József Attila

" Minden mosolyod, mozdulatod, szavad, őrzöm, 

mint hulló tárgyakat a föld."

Guillaume Apollinaire: Búcsú

Letéptem ezt a hangaszálat. 

Már tudhatod az ősz halott. 

E földön többé sose látlak. 

Ó idő szaga hangaszálak. 

És várlak téged tudhatod.

 Vas István fordítása

Stefan George: Tájkép

Él-e még benned, Kedves, az október, 

kóborlásunk s víg rabságunk a fák 

között, mikor a lobogó cinóber 

bokrokon s a fémzöld fenyvesen át   

fákat látogattunk, két néma vendég, 

civódva, szétválva, szerelmesen, 

míg az ágak is a jövőt figyelték, 

az álom dalát, mely majd megjelen -   

Előbb egy patak fürge kacagása 

volt a vezetőnk a mélységen át, 

de megszökött a halk homály alá s a 

zokogását nem hallottuk tovább,   

s e csavargás nekünk annyira tetszett, 

hogy eltévedtünk. . . a fény elborult. .. 

És aztán egy szamócás esti gyermek 

mondta meg, hol a sűrűben az út:   

az omlós ösvény fölé néma lomb hullt, 

egymást óvtuk, hogy fogózz és vigyázz, 

és végül a ritkuló ágakon túl 

elénk tárult a völgy s a messzi ház -   

Az utolsó fától karunk a félig 

mohos törzset ölelve búcsúzott. .. 

S virágos út vitt a gyönyörű célig, 

és ég és föld színaranyban úszott.   

Szabó Lőrinc fordítása   

Hidas Antal: Míg szeretlek élek

Amíg engem szeretsz, 

meg nem halok, élek. 

Sarkcsillagként vezetsz, 

haláltól nem félek.   

Távolság és idő 

széjjel nem tördelhet. 

Szerelmed egyre nő, 

oldja e förtelmet.   

Vonszolhat a vihar, 

förgeteg forgathat: 

Vakmerő óhajjal 

állom e borzalmat.   

Szeretlek oly nagyon, 

mint ahogy soha még. 

Nő a fű. Hallgatom 

zizegő énekét:   

tavasz lesz, tavasz van 

Felvonul az élet, 

tüzel a tavaszban   

Míg szeretlek élek.

Anna Ahmatova: A szerelem

Hol mint kígyó, lopakodik, 

bűvöl-bájol, szívünkbe surran, 

hol szelíd galamb, napokig 

burukkol fehér ablakunkban,  

violaillatként repül, 

vagy csillanó szép jégciráda... 

De vezet, rendületlenül, 

egy nyugtalan, nehéz világba.  

Hegedű húrján sír-nevet... 

S a szíved elszorulva dobban, 

ha hirtelen fölismered 

egy először-látott mosolyban.  

Rab Zsuzsa fordítása

Csanádi Imre: Első hó köszöntő

Hó, hó, friss hó, 

angyalváró 

gyögyehulló 

gyöngyvirág-hó-  

csupasz bokrok 

csipkézője, 

fák fodros 

fejkötője,  

kerítések 

keszkenője, 

hegyek-völgyek 

ünneplője.

Csorba Győző: Hó-hivogató

De jó volna, ha volna, 

ha hó hullna halomba, 

ha már fű sincs, levél se, 

betakarna a tél mindent fehérbe.  

Kétkarácsony utolján, 

ünnepnapok kihunytán, 

fakó végén az évnek, 

de jólesne kevés derű a szívnek!  

Hét álló nap havazna? 

Ha tenné is mi haszna?

A hó alól csak-újra 

az a csúf sár a hó alól kibújna.  

Kevés derű mi lenne? 

Szépségtapasz a sebre. 

Alatta mint előtte, 

ami sajgott, úgysem engesztelődne.  

Azért mégis, ha így is, 

ha ez csöppet segít is, 

de jó volna, ha volna, 

ha a friss hó falut-várost bevonna!

Dsida Jenő: Mindent neked adok

Tied ez a márciusi hóvirág 

az asztalodon. 

S az a lángbaszökkenő vörös ház 

a láthatáron, az élet fölött.  

Tied az a fekete tó, 

a fákkal szegélyezett,

hová a bolyongások erdejéből 

egy titkos éjjel eljutunk.  

Tied a törpék hosszú menete 

s az az elnyugodott óriás, 

akit letakart arccal, csöndesen

 magamban cipelek.

Dsida Jenő: Mi vállalunk mindent

Mi vállalunk magunkra mindent, 

nektek mozdulnotok se kell. 

Mi olvasunk és hiszünk, 

mi írunk és hiszünk, 

dolgozunk és hiszünk, 

égünk és lobogunk és hiszünk

mi akarunk és hiszünk, 

mosolygunk és dalolunk és hiszünk, 

bőjtölünk és fehérre sápadunk és hiszünk. 

Nektek csak sírnotok kell és a 

melleteket verni, 

ha megindulnak a hegyek.  

1930

József Attila: Óda ( részlet )

-részlet-

3  

Szeretlek, mint anyját a gyermek, 

mint mélyüket a hallgatag vermek, 

szeretlek, mint a fényt a termek, 

mint lángot a lélek, test a nyugalmat! 

Szeretlek, mint élni szeretnek 

halandók, amíg meg nem halnak.  

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad, 

őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld. 

Elmémbe, mint a fémbe a savak, 

ösztöneimmel belemartalak, 

te kedves, szép alak, 

lényed ott minden lényeget kitölt.  

