Trausch Liza: A Te szemeid

"A Te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal." 

1Királyok 8,29a  

           Nem tudom, hogy jó-e számunkra, ha Isten szeme mindig házunkra néz? Nincsenek-e olyan dolgaink, amit szeretnénk, ha Isten szeme nem látna? Nem szeretnénk-e sokszor azt mondani, hogy Uram, most ne nézz ide! Most nézz el egy kicsit. Tudunk-e házunkban ezzel a komoly kéréssel élni, hogy "A Te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal"? Akkor is, amikor veszekszünk, akkor is, amikor bántjuk egymást, és igazságtalanok vagyunk, vagy olyan anyagi dolgok kerülnek be hozzánk, aminek az Úr nem örül, és nem is áldhatja meg. Nagyon sokszor nem vesszük komolyan az Igét, csak a kellemes oldalát nézzük persze, Isten vigyáz rám. De ez azt is jelenti, hogy szüntelen néz. "Ímé nem szunnyad és nem alszik el Izráelnek őrizője!" (Zsolt 121,4). A Bibliának van ítéletes része is. Amit sötétben csinálsz, Isten azt is látja, amit egyedül csinálsz, azt is. Valakinek házába bekopogtattak, és mikor ajtót nyitott, az illető azt kérdezte: Tessék mondani, itt lakik az Úr Jézus? "Döbbenetes kérdés volt. Ha azt kérdezte volna, hogy az Úr Jézusé vagyok-e, nyugodtan mondtam volna, hogy igen. Ha azt kérdezte volna, hogy hiszek-e Benne, arra is azt mondtam volna, hogy hiszek. De hogy itt lakik-e az Úr Jézus - csak álltam, hallgattam. Ezt nem tudom. Ezen soha nem gondolkoztam." Ha téged kérdeznének, mit válaszolnál? Nem dobbanna-e meg a szíved, hogy gondolható az, hogy Isten közöttünk lakjon? Hiszen Ő mindent lát, az érzéseinket is. Hallja azt is, amit soha ki nem mondunk. Az is elképzelhető, hogy már az első nap elköltözne tőlünk, azt mondva: nem bírom tovább.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Fejszés András: Lehajolt értem

Most a virágot csodálom, 

a sárgát, pirosat, kéket 

és az ég alatt nyilalló 

fekete-fehér fecskéket.  

Majd egy gyermeket csodálok, 

őbenne Kaint és Ábelt, 

a világot is csodálom, 

ezt a zűrzavaros Bábelt.  

És még sok mindent csodálok: 

születést, életet, halált, 

gyűlöletet, meg nem értést, 

mi sokszor úgy szíven talált.  

De legjobban azt csodálom, 

fel nem foghatom, nem értem, 

hogy az Úr drága kegyelme 

Krisztusban lehajolt értem!  

Emberré lett az emberért, 

keresztre ment, és megváltott. 

Az üdvözítő Kegyelem, 

legyen hát örökre áldott!

Radnóti Miklós: Június

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz, 

az ég derüs, nincs homlokán redő, 

utak mentén virágzik mind az ákác, 

a csermelynek arany taréja nő 

s a fényes levegőbe villogó 

jeleket ír egy lustán hősködő 

gyémántos testü nagy szitakötő.  

(1941. február 28.)   

Szabó Lőrinc: Madarak

Hogy lármáznak! Milyen szemtelenek! 

Tetszenek és megszégyenítenek 

s úgy magyarázzák az igazukat, 

hogy meg kell értenem a szavukat, 

madár-szavukat, hogy ez nem elég 

és adjak, még, és még, és újra még. 

Mit tehetek? Nevetek és adok, 

szalonnabőrt, kölest és tökmagot, 

ami akad…Míg kint teszek-veszek, 

messziről lesik az erkélyemet, 

s alig jövök be, tollas seregük 

rögtön itt van, itt röpdös mindenütt. 

Én meg elnézem az üvegen át 

a szárnyas éhség fázó csapatát, 

a nyüzsgő hadat, a verebekét, 

s a gyáva rigót, ijedt cinegét, 

nézem őket s szégyellem magamat: 

könnyű szeretni a madarakat! 

Könnyű bizony… És elgondolkozom 

ellenségeken és barátokon, 

eszembe jut ez meg az, ami jót 

emberrel tettem: almát és diót 

dugtam itt-ott, tanítást, könyvet és 

orvosságot, néha valami pénzt, 

rossz ruhát, szép szót…s hogy a hátamon 

vittem fel egyszer a hegyoldalon 

egy beteget… És hogy… Összeadok 

sok kis emléket…és elborzadok: 

nekem sok volt, másnak mégis mit ért? 

