócska olasz faluban voltam, amikor itthon megint felizzott a gyűlölet állami ösztökéje, amikor újra irritálni kezdték a magyar emberekben az egyébként is megzavarodott lelket. Próbáltam nem figyelni a hazai híreket, hogy „tudtam-e”, csak ültem, néztem a tengert, és láttam, hogy arrafelé még kiülnek a padra az öregek, akik nem is öregek, dominóznak a tengerparton, nagyot nevetnek a péknél, nem lökik el egymást, nem keresik a konfliktust, nem úgy élnek, hogy azt lesik, min sértődhetnek meg. És nem azért – hiszem, hogy nem –, mert jobb emberek, mint mi. Aztán persze mégis, és mégsem. 

     Éreztem magamban a kelet-európai rutint, ingert a szorongásra, a félelemre, a türelmetlenségre, „mit lopja a napot?”, „miért nem szól rá a gyerekre?”, „miért nem hozza már?”, de a tenger, a falucska szűk utcái, a mosolygós emberek nem hagyták, minden mozdulat kigúnyolta jól táplált magyar szorongásom. Irigy lettem, bevallom, egészen őszintén irigy. Szeretném én is elhagyni az eredendő sértettségem, ami a Lajtán innen úgy születik az emberrel, mint másutt Ádám és Éva vétke, azt az örökös gyanakvást, hogy engem rá akarnak szedni, meg akarnak károsítani, át fognak verni, megalázó helyzetbe fogok kerülni, és másról sem szól az élet, mint hogy ezekre készülök, és ezeket heverem ki. Mert semmilyen sérelmemre – ahogy az apáméra és az ő apjáéra sem volt – nincs orvosság, jóvátétel, igazság. Ezért mi, magyarok az apróságokat (elénk állnak a sorban, nem engednek át a zebrán) is úgy éljük meg, mintha bedőlt volna a világ, és csak dühöngünk, rágjuk magunkat, pazaroljuk az életet. 
Vajon tudtam én valaha bízni, várni? És maga? Maga tudott? 
Tudta, hogy bízni, hinni jó dolog, gyógyítja a lelket? 

     Láttam egy nagyon öreg livornói nénit, járókeretbe kapaszkodva csodálta a tengert, aztán behunyta a szemét, és csak hagyta, hogy simogassa a sós szél. Amikor elfáradt, idős fia és menye visszasegítették az autóba. Néztem az órámat, két és fél percig tartott, mire be tudott ülni az ülésbe. Addig állt a tengeri úton, az egyetlen hegyi szerpentinen a forgalom. Várták, hogy egy idős ember elinduljon haza. Nem dudáltak, nem villogtak, nem mutogattak. Egy idős asszony szerette a tengert. És most hazamegy. Az az idős ember mi vagyunk, a mi múltunk, a mi zálogunk, a mi toleranciánk, a mi szeretetünk. 
Ön tudta ezt?   

Charles Bukowski: Megszabadulni a vekkertől

(Throwing Away the Alarm Clock)  

apám mindig azt mondta: „ki korán kel, 
s korán is lefekszik, aranyat lel, bölcs lesz,  
nem betegszik.”  

lámpaoltás volt este nyolckor nálunk 
és már hajnalban felébredtünk a 
kávé, a frissen sült szalonna és a rántotta  
illatára.  

apámnak ez volt a rutinja 
egész életében, mégis fiatalon halt meg, csórón, 
és szerintem nem is valami  
bölcsen.  

épp ezért a tanácsát se fogadtam meg, ezért 
lett az én utam a későn fekvés és a későn  
kelés.  

nos, nem állítom, hogy meghódítottam 
a világot, de megúsztam 
számtalan reggeli dugót, elkerültem néhány 
átlagos hibát, 
és találkoztam néhány különös, varázslatos 
emberrel,  

egyikük 
én magam 
voltam – akit az apám 
soha 
nem ismert.   

