Egy Krisztus-arc van elrejtve
szíved mélyén
Mikor már végképp
összekuszálva látod az egész életed
keresd meg… Keresd meg!
2024. június 23., vasárnap
Szent-Gály Kata: Keresztúton
„ Azt mondja az Úr:
Kevés az, hogy a szolgám légy,
s fölemeld Jákob törzseit,
és visszatérítsd Izrael maradékát.
Nézd, a nemzetek világosságává tettelek,
hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.”
(Iz 49,6)
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem…?
Reszketni, remegni az Olajfa-kertben…?
Elhagyatva lenni, egyedül a bűnnel…?
Szemben a Halállal, szemben a közönnyel…?
Adnád-e kezedet szorító kötélnek…?
Arcodat a gúnynak, lenéző köpésnek…?
Tudsz-e mellém állni fojtogató csendben…?
Az ostorozásnál eltakarnál engem…?
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szeretlek…?
Tudsz-e tűrni értem, hordani keresztet…?
Roskadva, remegve, föl, egész a célig…?
Akkor is, ha szíved ezer sebből vérzik…?
Tudod-e karodat szélesre kitárni…?
Az egész világért áldozattá válni…?
És tudsz-e pihenni úgy a kereszten,
hogy örvendezz rajta: mindig ezt kerestem…?
Tudsz-e mellém hágni…? A helyembe lépni…?
Magadat feledve életemet élni…?
Egészen eltűnni, elmerülni bennem…?
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem…?
Kányádi Sándor: Mint öreg fát az őszi nap
lemenőben még beragyog
és elköszön a szerelem
jöhetnek újabb tavaszok
hajthat még rügyet lombokat
gyümölcsöt többé nem terem
felejtgeti a titkokat
miket senki sem tudhatott
őrajta kívül senki sem
fészke is üresen maradt
elhagyták kiket ringatott
üresen ing-leng üresen
de boldogan föl-fölsusog
ha valaki még néhanap
gyér árnyékában megpihen
Kolozsvár, 1990
Johann Wolfgang von Goethe: A kedves közelléte
Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol
az útakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.
Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben ha néma csend borúl rám,
téged köszönt.
Lelkünk egymástól bármi messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Ó, jössz-e már!
Szabó Lőrinc fordítása
2024. június 21., péntek
Sinka István: Őszi márvány
senki, csak te meg én,
hogy ketté tört a ragyogás
lenn a kis völgy ölén;
elmúlt a tündöklés; veszendő-sárgán
halt meg… A perc is ily múlandó, drágám.
Világ tündökölt ott, idő, mi tovasuhan.
Hisz fény jön és árnyék jön, s újra fény.
Talán azt se tudjuk, láttuk-e csakugyan:
a völgy, örökre völgy, így is – árván.
Álltunk csak hosszan ott, mint két őszi márvány -
emlékei, mi ketten: te meg én.
László Noémi: Időmilliomos
Fordul az árnyék, nő a fű, hiányzol.
Loccsan a víz, híd hajlik, hattyú moccan.
Mi történt, most miért nem visszakoztam.
Haj hull, térd fárad, szem világa tompul.
Már nem veszettül, nem is átkozottul,
csak egyszerűen látni szeretnélek.
Ráérek.
József Attila: Mióta elmentél
Mióta elmentél, itt hűvösebb
a sajtár, a tej, a balta nyele,
puffanva hull a hasított fa le
s dermed fehéren, ahogy leesett.
A tompa földön öltözik a szél,
kapkod s kezei meg-megállanak,
leejti kebléről az ágakat,
dühödten hull a törékeny levél.
Ó, azt hittem már, lágy völgyben vagyok,
két melled óv meg észak s dél felől,
a hajnal nyílik hajam fürtjiből
s a talpamon az alkonyat ragyog!...
Soványan űlök, nézem, hogy virítsz,
világ, kóró virágja, messziség.
Kék szirmaidban elhamvad az ég.
A nagy szürkület lassan elborít.
1928. szeptember 13.
Erdős Olga: A tizedik napon
szeder-íze, pipacsok lobogása,
cipőm sarkának minden koppanása
a csillagok alatt.
Benne voltál az egyszer volt
álmokban, a ki nem mondott
szavakban, az összes tétova
próbálkozásomban.
És most itt vagyunk…
lentről az éjszakai város
fénye ragyog ránk.
Fogyó hold sugara simogatja
hajadat, vagy tán
a kezem az – már nem tudom.
Az idő is megszűnt ezer év után,
a tizedik napon.
József Attila: Reménytelenül
.jpg)
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
Vas-színű égboltban…
Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó – -
Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam – -
Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék – -
1933. március
2024. június 20., csütörtök
Antoine de Saint-Exupery: Fohász
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!
Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!
Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg
nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.
Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Petőcz András: Zsoltárparafrázis – Hazudni
„ Csüggedezésemben ezt mondtam én:
Minden ember hazug.”
(Zsoltárok könyve 116,11)
Megtanítottak hazudni – élni kell, mindenáron,
elmondták neked, mit kell tenned azért, hogy
hiteles legyen a hazugságod, milyen, amikor
már ösztönösen tudsz hazudni, természetesen,
tiszta tekintettel, rezzenéstelen arccal, milyen,
amikor már önmagadat is végképp becsapod.