Mit tehet az ember az emberért? 

Mit tehettem?!... Szégyellem magamat… 

Madarak verik az ablakomat. 

Éheznek, fáznak. Mint az emberek. 

Ne tegyem azt se, amit tehetek? 

Madarak…No, még egy marék magot! 

…És elfüggönyözöm az ablakot. 

Őri István: Köszönetek

Köszönöm, Uram, hogy velem voltál 

Köszönöm, Uram, hogy erőt adtál 

Köszönöm, Uram, hogy megtartottál 

Köszönöm, Uram, hogy rám hajoltál 

Köszönöm, Uram, hogy betakartál 

Köszönöm, Uram, hogy elaltattál 

Köszönöm, Uram, hogy álmot adtál

Pablo Neruda: Visszatérek

Valamikor, vándor, légy férfi vagy nő,  

akkor, ha már nem élek,  

itt keress, itt keress csak engem,  

a kő s az óceán közt,  

a tajték  viharzó ragyogásán.  

Itt keress, itt keress, csak engem,  

mert ide térek vissza, szót se ejtve,  

hang nélkül, száj nélkül, ragyogva,  

ide térek majd vissza, hogy a hullám  

szilaj szivének  

dobogása legyek,  

itt leszek elveszendő s itt találsz rám:  

itt leszek tán majd kővé s néma csönddé.  

Somlyó György fordítása

A nap gondolata

Nem megbocsátani nehéz, hanem elfelejteni és újra hinni.  

Rákos Sándor

Bartalis János: Kereslek

Kereslek, Isten, a földben, a virágban, a fákban 

és mindenütt megtalállak. 

Ez az én Istenkereső időm.  

Kereslek a fényes tavaszban, 

az erdők virágos feje int: itt vagy. 

Kereslek az esőben, a szomjas 

vetések susogják: jelen vagy. 

Kereslek a fűben: érezlek, tapogatlak. 

Ez az én boldog Istentaláló időm.  

A hegy azt riogja: Im, megtaláltad te az Uradat, 

A vizek azt harsogják: Nem vagyok többé árva. 

Most már nyugodtan hajthatom szemem álomra. 

Eljött az én Istenem. 

Érzem szívem melegét, érzem hátam borzongását. 

Hallom a fellegek suhanását, 

Nem vagyok többé egyedül. 

Reggel köszöntenek a virágok: Ember társam! 

Este köszöntenek elfáradt állatok: Élet sorsomos! 

S ha az emberek köszöntés nélkül haladnak el mellettem, 

már az sem baj. 

Ha káromolnak: akkor sem haragszom. 

Mert én megtaláltam az én Istenemet. 

Ó, halleluja! Halleluja!

Trausch Liza: Legnagyobb a szeretet

" Megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet." 

1Korinthus 13,13  

       A hit kezdete szívünkben a vágy. Felébredt-e benned a remény, hogy én is lehetek boldog ember? Ha igen, azt mondja most az Úr, hogy ami felébredt benned, az megmarad. Az élet fejlődő, növekvő élet. A remény egyszer látássá teljesedik. Hinni, remélni csak a földön lehet. Amikor átlépsz a nagy kapun, nincs hit, mert látássá lesz. Látod, hogy van üdvösség, van kárhozat, hogy minden igaz. Egyetlen valami, ami átlépi a mennyország kapuját a szeretet. Azért a legnagyobb! Ha véget ér a hit, ha véget ér a remény, ez az egy megmarad. "Legnagyobb a szeretet." De a legnagyobb bűn visszautasítani ezt a szeretetet. Ennél nagyobb bűn nincs. Erre mondja a Biblia, hogy halálos bűn. Aki visszautasítja, a legnagyobb bűnt követi el. Nem tudom, mit csinálsz majd egyszer, ha utolér a visszautasított golgotai szeretet? Bár itt érne utol, nem az örök kárhozatban. Tudod, mi a kárhozat? Egy örökkévalóságon keresztül éget majd a golgotai kereszt, az átszögezett két kéz, a könnyes szempár, a töviskoronás fő. 