Csősz Gergő fordítása

2023. október 13., péntek

Dsida Jenő: Csend van




Egy dal ma újra elszökött. 
Lábainál ültem valakinek 
gitárral a kezemben 
s szívemben ezeregy éjszakával.     

Egy dal ma újra elszökött. 
A gitár panaszosan bongott, 
a tölgyfák suhogtak a szélben 
s én néma maradtam.     

Most csönd van. mérhetetlen éj, 
a királynő pihegve alszik. 
És úgy félek, hogy visszatér a dal 
és fölriasztja őt.

*

Petőcz András: Valahogy minden

Valahogy minden annyira, 
amennyire, 
és nem tudom megmondani, 
miért.  

Másképpen vannak a dolgok, 
másképpen, 
nincsenek úgy, ahogyan régen, 
nincsenek.  

A deszkaföld felül van, ma már 
tudom, 
itt, a magasban, felül, ahol nincs 
levegő.  

Valahogy annyira minden!, 
végérvényesen, 
és nem lehet megmondani, 
miért is így.

Jatzkó Béla: Újjászületés



Csak te tudod, milyen vagyok, 
csak én tudom, milyen vagy, 
mikor a lázunk fellobog 
s a józanságunk elhagy;     

engem nem látott senkisem 
s téged sem láthatott még 
olyannak, mint mikor kiver 
a kéjtől a verejték;     

ki is sejthetné azt, amit 
eddig magunk se tudtunk, 
vágyunk új vallomásait, 
sok gyönyörűszép titkunk? 
Újjászületünk, éjre nap: 
te általam, én általad. 

Kun Erzsébet

 


 " Akit igazán és mélyen szeretünk, azt rongyos papucsban is szeretjük, meg elrongyolódott lélekkel, azaz betegen. Sőt, ha szakadozik a lelke, épp mi foltozzuk be, s ha a betegsége eltorzítja a külsejét, nekünk akkor is gyönyörű, mert szeretjük."  


2023. október 11., szerda

Dr. Kereskényi Sándor: Erős vagyok, vagy erőtlen?




" Ezért Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős." 
(2Kor 12,10)     

     Pál apostol, meghökkentő kijelentésével - „ amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős” - azt állítja, hogy: amikor azt hiszem, mindenre képtelen vagyok, akkor válok hitelessé. Akkor működik rajtam, bennem, általam az Isten! Akkor, amikor én azt hinném, hogy: „ Így nem tud használni!”  

     Mit NEM mondott Pál? NEM kérte számon Istent: De, hát tudod, hogy hiszek benned; tudod, mennyire szeretlek téged Jézus, miért pont’ nekem kell szenvednem ebben a betegségben? Miért pont’ engem állítasz le a fájdalommal? Háromszor imádkozott, utána meghallva Isten válaszát, belátta, hogy éppen ezzel a nyavalyájával együtt válik alkalmassá arra, és annyira, amit és amennyit vele akar elvégeztetni Krisztus. Ha nem lenne beteg, akkor önhitt, elbizakodott, beképzelt keresztyén válna belőle. Attól, azoktól pedig Isten óvja meg a világot! Többet ártott volna Jézus ügyének, mint amennyit addig használt.  

     Hogy vagy testvérem? Hogy vagy így, húsz, negyven, hetven, nyolcvan évesen? Minden rendben? Vagy fáj: valami?  

     Az Igét hallgatva, a Szentlélek téged átölelő, igeolvasó hangulatában újra gondolod, elfogadod azt a kellemetlen bajt, amitől nem tudsz szabadulni, együtt kell élned vele? Gondolkozol azon, hogy isteni oka van annak, amit próbálsz gyógyszerekkel, életstílus váltással, étkezési szokások bevezetésével gyógyítani? Megengeded, hogy Isten, ma hallott Igéje új irányba terelje a gondolataidat?  

     Nem azért van-e rajtad, benned az, amitől annyira szeretnél megszabadulni, mert Isten akar megóvni valamitől? Attól, hogy nevetségessé tedd saját hitvallásodat; attól, hogy lerombold az ő gyermekeire jellemző képet; attól, hogy ne a saját dicsőséged miatt valld magad keresztyénnek, hanem azért, mert tényleg Krisztus, igaz követője vagy! 