Mindenki hazudik, mondtad, gyerek voltál még,
a felnőttek is, mondtad, és erre nem lehetett mit
válaszolni, nem tudom, hogyan történt mindaz,
ami megtörtént, visszatekerném az időt, de nem
tekeredik sohasem a megfelelő irányba, megyünk
valahova, addig, amíg mehetünk, ameddig lehet.
Van valami sírhatnék bennem, semmi se úgy,
ahogy kellene, hibát hibára, bűnöket bűnökre
pakol az egyszeri utazó, keresztüllépve mind
a határokon, s nem veszi észre, miféle sebet ejt,
miféle hazugság-mérgeket fecskendez azokba,
akik körülötte vannak kiszolgáltatva, ártatlanul.
2024. június 18., kedd
Csoóri Sándor: Ez voltál
Voltál márványon elalvó arc,
voltál a hűtlenség sebe,
álmomban szél, meztelen próbabábu,
s végül: nem voltál semmi se.
Hodossy Gyula: Döbbenet
Remegek, nem fázom, csak remegek,
Remeg a kezem, ahogy írok,
ahogy tartom kezemben a könyvet és olvasok,
Remeg a lelkem, ha arra gondolok, hogy lesz a holnap,
lesz-e gyümölcs, lesz-e kikelet.
Szürke a napkelte, barna homokot hord a szél,
remeg a kiszáradt fa, a halál megijed, menekül,
mint mikor a gyilkos a gyilkostól fél, a féreg a féregtől,
amikor a keselyűk hada élve egymást tépi szét,
és amerre csak ellátsz, vérben úszik a rét.
Napoznék, égetném bőrömről az évek,
évtizedek mocskát, de nincs Nap,
úsznék a vízben, de remegek, víz sincs,
mindent belepett a sár, meg a vörösiszap,
meg a minden kedvest, érzékit magába szippantó láp,
meg a mindent megolvasztó, hömpölygő láva, a métely.
Gyáva az ember, nincs mersze, csak remeg,
nem mer szembe menni, véleményt formálni,
nem mer kiutat keresni, csak meghunyászkodni mer,
remegő hangon megszólalni, ha kell,
ha rászólnak, hogy kell.
Gyémántkemény lett a szívem,
finom, simulékony lelkem az évek múltával nehéz,
éles szegekkel teli buzogánnyá vált,
hívtam segítséget, míg lehetett,
de nem jutott el a hangom,
elszánt, de gyenge volt a markom.
2024. június 17., hétfő
Wass Albert: Csak csendesen
Testvér, csak lábujjhegyen jer velem,
csak nagyon halkan, nagyon csendesen.
Amerre járunk
ne rezzenjen egy kis levél se meg,
ma lelkem olyan mint a tó:
legkisebb rezzenéstől megremeg.
Gyere a templomunkba:
a bükkerdő ma vár,
a Csend harmóniája
ott megint a lelkünkbe talál.
Gyere velem…
csak szótlanul,
csak csendesen, csak csendesen…
*
(katt)
.jpg)
Fodor-Csipes Anikó: Isten szerinti udvarlás?
„De szép vagy, kedvesem, de szép vagy! Szemeid galambok.
Szép vagy te is, szerelmesem, gyönyörű vagy!”
(Énekek éneke 1,15-16)
Most azokhoz az olvasókhoz szólok, akiknek van társa. És azokhoz, akiknek volt, és nem értik, miért lett vége. És azokhoz, akiknek eddig nem volt, vagy valamikor régen volt, és most újra úgy érzik, készen állnak egy párkapcsolatra. Szóval gyakorlatilag szinte mindenkihez szólok, amikor azt mondom: Ne becsüljétek le a szép szavakat!
Isten úgy alkotta meg a lelkünket, hogy még azoknak is, akiknek nem a dicsérő, elismerő szavak az elsődleges szeretetnyelve, azoknak is fontos, és jól esik, ha megdicsérik őket, ha kedves, őszintén szívből jövő és szép bókokkal illetik őket. Miért? Mert ezek a szavak szétáradnak a szívünkben, egészen a csücskéig, és mosolyt csalnak az arcunkra. Ha pedig az arcunkon mosoly ragyog, szebbek vagyunk, mint egy bazsarózsa.
Sokan, miután a kapcsolat első szakaszán átlendülnek, megismerik egymást, megszokják egymás jelenlétét az életükben, természetesnek veszik azt, és megfeledkeznek az „udvarlás varázsáról”. Pedig lám, a Bibliánkban is látunk arra példát, hogy az Isten szerinti szerelmet hogyan lehet gondozni, táplálni. Ne fukarkodjunk a szép szavainkkal! Kedveskedjünk szerelmünknek, s a legjobb, ha ezt már kora reggel megtesszük, hogy egész napra magunkkal vihessük az örömöt, amit kivált.
Nem szabad erről megfeledkeznünk, mert akár elhisszük, akár nem, ezen is múlik a kapcsolatunk minősége. Sok egyéb mellett a szavaink is felelősek azért, hogy újra és újra örömet leljünk társunkban. Ha pedig kifogynánk az ötletekből, hogyan udvaroljunk, kedveskedjünk szerelmünknek, vegyük bátran kezünkbe az Énekek éneke könyvét Bibliánknak, s inspirálódjunk belőle!
Forrás: Napi Ige és gondolatok
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)