Megbocsáthatatlan bűn visszautasítani Isten Jézus Krisztuson keresztül kereső szeretetét. Nagyon kérlek, meg ne tedd! Meg ne keményedjen most a szíved! Isten még egyszer felmutatja neked Jézust: így szerettelek! Senki nem fog elkárhozni bűneiért, de azért igen, hogy visszautasította Isten megváltó szeretetét. Nagyon bánt, ha az Isten szeretetéről szóló Ige nem érhette el a szíved. Fáj, ha nem tudtam igazán elmondani, hogy megértsd, mekkora a szeretetadósságod Istennel szemben.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Áprily Lajos: Esőcseppek

Vártunk, tavaszi langyos permeteg. 

Várt a cseresznyebimbó-rengeteg. 

Vártak növésre szomjazó füvek, 

cserjék is, szikkadó gyökerűek. 

Vártak a kankalinos oldalak. 

S ti drága cseppek, én is vártalak, 

hogy tegyetek csodát, ha még lehet: 

zsendítsétek meg puszta lelkemet. 

Sinka István: Lázadnék értetek

A napot hoznám, a csillagot, 

Csak jönnétek hát és kérdeznétek, 

hogy miért jöttem, s hogy ki vagyok? 

Csak jönnétek hát, mikor a hold süt, 

jönnétek, mikor zeng a rét: 

úgy állnék elétek magambízón, 

mint az, akinek Isten 

                     tűzzel áldja két kezét.                     

1937    

Vályi Nagy Géza: Kérdések

Hol van az Ige, „Jézus tört szíve", 

„Könyveknek könyve“, Hit-mécsvilág? 

Hol vagytok szenttől híven jövendölt 

Próféciák?  

Hol van az oltár? Hol van a zsoltár, 

Szív kohójában fogant ima, 

Szeráfi dalhoz hasonló pajkos 

Melódia?  

Égi Magasság! hol az igazság, 

S vérrel pecsételt gondolatok, 

Annyiszor hallott, annyiszor vallott 

Krisztus-tanok?  

Hol a megbánás, a megbocsátás 

S annyi gyönyörű szentelt titok? 

Hol a megértés, könnyező részvét 

S fiúi-Jobb?  

Méhén időnek miért nem nőnek 

Tűzcsóvás lelkű apostolok, 

Kiknek szavára megtérnek vágyva 

Tévedt juhok?  

Hol van az elme nagy győzedelme: 

A szeretet, a szív-ragyogás, 

Boldogság kútja, öröklét útja, 

Megújhodás?  

Tenger kétségben, ezer ínségben 

Hol csillan fel egy csöppnyi remény? 

Hol van az Isten?! 

Miért nincs most fenn 

Hóreb hegyén?  

Csipkebokorba villámot szórva 

Miért nem hallatja újra szavát? 

Miért nem váltja már pirkadásra 

Az éjszakát?!  

1923

Sohonyai Attila: Szeretnék

Szeretnék a tisztaság lenni 

Himalája tetején, 

úgy szeretve létezni, 

mint senki eddig még. 

Szeretnék vad őszinteség lenni 

üldözött szarvas szívében, 

bolondként elbújni 

egy bohóc szemében. 

Szeretnék tíz forintként 

koszosan tengődni nincstelen markán, 

egy csepp vízben lefolyni 

etióp gyermek száraz torkán. 

Szeretnék izzadt vaskos könyvben 

eldugott poros lap lenni, 

e forgó világnak életemben 

valami hasznosat tenni. 

...szeretnék, szeretnék létezni.  

S szeretnék egy haldoklónak 

a szilvesztere lenni, 

szeretnék, szeretnék, 

az elmúlással örök barátként megbékélni...

Sohonyai Attila: Külföld

Budapest

Újszülöttként vagyok csupasz, 

lerágatlan szabadsággal. 

Mit csak az ért meg, ki szereti a hazát, 

de el kell hagyja láncai miatt. 

S új szeretetet kell tápláljon idegen felé, 

új létet teremtet vele megunt akarat - 

messziből dobogja mégis szíve: 

Bármily messze legyél, ez az ember örök Magyar marad.  

S egyszer visszatérek, Haza. 

Remélem fakad már az igazságnak sarja, 

mit itt hagytam koszosan, 

más méltóra csiszolta. 

Mert hiába leszek bárhol lánctalan szabad, 

régi szeretőként jövök vissza hozzád, 

egy olyan virágként, mely csak egy tőről fakad. 

Akármilyen is leszel, veled leszek örök nomád. 

Messziből is legszebb maradsz; Magyarország.

Pilinszky János: A harmadik

Hármunk közűl legmaradandóbb, 

örökké fénylő ikonod, 

örökké omló homokbuckád, 

a legveszendőbb én vagyok.