Forrás: Napi Ige és gondolat

Szécsi Margit: Körülötted bolyongok




Belső zsebedbe bújva  
lehetne élni szépen 
dobogós boldogságban 
halálig szívverésben.

Kiss Ottó: Kedvenc évszakom




Kedvenc évszakom 
a tavasz, a nyár, az ősz és a tél.

Farkas István: Alkony




A lenyugvó nap  
fényét vérbíbor színű  
víz hozza felém.

Farkas István: Utak




Hosszú, poros út  
fekszik előttem. Az én  
utam bennem van.

2023. október 10., kedd

Radnóti Miklós: " És szólt és beszélt vala Káin Ábellel" - Mózes I. 4:8.

G. D.-nek, bátyámnak.  

Ábel, testvérem, tegnap fölkeltett az ősi bűn, 
megöltem hófehér álmaidat és hajszoltam magam 
kárhozottan a hiábavalóság éjjeli útján, fagyott 
szomorú fáknak glédája között a reggel elébe.  

Napszagú földjeim párázva sirtak utánam, 
kiűzött testem lihegő éji sebekkel világitotta 
arcomra a megbánás piros rózsáit és koldulón 
hívtalak átokbontó, nagy találkozásra.  

Te szent voltál és a fölajánlás áhitata lengett 
amikor megszülettél; az én régi napomon terhesen 
zengett az ég, gyilkos nehezen szakadtam le 
mint első levél az átkotnyögő keserű fáról.  

És lettem Káin, domború mellemen kelt fel a nap 
és térdeim fáradtsága hozta az alkonyt amikor 
öltem s amikor szórtad utánam kergetőszavú 
fájdalmaid és elémdöntötted éji futásom őreit 
a fagyott, szomorú fákat.  

Megbotoltam, felhasadt a húsom a gáton és 
elestem s ujra futottam feketén, bibliáson: 
Káin vagyok és tegnap fölkeltett az ősi bűn, 
Káin vagyok és te vagy az Ábel!

Ijjas Tamás: A világ legjobb bátyója












Nekem van a világon a legjobb bátyóm, mert amikor 
azt mondja, hogy megesz, és sikítozva elfutok előle, 
akkor amikor elkap, nem harap belém, csak csattogtatja 
a fogát, és hozzászorítja a száját a kezemhez, és azt 
mondja, hogy hami-nyami, meg azt, hogy finom étel 
vagyok. Meg azért is ő a legjobb, mert megengedi, 
hogy szombaton meg vasárnap csak az enyém lehessen 
Titok, az új kutyusunk, mert akkor nem kell oviba 
menni, és egész nap szaladgálhatok Titokkal a kertben, 
dobálhatok neki faágakat, és megijeszthetem, hogy 
most megzabálom, mire úgy fut, hogy lobog a bundája, 
persze hogy nem eszem meg, csak szeretgetem, 
mert Titok az nekem, ami bátyómnak én vagyok.

2023. október 8., vasárnap

Vlagyimir Viszockij: Farkashajsza




Rohanok, inam majd beleszakad, 
De ma megint, akárcsak tegnap, 
Tőrbe csaltak minket, tőrbe csaltak! 
A kordon felé hajtanak!     

Dupla csővel a fák mögül lőnek, 
A vadászok árnyékban rejtőznek, 
A hóban farkasok hemperegnek, 
Üvöltő-mozgó céltáblák lettek.     

Farkashajsza folyik, szürke ragadozókra, 
szopós kölykökre és anyafarkasokra, 
Ordít a sok hajtó, tombolnak a kutyák, 
Az erdő szélén vér ömlik a hóra.     

Nem adnak semmi esélyt a farkasnak, 
A vadászkéz még meg sem remeg! 
Szabadságunk az erdőszélig tart csak, 
Biztos kézzel leterítenek.     

