Csak úgy :-)

Gyurkovics Tibor: Örök idő

Az óra jár Kis drótdarabokkal
az időre van kötve Hajnal
a redőnyön még nem ragyog
Az álmok arca szerteszéjjel
kinek mondod majd néha éjjel
– „ugye szeretsz?” – ha meghalok?

2006. jún. 29. hajnal fele

Gyurkovics Tibor: Hattyú

Csúfságom véget ért
Arany hattyú vagyok
Kinyíltak szárnyaim
mint arany ablakok

És beszakadt a hegy
És beszakadt a hold
Halálos repülésben
a hold porában értem
egy hattyú lehajolt

*

Árnyék, árnyék! – kiáltották utánam
ha végigsuhantam a rét felett
most röpülök hattyúi ragyogásban
és hattyúnak néznek az emberek.

Nádasdy Ádám: Szonett a kedves megtalálthoz

Nem is kívánni most, amit kívántam,
nem mondani; túl könnyen mondható
a máskor, másnak is kimondott szó,
ha nem lemondón jön, sután, elszántan;

nem lesni már: rosszat vagy jót csináltam,
szemem nem volt-e túl símogató,
és meg se kérdezni, kiszáradó
torokkal: mondd, mit érzel te irántam?

Csak összebújni, tested ébredését
hallgatva várni; hajad számba hull,
aztán lerúgni hamutartót, csészét,

bőrünk feszül, önkontrollunk lazul,
míg megkeressük egymás érverését.
Szívem kezedben. Lüktessen vadul.

Tóth Imre: Földrajz

Azt a mexikói képeslapot végül soha nem
kaptam meg. Skandináviából sem érkezik már
levél. A szíriai rádió sem küld üzenetet.
De a szeretet minőségét nem befolyásolja, hogy
viszonozzák-e.

Utassy József: Hazamegyek

Nem vár senki:
a kapuból hiányzol,
a kertből hiányzol,
a házból hiányzol,
gyászol
minden almafa,
gyászol,
reszket a ribiszkebokor
érted:
nem érintheti
kötényed,
térded,
sírvafakadnak
a szőlőtőkék,
zokog a lugas,
bár nincs eső rég,
pereg a könnye
a körtefának,
szakad a könnye
a szilvafának,
csak én állok itt,
akár az állat,
nyüszítek érted,
kikaparnálak,
de csak vakogok:
és várlak,
várlak.

Hugo Montes: Majdnem egyszerű kérdések

      Dalol a madár, dalol, dalol.
És kit hív, amikor dalol?

      Szalad a szél, egyre csak szalad.
De ki tudja, hogy hová szalad?

      Folyik a folyó, folyik, folyik.
De mi folyik, ha ő folyik?

      Sír a gyerek, sír, folyton csak sír.
Ki bírja ki, hogyha így sír?

      Éldegél az ember, él vagy meghal.
Éldegél az ember, él vagy meghal?

 Dabi István ford.

Vlaszo Vlaszov: Az oroszlán

Ketrecbe zártak
és arra kényszerítenek,
hogy legyél vakmerő, büszke és erős,
a sörényed legyen
oroszlánsörény,
ívbe hajolva
ugorj,
a tekintetedtől
féljenek.
De te nem vagy
kétszínű.
Nem lehet méltóságteljesen,
amikor bot végén adják neked a húst,
amikor tömlőn keresztül adják a vizet,
amikor azt akarják, hogy tanúk előtt
szeretkezz...
Ez nem felel meg
a te oroszlán-normáidnak.
És elengeded magad.
Csak fekszel.
És alszol.
Hagyod, hogy mászkáljanak rajtad a legyek.
És az, hogy visszautasítod, hogy az legyél,
ami vagy,
a te tiltakozó önvédelmed.

Dabi István ford.

Rafael Alberto Vasquez: A szavak

A szavaknak
saját élük van
Ezért tudnak oly tisztán sebet ejteni

Dabi István ford.

Obedia Michael Smith: Hangszer

Ha most

Megjelenik

És becsönget hozzám

Meg nem

Lepődöm -

Isten mindig felel

Az imára.

Dabi István ford.

Ilse Viktoria Bösze: (Mindig kerestelek...)

Mindig
kerestelek Téged, Istenem.
Akkor is, amikor távolodtam,
menekültem előled,
akkor is.

Mindig
gondoltam Rád, Istenem.
Akkor is, amikor gyaláztalak
és gúnyoltalak,
akkor is.

Mindig
szerettelek téged, Istenem.
Akkor is, amikor szidtalak,
káromoltalak,
akkor is.

Dabi István ford.

Jordan Milev: (Annyi évet vártál...)

Annyi évet vártál
és annyiszor álmodtál rólam,
hogy mihelyt visszatérek,
          megpillantom a szemedben
a fény reményét.
Itt vagyok én - szomjaztam az óceánban
fáztam a sivatagban
         és aludtam
az orkánok tenyerén.
Az érzés rubintjánál drágább
kincset nem hoztam neked,
hogy ismét itt lehetek a fényben,
amiben átfon a tekinteted.
Öt-tollú galamb szállt
         a karomra -
a kéz, amely kinyitja előttem
az utolsó kaput.

Dabi István ford.

Csoóri Sándor: Emberek, ágak

Teli van csönddel ez a nap,
teli van csönddel a világ,
rossz csönddel, nehéz csönddel,
mintha egy néma kakukk fészkelte volna
fülembe magát.
Hiába suhorásznak fémes kamionok az éjszakában,
hiába lövöldöznek próbabábukra
vérengzésre készülő, titkos terroristák:
doboz-mindenség süketsége bujkál
a hallójáratokban.
Tompák a vasgolyók is. A vonatok. Az álmok.
Erdők vergődnek hangtalanul: vasvillára
föltűzött, rongyos baglyok.
Talán meg kellene szeretnem valakit újra,
lélegzetét,
fapapucsa zaját a lépcsőházban
s hallgatnom ahogy a haja pattog, ha fésülködik.
Elmúlna közben egy év,
elmúlna kettő
s visszatérnének hozzám a hangok,
akár a sötéten sikkanó fecskék Afrikából,
tányérok hangja,
országok hangja,
párkányt rugdaló esőké,
a felhők Beethoven-haja alól a tavasz vállropogtatása
s levélke-hangok
súgnák fülembe újra: voltunk és ismét leszünk:
emberek, ágak, susogó, édes nyelvek.

Bella István: Dorombszó

Ki tudja, miket gondol

egy macska, ha dorombol.

Ki se látszik a gondból.

Kiugrana karomból.

Élete kész karambol.

Szőrből van és koromból,

sok völgyből, kis halomból,

két ég-pupillagombból,

mit – bárki bármit gondol –

ha a lét begorombol,

mindig magára gombol.

Bár a világ künn tombol,

halál csahol a lombból,

úgy néz az álomalomból,

tudatalatti limlomból,

létanalízis-akolból,

mint fény egy csillagatomból.

Messze-magában borongol.

S egy kicsit eldoromblón

igazít a dorombon,

halálból hangokat hangol,

és dorombol és dorombol.

Utassy József: Fákat altat a szél

Fákat altat a szél,
álmos lombú fákat,
S én most ébredek rá:

nagyon szerethetlek,
ha már a sálam is
integet utánad.