A pillanatok zörögve elvonulnak, 

de te némán ülsz fülemben. 

Csillagok gyúlnak és lehullnak, 

de te megálltál szememben. 

Ízed, miként a barlangban a csend, 

számban kihűlve leng 

s a vizes poháron kezed, 

rajta a finom erezet, 

föl-földereng.

Dsida Jenő: Most elmondom...

Most elmondom, kicsim, az úgy volt: 

mikor a halk sík bársonyán 

kihúnyt a nap és már sovány 

arccal fölkelt a szép, hazug hold, 

nagyon vágytam hozzád beszélni - 

Ó, nem bohón és nem bolondul, 

de mélyen, mint harang ha kondul 

s ahogy csak férfi tud beszélni.  

Kezembe fogtam kezedet 

s felpillantottam, - fel a fára, 

melynek tar ágán furcsa, árva 

levél-sziluett reszketett, 

úgy imbolygott fonnyadt-ezüsten, 

mint lágy könnycsepp, mely csüng a vékony 

pilla szélén, vagy illanékony 

pernye, ha percig áll a füstben.  

Mint bús leány, kit lassu méreg 

naponta mart s félig megölt, 

de menyasszonyi fátylat ölt, 

bár tudja, több napot nem ér meg 

és révedezve haboz és vár, 

tétovázik a hajdani 

mérget ma is felhajtani: 

maradna is még, hullna is már.  

Társai, sárga, hullt szerelmek, 

halomban hevernek alul 

s éreztem, jaj, ez is lehull, 

ha szavaim most rálehelnek, 

nem bírja ki e halk, finom lény, 

ha holdsugárnál tömörebben 

csak egy hang is feléje rebben... 

És én hallgattam, mint a holdfény.

Trausch Liza: Szól az Úr

" Mert így szólott hozzám az Úr: 

rajtam lévén erős keze, hogy tanítson engem, hogy e népnek útján ne járjak." 

Ézsaiás 8,11 

           Az Ige szerint beszél az Isten, méghozzá személyesen hozzám. Nem olyan hang, amit ne lehetne meghallani. Isten beszél a vetésen, az aratáson, mindenen keresztül, amiben csak élünk. Isten nem ember, nincs szája, sem keze. Mégis beszél, és a "rajtam lévén erős keze" az ő cselekvését jelenti. Nagyon sokszor rajtunk van a keze, csak nem tudjuk, hogy mi van velünk, és miért történnek bizonyos dolgok. Ez a kéz erős a megmentésre, a szabadításra. Azt akarja, hogy végre meglásd ezt az erős kezet. " Hogy tanítson engem." Mire akar tanítani? " Hogy e népnek útján ne járjak." Advent annyit jelent, hogy Jézus váratlanul szembejön velem " a népek útján". Jézus megszületett erre a világra! Megszaggatta az eget, lejött erre a földre, csak azért, hogy találkozhasson az emberrel. Azon az úton járt, amelyen mi járunk - csak szemben velünk. Mindent másképp csinált. A népek útján járt, és mégsem azon. A széles út az, amin az emberek az anyagiakat keresik. Ha azt mondjuk valakinek, hogy miért hoztad el ezt a valamit a munkahelyedről, megrántja a vállát, és azt mondja, hogy a többi is ezt csinálja. Ez már a népek útja! A mértéktelen evés, ivás, élvezetek a népek útja. Ennek vége nem a boldogság, hanem a veszedelem. Igénk így folytatja: "A Seregek Urát, őt szenteljétek meg, őt féljétek, és őt rettegjétek. Ő néktek szent hely lészen, de megütközés köve és botránkozás sziklája." Jézus vagy szent hely lesz számodra, menekülés helye, ahová mindig mehetsz, ahol békesség, szeretet, nyugalom vár, ha azonban számodra " a keresztről szóló beszéd bolondság", akkor neked megütközés köve lesz.  

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Serfőző Simon: A tiéddel élek

Lehunyod a szemed, 

s nem látok én se, 

hallgatózol még, 

hát hallom, 

kitakart mellem fölött 

hogy szállnak el láthatatlan 

molekulák, égitestek -  

s mintha már nem verne a szívem se, 

a tiéddel élek.

Rónay György: Ha eljön

Ha eljön majd éveid számadása, 

és véletlen, betegség, háború 

kiszólít e hol szép, hol iszonyú 

vendégségből maradandóbb hazába,  

melyre gondolni sem kivánsz, hiába 

költözött annyi veled egykorú 

társad előtted át, hogy szomorú 

példájuk intsen a megjobbulásra:  

mi lesz akkor, ha hirtelen megáll 

benned a vér, a lelkedet a halál 

oszlásra érett burkából kirántja?  

Tünődtél rajta már: ha menni kell, 

Gazdád silány sáfára, mit viszel 

mentségedül az elszámoltatásra?

Szécsi Margit: Szerelem

Hadd nézzem édes arcodat, 

a szigorút, a régi-drágát, 

az elviharzott ifjúság: 

a nagystílű angyal tanyáját, 

a cigány-élettől gyötört, 

a marakodásoktól árvát, 

hadd nézzem újból arcodat, 

a szigorút, a régi-drágát.  

Eladsz-e, elfogyasztol-e? 

Nem leszünk kevesebbek tőle, 

elefánt-csordára elég 

szívünk volt – marad még belőle. 

Szent kezedtől se rettegek, 

de fölséges légy mint az oltár, 

mert megítélem arcodat, 

mert ifjúságom társa voltál.