A farkas nem szeghet meg hagyományt, 
Kölyökkorunkban vakok vagyunk, 
Még farkasanyánk nevelte belénk: 
A fákon túl mind meghalunk.     

Lábaink és állkapcsaink gyorsak, 
Felelj falkavezér, mondd meg hát, 
A puskacsövek elé űznek minket, 
Miért nem törünk ki a tiloson át?     

A farkas sem szabad, nem tehet mást, 
Már én is érzem, hogy itt a vég, 
Akinek én jutottam, elvigyorodik, 
És csendben rám fogja fegyverét.     

Rohanok, inam majd beleszakad, 
Ahogyan tegnap volt, úgy lesz ma is, 
Tőrbe csaltak engem, tőrbe csaltak! 
De üres marad a vadász marka is!     

Földes László  fordítása

Károly Amy: Nélkül

Sebeim nélkül, mit csinálnék? 
Tökéletes lennék, mint egy csikó, 
átugrálnám az árkokat, 
jó lenne a szép, és szép a jó. 

Sebeim nélkül, mit csinálnék? 
Porcellán lennék, nincs rajt kopás, 
porcellán-unalmas, sima, hideg, 
szív, miből hiányzik a dobogás.

Jékely Zoltán: Acceleratio

Egykor állt az Idő - vagy látszott állni: olyan 
lassan járt le az év négy évszak tarka mezében. 
Ámde ma nyílsebesen, megveszekedve rohan! 
„ Nálam 1 esztendő: 3 nap " - mint a mesében.

Weöres Sándor: Emlékező

Tiszta habbal, mint a forrás, 
mikor elindultam én, 
a folyókról mit se tudtam, 
víz-szennyező mocsarakról, 
pohár vízről szomjú szájon, 
mindent nyelő tengerárról; 
de tudtam a nagy hegyekről, 
buzogtattak magasságból, 
hasadt szikláik közül. 

Most a folyót ismerem, 
s a zsombékot és a berket, 
ázó rétet, partokat, 
helyet vályúban, pohárban, 
s a tengert is láttam olykor. 
Ó én zaklatott bolyongó, 
forrásomra gondolok 
és buzgón emlékezem , 
szinte szikla-nyomta habbal, 
mint bolygásom kezdetén.

2023. október 6., péntek

Kiss Ottó: Apa dalol




Apa dalol, 
lállálá, lallala, 
ezt hajtogatja folyton, 
olyan régóta, 
hogy már nem is tudom, 
miért kezdtem el a sírást, 
de folytatom, 
mert ő is folytatja, 
hallod, neked dalol apa, 
hogy megvigasztaljon, 
mondja közben néha, 
aztán csak dalol tovább, 
lállálá, lallala, 
olyan szép hamisan, 
hogy hiába akarom, 
nem tudom 
abbahagyni a sírást.   

Kiss Ottó: Szőnyegeset játszunk




Este, amikor apa elrakja a játékokat, 
én összegyűröm a szőnyeget, 
apa meg kisimítja, 
ezt játsszuk, 
mert apa sosem akarja összegyűrni, 
mindig csak kisimítani, 
ezért állandóan nekem kell összegyűrni.

Kiss Ottó: Élet




Jó, hogy van élet. 
Különben mit csinálnánk egész nap?

Kiss Ottó: A bátyám öccse



(Vonat)

Bizonyos dolgokról 
az ember nem szívesen beszél. 
Vagy azért, mert nem akar, 
vagy azért, mert nem illik. 
De van, amikor kikívánkozik 
belőlünk az is, amiről 
nem kellene beszélnünk.  

