1
New York forró belében, mint a vak
Élősdi
kúsztam lenn, a föld alatt.
Akkor kinyílt a manhattani ég.
A Nyolcadik Sugárút
peremén
Álltunk - én és még kilenc millió
Ember - s mert halni rossz és élni jó,
Szólani kezdett ez a költemény.
Azt hittem, nem bírom tovább, elég.
A négert
néztem és az állami
Rendőröket, s nem bírtam állani,
De iszonyúan nagy volt ez
az ég -
Ezért a földre ültem s állati
Szerényen felnéztem az égre még.
2.
Most már mindig mögöttem áll. Ha éppen
Írok valamit, vagy
járok, beszélek -
Mint udvarias titkosrendőr, szerényen
Vár. Nem sürget.
Zsebében az ítélet.
De int, ne siessek. Be kell fejeznem
Ezt a verset?...
Bólint. Tessék csak, mondja.
Ráér. Tapintatos.Nincs sürgős gondja.
Amerikába
elkísért s mi ketten
Most már nem válunk el. A Bermudákat
Nem láttam még. Sem
Havannát. Nem félek,
De idegesít kissé ez az állat. -
Tud rólam valamit. Azt,
hogy még élek.
Ezért, vállamon át, szórakozottan
Néha ezt mondom:
"Mindjárt."
Vár nyugodtan.
3.
Talán a vihar jön, talán a halál,
A
sors tajtékos, mint az óceán.
Nyugtalanok a Central Park rigói,
Sápadtan járnak
a portoricói
Összeesküvők. Kire haragudjak?
A bérgyilkosok gügyögni is tudnak.
Ha nincsen haza, minek hazajutni?
Ha nem szeretlek, miért haragudni?
Aki meghal,
rögtön mind nyájasabb,
Az akasztott száján szárad a hab.
Az élők kancsin néznek,
mint a részeg.
Valami történik, amit nem értek -
Mert ringatnak, mint szeretőm s
anyám,
Az Atlanti- s a Csendes-óceán.
4.
A nagy tavak. A lomhán
vad folyók.
Nőnevű fúriák, a hurrikánok.
A priapikus felhőkarcolók.
A nagy
taxiban a hippi lányok.
A földalattin alvó négerek.
A madár a kínai mosodában.
Edgar Allan Poe s mind a részegek.
A magyar, aki énekelt a bárban.
A telehold a
Battery felett.
A sápadt kutyák s a hindu apácák,
Cabrini nővér és a betegek,
Kik lázasan ezt a szentet imádták. -
A görög, aki látta Greta
Garbót,
Amint vásárolt egy szenteltvíztartót.
5.
Az édes mulatt lány haja most lángol,
Mintha szikra pattogna a hajából.
Megy egy olcsó hajó a Szűz Szigetre,
De a négerek nem alszanak este.
Van már nyugdíjuk és fürdőszobájuk
És ájultan ülnek a földalattin,
Mint a sclerosis multiplex, e vad kín
Görcsében, úgy remeg kezük s a lábuk.
Már én sem emlékszem anyám hajára,
Azt hiszem, barna volt. De elfeledtem.
Több néger már haragszik Afrikára,
Nyitott szájjal alszanak, önfeledten -
Vagy kancsítanak, mint a nyűgös gyerek,
Elfáradtak attól, hogy négerek.
6.
Értsd meg végre, ez az én óceánom,
Ez a hullámzó s mégis kőkemény
Valóság. Nincs egyebem a világon,
csak a világ. Kicsi, de az enyém.
Lásd, ez az én Atlantiszom a mélyben,
Ez a vihar az én sorsom üvölti.
Az én cápáim engem rágnak széjjel,
Hogy ne maradjon rajtam semmi földi.
Ez a hullám, melynek porzik taréja,
Nekem hozott hírt Grönlandból, Japánból,
Minden rögtön értelmes, ha nincs célja.
Az óceánban otthon vagy akárhol -
Otthon vagyok s most megmossa a lábam
Hideg vízzel a labradori áram.
7.
Tested ismerős, mint egy titkos térkép,
A melled, mint a toscanai halmok,
Mint germán templom-ablak, szemed mélykék,
Homlokod mögött gótikus kalandok.
Csípőd hullámos, mint a part Bretagne-ban,
Ágyékod fodros, bodros vízesés.
Svájcban lüktetnek így a vizek és
Öled úgy tárul, mint Nápoly, ha nyár van,
A hasad, mint a magyar búzakéve -
A jószagú, a jóízű, a dús -
Júniusban érik ilyen fehérre,
Mint köldököd körül a sima hús.
Sok földet, vizet megjártam azóta,
Most megismerlek:
te vagy Európa.
1961
