Érezd magad otthon!
Szívemben.
Mindenem a tied...
2024. augusztus 16., péntek
Leleszi Balázs Károly: A Hit
A hit ezt mondja krízis idején:
ha már zuhannom kell,
akkor vagy lesz ott valami,
… amiben meg tudok
kapaszkodni;
vagy zuhanás közben kinőnek
szárnyaim –
és megtanulok repülni.
Leleszi Balázs Károly: Egyszerű tanítványként
Egyszerű tanítványként követlek,
megyek lábnyomodban botló fonódó szívvel,
pusztákon, mezőkön át, hegynek fel,
völgynek le, meg-megbotolva a kiálló kövekben,
ruhám szakadt, cipőm talpa is foszladozik,
hiúságaim és nagyra töréseim ezek, semmijeim,
a mulandóság cafatjai, volt idő, mikor még érdekelt,
hogyan is nézek ki, ma már azt sem bánom,
hogy meggörnyedtem az évek súlya alatt,
megkopaszodtam, szemeim is elhomályosultak,
ma már álmaimat hamisnak érzem
a maguk megálmodott emberi hús-vér mivoltukban...
Kérlek drága Megtisztító, légy velem türelmes!
Látod, megöregedtem, ma már nagyon könnyen
sírva fakadok, hiszen tudod, tudod jól,
sokat sírtam, míg együtt jártunk a zarándokúton.
2024. augusztus 15., csütörtök
Radnóti Miklós: Aludj
Mindig gyilkolnak valahol,
lehunyt pilláju völgy
ölén, fürkésző ormokon,
akárhol, s vígaszul
hiába mondod, messzi az!
Sanghaj, vagy Guernica
szivemhez éppen oly közel,
mint rettegő kezed,
vagy arra fenn a Jupiter!
Ne nézz az égre most,
ne nézz a földre sem, aludj!
a szikrázó Tejút
porában a halál szalad
s ezüsttel hinti be
az elbukó vad árnyakat.
1937
Reményik Sándor: Sóhaj a mindenségért
Vasárnap. Harangszó.
Egy asszony elmegy
Mellettem. A harangszóra megáll.
Összeteszi kezét, fohászkodik
Az utcán elmenőben: „Uram Jézus
A rosszakon is könyörülj!” –
A rosszakon is könyörülj:
Ennyi egy-vers-soros imája.
Az asszony kendős, falusi
És amint mond, magának mondja,
S a láthatatlan csillagoknak.
Már megy tovább.
Mi fakasztotta
E furcsa, percnyi, falusi imát
Itt, a városban, közelemben?
Igen, épp az én közelemben –
S miért, hogy elfeledni nem tudom,
S gondolok rá újuló gondolattal,
Újuló kínnal s enyhüléssel?
Mi fakasztotta e furcsa imát?
Mint egy könnycsepp, mint egy villámcsapás,
Mint morajló s meginduló föld,
Mint megnyíló föld a lábam alatt:
Olyan volt.
Mi fakaszotta: részvét, bűntudat,
Az utcán, harangszóra, éppen ott?
Sejthette-e, hogy az egész
Lángbaborult
Mindenségért imádkozott??!
2024. augusztus 14., szerda
Őri István: Néha
néha nem gondolok rád,
néha hallom hangod,
néha látom kis szobád
néha mennék,
néha aludnék,
néha mondanám,
mit mondani nem merek,
pedig nem nagy dolog,
csak annyi,
hogy van valahol
valaki, ki nagyon szeret.
Dabi István (...)
a nevetés és a sírás
nem ellenségek
hiszen nemegyszer
nevetéssel titkoljuk a sírást
és sírássá változik a hosszan tartó nevetés
József Attila: Látod?
A nap kigyulladt vonata elrobogott
Egykedvü küszöböm előtt.
Eredj csak.
A te lábaid nyoma
Nem fáj már néki többé.
Csönd van
Csak egy csobbanás:
Kövér halamat visszaadom a folyónak
Egy surranás:
Gyönge madaram visszaadom a mezőnek
Eredj csak
Elfedezi megcsorbult levelét
A virág.
Látod?
Már esteledik.
1925 ősze
Szabó Lőrinc: Vissza
Mihelyt kész, kopni kezd. Szál szál után
válik egymástól és visszaszövődik
a semmibe.
Előbb másokkal van az ember.
Aztán maga.
Aztán csak a helye.
Somlyó Zoltán: Oly piciny vagy…
Oly piciny vagy, a zsebembe beférsz.
A vállamig is alig-alig érsz.
Fejed felett száll a tekintetem.
Reád csak késő-fényem hinthetem.
Ha összemérjük nagynéha magunk,
egymástól mindég el-elmaradunk.
Az ajkam csak a homlokod leli.
S ajkadra csak szívem hull, a teli.
S látod, testünk, mit úgy sajgat a vér,
egy ponton, mégis, mégis összeér…
2024. augusztus 13., kedd
Wass Albert
" Az emberek játszanak a szavakkal. Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal. Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák. Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék. A szavak örökre ott maradnak, ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket. Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velök. Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal.”
Dabi István: Repülés
Amikor 800 km-es óránkénti sebességgel
repülünk a felhők fölött
gyakran azt hisszük
hogy egy helyben állunk
s alattunk az északi tenger jéghegyei úsznak
de a felhőket szemtelenül széthasító napsugarak
a tekintetünknek utat nyitnak a földre
és habár az országutakat a folyókat
csak a térkép hajszálvékony vonalainak látjuk
egyszerre megértjük
hogy állandóan mozgunk
mi is
a repülőgép is
a föld is
és vele együtt az egész emberi élet
s amikor idegen repülőtéren érünk földet
és idegenek fogadnak
különös érzés lesz rajtunk úrrá
hogy egy helyben vagyunk
és mindenkit ismerünk
amíg csak el nem hagyjuk a Földet
Kálnoky László: Téli napló-Káprázatok (XII. 14.)
Érthetetlen, de mégis azt sugallja
a költészet vagy a zene,
hogy közünk van valami módon
az örökkévaló időhöz is.
Belénk ültette valaki vagy valami
a művészetek magasabbrendűségébe
vetett hitet. Sajnos, elvesztettük eközben
a vándormadarak
tájékozódási ösztönét.
Kálnoky László: Téli napló-A kimondhatatlan (XII. 15.)
Kimondani, amit csak érzünk,
de szót rá nem találunk
a gyakorlatibb célokra való
emberi nyelvben! Iszonyú,
hogy bizonyos gondolatokat, érzéseket
megfogalmazni senki sem tud.
Olyan ez, mint az életükért könyörgő
némák nevetséges erőlködése!
2024. augusztus 11., vasárnap
Földi-Kovács Andrea
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)