Belőlem például most az kívánkozik ki, 
hogy tavaly névnapomra a bátyám 
hallókészüléket vett nekem ajándékba, 
mert azt gondolta, hogy azzal meghallom azt is, 
amit egyébként nem szoktam meghallani. 
Ha például el kell raknunk a játékokat, 
akkor azt szerinte én sose hallom meg, 
ahogy azt se hallom meg soha, 
amikor össze kell hajtogatnunk a ruhákat, 
mert állítólag nekem csak az jut el az agyamig, 
ha új legó érkezett, vagy ha kész a süti. 
Ha focizni indulunk, vagy a strandra, 
és elő kéne vennem az úszószemüvegeket, 
az engem nem szokott érdekelni, azt én már fel se fogom, 
ahogy azt se fogom fel soha, hogy hozzam a pumpát, 
mert indulás előtt fel kell fújni a labdát. 
Nemhogy felfújnám, vagy ilyesmi, 
de még csak oda se viszem a pumpát, 
úgy csinálok, mintha nem is hallanám, miről van szó, 
ahogy azt se akarom soha meghallani, 
hogy a strand után legalább a saját fürdőnadrágomat 
terítsem ki a szárítóra.  

Szóval ilyeneket mondott nekem tavaly a bátyám, 
amikor megkaptam tőle a hallókészüléket, 
azt a régi fajtájút, aminek az egyik végén tölcsér van, 
hogy ha ezután se hallanám, amit mond, 
akkor jól beleordíthasson a fülembe.  

Na de erre egyszer sem került sor, 
mert nem vagyok hülye, 
hogy tölcsérrel a fülemen járkáljak a lakásban, 
és egyébként se hallókészüléket kértem tőle, 
hanem legó mozdonyt és a hozzávaló két vasúti kocsit, 
vagy legalább az egyiket.  

Persze azokat nem vette meg, 
inkább elköltötte a pénzt az idétlen hallókészülékre, 
mert szerinte a mozdony meg a vasúti kocsik dedósoknak valók, 
azokat akkor is égő lenne tologatni a szőnyegen, 
ha történetesen meglenne az egész készlet. 
Nem, nem kaptam meg tőle, 
se akkor, se később, 
a tizenegyedik születésnapomra, 
mert akkor meg vonatjegyet vett nekem, 
igazi vonatjegyet, 
de csak egy irányba, vissza nem, 
hogy jó messzire el tudjak utazni, 
az a vonat ugyanis nem legóból van, 
az a vonat nemcsak a szőnyegen megy összevissza, 
hanem igazából is felülhetek rá, 
magyarázta azzal a sunyi álszentséggel a hangjában, 
mintha én teljesen ütődött lennék, 
mintha nekem fogalmam se volna, mi az a vonat. 
Gondoljak csak bele, mondta, 
jó távol lehetek tőle, 
kirándulhatok egyedül, vagy akár anyáékkal is, 
neki tökmindegy, 
a lényeg, hogy addig se látja a szemüveges fejemet, 
vigyorgott az arcomba önelégülten, 
legalább addig se okoskodok meg kötözködök itt bele mindenbe, 
ami amúgy is a nagyok dolga, 
tehát nem rám tartozik, 
és még az is lehet, hogy közben visszaszerzi a barátnőjét, 
de mondjuk ez se rám tartozik, 
ez az ő dolga, csakis az övé, 
ami rám tartozik az az, 
hogy fogjam magam, és utazzak el, 
hogy neki is legyen végre egy kis nyugalma, 
hogy vonatozgassak meg kirándulgassak, 
a többit meg csak bízzam rá.  

Javára legyen mondva, 
hogy jól kitett magáért, 
hisz tényleg elég sokat áldozott arra, 
hogy minél messzebbre kerüljek tőle, 
igen drága vonatjegyet vett ugyanis, 
amit utólag is nagyon köszönök, 
mert így, amikor másnap 
visszaváltottam a vasútállomáson, 
majdnem annyi készpénzt kaptam érte, 
mint egy legó mozdony ára, 
ezért aztán a malacperselyemből 
nem sokkal kellett kipótolnom, 
hogy nemcsak a mozdonyt, 
de még a két vasúti kocsit is megvegyem. 
Persze nem magamnak, 
mert vele ellentétben nekem áldott jó szívem van, 
és ha magamnak veszem, egyébként se maradt volna 
elég pénzem a bátyám közelgő névnapjára, 
amit nem győzött elégszer hangsúlyozni, 
mindennap legalább négyszer elmondta, 
hogy ugye, tudod, tesó, 
közeledik a névnapom, 
vészesen közeledik, 
nem árt tehát megszámolni, 
mennyi is gyűlt össze abban a malacperselyben, 
mert az ajándék pénzbe kerül, 
és jó testvérhez illően biztosan 
te is meglepsz majd valamivel. 
És én tényleg megleptem, 
a legó mozdonnyal együtt a két kocsit is 
megkapta a névnapjára, 
az egész készletet, 
csak hát ugye nem játszhatott vele szegény, 
mert az ilyesmi dedósoknak való, 
így aztán kénytelen voltam felajánlani, 
hogy adja csak nekem nyugodtan, 
majd én tologatom a szőnyegen összevissza, 
persze csak addig, 
míg meg nem lesz hozzájuk a sínpár, 
mert hát mégiscsak úgy az igazi, 
de erre ő felkapta a vizet, 
berohant a szobájába, 
felrakta a kedvenc tuc-tuc zenéjét, 
és olyan hangerőre tekerte, 
hogy beleremegtek a falak, 
ezért aztán annyira jól hallottam mindenütt, 
hogy nemcsak az ajtaja előtt, 
de az egész lakásban tudtam rá táncolni, 
még hallókészülék nélkül is.

Barna Júlia: aki nem tud

aki nem tud másoknak megbocsátani 
akinek nincsenek kedves szavai 
és a tekintete kikerüli 
ha az utcán jön szembe 
aki gőgje tornyában ül 
és nem mozdul a lelke 
aki úgy néz át az embereken 
mint az ablaküvegen 
nem látja meg bennük a szépet 
aki azt hiszi hogy mindenki más téved 
aki nem sír nem nevet 
nem csalódik nem szeret 
idegen mind nem fontos nekem 
nem gondolok róluk semmit sem   

2023. október 3., kedd

Steinbach József




      „ Nem kell mindig szólni, nem kell azonnal és mindenhez hozzászólni, sokkal-sokkal többet kell hallgatni, figyelni, csendben lenni. Szólni, nagy felelősség! Valamibe csak úgy beleszólni, önhitten belefecsegni pedig bűn, súlyos bűn! Minden szavunkkal hatunk, „tanítunk”.  

      Milyen lélek munkál bennünk, amikor szólunk? A nyelvről azt mondja az Ige, hogy ez a parányi szerv a gonoszság egész világa: olyan „parányi tűz”, amely erdőket éget fel; olyan méreg, amely kínok között végez beszélővel és kibeszélttel egyaránt; olyan „apró piszok”, amely kárhozatosan beszennyez mindent, mint egy apró tintacsepp az egész tiszta mosást.” 

Barna Júlia: kérdések az élethez










még várom egyre hogy az életnek 
feltegyem kérdéseimet
élet ráérsz? 
most figyelj 
a szeretet és a félelem kettős áramkörében 
hol fogok kifejeződni 
ha egyedül sem vagyok önmagam 
hol van és miért nincs százszázalékos biztonság 
miért kell könnyekben kimosni valamit 
hogy az emléke 
tiszta fényben ragyogjon 
áthatolhatatlan múltunkból 
hova hullanak a törékeny tört hitek 
és a maradék szavak 
aki elárulja magát hova lesz a lelke 
a függőlegesből hogyan lesz ferde 
honnan remél szeretetet 
nem tudva mire vágyna 
aki a gyűlölet fegyverét fogja 
a világra a világegyetemben fáj-e valakinek 
ha engem egy szó felhorzsol 
egy pillantás megsebez  

miért nem lehet olyan egyszerűen szép 
a zaklatott világ 
mint egy tavaszból kibomló 
aranyvesszőág

Lackfi János: Mi van ma velem?

Mi van ma velem? 
Hiszen semmi különösebb bajom, 
nem fáj semmim, vagy nem jobban, mint máskor, 
nem bántott senki, vagy nem jobban, mint máskor, 
nem vettek el tőlem semmit, 
az idő sem lehangoló, ha nem is verőfényes, 
van mit ennem, innom, kit szeretnem. 
Akkor meg mi ez? 
Aha, felismerem a mocsok terroristát, 
ő a HANGULATOM, alattomosan mérgezi meg 
egy-egy napomat, nehogy szabadon és teljesen 
el tudjak merülni Isten örömében. 
Mit tehetek ellene? 
Nekilátok tudatosítani magamban azt, 
ami egyébként nyilvánvaló, 
csak éppen ilyenkor valahogy 
súlytalan lesz, sehogyse tűnik hihetőnek. 
Azt, hogy ki vagyok magamnak. 
Úgyhogy sorban hálát adok minden 
tulajdonomért és tulajdonságomért, 
egészségemért és örömeimért
élményeimért, fájdalmaimért, 
kudarcaimért, munkáimért, 
kapcsolataimért, 
melyek azzá tettek, aki mára lettem. 
Még inkább hálát azért, 
aki Istennek vagyok, 
hiszen már a világ keletkezése előtt 
olyan kibírhatatlanul szeretett, 
hogy ujjongása szikrát vetett, 
arról gyújtotta meg a lelkemet. 
Sorsot álmodott nekem, 
vezet lépésről lépésre, 
felsegít, ha földre zuhanok, 
megbánt bűneimet füstté foszlatja, 
életeket, lelkeket bíz rám, 
hogy segítsek rajtuk szóval, 
tettel, imával, áldozattal, 
és égi ingatlan örökösévé tett. 
Hűsége rendíthetetlen, mint a Himalája, 
feloldozása felfoghatatlan, mint a Niagara, 
ereje kiapadhatatlan, mint az óceán. 
Ahá, mondhatja erre bárki, 
szóval ilyesmikkel tuningolom magam, 
hogy elfedjem a szomorú valóságot. 
Vagy nem. 
Inkább feltankolom magam, mint egy kocsit. 
Felhúzom, mint egy lendkerekes kisautót. 
Feltöltöm, mint egy mobilt. 
Felfényesítem magamat, mert ez a sunyi 
aljadék, aki az ÉN hangulatom lenne, 
azon ügyködik, hogy én szolgáljam őt, 
a HANGULATOMAT, és mindent rajta
keresztül nézzek. De ebből nem eszik. 
Letisztogatom dolgaimról a szürke nyákot, 
amivel bemaszatolta, és felragyoghat 
az igazi életem.

2023. október 2., hétfő

Jenei Gyula: Kutyadal

én nem tudom, mi a szabadság, 
de olvastam róla sokat. és vágytam is, 
mert akkor még hittem a költőknek, 
elhittem nekik, 
hogy az jó, anélkül élni sem érdemes. 
de nem tudtam, merre keressem, 
s hogy milyen lehet. 
és nem tudtam, hogy végül 
mit is keresek.  

én nem tudom, mi a szabadság. 
először azt hittem, fel kell nőni hozzá, 
hogy ne a szülő, a tanár, 
hogy ne a nagyok mondják meg, 
mit tehetek. 
ha vihar támadt, beleálltam, 
szembe a széllel, 
lobogott a haj, dagadt az ing, 
a szájba is belefújt az orkán, 
hogy szólni se tudtam.  

én nem tudom, mi a szabadság, 
de valamikor azt hittem, a madarak 
szabadok. a fecskék. 
vagy a sasok, ahogy fölfekszenek a levegőre, 
és rázuhannak a célra, 
hogy öljenek, hogy éljenek. 
azt hittem, a vadak szabadok, 
meg hogy a macska szabadabb a kutyánál, 
mert nem lehet láncra kötni, 
átmászik kerítésen, 
háztetőn holddal társalog, 
s akkor megy haza, amikor kedve tartja.  

én nem tudom, mi a szabadság, 
de régen azt képzeltem, talán egy lány, 
akit szerethetek. 
vagy feleseket inni kocsmában a társakkal, 
az a szabadság, 
és elvágyódni messzire. 
füvet szívni. 
kihajolni vonatból. 
stoppolni, lehúzott ablakú autóban száguldani. 
azt is hittem, a zenében szabad lehetek. 
vagy egy versben, regényben. 
szavakban.  

én nem tudom, mi a szabadság, 
de sokáig azt gondoltam, 
túl van az országhatáron. 
elindultam hát megkeresni. 
apámék pénzéből váltottam útlevelet, 
vonatjegyet. 
három hét múlva hazamenekültem 
az ismerősbe. 
úgy, hogy nem is találkoztam 
vele.  

én nem tudom, mi a szabadság, 
de valamikor elhittem, 
hogy szamizdatot olvasni, 
az már majdnem az. 
hogy baráti társaságban szidni 
egy rendszert, az majdnem az. 
elhittem, hogy ha kitartóan vágyjuk 
a szabadságot, 
ha sokat beszélünk róla, 
ha eljárunk 
az újonnan alakuló pártok gyűléseire, 
ha meghallgatjuk 
a politikusként szónokló költőket, 
akik annyit írtak a szabadságról, 
hogy egy idő után bele is fásultak, 
akkor már közel a szabadság.  

aztán egyszer csak 
az ölünkbe hullt a szabadság. 
egy öreg költő mondta így: 
ölünkbe hullt, 
és most nem tudjuk, mit kezdjünk vele. 
én azóta sem tudom, mi a szabadság.  

az is lehet, hogy amiről azt hittük, 
nem is az volt. csak délibáb. 
vagy inkább: 
árnyék. mert amiről a költők írnak, 
az költészet, és nem valóság. 
aki pedig elhiszi a szabadságot, 
amiről versekben olvasott, 
az hülye, s akár bele is halhat. 
na jó, nem hülye. 
de minek annyit beszélni róla, 
amikor azt sem tudjuk, 
mi az?  

én nem tudom, mi a szabadság. 
gyereket nevelni például jó, 
de nem szabadság. 
vihar? már kis hétköznapi szelektől is 
huzatot kap a fülem. 
a fecskék fészkét leütik, 
a sasokat megmérgezik, 
elgázolt macskák tetemei az útszéleken, 
a lányokból kiöregedtem, 
a felesektől eltanácsolt az orvos, 
a fűtől a büntetőtörvénykönyv, 
és ha olvasni akarok, 
előbb meg kell keresnem a szemüvegem. 
a szüleim meghaltak, 
de attól sem lettem szabadabb. 
a szabad világról meg régen tudjuk, 
hogy már nem az. 
s hogy igazából sosem volt az.  

én nem tudom, mi a szabadság, 
csak azt tudom, hogy a politikához 
nincs köze. 
nem is volt. de ha lett is volna, 
egyre kevésbé lehet. 
a szabadságot költők találták ki, 
filozófusok. 
boldogtalan, megbízhatatlan szerencsétlenek. 
sándor is, szegény! annyira komolyan vette, 
hogy lángoszlop, 
meg a néppel tűzön-vízen át. 
bele is halt. maradt utána özvegy, árva. 
meg versek, sok bolondság. 
a kutyák dala, meg a farkasoké. 
hogy átlőve oldalunk, meg fehér hóra le. 
istenem, valamikor 
hogy elhittem neki én is 
a farkasokat.  

amikor sándorunkat tanítom, 
mindig megkérdezem a diákokat, 
ki vállalná inkább a kutyasorsot, 
és ki a farkasét. 
egyre többen emelik fel kezüket a kutyáknál. 
gyerekkorunkban mi mind 
farkasok akartunk lenni, 
mert mint a kutyák, olyan gyávák voltunk. 
soha nem mertünk a konyha szögletére, 
a biztonságra szavazni. 
persze, mert fehér hóra le!  

én sosem tudtam, mi a szabadság. 
talán csak versek árnyéka, 
boldogtalan költők tévedése, 
olyanoké, akik annyit írtak róla, 
hogy vagy belefásultak, 
vagy elhitték, 
s most minket akarnak meggyőzni 
nevetséges és veszélyes 
rögeszméjükről.